Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)

1976-09-17 / 222. szám, péntek

Sokszínű vallomások Naďa Rappensbergerová kiállítása Művészek világtalálkozója Az alkalmazott grafika VII. biennáléja Az idén (június 16. és szep­tember 26. között] immár he­tedikben rendezték meg Brnó- ban az alkalmazott grafika nemzetközi biennáléját. A brnói Morva Galéria, mely minden második évben helyet ad a je­lentős nemzetközi kulturális rendezvénynek, szinte felbe- csülhetetlen szolgálatot tesz nemcsak Csehszlovákia, hanem az egész világ képzőművészeté­nek, különösképpen azon or­szágokénak, ahol most vannak kibontakozóban az alkalmazott művészet speciális ágazatai, műfajai. Jiŕí Hlušička, a Morva Galéria igazgatója, a szervező­bizottság főtitkára így fogal­mazta meg az alkalmazott gra­fika Vll. biennáléjának célját és küldetését: „A brnói bienná­lé célja, hogy megismertesse a nagyközönséget a képzőművé­szet azon ágazatainak jelenkori alkotó törekvéseivel, amelyek áthatóan és meglehetős exten- zitással befolyásolják a ma emberének életérzését és gon­dolkodását. Hosszú időszakra szóló programjának megfele­lően a brnói biennálé a könyv­grafika és -illusztráció stílusá­ban sokrétű, tartalmilag sokje­lentésű problematikájára össz­pontosít, ám ugyanakkor kellő figyelmet szentel a folyóirat- és újsággrafika területének is. Ami az összetételt illeti, a biennálé kezdeti politematikája kikristályosodott, azaz megál­lapodott műfaji struktúrája. Olyannyira, hogy ma már két alaptémakor, a könyv- és fo­lyóiratgrafika, valamint a pla­kát• és propagációs grafika rendszeres váltakozásával szá­mol.“ A Cseh Szocialista Köztársa­ság védnöksége alatt megren­dezett idei biennálé méreteiben a legnagyobb az eddigiek so­rában: öt világrész 47 országá­nak 412 képzőművésze vesz raj­ta részt. A kiállított művekkel nemcsak a Morva Galéria ösz- szes termei teltek meg, hanem az ún. Kunštáti Urak Háza is. Ismét beigazolódott az a tény, hogy a biennálé nemcsak az élen járó neves művészeket vonzza, hanem az eddig kevés­sé i nert, bár tehetséges fiatal Zdenék M é zl illusztráció- fa Ezopusz meséihez (famet­szet, 19741 alkotókat is. E tényt a nem­zetközi bíráló bizottság a díj­kiosztásnál is figyelembe vet­te, a gondolattól vezéreltetve, hogy erkölcsi támogatást kell nyújtani az új tehetségek fel­fedezéséhez, ami számottevően elősegítheti az új alkotói utak, lehetőségek keresését a grafi­kai munka adott műfajaiban. Említésre méltó, hogy a biennálé keretén belül június 16 és 18-a között A könyv, a folyóirat és az újság vizuális megformálása címmel három­napos szimpózium zajlott le a brnói International Szállóban. Az azonos című bevezető elő­adás Jan Rajlich, a szervező bizottság elnöke tartotta. A szimpózium igen magas színvo­nalát az biztosította, hogy az adott téma kiváló bel- és kül­földi szakemberei fejtették ki rajta nézeteiket a könyvművé­szet, a folyóirat- és újságké­szítés s a tipográfia számos ak- tuális kérdésében. íme néhány előadás és korreferátum témá­ja: A könyv mint világépítés (Jan Rous, Prága), Az illuszt­ráció a szépirodalomban (And­rej D. Goncsarov professzor, Moszkva), A könyvtipográfia és -illusztráció esztétikai kölcsön­hatása (Albert Kapr professzor, Lipcse), Művészet e vagy mani­puláció a grafikai kivitel? (Dr. Szymon Bojko, Varsó), A mű­vészi könyvkötés (PhDr. Emil Minár, Prága), A zsurnaliszti­kái közlés vizuális megjelení­tése (PhDr. Jan Barták, Prága) stb. A nemzetközi kiállításon sze­replő műveket kilenctagú nem­zetközi zsűri bírálta el. A bí­ráló bizottság, melynek elnöke Milan Hegar csehszlovák festő és grafikus, a Prágai iparmű­vészeti Főiskola professzora volt, három kategóriában ítélt oda díjakat. A biennálé Nagy­díját (az Arany ,,B“-t, melyhez húszezer korona járult) a bol­gár Sztoimen Sztoilov kapta Tengeri legendák és motívu­mok című, karcolt technikával készült illusztrációjáért. A nagydíj örvendetes meglepetés, mert fiatal művész nyerte el. (Sztoilov 1944-ben született Várnában, s az elmúlt évben részt vett a BIB Bratislava ’75-ön.) További díjak: I. ka­tegória (könyvgrafika) — Aranyérem: Sztanyiszlav Ko­senkov (Szovjetunió); II. kate­gória (folyóirat- és újsággrafi­ka) — Ezüstérem: Mimmo Cas­tellano (Olaszország és Ysaku Kamekura (Japán), megosztva; III. kategória (tipográfia) — Ezüstérem: Josef Týfa (Cseh­\/lég javában tartottak a montreali olimpiai játé­kok, amikor az egyik magyar- országi napilapban a tévéköz­vetítéseket bíráló cikk jelent meg. A szerző kifogásolta, hogy a kanadaiak gyakran ok nélkül pergetik vissza a jelen­téktelenebb eseményeket is. Így merült fel bennem a kér­dés: pergetni vagy nem per­getni? Nem is olyan egyszerű, vagy mondva csinált ügy ez. A szurkolók széles táborát ki­ábrándíthatja, „mítoszromboló­vá“ válik a visszajátszás. Hogy volt azelőtt? Puskáshoz került a labda (hangorkán), egy csel (erő­sebb hangorkán), lövés: mellé (fülsiketítő hangorkán). Fröccs mellett: ha akkor Puskás belö­vi! Egy hajszállal ment melléi Űj tag lép a színre: megrepedt a kapufa! így (is) születtek le­gendák. Pedig ha visszajátszot­tak volna, kiderül, hogy há­rom-négy méterrel ment el a laiida a kapufa mellett. így lehetett azelőtt hetekig beszédtéma egy lövés, egy bí­rói ítélet. Jó volt ez? Talán igen, volt romantikája a szur­kolásnak. Amikor nem történt semmi a pályán, a nézők „ki- költötték“ az eseményeket. Ma­napság szintén sok az olyan mérkőzés, melyet csak ez a kedélyes fantázia menthetne meg a szürkeségtől. Más szempontból van egy nagy előnye a visszajátszás­nak: a tényhűség. Nincs mel­lébeszélés, nincs fantáziálás. Milyen kár, hogy a múlt nagy­Szlovákia). A I. és III. kategó­riában aranyérmet nem ítélt oda a zsűri. A nemzetközi kiál­lításon Csehszlovákia összesen két ezüst és egy bronz érmet szerzett. Jozef Baláž a CSSZK Kulturális Minisztériumának, Oľga Cechová a prágai Albat­ros Ifjúsági Könyvkiadó díját kapta. A biennáléra a Morva Galé­ria mintaszerűen szerkesztett ízléses katalógust adott ki, melybe Jirí Hlušička történész és művészetteoretikus írt elő­szót. Az ötnyelvű katalógus tar­talmazza a kiállításon szereplő műalkotások fotoreprodukcióit és szerzők életrajzi ada­tait, valamint a tiszteletbeli el­nökség, a szervező és nemzet­közi bíráló bizottság tagjainak névsorát stb. A terjedelmes ka­talógus igazi mintapéldája a könyvgrafika és -tipográfia mű­vészi alkalmazásának. Az immár több mint egy év­tizedes hagyománnyal bíró brnói nemzetközi grafikai bien­nálé legnagyobb értéke és je­lentősége talán abban áll, hogy biztosítja a legkülönbö­zőbb társadalmi rendszerű or­szágokból származó, a legkü­lönbözőbb filozófiai, világné­zeti és esztétikai elveket valló művészek számára a találko­zás, a konfrontálás lehetősé­gét. llyképpen elsajátíthatják egymás képzőművészeti kultú­rájából azt, ami a haladó esz­meiség és az értékes művészi formaideál jegyében fogant. KÖVESDI JÄNOS szerű góljait nem tudjuk ismét négyszer-ötször is lassításban megtekinteni. Visszapergetni az időt, ismét tanúi lenni a nagy eredményeknek. Eredmények. Mi lenne, ha nemcsak a sportban lenne visz- szajátszás? Például az üzemek­ben is. Beléptünk a második félévbe, és egyre inkább köze­ledik a prémiumolimpiák ideje. Ez abból is látszik, hogy a szobámmal szemközt épülő to­ronyház munkásai kevesebbet söröznek és többet dolgoznak. Egy két hónap múlva már vil­lanyfénynél is tartanak mű­szakot. Mi a prémiumolimpia? Ver­seny. Adva van a terv, ami megfelel a 190 centiméter ma­gasan levő rúdnak. Amelyik vállalat teljesíti a magasságot, ott van prémium, ahol nem, ott... (ott iS kicsikarják). Tehát pergetve: X építövál- lalat jelenti, hogy teljesítette a tervet. Most jön a prémium he­lyett a kamera. Az első félév­ben csak 40 százalékra teljesí­tették a tervet, s a harmadik negyedévben is. Év vége: 103 százalékI A vezetők büszkén mondják, hogy megnyomták a dolgot, a munkások megértet­ték és támogatják pártunk po­litikáját, ezért az utolsó hóna­pokban minden szabad szom­batot ledolgoztak. Ez bizony szép, és föllelkesül az ember, sőt, kimegy riportra is. De... Mi lett volna, ha az első fél­évben és a harmadik negyed­évben is teljesítik a tervet? Nem lett volna hajsza, kapko­Nada Rappensbergerová nyol­cadik önálló tárlatának grafi­kái és illusztrációi az 1973-tól 1976-ig terjedő évjelzést vise­lik. Mint eddig is minden al­kalommal, most ismét új ele­mekkel gazdagodott művészete. A maga alkatának legmegfele­lőbb utat megtalálva sajátos, egyéni formanyelven közli él­ményét és gondolatait. Elkép­zeléseit és álmait költőien fe­jezi ki. Képteremtő gondolkodásmód, biztos, világos vonalú rajz jel­lemzi a mintegy harminc kiál­lított litográfiát, rajzsorozatait és illusztrációit. A finoman részletező érzékletes és pontos vonalvezetésű Hívásban a lát­vány valóságát az elvontabb belső valóság váltja föl. Rajzá­nak lendülete az élet ritmusát, bonyolult ellentmondásait szug- gerálja. Az áttételes fogalma­zásit Kontrasztok elrendezése feszültséget vált ki. A drámai jeleneteket líraib­bak váltják az Albérletek lap­jain. Szürrealista eszközökkel operáló kompozíciói nem egyetlen térben játszódik le. Egymásba hatolnak a különbö­ző terek síkjai és több, kölcsö­nösen összefüggő, vagy egy­mással éppen ellentétes, külön­böző időpontban, esetleg egy­A párizsi Figaróban ez a fel­tűnő helyen, öles betűkkel sze­dett cím vonta magára a fi­gyelmet: „Aki nem kívánatos ." Megvádolták Dosztojevszkijt: művei ellentmondanak a hiva­talos szovjet ideológiának, ezért a Szovjetunióban többé nem adják ki írásait. A Figaro állítása szerint a Szovjetunió ,bizonyos katonai körei“ elégedetlenségüket fejez­ték ki amiatt, hogy a kiadók egyre másra jelentetik meg Dosztojevszkij műveit, és ezzel a 30-kötetes akadémiai kiadást is megkérdőjelezik. „Mint is­meretessé vált — írja a lap —, rövidesen bealkonyul a Doszto­jevszkij körül kialakult nagy hűhónak“, mivel műveinek pub­likálása „ellentmond a kom­munista elveknek“. Miután elolvastam a Figaro hasábjain ezt a közleményt, utánajártam és megérdeklőd­tem, mi is az igazság Doszto­dás. A dolgozók kipihentebbek lettek volna, az igazgatók és építésvezetők húsz darabbal kevesebb cigarettát szívnak el naponta. Rendesen felszerelhet­ték volna az ajtókat, csukód* nának az ablakok s egy he­lyett négy csavarral erősítet­ték volna oda a mosdót. Más: X szövetkezet túlszár­nyalta tejleadási tervét. Szép eredmény, mert csak az előírt 30 dkg abraktakarmányt hasz­nálták fel egy liter tej előállí­tásához. Prémium, oklevél, díszebéd. Rosszmájú kamera: a hektáronként 50 mázsa gabo­natermés helyett csak 49-et je­lentettek. A többi: tartalék, amit évközben nyugodtan fele­tettek az állatokkal, suttyom­ban hozzáadták a 30 dekához. Hogy így sokkal drágábban ál­lították elő a tejet...? Más: X szövetkezetben a ma­lacelhullás csak 5 százalékos. Prémium ... stb. Kétkedő ka­mera: egy koca tízet ellik, s ha csak egy pusztul el, agyon­nyomja az anya, már az is tíz százalék! Zootechnikus bará­tom szerint „fehér holló“ az, amikor tíz kismalacból egy sem pusztul el. Tehát ha tízet el­lik az anya, nyolcat írnak be. Mielőtt bárki is magára ven­né és megsértődne, ki kell je­lentenem, hogy ezek szigorúan meg nem történt esetek! Ná­lunk ilyesmiről szó sem lehet, legalábbis hisszük, hogy nem. Akkor minek találtam ki? Mert kételkedni mindig muszáj. Meg ellenőrizni is szükséges. Ad­dig, amíg az ilyen kamerákat fel nem találják, megteszi a társadalmi ellenőrzés is. Min­denkinek a saját lelkiismerete, becsülete... MALINAK ISTVÁN idejűleg lejátszódó eseményt idéznek. Alakjai a látott benyo­mást tükrözik. Az Arcmások sorozatnak sa­játsága a különböző embertípu­sokat meghatározó vonások fel­tüntetése. Jelképes és lélektani közlendőjét esztétikai közlendő is kíséri mindig. Az Árnyjátékok élesen ellen­tétes színeivel nem mentes sem az öngúnytól, sem a szatírától. Nada Rappensbergerová haj­lékony képzeletű illusztrátor. Milan Rúfus verseinek mély ér­zelmei sugalmazták gazdag gondolatú és érzésű lapjait. Csodálatos felhők alatt, fan­tasztikus sziklás tájakban él­nek és gyötrődnek omló dra­périákba öltözött alakjai. Elena Maróthy-Šoltésovának a Mladé letá kiadásában meg­jelent ifjúsági regényéhez ké­szült illusztrációinak tiszta hangon szóló rajzvilága meg­kapó. Emily Nevili könyve lap­jainak éles fehéréből emelked­nek ki a sötét színű figurák, a címadó kandúr remekül meg­jelenített alakja is. Rappensbergerová a modern szlovák grafikán kívül kapcso­latot talál az európai fekete­fehér művészet nagy vonulatai­val is. BÁRKÁNY JENÜNK jevszkij műveinek kiadását il­letően. Az alábbi felvilágosí­tást kaptam. E nagy orosz író regényeit milliós példányszámbna jelene tették meg és adják ki ma is. így például 1973-ban 1 753 000, 1974-ben 1741000, 1975-ben pe­dig ugyanilyen példányszám­ban láttak napvilágot a Dosz­tojevszkij alkotások. Az utóbbi húsz év alatt 229 kiadásban, a Szovjetunió népeinek 25 nyel­vén 20 milliós pédányszámban jelent meg Dosztojevszkij. A kiadás és a példányszám csök­kenése sem ebben az esztendő­ben, sem az azt követő évek­ben nem várható. Ehhez még talán annyit, hogy az utóbbi években két íz­ben jelentették meg Dosztojev­szkij gyűjteményes kiadását: 10 kötetben a legszélesebb ol­vasótábor számára, és készül a 30-kötetes akadémiai kiadás (az, amelyet a Figaro legszí­vesebben élve eltemetett vol­na) a könyvbarátok és az iro­dalomtörténészek számára. Az író születésének 150. évforduló­ja alkalmából kiadásra kerülő sorozat 14 kötete már napvilá­got látott. A hátralevő 16 kö­tet — 650 000 példányban — nyomdai előkészítés alatt van. Ez tehát a valóság. Ezzel pontot is tehetnénk a Figaró­ban felröppentett rosszindulatú hírlapi kacsára. Ám, ha ez a lap oly nagy érdeklődést tanú­sított a nagy orosz író művei­nek szovjet kiadása iránt, hadd folytassuk azzal a témát, mi­lyen példányszámban adják ki nálunk a francia klasszikusok műveit. A hivatalos adatok szerint Victor Hugo műveit a Szovjet­unióban 465 í?.ben 46 nyelven 25 303 000 példányban, Zola műveit pedig 19 000 000 964 000 példányban 16 nyelven, Stend- halt és Merimét ugyancsak több nyelven és több milliós példányiamban adták ki. Ezen túl a szovjet olvasóhoz orosz fordításban eljutnak a legkülönbözőbb irodalmi irány­zatú modern francia írók mű­vei is Hervé Bazintól, Armand Lanoux-n, és Robert Sabatier-en keresztül, egészen Nathalie Sarraute-ig és Michel Bútorig. A számok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a Szovjet­unióban 54 nyelven 277 305 000 példányszámban 542 francia író műve látott napvilágot. És ha a Figaro vette volna magá­nak a fáradságot és ezeket a számokat összevetette volna azokkal az adatokkal, amelyek kifejezik a Franciaországban kiadásra kerülő orosz klasszi­kusok. beleértve Dosztojevszkij és a szovjet írók műveit is, világossá és egyértelművé vál­na ki az, aki útját állja a kulturális értékev cseréjének. JURIJ ZSUKOV • moszkvai Pravda Csömöri Margit (Magyarország) burkolóterve Móricz Zsig- mond híres gyermekkönyvéhez „Szegény'7 Dosztojevszkij, avagy tények a kulturális értékek cseréjéről f*rémiumolimpia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents