Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)

1976-09-16 / 221. szám, csütörtök

A CSKP KB Elnökségének jelentése a képviselä-testíileti általános választások előkészítéséről A CSKP Központi Bizottságának 3. ülésén előterjesztette Jan Baryl elvtárs Jan Baryl elvtárs beszéde bevezető részében kiemelte, hogy a választáso­kat abban az Időszakban készítjük elő, amikor pártunk és társadalmunk ered­ményesen teljesíti a XV. kongresszus határozatait. A kongresszusi határoza­tok megismerése, lebontásuk és meg­valósításuk a társadalmi élet minden területén, az üzemi kollektívák, a nem­zeti bizottságok, a Nemzeti Front szer­vezetei és a dolgozók politikai és munkaaktivitásának széles körű kibon­takozásához és fellendüléséhez vezet. Állampolgáraink egyöntetűen egyetér­tenek és teljes mértékben azonosítják magukpt a kongresszusi határozatok­kal. Jogosan saját érdekeik és remé­nyeik kifejezőjét, szocialista rendsze­rünk további fejlődésének, hazánk gazdasági, kulturális felvirágoztatásá­nak megbízható és reális útját látják benne. Erről tanúskodik az a tény, hogy népünk egyöntetűen támogatja a kongresszusi határozatokat, és ez ki­fejeződik abban az igyekezetben, amely- lyel dolgozóink a gazdasági építés feladatait teljesítik. Az ő érdemük ipa­ri termelésünk fejlődésének magas di­namikája, valamint az, hogy megte­remtjük a feltételeket a 6. ötéves terv első éve igényes feladatainak teljesí­téséhez Rendkívüli jó feltételek és légkör a választások előkészítéséhez Az idei aratás sikeréért, a kedvezőt­len időjárási viszonyok következmé­nyeinek enyhítéséért és a nép élelme­zésének biztosításáért folytatott küzde­lem a CSKP KB és a CSSZSZK kormá­nya felhívásának szellemében az egész nép ügye lett, kifejezi a munkások és a földművesek szövetségének erejét és életképességét, bizonyítja dolgo­zóink hazafiságát és áldozatkészségét. A munkakezdeményezés fejlődésében egyre jobban érvényesül a XV. kong­resszusnak a munka hatékonysága emelésére és a minőség javítására vo­natkozó irányvonala. Országunk kerü­leteiből, a népgazdaság ágazataiból több mint 200 vállalat válaszolt a fel­hívásra, és Mladá Boleslav példájára a kötelezettségvállalásokban a döntő fel­adatokra összpontosítják a törekvést. A párt és a társadalom politikai és munkaaktivitása a kongresszus utáni időszakban rendkívül jó feltételeket és légkört teremtett a választások előké­szítéséhez. A dolgozók, a kommunisták és a pártonkívüliek kedvezően fogad­ták és támogatták a CSKP KB és a Nemzeti Front KB választásokkal kap­csolatos felhívását. Kifejezik egyetér­tésüket szocialista társadalmunk továb­bi sokoldalú fejlődésének programjá­val, amelyet a CSKP XV. kongresszu­sának irányvonala tartalmaz, s amely- lyel a párt és a Nemzeti Front a vá­lasztásokban indul. A választási előké­születekkel kapcsolatos valamennyi feladat teljesítését áthatja az a törek­vés, hogy a választások a XV. kong­resszus határozatainak szellemében je­lentős lépést jelentsenek szocialista társadalmunk fejlődésében, járuljanak hozzá a párt és a nép egységének to­vábbi szilárdításához, a szocialista de­mokrácia elmélyítéséhez, a nép szo­cialista öntudatának erősítéséhez, va­lamint az irányításban és az igazga­tásban a nép részvételének bővítésé­hez. A területi pártszervek a választások politikai jelentőségének tudatában szervezik az előkészületeket. Idejében és jól kidolgozták a politikai szerve­zési előkészületek terveit. Széles körű pártaktívát küldtek a pártszervezetek segítségére. A helyi és az üzemi pártszervezetek felelősségteljesen vitatták meg fela­dataikat a választások előkészítésében, és hoztak erre vonatkozó határozato­kat. Nagy figyelmet szenteltek annak, hogy minden kommunista konkrét fel­adatot kapjon, és a választások előké­szítésében a regisztrált tagok aktívan részt vegyenek. Az eddigi tapasztalataink alátámaszt­ják azoknak a feladatoknak helyessé­gét és időszerűségét, amelyeket a Köz­ponti Bizottság és az Elnökség irány­vonala tűz ki a XV. kongresszus hatá­rozatai alapján a választások politikai és szervezési előkészítésével kapcso­latban. Egyelőre ugyan az egyes alapszerve­zetek tevékenységében bizonyos kü­lönbségek mutatkoznak a meghatáro­zott feladatok konkrétságát, az agitá­ció és a propaganda előkészítését il­letően, ennek ellenére a pártszerveze­tekben az irányelvekkel összhangban folyik a választások előkészítése. A pártszervek és szervezetek akció­képességének, irányító és szervező­munkája színvonalának emelkedéséről tanúskodik, hogy az idei nyár folya­mán a választást előkészítő akciókkal párhuzamosan számos további igényes gazdasági és politikai feladatot is meg­oldottak. A választások előkészítésének elvá­laszthatatlan résjét képezi a válasz­tásokkal kapcsolatos propaganda és agitáció szervezésére vonatkozó elnök­ségi utasítások lebontása. Ezen a té­ren is különbségek tapasztalhatók még, ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy a munka ezen a területen is sikere­sen folyik. Nagy igyekezetet fejtettünk ki az agitációs központok hálózatának kiépí­tésére. Sok funkcionáriust képeztünk ki. Biztosítottuk az állampolgárok szé­les körű részvételét a Nemzeti Front választási bizottságaiban, a körzeti ós kerületi bizottságokban. Az összes ke­rületben és járásban tevékenykedni kezdtek a propagandát és agitációt irá­nyító pártbizottságok. Baryl elvtárs a továbbiakban értékel­te, hogy a választások előkészítése során a Nemzeti Front valamennyi szervezete arra törekszik, hogy a le­hető legjobban hozzájáruljon sikeres megvalósításukhoz és eredményessé­gükhöz. A Nemzeti Front szervezetei a központban, a kerületekben, a já­rásokban és a lakóhelyeken részt vesz­nek a jelöltek kiválasztásában, a vá­lasztási programok előkészítésében, az agitációs központok tevékenységében. Sok esetben közösen szerveznek akció­kat, ami megsokszorozza erejüket, és fokozza munkájuk hatékonyságát. Az aktivitás azonban nem mindenütt egyforma. Ez elsősorban a Nemzeti Front egyes szervezeteinek alapszerve­zeteire vonatkozik. Nem sikerül még mindenütt egybekapcsolni az alapszer­vezetek mindennapi tevékenységét a választások előkészítésével, pedig ez a következő hßtekben döntő fontossá­gú lesz. Nagy felelősségérzettel választották ki a képviselőjelölteket Baryl elvtárs beszéde további részé­ben a választási előkészületek kulcs- fontosságú feladatával, a Nemzeti Front jelöltjeinek javaslásával foglal­kozott. A pártszervezetek és a Nem­zeti Front szervezetei indokoltan rend­kívüli figyelmet szentelnek ennek a kérdésnek. Ezzel kapcsolatban megem­lítette, hogy az eddigi képviselők dön­tő többsége helytállt, funkcióját fele­lősségteljesen teljesítette és jó ered­ményeket ért el. Ezért megfelelően ér­tékelni kell a képviselők munkáját, köszönetét kell mondanunk nekik a nyilvánosság előtt, és amennyiben nem jelölik őket újra, tapasztalataikat ki kell használni a további politikai és közéleti tevékenységben. A választási előkészületek eddigi sza­kaszának értékelésével kapcsolatban kiemelte, hogy a Nemzeti Front je­löltjeivé olyan polgárokat javasolnak, akiknél megvannak a politikai, szak­mai és erkölcsi előfeltételek a képvi­selői tisztség betöltéséhez, élvezik a CSKP tagjainak, a többi politikai párt­nak és a Nemzeti Front szervezeteinek bizalmát. Élenjáró munkások, újítók, különböző kitüntetések és érdemren­dek tulajdonosai, kiváló mérnökök, tudósok, művészek, orvosok, katonák, tanítók, ismert sportolók, társadalmi életünk valamennyi rétegének és terü­letének képviselői megtalálhatók köz­tük. Ez megteremti a feltételeket ah­hoz, hogy a választásokban megszerez­zék nz állampolgárok bizalmát és tá­mogatását, akik felelősségteljes képvi­selőket és érdekeik védelmezőit látják majd bennük. A választási programok fontos szerepe A választások előkészítésében jelen­tős a választási programok szerepe. Az elmúlt választási időszakban rendkívül jelentős szerepet játszottak. Első íz­ben fordult elő, hogy a nemzeti bizott­ságok munkájának az egyes városok, községek és kerületi egységek fejlődé­sének stabil ötéves munkaprogramjai az állampolgárok kezdeményezése fej­lesztésének fontos eszközei, a nemzeti bizottságok és a Nemzeti Front szer­vezetei, az üzemek és az efsz-ek tevé­kenysége egybehangolásának eszközei lettek. Az új választási programok előkészí­tése a bevált tapasztalatokból indul ki. A pártszervek és -szervezetek, a Nem­zeti Front szervezetei ós a nemzeti bizottságok nagy figyelmet szenteltek annak, hogy kiegyensúlyozottan és komplexen kifejezzék a nemzeti bizott­ságok új, igényesebb feladatait, ame­lyeket a XV. kongresszus tűzött ki, és az egyes területi egységekben a hato­dik ötéves terv megvalósításának esz­közei legyenek. A választásokig hátra­levő időszakban a lakosokkal folyta­tott megbeszélések alapján tovább kell tökéletesítenünk a választási programo­kat. Ezeknek a programoknak konkré­tan ki kell fejezniük a nemzeti bizott­ságok feladatait, tevékenységük színvo­nala emelésének módozatait a szervező és politikai nevelő munka területén is. Továbbra is fel kell lépni az olyan, még mindig előforduló követelmények ellen, hogy a választási programokba a megszabott határt, valamint a gazda­sági lehetőségeket túllépő igényes be­ruházásokat is belefoglaljanak. Ezzel kapcsolatban megfelelő figyel­met kell szentelnünk a nemzeti bizott­ságok által irányított gazdaságok haté­konyságának emelésével és tökéletesí­tésükkel összefüggő feladatoknak, a nemzeti bizottságok beruházási tevé­kenysége tökéletesítésének, az emberek életét keserítő égető problémák haté­konyabb megoldásának, a kereskede­lem vagy a szolgáltatások munkájának minőségét illetően, a helyi közlekedés kérdéseinek és számos más olyan prob­lémának, amelyet sok esetben jogosan bírálnak, pedig nem egyszer nagyobb költség nélkül is megoldhatók lenné­nek. Az idei száraz év arra ösztönöz bennünket, hogy a választási progra­mok kiterjedjenek a vízgazdálkodási építkezések szükségleteire, a kisebb víz­tárolók és vízforrások építésére. A nemzeti bizottságok tevékenysége színvonalának emelésére törekszünk Baryl elvtárs nagyra értékelte, hogy a választási programok több esetben konkrét intézkedéseket tartalmaznak a nemzeti bizottságok munkamódszerei­nek és munkaszervezésének tökéletesí­tésére. Azok az igényes feladatok, ame­lyeket a XV. kongresszus állított a nemzeti bizottságok elé a szocialista állam funkcióinak fejlesztésével és a szocialista demokrácia elmélyítésével kapcsolatban, megkövetelik, hogy to­vább javítsuk a nemzeti bizottságok te­vékenységét. hivatását. Ennek érdekében szükséges, hogy a jövőben is ugyanúgy fokozott figyelmet szenteljünk a nemzeti bizottságok mun­kájának, mint most a választások elő­készítésének időszakában. A nemzeti bizottságok egész rend­szerének tökéletesítése érdekében a XV. kongresszus határozatainak szelle­mében fokozatosan és céltudatosan meg kell oldanunk az irányításukkal és felépítésükkel kapcsolatos problé­mákat. A társadalom további fejlődése, a gazdasági fejlődés, a tudományos mű­szaki haladás, valamint a szocialista életmód kialakítása számos égető prob­lémát tűz napirendre. A szocialista demokrácia elmélyítése, a kollektivitás és a demokratikus cent­ralizmus lenini elveinek érvényesítése megköveteli, hogy a nemzeti bizottsá­gok tevékenységében tovább szilárdít­suk a választott szervek szerepét, fo­kozzuk az állampolgárok részvételét az irányításban és az igazgatásban. A XV. kongresszus határozatával összhangban rendkívüli figyelmet kell szentelnünk a nemzeti bizottságok által végzett munka hatékonysága növelésé­nek a nagy városokban, az új lakóte­lepeken és a központi községekben. Ál­landóan gondoskodnunk kell az alap­fokú nemzeti bizottságokról, amelyek a nemzeti bizottságok 90 százalékát ké­pezik, és képviselőik az összes képvi­selők 96 százalékát teszik ki. A választási eiökészüíetek zárószakaszába lépünk Baryl elvtárs felszólalásában rámu­tatott, a választás előtti időszak fő feladataira. Megemlítette, hogy a vá­lasztási előkészületek zárószakaszába lépünk. A választási gyűléseken bemu- tajuk állampolgárainknak a regisztrált jelölteket, megnyerjük a választók tá­mogatását, megtárgyaljuk a választók­kal az űj választási programjavaslato­kat, és tudatosítjuk a választók között azt a tényt, hogy a Nemzeti Front je­löltjeinek megválasztásával a békére, szocialista társadalmunk boldogságára és felvirágoztatására szavaznak. A következő időszakban különösen fontos feladatok hárulnak a pártszer­vekre. Célszerűen egybe kell hangolni az akciókat, nem szabad megtűrni az erők szétaprózását és a formalizmust. Különösen gondosan kell előkészíteni a nyilvános gyűléseket és a képviselő- jelöltek bemutatkozását. El kell érnünk, hogy ezeken a lehető legtöbb állampol­gár részt vegyen. Az elmúlt évek ta­pasztalataiból tudjuk, milyen rendkívül fontos a képviselőjelöltek felkészítése. Messzemenő segítséget kell nyújtanunk nekik a választási gyűlésekre való fel­készülésükben. Ügyelnünk kell arra, hogy ezeken a gyűléseken kellőképpen foglalkozzanak a helyi és az országos kérdésekkel, és a helyi problémák ne szorítsák háttérbe a társadalmi jelen­tőségű választásokat. Éljünk a választások adta lehetőségekkel A társadalmi feladatok igényessége megköveteli, hogy a választási előké­születeknek továbbra is rendkívüli fi­gyelmet szenteljünk. Abból kell kiin­dulnunk, milyen nagy nemzetközi je­lentőségük van a választásoknak a XV. kongresszus irányvonalának megvalósí­tása, a párt és a tömegek szövetségé­nek szilárdítása és a szocialista de­mokrácia fejlesztése szempontjából. El kell érnünk, hogy a választások lefo­lyása és eredményei kifejezzék népünk politikai fejlettségét, szocialista öntu­datát, pártunk és kormányunk bel- és külpolitikájának támogatását, a Szov­jetunióval és a szocialista országokkal való szövetségünk iránti hűséget. Min­den községben, minden városban, min­den választókörzetben élni kell a vá­lasztások adta lehetőségekkel a politi­kai tömegmunka fejlesztésére, és tel­jes mértékben érvényesíteni kell vá­lasztási törvényünk mély demokratiz­musát. Baryl elvtárs kiemelte az agitációs munka, a választások előtti agitáció és propaganda tartalmi kérdései offenzív megközelítésének nagy jelentőségét. Az agitációban hangsúlyt helyezünk szo­cialista demokráciánk előnyeinek meg­magyarázására a burzsoá demokráciá­val szemben, összehasonlítjuk azt a de­magógiát, botrányokat, reklámfogáso­kat és olcsó ígéreteket, amelyek pl. jelenleg is több kapitalista országban a választási előkészületeket jellemzik. A népünk vágyait és érdekeit kife­jező stockholmi felhívás aláírása jó al­kalom a szocialista országok közös bé­kepolitikája nagy jelentőségének ma­gyarázására. Elsősorban arra kell rá­mutatni, mit jelent népünk békés éle­te és országunk fejlődése szempontjá­ból annak a békeprogramnak megvaló­sítása, amelyet az SZKP XXV. kong­resszusa dolgozott ki és hagyott jóvá, és amelyet XV. kongresszusunkon mi is magunkévá tettünk. Az elért eredményeket — a teljesített választási programokat, amelyek az el­múlt időszakban városaink és közsé­geink egyedülálló felvirágoztatását, az emberek lakás- és életkörülményeinek lényeges javulását eredményezték — következetesen összekapcsoljuk az el­múlt öt év során a társadalom fejlődé­sében elért sikerekkel. Pártunk helyes politikájának és népünk áldozatos mun­kájának köszönhető, hogy ez az öt év szocialista építésünk legsikeresebb idő­szakai közé tartozik. Ugyanakkor nem térhetünk ki az égető problémák elől, és nincs is rá okunk, sőt ellenkezőleg, aktívan válaszolnunk kell az emberek kérdéseire, meg kell magyaráznunk a tisztázatlan problémákat, és rá kell mutatnunk az esetleges helytelen néze­tekre. Ezen a téren példát mutat Gus­táv Husák elvtársnak, a párt főtitkárá­nak a nyitrai aratási ünnepélyen mon­dott beszéde. A választások előtti időszakban kö­vetkezetesen ki kell használni a poli­tikai tömegmunka legkülönbözőbb for­mált, differenciáltan kell viszonyulnunk a dolgozók egyes csoportjaihoz. Új­ból emlékeztetünk arra, hogy intenzív munkát kell kifejtenünk a több mint egymillió fiatal között, akik most vá­lasztanak először. Az őszi időszakban sok bonyolult és igényes gazdaságpolitikai feladat áll előttünk az idei terv teljesítésében, a jövő évi terv előkészítésében, a gép­ipar és más ágazatok fejlesztésében, az energiaszükséglet biztosításában a me­zőgazdaság területén és a hazai piac ellátásában. A választások politikai előkészítését következetesen egybe kell kapcsolnunk a dolgozók mozgósításá­val a feladatok megoldására. Meggyőződésünk, hogy a választások előtti jó politikai munka és a válasz­tások eredményei lényegesen hozzájá­rulnak a XV. kongresszus által kitű­zött feladatok teljesítéséhez — fejezte be az Elnökség jelentését Baryl elvtárs.

Next

/
Thumbnails
Contents