Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)

1976-08-21 / 199. szám, szombat

II HOMAN FALU TEGNAP ES MA Románia számos vendégére mély benyomást gyakorol, hogy az országban modern, de a ré­gi népi hagyományokat meg­őrző és ápoló életformát talál­nak. A történelmi, a gazdasá­gi-szociális sajátosságok, vala­mint a különféle földrajzi felté­telek hatására a román falu mind a mai napig hamisítatlan formában őrizte meg eredeti ér­tékeit. A környezetbe harmoni­kusan beilleszkedő építmények, a népviseletek szabása, színe, eleganciája, a népdalok és -tán- cok túláradó bősége a romániai látogatást felejthetetlen él­ménnyé teszik. És mindez a szépség ugyanabban az időben virágzik tovább, míg Európa legfejlettebb országaiban a vá­rosok ős falvak urbanizálódása hatására szemlátomást pusztul­nak a népművészet értékel. A román falu is közeledik a városhoz? Tagadhatatlan, hogy fejlődési feltételeket biztosító falvakban épültek. Az ipartele­pítésnek az egész ország terü­letén való arányos elosztására — amellyel a kis falusi iparte­lepekkel kapcsolatban már egy évszázaddal ezelőtt foglalkozott P. S. Aurelian román közgaz­dász — napjainkban egységes program keretében az egyes öt­éves tervekben kerül sor. Ezt bizonyítják a különböző iparosodás! fokot képviselő or­szágrészekben végzett azon ku­tatások eredményei, amelyek alapjául szociális vizsgálatok szolgáltak Resita, Déva, Hune- doara (Vajdahunyad), Fiatra, Neamt városokban. Ezeket a felméréseket mintegy 20 000 új városlakó és ingázó bevonásá­val valósították meg. Resitában, Dévába és a többi említett vá­rosba a „bevándorlók“ nem csu­pán a környező falvakból jöt­tek, hanem más, távolabbi or­A román falu, amely óriási léptekkel közeledik a városhoz, hami­sítatlanul megőrzi jellegzetes formáját. a falu egy hosszadalmas és komplex folyamat hatására egy­re inkább városiasodik. Elsősor­ban a mezőgazdasági munka jellegének az átalakulásáról van szó, másodsorban a lakosság területek közötti vándorlásáról, mozgásáról, végül pedig magá­ról az urbanizálódásról. Az em­lített folyamatok hatására meg­változik a falvakból a városok­ba költözők életformája, épp­úgy, mint azoké, akik ugyan falun laknak, de a városokba járnak dolgozni Meg kell említenünk, hogy a városiasodás folyamata nem ösz­tönös, hanem Románia távlati fejlesztésének terve, az ötéves tervek s az egységes gazdasá­gi-szociális terv alapján megy végbe. Szerepe van ebben a fo­lyamatban a területrendezési törvénynek is. A távlati terv alapján mintegy 300—400 úf városközpont alakul a kedvező fejlődési feltételekkel bíró ma még vidékies Jellegű helységek­ből. A tervezett új központok­ból 120-at még a mostani — 1980-ban záruló — ötéves terv­ben várossá nyilvánítanak. A falusi életforma átalaku­lását illetően megválaszolatla­nul marad egy kérdés: az, hogy a falusi életforma modern ala­pokra való helyezése, a román városok civilizációs szintjéhez való közeledése kedvezőtlenül hat-e a falusi hagyományokra? Egy hosszadaimas kutatás eredményeképpen — melynek középpontjában a román falu és város helyzetének a vizsgá­lata állt — valamint a város- és falukutató szociológia újabb vizsgálatai alapján elmondhat­juk: nemcsak a román falu ko­pogtat a nagyváros kapuján, hanem a város és a falu egy­aránt nyílt teret enged a mo­dern civilizációnak. Ha a falu városhoz való közeledésének egyes jegyeit vizsgáljuk, bebi­zonyosodik, hogy bár a város az urbanizálődás fő előmozdító­ja, lassanként a falu is az ur- banizált civilizáció sajátos for­májává válhat. Ismeretes, hogy a román vá­rosok jelentős iparosodási fo­lyamaton mennek keresztül. Űj ipartelepek nemcsak a régi ipari központokban létesülnek, hanem mindenekelőtt ott, ahol a múltban jelentéktelen volt a gazdasági fejlődés. Ilyen objek­tumok az utóbbi évtizedekben a természeti kincsekben bővel­kedő, továbbá az Iparosított mezőgazdaság számára kedvező szágrészekből is. Amikor ebeket az új városlakókat megkérdez­ték, hol szándékoznak nyugdí­jas korukban letelepedni, na­gyobb részük szülőfaluját ne­vezte meg. Ez a visszavándor- lási folyamat azonban nemcsak a nyugdíjasokra érvényes. A grojl körzetben pl. a fiatal, szakképesítéssel rendelkező ká­derek erőteljes vlsszavándorlá- sa tapasztalható. Ezt a jelensé­get a „grófiak hazatéréseként“ emlegetik. Az utóbbi időben szinte erkölcsi norma lett, hogy a szakképzett dolgozók, a szak­munkások és az értelmiségiek aktívan részt vállaljanak szülő­falujuk vagy annak környéke fejlesztéséből. Ha a gyermekek költöznek távolabbi vidékre, a falu kulturális értékeit a hely­beli ünnepélyeken — ahol újra összejönnek — és az immár hagyományossá vált „a falu fiainak találkozóin“ fejlesztik tovább. Kik a hagyományok legfőbb őrzői és védelmezői? A felmé­rések szerint leginkább a kö­zösség női tagjai és a falusi alapokból munkájukhoz anyagi támogatást is kapnak. Ezen ak­ció nyomán — amely az or­szág egész területén folyik — joggal elvárhatjuk, hogy a falu valódi értékeit ne csak a szép falumúzeumok őrizzék meg, ha­nem a környezetük is. A váro­sokban főként azok a fiatalok telepednek le, akik az új ipari központokban dolgoznak. Az idősebbek, akik ragaszkodnak szülőfalujukhoz, naponta járnak be a városba dolgozni. Ez az ingázás a legtöbb vidéken nem zavarja meg a falu hagyomá­nyait. Különösen ott nem, ahol állandóan gondoskodnak ápolá­sukról. Említsünk meg egy példát: a legjobban iparosított ország­résztől, Déva és Vajdahunyad környékétől csak mintegy 20 kilométernyi távolságra van a dák örökségen alapuló román kultúra egyik legeredetibb te­rülete, melyet „erdős terület­ként“ szoktak emlegetni. Romu­lus Vuia néprajzkutató szerint — aki tanulmányozta ezt a kör­nyéket — az itteni női nép­viselet eredetiségét, eleganciá­ját, gazdag hímzéseit tekintve az egész országban egyedülál­ló. A groji körzetben ebben az ötéves tervidőszakban (1975— 1980) három községet nyilvá­nítanak várossá: Bumbestt-Jiu-t, Turcenit és Tismanát. Ha szá­mításba vesszük, hogy ezekben a lakosság többsége már nem dolgozik a mezőgazdaságban, s hogy a szociális és kulturális intézmények gomba módra sza­porodnak, azt mondhatjuk, hogy már most is városok. E három helység várossá való alakulása különböző módon megy végbe, és az országban le­játszódó urbanizálódási folya­matot Illusztrálja. A lakosság számát, a házak szépségét és kényelmét tekint­ve Tismana vetekedhet egyes román városokkal. Portalanított útjai, középiskolái, üzletei és ipari üzemei vannak. Városi szinten fejlődik, de megőrzi és továbbfejleszti hagyományait, amelyek nemcsak országszerte ismertek, hanem az országhatá­rain túl is. A Madrid közegén álló óriási nagyáruházban, amely az El Corte Inglés ne­vet viseli, az egyik elárusító odavezetett részlege legkereset­tebb termékéhez. Meglepődve ismertem fel a tismanai plüss- szőnyegeket. A tismanai nők szőttesei és hímzései megtalál­hatók Japánban, Norvégiában, a Német Szövetségi Köztársaság­ban és másutt. összefoglalóképpen elmond­hatjuk, hogy az urbanizáció minden irányban terjed. A vá­rosban lakó falusiak visszaván- dorlása szülőhelyükre egyike azon jelenségeknek, amelyek a városi értékek falura való át­helyeződését bizonyítják. Ez egyúttal a falu szociális, kul­turális értékeinek a fennmara­dását is jelenti. A városi öltözet mellett még él az ősi népviselet. értelmiség. Romániában az egyes körzetek közötti munka­erővándorlás a nagy távolságok miatt elsősorban a férfiakra korlátozódik. A nők a termelési folyamatba a lakóhelyük köze­lében levő gazdasági egységek­ben kapcsolódnak be. Azonkívül a háztartással és a gyermekne­veléssel törődnek s azokkal együtt, akik érzelmileg kötőd­nek a falu értékeihez, (a ta­nítók és a falusi értelmiség) ezen hagyományok ápolóivá válnak. Társadalmi és állami A jövő városközpontok kiala­kításának másik specifikus útja az ipari létesítmények, az ag­ráripar, a helyi ipar és a kéz­műipar fejlesztése. Ezek az ága­zatok női munkaerőkkel bizto­sítják hagyományos értékek megőrzését. A harmadik, nem kevésbé fontos út a népművészeti al­kotások fejlesztése, propagálá­sa, összhangban a falvak ci­vilizációs szintjének emelésé­vel. Dr. ANETA ALAMASAN RADU Egyéni véleményünk szerint Egyre inkább elharapózik egyes tudományágakban az a szokás, hogy a szerző többes szám első személyében ír önmagáról. Egy nyelvtudományi évkönyvből idézek: „Ez a cikk... disszertációnknak egy részlete, amelyet némileg megrövidítve adunk közre. Megközelítésünk empirikus ...“ A szerző saját disszertációjára hivatkozik, amelyet nem társszerzőként írt, és az évkönyvben megjelent cikkét is csak saját neve alatt tette közzé. A továbbiakban is így ír: „Ez utóbbinak, mint szövegnek a sajátságaival nem foglalkozunk. Elemzésük jóval túlve­zetne azokon a határokon, amelyeken belül nekünk mozog­nunk- lehet... Az oklevelek elemzésében bennünket a szö­vegkomplexumok csak annyiban érdekelnek...“ Persze a szövegből kiderül, hogy csak ő nem foglalkozik, csak öt köti a terjedelem, és csak őt érdeklik mérsékelten a? ille­tő szöveg-komplexumok. Teljesen indokolt és szükségszerű a többes szám első személy használata olyan tanulmányokban, amelyet két vagy több társszerző ír, vagy pedig ha valaki saját neve talatt egy kutatócsoport eredményeiről számol be. Ilyenkor a többes szám használata jelzi, hogy az eredmények, meg­állapítások csak részben származnak tőle, és így nem a saját, hanem a munkaközösség nevében nyilatkozik. Ugyan­csak természetes, ha egy tanár vagy előadó a diákokat vagy a ha+lgatóságot bevonja fejtegetéseibe: „Ha végiggondoljuk az elmondottakat... Figyeljük meg a következő példát!“; stb. Az uralkodók és az egyetemek rektorai használják ma Is saját magukra vonatkoztatva a többes szám első személyt. Ferencz József üzenetei és a tőle kiadott magyar nyelvű okmányok így kezdődtek: „Ml, első Ferenc József, Ausztria császára, Magyarország apostoli királya ...“ A rektor a tő­le aláírt okmányon (például doktori oklevelén, végbizo­nyítványon) szintén többes számot használ: „Mi, a... Tudo­mányegyetem Rektora köszöntjük az olvasót. Tudtára adjuk mindenkinek, akit Illet, hogy..." E formulák természetesen latinból való fordítások, és e kivételes nyelvhasználat neve „fejedelmi többes“ (latinul: plurális majestaticus vagy ma- jestatis). Nem valószínű, hogy tudományos cikkek szérzői fejede­lemnek éreznék magukat (ez ma már úgysem divatos fog­lalkozás), rektori jogok sem illetik meg őket (bár lehetséges, hogy némelyik viseli ezt a tisztséget néhány évre). Fel le­het fogni a többes szám ilyetén használatát szerénységnek vagy szerénykedésnek (akkor nevezhetném plurális modesta- tisnak). Némelyek szerint az egyes szám első személy használata könyvben, cikkben kérkedésnek hat. Magam más véleményen vagyok. Ha valaki nem egy kö­zösség nevében ír, akkor célszerűbb, ha nem vezeti félre az olvasót. Én inkább úgy érzem, hogy a szerző a többes számot használva nem meri minden kijelentéséért vállalni a felelősséget. A „véleményünk szerint“ azt sugalmazza, hogy nem áll egyedül véleményével. Pedig mikor leírja, még aligha tudhatja, támogatják-e más szakemberek is a felfogását. Különösen furcsa, ha egészen személyes ügyeit is többes számban írja le vagy mondja el valaki. Egy előadáson hal­lottam a címül választott kifejezést: „Egyéni vélemé­nyünk szerint...“ Ez majdnem úgy hangzik, mintha azt mondanám: én úgy véljük. Egy kandidátusi értekezés bevezetésében olvastam: „Két­éves leningrádi lektorságunk alatt alkamunk volt tanul­mányozni a dolgozatunkhoz szükséges levéltári anyagot.“ Vajon a szerzőn kívül hányán voltak hasonló helyzetben? Vagy: „Itt köszönjük meg X. Y. értékes tanácsait.“ Kinek kell a szerzőn kívül még köszönetét mondania az értékes tanácsokért? E szerzők vajon önéletrajzukat is a következő módon ír­nák meg? „1935-ben születtünk Budapesten. A ... gimná­ziumban érettségiztünk jeles eredménnnyel. Utána beirat­koztunk az ... egyetemre. Elsősorban a nyelvtudomány iránt érdeklődtünk.“ kAlmAn e»:la MEGÉRDEMLIK A SEGÍTSÉGET A lelkesedés, az akarat és a kitartás példátmutató' tettek el­érés-ét eredményezi. Felnézünk azokra, akikben megtalálhatók ezek a jellemvonások. A stre­koví (kürti) fiatalokban'megta­lálhatók. Még a szervezett tevé­kenységhez szükséges legalap­vetőbb tényezővel, helyiséggel, egy kis kuckóval sem rendel­keztek. Gyűléseiket, összejöve­teleiket a romos öregiskola re­pedezett falai között tartották, később a falu parkjában, csil­lagsátor alatt, de volt példa arra Is, hogy a kocsmába szo­rultak. Ez a siralmas helyzet nem keserítette el őket, ösz- szedugták a fejüket, gondolva: az álmodozások kora lejárt, tettekre van szükség. És el­hangzott a javaslat: építsünk klubot a saját erőnkből! 1973 második felében szombaton­ként, a volt sportpálya épüle­tét szorgeskezű ifjak raja lep­te el. Bontás, átalakítás, építés folyt — szakember Irányítása nélkül. Bíztatta őket a tudat: magunknak építjük. A legtevé­kenyebbek, a legodaadóbban dolgozók Kasnyik Tibor, Szabó Ferenc, Kovács Károly, Siitő Márta, Kecskés József, Szitár Eszter, Sámson József, Lépés Vera, Szitár Károly voltak, de a többiek Is kivették részüket a munkából, hiszen az 1973-as évben 3700 órát dolgoztak le 50 000 korona értékben. A he­lyi efsz ugyan segítette őket fuvarokkal, de az épületre így Is 30 000 koronát költöttek. Ké­sőbb, 1975-ben, mérnöki szem­le után a menyezet tartóssága „megkérdőjeleztetett“ — s az építés leállt. Az idén a hnb irányításával szakemberek foly­tatják az Ifjúsági klub építé­sének munkálatait. — Reméljük, októberre be­költözhetünk — mondja Szahö Ferenc, a SZISZ kürti szerve­zetének elnöke. — Még ebben az évben megkezdjük a klub környékének rendbehozását, parkosítani szeretnénk, sport­pályát építeni.. Amikor megemlítem, hogy az idáig végzett munkájuk, de terveik is nagyjelentőségüek, magyarázata kissé meglep: — Mindez bizonyos lemon­dással járt. Például: szerveze­tünk tagjai már öt éve nem vettek részt kiránduláson ... Sok pénz az a harmincezer ko­rona ... Különben bekapcsoló­dunk valamennyi járási akció­ba, összejöveteleink - rendszere­sek. Szeretnénk a hnb, az efsz és a sportszervezet mellett a többi tömegszervezettel is jó kapcsolatot teremteni. Reméljük, hogy munkájuk, lelkesedésük, bátor kitartásuk járási szinten is elismerésben, anyagi támogatásban részesül. Megérdemlik. PÉNZES ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents