Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-06 / 186. szám, péntek
A Fehér Ház beismerése 1978. VIII. 8. Puerto Rico-bain valóban döntötték az olasz-ellenes szankciókról Washington — A Fehér Ház elsőnek ismerte be azt a tényt, hogy az Egyesült Államok az NSZK-val, Nagy-Brltanniával és Franciaországgal közösen igyekezett az olasz politikai helyzetet befolyásolni azzal a fenyegetéssel, hogy ha kommunista képviselők is bekerülnek az olasz kormányba, leállít iák az említett nyugati hatalmak a gazdasági segítséget Olaszországnak. Ezt a durva beavatkozást Olaszország belügyeibe ismerte be tulajdonképpen tegnap Hrcnt Scrowcroft tábornok, Ford elnök szóvivője. A képviselőház külügyi bizottsága elnökéhez intézett levelében megállapította, hogy a Puerto Rico-i nyugat-európai csúcstalálkozón „az Olaszország ellen alkalmazandó esetleges közös gazdasági szankciókról tanácskoztak.“ A levélből a továbbiakban kiderül, hogy az Egyesüli Államok kormánya a Puerto Rico-i titkos megállapodás részleteit nem kívánja nyilvánosságra hozni. A kormány elutasította azt a javaslatot, hogy a tervezett Olaszország-ellenes gazdasági szankciók ügyét kivizsgálja a képviselőház külügyi bizottsága. Giscard Afrikában Párizs — Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök tegnap afrikai útra Indult. A francia államfő Omar Bongo elnök vendégeként négynapos hivatalos látogatást tesz Ga- bonban, majd Mobutu elnök meghívására magánlátogatást tesz Zaireben. Giscard d’Estaing itt nagyszabású szafarin vesz részt, oroszlánra vadászik — de eközben természetesen jut majd idő politikai problémák megvitatására is. A francia lapok szerint lehetséges, hogy a francia államfő, mielőtt augusztus 20-án visszatérne Párizsba, még a Közép-afrikai Köztársaságba is ellátogat. Munkanélküli-statisztika Brüsszel — Brüsszelben nyilvánosságra hozott és nagyrészt a píniusi helyzetre vonatkozó adatok szerint a Közös Piac tagországai közül az elmúlt év hasonló időszakához képest az NSZK-ban 8, Dániában 6 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma. Ugyanakkor Olaszországban 8, Hollandiában 10, Írországban 11, Franciaországban 15, Belg'umban 33, Eszak-írországban 44, Nagy- Britanniában 54 százalékkal emelkedett a munkanélküliek száma. Vorster fajgyűlölő fehértelepes kormánya nem szándékozik változtatni a rezsim néger-ellenes terrorján. A felvételünkön látható négerhez hasonlóan ilyen megalázó módon ellenőrzik a ujl-afrikai aranybányák színesbőrű alkalmazottjait. Csak a néger munkásokkal csinálják nap, mint nap ezt a lenéző motozást, állítólag azért, hogy nem csempésznek-e ki aranyat a bányából. (CSTK-felv.) NYIKOLAJ ROGYIONOV, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese és Jozef Nálepka, hazánk külügyminiszterének első helyettese augusztus 3—5-e közölt a Szovjetunió külügyminisztériumában megbeszélést folytatott a nemzetközi kapcsolatok néhány kérdéséről. AZ ENSZ apartheid-ellenes bizottsága most folyó ülésszakának résztvevői élesen elítélték a dél-rhodésiai és dél-afrikai fajüldöző rendszereket. MANEA MANESCU, román miniszterelnök fogadta a román—szovjet ifjúsági baráti találkozó szovjet delegációját, Jevgenyij Tjazselnyikovnak, a Komszomol első titkárának vezetésével. URHO KEKKONEN, finn köz- társasági elnök befejezte az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatását. A finn államfő Washingtonban az amerikai kormány és a kongresszus vezetőivel tárgyalt. A BOLGÁR BÉKEVÉDÖK BIZOTTSÁGA támogatja a Békevilágtanács kezdeményezését, hogy augusztus 6 és 13 között világszerte tartsák meg a tömegpusztító fegyverek elleni harc hetét. AZ EGVESÜLT ÁLLAMOK képviselőházának külügyi bizottsága egyhangúlag határozatot hagyott jóvá, amelynek értelmében 1 milliárd 22 millió dollárt fordíthatnak a spanyolországi katonai támaszpontokkal kapcsolatos kétoldalú szerződés feltételeinek biztosítására. A CIPRUSI KÖZTÁRSASÁG támogatja a Ciprusról szóló nemzetközi konferencia összehívására irányuló szovjet javaslatot — jelentette ki Joan- nis Christofides, a Ciprusi Köztársaság külügyminisztere. AZ EL COMERCIO című perui lap santiagói jelentése szerint Chilében több mint 800 000 a munkanélküli. Ez a munkaképes lakosság 22 százalékának felel meg. A BIKINI-SZIGETEN végrehajtott amerikai hidrogénbomba robbantásának káros következményeiben számos ember szenved. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK úgy döntött, hogy a legkorszerűbb fegyverekkel szereli fel Csan- kajsek Kínáját. KISSINGER ÚTON Állomásai: Nagy-Britannia, Irán, Pakisztán, Afganisztán London — Henry Kissinger, amerikai külügyminiszter tegnap kétórás eszmecserét folytatott Londonban. James Callaghan miniszterelnökkel főként Afrika déli részének fejleményeit tekintette át Clarige szállóbeli lakosztályán a reggeliző- asztal melleit, mielőtt tovább indult volna kőrútjának következő állomásai: Irán, Pakisztán és Afganisztán felé. A szabadságon tartózkodó Anthony Cros- land angol külügyminiszter is jelen volt a találkozón. Az amerikai diplomácia erőfeszítéseket tesz azért, hogy kimentse a pretóriai rezsimet jelenlegi elszigeteltségéből. Ebből a célból szorgalmazza azt is, hogy a Dél-Afrika támogatta rhodesiai fehértelepes rezsim békésen adja át a hatalmat az afrikai többség képviselőinek kezébe. A londoni kommentátorok azonban, számolva a dél- afrikaiak és a rhodesiai fehérek csökönyösségével, nem sok esélyt látnak Kissinger kísérleteiben. Kissinger ma Teheránban tárgyal. Bécsben, de a Hofburgban... OPEC pénzügyminiszteri értekezlet Bécs — Tegnap a bécsi Hof- burgban megnyílt a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) pénzügyminisztereinek értekeznie. A kétnaposra tervezett tanácskozáson a szervezet 13 tagországának pénzügy- miniszterei, illetve képviselői vesznek részt. A miniszterek várhatóan megvitatják az ez év januárjában Párizsban elhatározott különleges fejlesztési alap létrehozásával és a majd rendelkezésre álló összeg felhasználásával kapcsolatos kérdéseket. Megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy a miniszterek áttekintik az olajárak alakulásával kapcsolatos témakört is. Rendkívüli biztonsági Intézkedések előzték meg a pénzügyminiszterek konferenciáját, amely az első miniszteri szintű ülés az osztrák fővárosban a tavaly decemberi terrortámadás óta. Az OPEC miniszteri tanácsa ülését félbeszakító támadásnak tavaly több halálos áldozata is volt. Mint ismeretes, akkor az OPEC bécsi székházában folyt a tanácskozás. Ezúttal inkább a Hofburgot választották ... biztonsági okokból. Kivégzések Szudánban Khartum — A szudáni hír- ügynökség jelentése szerint a július 2-i puccskísérletben való részvételért halálra ítélt 81 személyen Khartumban végrehajtották az ítéletet. A kivégezet- teken kívül eddig 14 összeesküvőt sújtott a bíróság életfogytiglani, egyet pedig tízévi szabadságvesztéssel. A hírügynökség bejelentette, hogy további 232 vádlott ügyében az ítélet még kihirdetésre vár. Az elítéltekről — mint a szudáni rádió közölte — bebizonyosodott, hogy „egy külföldi országban kapott kiképzés után“ háborút indítottak a szudáni rendszer ellen. A bíróságon ismét elhangzott az a Khartoumban és Kairóban egyaránt többízben hangoztatott vád, amely szerint az összeesküvést Líbia támogatta. A csütörtöki ítéletvégrehajtással az összeesküvés vádjával a kivégzettek száma 98-ra emelkedett. Londonban „megállt az idő" London — Csütörtökön hajnali háromnegyed négykor, miközben az Alsóház éppen London pénzügyi helyzetének si- ralmasságáról vitatkozott, megállt a Big-Ben. Az angol parlament híres toronyórájának harangjátéka két harsányat ütött, aztán nagy csend lett a város felett. Az ágyból kiugrasztott szerelők megállapították. hogy a baj ezúttal komoly, s hogy a hatalmas mechanizmus, amelyet 1859 május 31-én indítottak be, „szervi bánlal- makban“ szenved. Attól félnek, hogy hónapokba is beletellik, amíg az óra megindul és az Kommentárunk M a harmincegy éve robbant az első atombomba — az Egyesült Államok bombája Hirosima, japán város felett. Az áldozatok száma még napjainkban is egyre gyarapszik, hiszen a közvetlen érintet- aken kívül számtalan ember még ma is a radoiaktív sugárzás következtében pusztul el. Az embertelen pusztítás emlékére a Béke-világtanács ezt a napot a leszerelésért és az atomfegyverek megsemmisítéséért vívott harc nemzetközi napjává nyilvánította. Az imperialista Egyesült Államok kezében az atomfegyver mindenekelőtt a Szovjetunió, de a többi szocialista ország, s ugyanakkor az egész világ felett lebegtetett szörnyű zsarolási eszközzé vált. így volt ez különösen addig, ameddig a Szovjetunió nem jelentette be, hogy szintén rendelkezik atomfegyverrel, annak gyártási titkával. A Szovjetunió ugyanakkor lenini külpolitikájához, a békés egymás mellett élés elvéhez hűen mind politikai, mind diplomáciai téren követelte és követeli az imperialista háború kiküszöbölését. Ennek egyik feltétele nemcsak az atomfegyverek betiltása, hanem az általános és a teljes leszerelés. A Szovjetunió a Vörös Hadsereg történelmi győzelme után a többi szocialista országgal együtt arra törekedett és törekszik, hogy lelassítsa, majd pedig teljesen útjába álljon a fegyverkezésnek, megakadályozza a háborúkat, s érvényre juttassa a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének lenini elvét. A hidegháború éveiben ez az igyekezet, különösen a leszerelésben, nem sok sikerrel járt. lem és annyi spekuláció kísérné, mint a szovjet—amerikai kapcsolatokat. Hiszen a történelmi tanulságok egyaránt kézenfekvővé teszik, hogy az enyhülési folyamat üteme elsősorban épp ettől a kapcsolattól függ. A leszerelés terén eddig elért eredmények a szocialista országok, de mindenekelőtt a Szovfetunió érdeme. Az SZKP Ä leszerelés korparancs Döntő fordulatot a hatvanas, de főleg a hetvenes évek hoztak, amikor a reálisan gondolkodó kapitalista körök rájöttek, hogy megváltoztak az erőviszonyok a szocialista és az anti- imperíalista erők javára. A leszerelésre irányuló tárgyalások kemény harcok színterei a két világrendszer között. A szocialista országok erőfeszítéseinek eredményeképpen több olayn fontos két- és többoldalú megállapodás született, amely a fegyverkezést nemzetközileg korlátozza. Ilyen például az atomcsendegyezmény, a rakéta-rendszerek korlátozásáról, a hadászati támadófegyverek létszámának befagyasztásáról szóló szovjet—amerikai szerződés. Érthető tehát, hogy nincs a világon még egy olyan bilaterális kapcsolat, amelynek alakulását olyan nagy figyeXXIV. kongresszusán elfogadták azt a szovjet békeprogramot, amely meghatározta az imperializmus agresszív politikája ellen, a békéért, a népek biztonságáért és a szociális haladásért folyó harc fő irányait. E politika sikerének könyvelhető el az 1975. augusztus 1-én Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet, ahol a résztvevő államok egyaránt a leszerelés mellett foglaltak állást, jelentős sikernek számít a bécsi közép-európai haderő és fegyverzetcsökkentési tárgyalások megkezdése, amelynek célja egy fegyvermentes övezet kialakítása. A szovjet békepolitikát az SZKP XXV. kongresszusán továbbfejlesztették, ahol a fegyverkezési hajsza megszüntetését, a katonai kiadások csökkentését, valamint az általános és teljes leszerelést tűzték ki célul. A világ békeszerető erőinek igyekezte ellenére a fegyverkezésre fordított összeg egyre növekszik, ami az imperializmus lényegéből következik. Az ENSZ legutóbbi adatai szerint a katonai kiadások évi összege a 300 milliárd dollár felé közeledik, ami több, mint Ázsia és Afrika fejlődő országainak nemzeti jövedelme. A békés egymás mellett élés politikáját és a politikai enyhülés katonai enyhüléssel való kiegészítését szolgálja a közelmúltban Berlinben megtartott európai kommunista és munkáspártok konferenciája és a Béke-világtanács újabb stockholmi felhívása is. A felhívás a lázas fegyverkezés megszüntetésére és á leszerelésre szólítja fel a világ haladó erőit. A második stockholmi felhívást követően is Világszerte széleskörű kampány bontakozott ki az aláírások gyűjtésére. Az eredmény: sok-sok millió ember támogatja a leszerelés ügyét. A békés egymás mellett élésnek nincs más ésszerű alternatívája, ezért a leszerelés korparancs, hiszen nyilvánvaló, hogy az ember és az emberi társadalom fejlődésének elen- gedhetetlen feltétele a jól megalapozott jövő, amihez nélkülözhetetlen a nyugodt, békés légkör. KOVÁCS ILONA ismert dallamok megint felcsendülhetnek. Legutóbb januárban történt valamilyen mechanikai baj a tizenkilencedik századbeli díjbirkózóról. Benjamin Cauntról, „Ben“-nek becézett óra szerkezetében. Előfordult, hogy portörlőt felejtettek az óraműben, egy ízben pedig seregélyraj miatt állt meg London fölött az idő. 1941. május 10-én is leállt a Big Ben, állítólag amiatt, hogy a Westminster tornyát német lövedék érte. Mérgező gázok a NATQ-nak Róma — Az Espresso című olasz hetilap értesülése szerint a sevesói vegyigyár, ahol július 10-én nagy robbanás történt, a NATO számára gyártott mérgező gázokat. A lap szerint közvetlenül a szerencsétlenség után amerikai katonai szakértők érkeztek a helyszínre az olaszországi ős NSZK-beli katonai támaszpontokról talajmintákat vettek és ezeket vizsgálat céljából katonai laboratóriumokba továbbították. Mint ismeretes, a robbanás körzetéből eddig már több, mint 750 személyt kitelepítettek, mivel a robbanás következtében nagy mennyiségű mérgező anyag került a levegőbe. Hirosimái memento! Tokió — Ma helyi idő szerint 8 óra 15-kor Hirosimában megszólalnak a szirénák, amelyek az amerikai légierő által a városra ledobott atombomba 31. évfordulójára emlékeztetnek. A szertartáson megemlékeznek a robbanás által elpusztult 86 976 emberről. A megemlékezésen részt vesz Takeo Mi- ki, a japán kormány elnöke is. Az emléktáblára felírják azoknak a személyeknek nevét 18, akik az elmúlt 12 hónap alar* ‘usztették életüket a robbanás következtében.