Új Szó, 1976. szeptember (29. évfolyam, 208-233. szám)
1976-09-16 / 221. szám, csütörtök
Szocialista hazánk további felvirágoztatnrt (Folytatás az 1. oldalról) személyt jelöltek vagy készülnek jelölni. A Nemzeti Front választási bizottságainak, valamint a választókörzeti választási bizottságok tagjait és az agitátorokat is beleszámítva összesen mintegy egymillió személy vesz részt közvetlenül a választások előkészítésében. Az eddigi helyzethez képest az új javaslatok több, termelésben dolgozó munkást és szövetkezeti földművest jelölnek a képviselői tisztégekbe. Számarányuk — a nemzeti bizottságok képviselőit jelölő javaslatokban — meghaladja az 50 százalékot. Nőtt a női és a fiatal képviselőjelöltek számaránya is. A nők esetében a növekedés 6 százalékos, s számarányuk eléri a 29,8 százalékot. Ugyanígy van ez a fiatalok esetében is. A nemzeti bizottságok képviselőjelöltjeinek 35,2 százaléka 35 évnél fiatalabb. Jan Baryl elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta, hogy képviselőjelöltekké olyan személyeket választottak ki, akik megszerezték a képviselői tisztség sikeres betöltéséhez szükséges politikai, szakmai és erkölcsi képességeket, s a CSKP, a többi politikai párt és a tömeg- szervezetek tagjainak bizalmát élvezik. Köztük szép számmal vannqk élmunkások, újítók, kitüntetettek, kiváló mérnökök, technikusok és termelésszervezők, élvonalbeli tudósok és művészek, orvosok, katonák, tanítók, ismert sportolók stb. A választási előkészületek zárószakaszában az a legfontosabb feladatunk, hogy a választóknak bemutassuk a jelölteket, megindokoljuk Jelölésüket, megnyerjük irántuk az emberek bizalmát, megvitassuk a választási programokat a választókkal, meggyőzzük őket a programok helyességéről és arról, hogy a Nemzeti Front jelöltjeire szavazva egyúttal a békére, a boldogságra, és szocialista hazánk felvirágoztatására adják szavazatukat — mondotta Baryl elvtárs. Beszédének befejező részében kiemelte, hogy a választások előkészítésének továbbra . is megkülönböztetett figyelmet kell szentelni úgy, hogy a választások lefolyása és eredményei népünk politikai fejlettségének és szocialista öntudatosságának megnyilvánulásai legyenek, hogy népünk kifejezze teljes támogatását pártunk és kormányunk kül- és belpolitikája, a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetség iránt. Baryl elvtárs jelentését vita követte. Elsőként Michal Hoc- ko, a szocialista munka hőse, az Ostravai Klement Gottwald Oj Kohó dolgozója szólalt fel. Arról beszélt, hogyan vesz részt a vállalat ifjúsági szervezete az általános választások előkészítésében. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom 6 millió főt számláló tagsága nevében Bedrich Y.ačírek, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára biztosította a jelenlevőket arról, hogy a szakszervezeti tagok kezdeményező munkájukkal, a gazdasági feladatok sikeres megvalósításával jelentős mértékben részt kívánnak venni a választások előtti kedvező légkör kialakításában. Ezután Mária Czenelová, a Suricei (losonci járás) Efsz könyvelőnője arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy az efsz tagjai hogyan teljesítik a CSKP XV. kongresszusán kitűzött feladatokat, s hogyan készülnek az általános választásokra. Rostislav Petera, a Csehszlovák Néppárt elnöke vitafelszólalásában leszögezte: a párt nagyra értékeli azt, hogy becsületes és tiszta jellemű embereket jelölnek a képviselői tisztségekbe. A Csehszlovák Néppárt tagjai nemcsak szavazataikkal támogatják a Nemzeti Front jelöltjeit, hanem építőmunkájukkal és a választási programok teljesítésével is. Jindŕich Poledník, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnöke a fiataloknak a választások tiszteletére kibontakoztatott kezdeményezési és munkaaktivitási mozgalmáról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit. Megállapította, hogy a SZISZ tagjai jó politikai munkát is végeznek, védnökséget vállalnak az agitációs központok fölött. Ctibor Ledl mezőgazdasági főiskolai rektor megállapította, hogy felsőoktatási intézményeinkben is teljes ütemben folynak a választási előkészületek. A fő választási kampány a hallgatók körében azonban csak októberben, az űj tanév kezdete után indul meg. Bohuslav Kučera, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke megállapította, hogy pártjának tagsága jelentős mértékben kiveszi részét a népgazdasági feladatok teljesítésére irányuló erőfeszítésekből, aktív segítséget nyújtott a gabonatermés betakarításában is. Václav David, a CSSZBSZ Központi Bizottságának elnöke vitafelszólalásában arról tájékoztatta a plénumot, hogy a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség tagjai és tisztségviselői a választási kampány keretében a lakosságnak a CSKP XV. és az SZKP XXV. kongresszusán hozott határozatokkal való megismertetésére törekszenek. Tájékoztatják az embereket a 10. szovjet ötéves terv céljairól, és a Szovjetunió békeerőfeszítéseiről. Jozef Polák, a Szlovák Megújhodás Pártjának Központi titkára ismertette a jelenlevőkkel, milyen szerepet vállalnak a párt tagjai a Nemzeti Front választási programjainak kidolgozásában és a képviselőjelöltek kiválasztásában. Marie Kabrhelová, a Csehszlovák Nőszövetség Központi Bizottságának elnöke a nőknek a választási előkészületekben való részvételéről beszélt. Megállapította: a választások a Nőszövetség tagjai számára alkalmat adnak munkájuk elmélyítéséhez és minőségének megjavításához. Pavol Jonáš, a Csehszlovákiai Szövetkezeti Földművesek Szövetségének elnöke vitafelszólalásában hangsúlyozta a munkásság és a parasztság egységének fontosságát, szocialista társadalmunk további fejlesztése szempontjából. Ivó Viktor érdemes sport- mester a szocialista sport küldetését vázolta. Sportolóink nevében ígéretet tett arra, hogy támogatni fogják a választási előkészületeket. Vladimír Novotný, a szocialista munka hőse, a Tábori Jiskra Vállalat technikusa arról számolt be, milyen eredményeket ért el eddig a vállalat és az egész dél-csehországi kerület a választások előkészítése terén. A vitában végezetül František Mišeje, az Antifasiszta Harcosok Csehszlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának elnöke szólalt fel. Ismertette a szövetség tagjainak részvételét a választási programok kidolgozásában. A plenáris ülés ezután a javasló bizottság jelentésének meghallgatásával folytatta munkáját. E jelentést Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke terjesztette elő. A Központi Bizottság jelenlevő 160 tagja ezután egyhangúlag jóváhagyta a Népi Kamara és a Nemzetek Kamarája képviselőjelöltjeinek jegyzékét. A résztvevők ezenkívül határozatot fogadtak el a választások előkészületeivel kapcsolatban. A plenáris ülés végén Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke szólalt fel. Gustáv Husák elvtárs felszólalásának bevezető részében köszönetét mondott a Nemzeti Front szervezeteinek és azok képviselőinek valamint azoknak az elvtársaknak is, akik a plenáris ülésen felszólaltak Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front politikájának teljes mértékű támogatásáért. Megköszönte, hogy ezt a politikát támogatták az elmúlt években, támogatják a választások e.őtti időszakban, s a választások után is. A Nemzeti Front szervezetei lakosságunk millióit tömörítik — hangsúlyozta Husák elvtárs. A munkásságnak, a parasztságnak, az értelmiségnek és az összes társadalmi rétegeknek ez az osztály- és politikai egysége az alapja szocialista államunknak. Ez az egység a Nemzeti Frontban nyer kifejezést. A legutóbbi választások óta elért eredményekkel kapcsolatban Husák elvtárs kiemelte: minden csehszlovákiai család érzi, hogy sok jót tettünk nemcsak társadalmunk gazdagságának gyarapítása, hanem az emberek életének boldogabbá tétele érdekében is. Állandóan emelkednek a reálbérek, ezzel szemben nem emelkednek a fogyasztói árak annak ellenére, hogy szembe kell nézni a világpiac válságának kedvezőtlen hatásával. Kétszer is felemeltük az öregségi nyugdíjakat, azoknak a nyugdíját, akik megérdemelten pihennek. Fokozódott a fiatalokról, az anyákról és a gyermekekről való gondoskodás. Nincs szükségünk olcsó propagandaszólamokra. A párt és a Nemzeti Front politikájának helyességéről bizonyítható té- nvek tanúskodnak. Reális, konkrét programmal járulunk a választási urnák elé, olyan programmal, amelyet pártunk XV. kongresszusa jóváhagyott, s amelyet a Nemzeti Front ösz- szes társszervezetei is elfogadtak és támogatnak. Ez nem olyan program — hangsúlyozta Husák elvtárs —. amelyet csak valamikor a választások után kezdünk megvalósítani. E program mindennapi életünk szerves része a földeken, az iskolákban, a tudományos munkahelyeken és mindenütt, ahol megvalósításáért küzdünk. A kongresszus programjának idei sikeres megvalósításáról szólva Husák elvtárs kiemelte, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának 3. ülésszaka is foglalkozott a kongresszusi programnak következetes érvényesítésével; konkrétan az annyira fontos és igényes területen mint a gépipar. Ezt azért említem meg — folytatta Husák elvtárs —, hogy azt a hatalmas méretű politikai tömegmunkát, amelyet a választások előtt bontakoztatunk ki, és amely iránt a Nemzeti Front összes szervezetei támogatásukat fejezték ki, szervesen egybekapcsoljuk a gazdasági, a politikai és a kulturális feladatok teljesítése érdekében végzett konkrét munkával úgy, ahogy azt a XV. pártkongresszus programja megszabja, mert ezzel előmozdítjuk hazánk további felvirágoztatását. Végezetül Gustáv Husák elv- társ a választások előtti és utáni időszakra egyaránt sok sikert kívánt a Nemzeti Front összes szervezeteinek a hazánk felvirágoztatása, és a nép élete boldogabbá tételének érdekében végzendő munkájukhoz. Janko Blaho köszöntése (ČSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, üdvözlő táviratot küldött dr. Janko Blaho nemzeti művésznek 75. születésnapja alkalmából. A táviratban nagyra értékelte Janko Blaho sokoldalú alkotó munkásságát, amellyel részt vett a szlovák zene-, drámai és hangverseny művészet alapjainak lefektetésében, nagyra értékelte továbbá a nemzeti művész érdemteljes pedagógiai és más kulturális-politikai tevékenységét is. A gratuláló táviratot Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára nyújtotta át a Jubilánsnak. Változások a szövetségi és a szlovák kormányban (ČSTK) — Gustáv Husák, köztársasági elnök 1976. szeptember 14-én kelt határozatával felmentette tisztségéből Ján Gregor és František Hamouz szövetségi miniszterelnök-he- lyetteseket, és Bohuslav Večera szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, akiket más feladatokkal bíztak meg. Ebből az alkalomból Husák elvtárs köszönetét mondott nekik eddigi munkájukért. Ugyanaznap kelt határozatában a köztársasági elnök Josef Nágr elvtársat a szövetségi kormány miniszterévé nevezte ki és megbízta a szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi tárca vezetésével. Az új szövetségi mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter szeptember 14-én a prágai várban a csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény értelmében letette a hivatali fogadalmat. A hivatalos aktuson a köztársasági elnökön kívül jelen volt Ľubomír Strougal szövetségi miniszterelnök. A Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége a Szlovák Nemzeti Front KB Elnökségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének javaslatára a csehszlovák államszövetségről szóló 143/1968 sz. alkotmánytörvény 122. cikkelye első bekezdése A betűjének értelmében tegnapi ülésén felmentette tisztségéből Július Hanus, szlovák miniszterelnök-helyettest, a Szlovák Reruházásfejlesztési és Műszaki Minisztérium vezetőjét, akit munkájára a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége 1976. július 16-án kelt 59. számú határozatával hatalmazott fel, s egyúttal Václav Va- čokot felmentette szlovák miniszterelnökhelyettesi tisztségéből. Egyidejűleg az SZNT Elnöksége Ján Gregort szlovák miniszterelnök-helyettessé, Václav Vačokot pedig a szlovák kormány miniszterévé nevezte ki, s megbízta a szlovák beruházásfejlesztési és műszaki tárca vezetésével. Ján Gregor, az újonnan kinevezett szlovák miniszterelnökhelyettes, Viliam Šalgovičnak, az SZNT elnökének letette az alkotmányban előírt hivatali fogadalmat. Az aktuson jelent volt Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszter- elnök. Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára; ott voltak a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökei, a szlovák kormány miniszterhelyettesei és más személyiségek. Üdvözlő távirat (ČSTK) — Gustáv Husák, köztársasági elnök, a Mexikói Egyesült Államok államünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Luis Echeverria Alvarez elnöknek. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban üdvözölte Alfonzo Garda Robles mexikói külügyminisztert. Föld körüli pályán a Szojuz—22 A szovjet űrhajósok fontos kísérleteket végeznek Moszkva — Szeptember 15- én, közép-európai idő szerint 10 óra 48 perckor a Szovjetunióból Föld-körüli pályára bocsátották a Szojuz-22 űrhajót, fedélzetén Valerij Bikovszkij parancsnokkal és Vlagyimir Akszjonov fedélzeti mérnökkel. A szocialista országok űrkutatási együttműködése keretében sorra kerülő repülés célja az, hogy tökéletesítse a földfelszín űrből történő tanulmányozásának tudományos módszereit és berendezéseit. Ebből a célból az űrhajón egy több zónás fényképezőgépet helyeztek el, amelyet NDK-beli és szovjet szakemberek közösen dolgoztak ki. A készüléket a jénai Kari Zeiss-művekben gyártották. A repülés programjában más tudományos-műszaki és orvosbioi figiai kutatások és kísérletek is szerepelnek. A földi irányító központ rádió- és televízió-kapcsolatot tert fenn az űrhajóval a Szovjetunió területén működő követőállomásokon és az Atlantióceánon tartózkodó tudományos kutatóhajókon keresztül. Az űrhajó fedélzeti berendezései rendeltetésszerűen működnek. Az űrhajósok közérzete jó és máris megkezdték a tudományos program végrehajtását. Az űrhajó parancsnoka, a 42 éves Valerij Bikovszkij űrhajós ezredes) 1960-ban került az űrhajósok közé és 1963-ban, a Vosztok-5 űrhajó fedélzetén, Valentyina Tyereskovával egyidőben, már járt a világűrben. Vlagyimir Akszjonov fedélzeti mérnök harmincegy éves. A műszaki egyetem elvégzése után egy tervezőirodában dolgozott és ott részt vett az űrkutatás során használt berendezések kifejlesztésében. Akszjonov 1973 óta tagja az űrhajósok csapatának. B. Chňoupek és A. Croslcmd tárgyalásai Az együttműködés az egyetlen járható út London — Kedden Londonban megkezdődtek Bohuslav Chňoupek csehszlovák és Anthony Crosland nagy-britanniai külügyminiszter hivatalos megbeszélései. A tárgyalások során a nem zetközi s főleg az európai helyzettel kapcsolatos kérdéseket érintették. Különleges figyelmet szenteltek a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányába foglalt határozatok teljesítésének. A brit partnerek egyöntetűen egyetértettek azzal a véleménnyel, nogy a nemzetközi kapcsolatokban nincs más út, mint az együttműködés útja. A két fél szintén teljes Rgyetértésének adott hangot az államok közötti nézeteltérések erőszak nélküli megoldásával kapcsolatosan. A két miniszter jegyzőkönyvet írt alá a Csehszlovákia és a Nagy-Britannia és Észak-Ir- ország Egyesült Királyság közötti konzuláris egyezmény ratifikációs okmányainak cseréjéről. A jegyzőkönyv aláírása után B. Chíioupek rövid beszédében hangsúlyozta, hogy ezzel az aktussal tovább bővülnek a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei Bohuslav Chňoupek a keddi nap folyamán Highgateben koszorút helyezett el Marx Ká- roly sírjára. Elhunyt Jan Fejve Riga — Hetvenegy éves korában elhunyt Jan Pejve akadémikus, a neves szovjet tudós, államférfi és közéleti személyiség. Mint tudós, a mikroelemek biológiai szerepét és a mezőgazdasági gyakorlati alkalmazását tanulmányozta. E téren végzett tudományos kutatásait Lenin-díjjal tüntették ki. Jan Pejve 1959—1962-ben a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság Minisztertanácsa elnöke és 1958-tól 1966-ig a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának elnöke volt. Ezt követően hosszú éveken át a Szovjet Tudományos Akadémia főtitkáraként fejtett ki kiemelkedő tevékenységet. 1976. IX. 1B.