Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-11 / 190. szám, szerda

VILÁG.PROLETÁRJAI« EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1976. augusztus 11. SZERDA BRATISLAVA • 190. szám XXIX. ÉVFOLYAM * Ara 50 fillér NYÁR ÉS KŰRNVEZETVEOELEM Környezetünk védelme korántsem kampányfeladat. Fontossá­gát, súlyát jelzi, hogy mind legfelsőbb párt- és állami szer­veink, mind a tudományos intézetek, társadalmi szervezetek egy­re nagyobb figyelmet szentelnek neki. Érthető ez, hiszen pár­tunk XV. kongresszusának dokumentumai szintén megkülönböz­tetett figyelemmel, alapossággal közelítik meg ezt a probléma­kört. A nyár természetesen komolyabb feladatok elé állít vala­mennyiünket. A megnövekedett turistaforgalommal összefüggés­ben számos olyan jelenségnek lehetünk a tanúi, amelyek — bár gyakorta apróságoknak tűnhetnek — maradandó nyomokat hagynak környezetünkben, nehezen helyrehozható károkat ter­mészeti szépségeinkben. Szocialista hazánk évente milliókat áldoz természeti szépsé­geink, kincseink védelmére. Nyilvánvaló, hogy a szóban forgó milliók, sőt milliárdok mindnyájunknak zsebéből kerülnek elő, dolgozó népünk becsületes munkájának az eredményei. Vitat­hatatlan, hogy ezekkel az anyagi eszközökkel takarékosan kell gazdálkodnunk, mondhatnók felette racionálisan. Hiszen ismert tény, hogy a bratislavai zöldövezetek, parkosított területek ápo­lásának, karbantartásának költsége évente meghaladja az öt­millió koronát. Ám sok-sok millió korona befektetéséről van szó, ha országos szinten vizsgáljuk a kérdést, nem is szólva az új játszóterek, parkok létesítéséről. Érthető, hogy a szóban forgó létesítmények mindenekelőtt legfiatalabbjaink kényelmét, egészségét szolgálják. Abból a cél­ból létesülnek, hogy új lakótelepeinken, mind az ifjúság, mind a dolgozók kellemesen tölthessék el a pihenés óráit.- S miért en­gedjük, hogy a facsemetéket pajkos lurkók tördeljék ki, göd­röket ássanak a gyepesített területeken? Gyakorta szemtanúi lehetünk, hogy az apukák, anyukák az újonnan létesített park padjain olvasnak újságot, esetleg munkahelyi problémákról, köz­életi vitákról folytatnak eszmecserét. Ugyanakkor elkerüli fi­gyelmüket, hogy csemetéik a nemrég kiültetett díszcserjék kö­zött „rúgják a bőrt", játszanak rabló-pandúrra. Tagadhatatlan, hogy gyermekeink számára biztosítanunk szükséges a „grundokat“, és mindenütt lehetőség kínálkozik, röplabdapályák, minl-focipályák létesítésére. Nem várhatjuk, hogy ezek a létesítmények az „égből pottyannak le“!... Az apukáknak kell kezükbe fognia a lapátot, hogy szabad idejü­ket felhasználva megteremtsék ezeket a feltételeket. Egészsé­ges fiatal nemzedéket akarunk felnevelni. Olyan Ifjakat, akik nem csupán a szellemiek terén, hanem fizikailag is az élvonal­ban haladnak, akik az utánpótlást jelentik majd, hogy szocia­lista társadalmunk igényes feladatainak teljesítésére felkészít­sük őket. Nos, éppen a felkészítésnek az egyik összetevője, hogy megtanítsuk őket értékeink megvédésére, ápolására. Hangsúlyoztuk, hogy ezek az értékek nem csekélyek — mil­liók, milliárdok fekszenek benne. Megoldás lenne viszont, ha legkisebbjeinket szintén bekapcsolnánk a falu és városszépítési akciókba. Ha az eddiginél jobban megtanítanánk őket: ne sze­metelj a parkban, ne tépjed a fiatal fák lombjait, labdajátékok­hoz a kijelölt területeket vegyétek Igénybe. Itt a vakáció. Gyermekeink élvezik a napsugaras napokat, lu­bickolnak a tavak vizében. így van ez rendjén. Viszont nevel­jük, tanítsuk őket — becsüljék meg a természetet, ne tegyék tönkre a milliós beruházásokkal, rengeteg erőfeszítéssel és nagy-nagy társadalmi összefogással- létesített parkjainkat, zöld­övezeteinket. BALOGH P. IMRE Ľubomír Strougal az észak-csehországi kerületben (CSTK) — Ľubomír Strougal, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, szövetségi miniszterelnök, tegnap az észak-csehországi ke­rületbe érkezett. Útjára elkísér­te Jan Baryl, a CSKP KB Elnök­ségének póttagja, a KB titkára, František Hamouz szövetségi miniszterelnök-helyettes, Július Varga, a CSKP KB osztályveze­tője és JoseJ Nágr, cseh mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter. Űstí nad I.abemben a vendé­geket a kerület képviselői fo­gadták Jaroslau Hajnnal, a ke­rületi pártbizottság vezető tit­kárával az élen. Ismertették az (Folytatás a 2. oldalon) AIK010 SZELLEMŰ VALASZTASI PROGIAMIAVASLAIOK A ,,Z"-akció keretében 305 millió korona értéket hoznak létre t® Társadalmi mun­kával 280 építkezés befejezésével számolnak a Bratislava-vidéki járás lakosai A Nemzeti Front szerveinek, a nemzeti bizottságoknak ezekben a napokban ugyancsak bőven akad munkájuk. Érté* kelik a múlt megbízatási időszak alatt végzett munkát, az utolsó simításokat végzik az új választási programjavaslato­kon, de ugyanakkor készítik már a választók névsorát, a kép­viselőjelöltek nyilvántartásba vételét. Egyszóval országszerte szorgos munka folyik, hogy a közelgő választásokra minden községben, városban a lehető legjobban felkészüljenek. TÖBB MINT ÖTEZER lakás átadásával számol a ko­márnói (komáromi) járás új vá­lasztási programjavaslata. Az említettekből 2800 állami beru­házás, a többi egyéni építkezés keretében készül el. A lakás- kérdés megoldására a járásban az 1976—1980-as években 740 millió koronát fordítanak. Egy központi hőerőmű építését is tervezik, amely megoldja majd a lakótelepek fűtését és meleg vízzel való ellátását. A programjavaslat foglalkozik az óvodai és bölcsődei férőhe­lyek számának növelésével, üz­letek építésével, a szolgáltatá­sok bővítésével és színvonaluk emelésével. Nem feledkezik meg a környezetvédelemről és az ívóvízellátás kérdéséről sem. Többek között megemlíti, hogy Gútát Is rákapcsolják a vízvezeték-hálózatra. GAZDAGABBAK LESZNEK A trnavai járásban a múlt megbízatási időszakban jó ered­ményeket értek el a Nemzeti Front választási programja tel­jesítésében. Az -új programja­vaslatot is kellő körültekintés­sel állították össze. Ebből töb­bek között kitűnik, hogy a 6. ötéves tervidőszakban állami beruházással mintegy 7000, szö­vetkezeti építkezés keretében pedig 400 lakást adnak át ren­deltetésének. A következő meg­bízatási időszakban egyéni épít­kezés'keretében 2800 lakás ké­szül el. A lakótelepek műszaki és járulékos beruházásaira a szó­ban forgó idő alatt 68 millió koronát fordítanak, ami 12 üz­let, 5 vendéglő, 10 bölcsőde, 9 óvoda, 6 alapfokú Iskola és egy szolgáltatóház építését te­szi lehetővé. A „Z“-akció beruházási részé­ben 305 millió korona értékű munka elvégzésével számolnak. A programjavaslatban szereplő 450 építkezésből 1980-ig 370-et befejeznek. A már említetteken kívül a „Z'‘-akcló keretében a Járás területén további 6 böl­csőde, 37 óvoda, 4 alapfokú is­kola, 8 napközi otthon és két tornaterem épül fel. Tervezik 15 helyi vízmű, 12 művelődési otthon, 40 üzlet és több ven­déglő átadását is. NEHEZ, DE TELJESÍTHETŐ feladatokat jelölt meg a Bra­tislava-vidéki járás is az új vá­lasztási programjavaslatban. Kü­lönösen figyelemre méltó az a része, amely a társadalmi mun­kában épülő létesítményekről szól. A „Z“-akció beruházási ré­szében szereplő 280 építkezés között 21 óvoda, 3 bölcsőde és ugyanannyi alapfokú Iskola, 8 tornaterem, 4 iskolai étkezde és 21 művelődési otthon szere­pel. Helyi utak és járdák építé­sével 22 községben számolnak. Nem érdektelen megemlíteni azt sem, hogy a járás lakosai a „Z“-akció nem beruházási ré­szében, vagyis a faluszépítés terén az 1976—1981-es években 100 millió korona értékű ön­kéntes társadalmi munkát akar­nak elvégezni. —nj — A Botkovcei Állami Magnemesítö Gazdaság (lučeneci — lo­sonci járás) dolgozói a kedvezőtlen időjárás ellenére még e héten akarják befejezni az idei termés betakarítását. Ed­dig 310 hektáron aratták le a gabonát, ami a bevetett 372 hektárnyi területnek csaknem 84 százaléka. Az utolsó 60 hektárról 6 kombájnos aratja le a Mlronovszkaja és a Kau­kaz búzafajtát. Az idén rendkívül jó termést értek el a Mi- ronovszkaja búzafajtából, helyenként 63,9 métermázsa volt a hektárhozam. Felvételünkön: Jozef Horáček, az állami gaz­daság közgazdásza, Bize József kombájnos és Nagy Tibor segédkombájnos ellenőrzi a termést. (Felvétel: T. Babjak — CSTK) A spanyol ellenzék újból hallatja hangját Egymillicrd dolláros segély Madridnak Madrid — A legjelentősebb spanyol ellenzéki szervezet, a 14 politikai pártot, illetve cso­portosulást tömörítő Demokra­tikus Koordináció hétfőn este két fontos nyilatkozatot adott ki. Az egyik állásfoglalás felszó­lította az ország valamennyi demokratikus pártját, illetve mozgalmát — különös tekin­tettel a nacionalista és a terü­leti mozgalmakra —, hogy egyesítsék erőfeszítéseiket és hozzanak létre közös fórumot annak a párbeszédnek sikere érdekében, amelyet a madridi kormánnyal a demokratizálásról folytatnak majd. A felhívás azt követően született, hogy a hét végén találkoztak egymással a Demokratikus Koordináció ve­zetői. A koordináció másik nyilat­kozata jelentős lépésnek minő­sítette a nemrég meghirdetett részleges amnesztiát. Ismét hangsúlyozta azonban egy min­denre kiterjedő, megkülönböz­tetés nélküli, általános amnesz­tia szükségességét. A szervezet követeli az amnesztia által nem érintett baszk hazafiak szabadon bocsátását, továbbá a politikai okokból száműzetés­ben élők hazatérési engedélyé­nek megadását. A spanyol igazságügyminisz­térium hétfői jelentésében egyébként közölte, hogy eddig 97 foglyot engedtek szabadon az öt nap óta érvényben levő részleges amnesztiarendelet alapján. A spanyol belpolitikai élettel kapcsolatos az a hír, hogy a kormány hétfőn egy 1 milliárd dolláros gazdasági segélyről szóló megállapodást írt alá a tőkés világ vezető nagybank­jaival. A gazdasági gondokkal küzdő kormány megsegítésére 8 spanyol és több tucat külföl­di bank sietett. Az összeg leg­nagyobb részét a Bank oj Ame­rica adta. Franco halála óta első ízben kap az ország ilyen nagy kül­földi kölcsönt. A spanyol pénz­ügyi élet személyiségei a köl­csönről a spanyol király júniu­si, az Egyesült Államokban tett látogatása után kezdték meg a tárgyalásokat. Soares Helsinki szelleméről Spinola visszatért Lisszabon — Mario Soares portugál miniszterelnök a Hel­sinkiben zárult európai bizton­sági értekezlet befejezésének első évfordulója alkalmából a TASZSZ tudósítójának adott in­terjújában kijelentette, hogy a portugál kormány hű marad a záróokmányhoz, amelyet egy évvel ezelőtt írt alá. A béke megszilárdítása és az európai biztonság megőrzése érdekében fontos lépésnek tartja az akko­ri megállapodásokat. Sajnos, nem történt lényeges előreha* ladás az egyezmény két fontos területén, a leszerelés, valamint a kölcsönös bizalom erősltésd érdekében. /Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents