Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)

1976-09-03 / 210. szám, péntek

Célunk: A KÖZVETLEN SZÍNHÁZ ÉVADKEZDÉS A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZBAN Á szimfóniák mestere ALEXANDER MOYZES 70 ÉVES A színjátszás néhány ezer éves történelme folyamán sok­féle jelzővel ellátták már a színházat, mint Intézményt, hi­szen a színház legtermészete­sebb állapota a folytonos meg­újulás — a minőség következ­ményének állandó újrafogalma­zása. Így van ez a többszáz éves, patinás színházakban és a huszonötödik évadját nyitó Magyar Területi Színházban, il­letve annak kassai Thália Szín­padán Is. Erre inspirálnak és köteleznek bennünket a CSKP XV. kongresszusinak határoza­tai is. A MATESZ életében nem megy ritkaságszámba a jelen­tős művészi eredmény. Annak ellenére, hogy ezek jórészt visszhangtalanok maradtak (most ne firtassuk, miért) eszmei-művészeti törekvéseiben színházunk néhányszor meg­előzte a hazai színházakat. A példák közül hadd említsem meg Beke Sándor irodalmi színpadi rendezéseit a hatva­nas évek elején (Korunk és költészetünk, Emberbotanika J, illetve pár évvel később a nép­színművek leporolását és új­raértékelését, ami Konrád József nevéhez fűződik (Kismadár, A néma levente, Szent Péter esernyője. Űri muri, stb.). Jó érzéssel gondolunk vissza az elmúlt évadok nagysikerű be­mutatóira is [Az ember tragé­diája, Kakuk Marci, Tót ék, Adám és Éva esete, A kőszívű ember fiai, Igazolatlan ősz, Othello, Dupla vagy semmi, Légy jó mindhalálig stb.). Né­hány következetlen darabvá­lasztástól eltekintve nyugodtan állíthatjuk, hogy az eltelt hu­szonnégy évad folyamán a MATESZ nem a közönségízlés kiszolgálására, hanem a közön­ség szolgálatára törekedett... így voltunk. így vagyunk s így leszünk a jövőben is a legőszin­tébben elkötelezettek. Közvetlen -• de hogyan ... ? A művészetek között a szín­házművészet a legösszetettebb, éppen ezért egy bemutató, il­letve egy évad sikerének is több összetevője van. Minél több segíti ezek közül a prog­resszív törekvéseket, annál si­keresebb egy-egy évad munká­ja. Elvben — természetesen — mindenki támogatja a folyto­nos megújulást, a gyakorlat azonban nem ilyen egyértelmű, hiszen kinek-kinek folytonosan önmagával kell szembe kerül­nie ahhoz, hogy napról napra tapinthassa a korszerűség pul­zusát... A MATESZ a jövőben nem annyira a jellemek, mint in­kább a „szituációk színháza“ kíván lenni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy előadásaink az eddigieknél jóval epikusab- bak lesznek. Más szóval: a ren­dezés folyamán játékközpontú­ságra fogunk törekedni. A szó „felsőbbrendűségével“ szemben az ősibb eredetű kifejezőeszkö­zök tárából szeretnénk meríte­ni egyre intenzívebben, egyre szervesebben. Előadásainak többségét nem a „székhelyén“ tartja színhá­zunk (komáromi társulatunk­nak nincs is saját színházter­me). Ez a körülmény sajátos helyzet elé állítja mindkét tár­sulatunkat. Ennek ellenére olyan színpadokon is fellépünk, amelyeken már egy aszta! és két szék is nagy mértékben megne­hezíti a színpadi cselekvést. Az utóbbi évek folyamán tulajdon­képpen ebből a „szükségszerű­ségből“ kovácsolja színházunk a sajátos profilját. Tervezőmű­vészeink néhány jelzésszerű tárgyból, könnyen variálható elemből mindig ötletgazdag, asszociatív, mondhatnám: meta­fora értékű színpadképet tud­nak „varázsolni“... A „közvet­len színházban“ a szónak és a játéknak 1s „kétsíkú“ jelentése van; a „második jelentés“ min­den esetben metaforikus. A dráma szövegének, Illetve az inszcenációnak oly módon van metafora-értéke, mint ahogy a gyermek kezébe vesz egy botot és a legtermészetesebb egysze­rűséggel, a legőszintébb köz­vetlenséggel kijelenti róla: e z kard... A közönség vonzásában Szó sincs róla, hogy egyik napról a másikra, erőnek ere­iével játékstílust „cseréljünk“. Kiindulópontul adottságaink, lehetőségeink és céljaink ösz- szevetése szolgált, miután ala­posan felmértük „helyzetün­ket“. Ez a helyzetielmérés több szempontból is hasznára volt színházunknak. Kiderült- pél­dául, hogy mennyiségileg kép­telenek vagyunk ellátni a szlo­vákiai magyarság színházkul­túra iránti igényét. Mintegy hetven-nyolcvan azoknak a he­lyeknek a száma, ahol komá­romi társulatunk és kassai Thá­lia Színpadunk fellép .egy-egy évad folyamán (kulturáltság és műszaki felszereltség tekin­tetében ezeknek csak kb. a fe­le jó, közepes, illetve elfogad­ható)... Két társulatunk éven­te összesen háromszázhúsz elő­adást tart. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó helységek nézői négy repertoárdarabunkat te­kintik meg évadonként. A két társulat azonban a nyolc „kö­telező“ helyett általában kilenc bemutatót tart évente (a kilen­cedik mindig ifjúsági színmű). Eszerint egy-egy bemutatott darab reprizszáma átlagosan harmincöt-negyven, viszont leg­alább hetven-nyolcvan helyen várnak vissza bennünket min­den évadban ... Ezen a kellemes gondon csak az segíthetne igazából, ha mód nyílna újabb szlovákiai magyar színház alapítására, vagy szín­házunk egy újabb társulattal bővülhetne... Amíg ez létre nem jön, addig pótmegoldáso­kat vagyunk kénytelenek rend­szeresíteni. Tulajdonképpen ezt tettük az 1976/77-re szóló dra­maturgiai tervünk elkészítése­kor is. Az elmúlt évadok nagy sikerű bemutatóinak ugyanis még nagyobb lett a visszhang­ja a magyarlakta helységek­ben. Egyszerűen annyi a meg hívás, hogy a legnagyobb bűn lenne visszautasítani (a saját Ars poeticánkat hazudtolnánk meg ezzel). Hogy legalább hat- vanszor-hetvenszer el játszhas- suk ezeket az igényes siker­darabokat. ahhoz „zsugoríta­nunk“ kellett az idei évad dra­maturgiai tei'vét. Mit láthat a néző? Találóan fogalmazott M. Hruškovic elvtárs: „A kultúra tulajdonképpen a szocialista életforma minőségi mutatója. Az életszínvonal a gazdasági helyzetet tükrözi, a mennyisé­get, a kultúra viszont az élet minőségi szintjét." E gondola­toktól is inspirálva a követke­ző mottó jegyében készítettük el az új, a 25. évad dramatur­giai tervét: „Felelősek vagyunk a korért, a társadalomén — s minden közösség minden tag­jáért.“ Az első bemutatóra ez év szeptember 16-án kerül sor. Ekkor mutatja be kassai Thá­lia Színpadunk Szakonyi Ká­roly „Adáshiba“ című komédiá­ját. A hetvenéves Dávid Terézt köszöntjilk „Dódi" című szín­művének felújításával. A művet először 1958-ban mutatta be színházunk nagy sikerrel. Most új rendezői felfogásban és új szereposztásban kerül színre. Bemutató: október 15-én, Ko­máromban. fuliu Edlis szovjet szerző lírai játékának a címe: „Gya­logszerrel az édenbe“. Visel­nünk kell-e egy boldogtalan házasság igáját, s ha nem, le­het-e új életet kezdeni — iga nélkül...? A választ a novem­ber 18-1 bemutatón kapják meg a „kíváncsiak“ kassai Thália Színpadunkon. A jövő évi első bemutatót Komáromban tartjuk, január 14-én. Az epikus színház meg­teremtőjének, Bertolt Brechtnek két egyíelvonásosát láthatja a közönség (Carrar asszony pus­kái, Szophoklesz Antigonéja). Mindkettőnek a (polgár ) há­ború, illetve a fasizmus a témá­ja. A népszerű szlovák szerző­nek, Osvald Zahradníknak im­már a második színművét mu­tatja be Thália Színpadunk 1977. március 17-én. Az ,.Apró- hirdetés“ című mű azt mutatja be, hogyan lehet a létezés for­gatagába visszaterelni a zsák­utcába tévedt életeket. Szigligeti Ede Cigány című színművének új színekkel sze­retnénk gazdagítani egykori ra­gyogását. A bemutatót Komá­romban tartjuk, 1977. április 1-én. Színházunk színész-lektora, Siptjss Jenő írt meseiátékot legkisebb nézőink számára Uta­zás Idomiába címmel. Idomla egy titokzatos bolygó, amelyet különböző idomok (Korong, Henger, Kocka, Gömböc stb.) laknak, élükön Tetraéderrel. A bonyodalom abból támad, hogy ezek a furcsa lények nem is­merik sem a hazugságot, sem az erőszakot... Bemutató Kas­sán, 1977. május 19-én. Az elmúlt évadok legsikere­sebb művei közül még műsoron tartjuk azokat, amelyek iránt a legnagyobb az érdeklődés. Ezek a következők: Arbuzov: Jó reggelt, boldogság; Jókai: A kőszívű ember fiai; Dávid Te­réz: Bölcs Johanna; Kopányi: Igazolatlan ősz; Illyés: Dupla, vagy semmi; Konsztantyin—Ra­cer: Tíz nap — szerelemért; Solovič: Ezüst Jaguár; Lovicsek Béla: Alattunk a város, felet­tünk az ég; Móricz: Légy jó mindhalálig. Üj arcok a MATESZ-ban Kiváló rendezőnk. Beke Sán­dor egy évre a Miskolci Nem­zeti Színházhoz szegődött, öt legközelebb színházunk alapítá­sának 25. évfordulóján látjuk viszont, hogy újabb tapasztala­tokkal gazdagodva folytassa munkáját Thália Színpadunkon, amely ebben az évadban három új taggal is gyarapodott. Nagy- idai István a budapesti Szín- művészeti Főiskoláról érkezett hozzánk, Simon Kázmér szín­művész és Szilágyi Albert ren­dező pedig vendégként a győri Kisfaludy Színháztól, amellyel évek óta jó művészbarát! kap­csolatot tartunk fenn. Színházunk tehát létszámban és erőben gyarapodva kezdi 25. évadját. A célunk továbbra Is az, hogy minél több színházlá­togatónak, színházbarátnak sze­rezzünk hasznos és kellemes szórakozást. KMECZKÖ MIHÄLY A szlovák szimfonikus zene úttörője Alexander Moyzes pro­fesszor, nemzeti művész alkotó­erejének teljében ünnepli 70. születésnapját. Hazánk zenekultúrájának e kimagasló egyénisége 1906. szeptember 4-én sszületett Kláš­tor pod Znievomban, ismert ze­nészcsalád sarjaként. A zene terén édesapja, Mikuláš Moy­zes, a századforduló egyik leg­ismertebb későromantikus szlo­vák zeneszerzője volt az első tanítómestere. Érettségi után a prágai konzervatóriumon zene­szerzést, vezénylést és orgona- játékot tanult az akkori leg­jobb pedagógusok növendéke­ként. A konzervatórium zene- szerzési szakát az első szimfó­niájával fejezte be, melynek bemutatóját 1929-ben a híres Oskar Nedbal vezényelte. Ek­kor már nyilvánvaló volt, hogy a szlovák zenei életben új te­hetség tűnt fel, akire nagy feladatok várjak a zenekultúra továbbfejlesztésében. Tanulmányait a prágai mes­teriskolán Vítézslav Nováknál folytatta, aki számos más szlo­vák és cseh zeneszerző meste­reként is ismert. Prágában töl­tött tanulmányai és Vítézslav Novák zeneszerzői egyénisége nagy hatást gyakoroltak a fia­tal művészre. Ekkor fedezte fel a szlovák népzene ihlető ere­jét, tanulmányozta ennek gaz­dag és sajátos melodikáját s fokozott figyelemmel fordult áz európai zenei áramlatok fe­lé is. Zeneszerzői tevékenysé­gének ebben a szakaszában kü­lönböző zsánerű műveket alkot és keresi zenei nyelvezetének kifejező eszközeit. Ekkor írja a West pocket szvitet hegedű­re és zongorára és a Színek a palettán című, Ladislav No- vomeský verseire komponált dalciklust, melyben az akkori modern irányzatok hatása tük­röződik. 1930-ban befejezte tanulmá­nyait a prágai mesteriskolán. Ebből az alkalomból írta a Szimfonikus ouverture-t, mely­nek bemutatójára a Cseh Fil­harmonikusok előadásában, a híres és a felszabadulás utáni szlovák zenekultúra számára oly jelentős munkásságú Vác­lav Talich vezénylése alatt ke­rült sor. A fiatal zeneszerző, az akkor alig 24 éves Alexan­der Moyzes figyelemreméltó te­hetségéről és jelentőségéről ta­núskodik az a tény, hogy e ko­rai müve bemutatására az egyik legjobb európai szimfo­nikus zenekar vállalkozott. Ne­ve ekkor már országszerte is­mert, s új művelt elismeréssel fogadják a zenei körökben. Prágai tanulmányai után a bratislavai konzervatóriumban zeneszerzést és zeneelméletet oktatott. Ettől kezdve fiata­labb szlovák zeneszerző-nemze­dék számos tagja került ki osz­tályából. Pedagógiai tevékeny­sége mellett teljes erővel foly­tatta alkotó munkásságát is. A gazdasági válság nehéz éveiben írta a Demontázs című kantá­tát, mely a szerző haladó gon­dolkodásmódját és a kor szo­ciális igazságtalanságait tükrö­zi vissza. Alexander Moyzes széles körű zeneszerzői tevékenységében szívesen vissza-vlsszatér a nagy szimfonikus művek komponálá­sához. így keletkeztek további szimfóniái is, a második és a harmadik. A második szimfónia középső részében az énekhang is szerepelt, Ismét L. Novomes- ký verseire komponált három dalszerzeménnyel. Ezt a művét később átdolgozta, a vokális betétet kihagyva. így ez a szimfónia is tisztán instrumen­tális szerzeménnyé vált. A dal­betétből keletkezett az önálló Az út című dalciklus énekre és zongorára, illetve zenekarra. A két világháború közötti években A. Moyzes eleinte az európai modernista irányzatok befolyása alá került, de rövide­sen felismerte a szlovák nép­zene realista tradíciójának ih­lető hatását. Szintetizáló ké­pessége csakhamar átsegítette őt kifejező eszközei keresésé­nek e szakaszán. Moyzes negyedik szimfóniája határkőt jelent művészetében. Ebben a művében, mely a ne­héz háborús Időben és a fel- szabadulás utáni években ke­letkezett (1939—47) vált zenei nyelvezete teljesen kiforrottá és sajátossá. Ekkor már érett művészként ismerik és tiszte­lik őt országszerte, tudását és tehetségét teljes egészében a nép és a haladás szolgálatába állítja. Következő, ötödik szimfóniá­jában édesapja, Mikuláš Moy- zes egyik szimfonikus alkotá­sát dolgozta át. A. Moyzes szimfonikus mű­vei mellett népdalok feldolgo­zásával és népies hangulatú szerzemények alkotásával Is foglalkozott. A Szlovák Népmű­vészeti Együttes (SĽUK) első egész estét betöltő Daloló ha­tár című műsorának a zenéjét Is ő szerezte. NŐI, férfi és ve­gyeskarra írt népdalfeldolgozá­sai és saját kórusművel ma már a szlovák kórusirodalom alap­kövét jelentik. A negyedik és az ötödik szim­fónia realista és népi hangvé­tele jellemzi továbi műveit Is. Ezek közé tartoznak a zenekar­ra Irt Gömöri táncok, a feb­ruári események tiszteletére al­kotott Feburári nyitány, a Békét akarunk című kantáta, különbö­ző kórus- és kamaraművek és az egyik legkiemelkedőbb al­kotása, a Hetedik szimfónia. A. Moyzes sokoldalú zene­szerzői munkássága a komoly­zene csaknem minden műfaját felöleli. A már említett zene­kari, kamara- és vokális mű­vek mellett film- és színpadi zene szerzésével, Bach, és V. Novák műveinek zenekari át­írásával is foglalkozik. Ismer­tek a Szlovák Népművészeti Együttes és a Lúčnica népi együttes számára készült alko­tásai is. Egyetlen operája, a Svätopluk, eredetileg a rádió számára készült. Ezt a művet később operaszínpadra is átdol­gozta. Tehetsége és tudása csúcs­pontját a mester az utóbbi években szerzett műveiben érte el. Ezek köziil említsük meg a II. vonósnégyest, a fuvolahang­versenyt és a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójára írt Tábortüzek a hegyekben című zenekari szvitjét. A lőcsei Pál mester című zenekari partitáját Moyzes 1970-ben a fiatal koši­cei Állami Filharmónia zeneka­rának ajánlotta. Eddigi utolsó, jelentős kamarazenekari alko­tása a Musica Istropolitana. 1975-ben, a nők nemzetközi évé­ben adták elő a Zene a nőnek című zenekari alkotását. Az idén fejezte be a Jánošík-legen­da című szimfonikus szvitjét. Bár A. Moyzes minden szer­zeménye a maga nemében je­lentős, munkásságának súly­pontja mégis szimfonikus mű­veiben van. Kilenc szimfóniá­jával és számos más szimfoni­kus művével a szlovák szlmfo- nizmus megalapítója és legkie­melkedőbb képviselője lett. A szlovák zenekultúra fejlődésének utóbbi negyven éve elválaszt­hatatlan a művész nevétől. A. Moyzes jelen volt és fontos szerepet játszott a zenei neve­lés intézményesítésében és ki­bontakoztatásában. Mint a bra­tislavai konzervatórium, ké­sőbb a Zeneművészeti Főiskola professzora évek hosszú során a felnövekvő zeneszerzők nem­zedékének adta át tudását. 197B. Alexander Moyzes professzort „ kimagasló érdemeiért társadal­munk a nemzeti művész cím- mel tüntette ki. ZL SCHLOSSER KLÄRA ” Ebben az évadban is sok helyen játsszák majd Lovicsek Béla Alattunk a város, felettünk az ég című színművét. Felvételünk ennek az alkotásnak egyik jelenetét örökítette meg, amelynek szereplői: Szabó Rózsi, Kovács József, Kövesdi Szabó Marika és Csendes László. öl s

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents