Új Szó, 1976. augusztus (29. évfolyam, 182-207. szám)
1976-08-03 / 183. szám, kedd
MÚLT ÉS JELEN Gondolatok a képtárban Á romantikus regényekben a kivándorló megtöltött egy kis vászonzacskót anyafölddel. A ma embere már nem készít ilyen csomagot, ha elköltözik otthonról. Pedi£ mégis masánál hordozza szüntelen, éveken, egy életen keresztül azt a meg nem érinthető tarsolyt, melynek neve: emlék, a szülőföld szeretete. Csak ritkán oldiuk meg a zsinórját, elszoktunk a romantikától, s száz kilométeren felüli utazó-sebesség mellett időnk és erőnk sincs hozzá. Pedig az ember életében a gyermekkori és ifjúsági élmények a legmaradandóbbak. Több neves író, közöttük Móricz Zsig- mond is vallotta, hogy igazán nagy műalkotás csak a fiatalkori élményekből születik. Megoldom a zsinórt: nosztalgia. Mégis: csak leírva az. Valójában tükre a gondolatoknak és érzéseknek, melyek a régi ismerős utcán végigsétálva megrohannak, s közben észre veszem, hogy egy megfeketedett pádról letört az a deszka, melynek a végéből kiállt egy rozsdás szög. Ha mindennap arra járnék, észre sem venném. Turisták tízezrei kapták lencsevégre, nagyon sokan írtak róla. Csodálatosan, ezer árnyalatban szürke, gyönyörű és fennséges, a város büszkesége: a Dóm. Először ez jut róla eszembe ha rágondolok, a boltívekről, a szobrokról, a díszítésekről talán meg is feledkezem. Majd eszembe jut az unatkozó kamasz, aki a nyári szünidőben, délelőtt, órák hosszat bámulta a Dóm mellett a ligetben, miként etetik az öreg nyugdíjasok a villamosok csengetésére minduntalan felröppenő galambcsapatot. Ezt a Dólmot keltették életre Konstantin Bauer, Július Bukovinský, Vojtech TakáC és Ernest Zmeták képei a Kelet-szlovákiai Képtár júliusi tárlatán, melynek címe: Kassa a képzőművészek szemével. Húsz festő hetvenöt alkotása mutatja be a város jelenét és múltját. A múltat, -a szűk kis utcákat, melyek mindig árnyékban vannak, egy régi divatú napernyőt, egy öreg udvart. Mellettük jól megfér a vasgyár kéménye, a színesen kavargó forgalom, nyüzsgés: a jelenünk, mely mögött megsejthetjük a jövőt. Izgalmas ez a kiállítás, húsz művész, húsz egyéniség által újra felfedezzük a várost. Izgalmas, mert egy épületet, teret többen is megfestettek. így válik egy kapu, egy sarok, „ezerarcúvá“ mégis mindegyik igaz, magában hordozza a valóság egy részét. Stílusok és színek orgiája, s ami mindany- nyiukban közös: a szülőváros iránt érzett szeretet. Nem áll szándékomban minden kiállító művészt bemutatni. Az egészről kívánok szólni néhány példán keresztül. Aki egy rövid órát szentel a három teremben kiállított műalkotások megtekintésének, úgy érzi, mintha közvetlen résztvevője lenne a város ünnepeinek, hétköznapjainak. Az 1928-ban, 35 éves korában elhunyt Konštantín Bauer pasz- telljein és olajképein ritkán süt a nap. A sötét tónusok kedvelője. A „Kassai tetők“ fekete foltjai és a komor felhők közt mégis tavaszt hoz a két-három virágzó faágacska. Szépség, harmónia — e két szóval jellemezném Július Bukovinský műveit, figyelmemet leginkább a három utcasarkot ábrázoló „Kassai részlet II.“ ragadta meg. Egyetlen forró, forradalmi pillanatot örökített meg Juraj Col- linásy, „A Kassai Kormányprogram kikiáltása“ című művén, mely a művész hitvallása is egyúttal. Feld Lajos és Krón Jenő témája azonos: a Dominikánusok tere. Érdemes összehasonlítani e két alkotást, két különböző világot, a mozgással telit és a csendéletet. Különösen figyelemre méltók Feld Lajos nagy műgonddal készített akvarelljei. Jakoby Gyula érdemes művész három olajképet állított ki. A „Hazatérés“ hideg, téli esti utcát ábrázol, csak a kivilágított ablakok vetítenek némi fényt az öregesen siető ember hátára. Bár arcát nem látom, úgy érzem, valahonnan ismerem a kalapos öreget... Ha- lász-l-lro.dil Elemér „Az udvar belseje“ című képének érdekes témáját még vonzóbbá teszi a fény és az árnyék játéka. Collinásy nevét már említettem, s most mégegyszer le kellett írni „A szerelem utcája“ című képe révén. Ilyenkor színkompozíciót, stílust, ecsetkezelést szoktak emlegetni. Ehelyett: szép! Minden városban voltak azelőtt ilyen utcák, ez mégis a jellegzetes, kassai utca. A belvárosi kiskocsmák idős törzsvendégei és a ligeti padok nyugdíjasai még ma is fel-fel- emlegetik. Egy-egy pajkos szemvillanást látok, egy darabka múltat, ami nekik a fiatalságuk volt. Toulouse-Lautrec jut eszembe, a zseniális festő, a maga keserűségével, leplezetlen társadalombírálatával. A képtárból kilépve szembe találom magam a Dómmal. A megállón hosszú sor vár a villamosra, az autódudálás fel- raisztja a galambokat. Kamaszlányok korzóznak kézen fogva, a padokon pedig öregek emlékeznek: milyen is volt a szerelem ... Befordulok a Malom utcába, majd a Dominikánusok tere felé. A forró aszfalton gyerekek kergetőznek. Tehetik, ide tilos gépkocsival behajtani. MALINAK ISTVÁN EGY KLUB SOK NAPJA KÉPZŐMŰVÉSZETET KEDVELŐK KÖZÖTT „A kultúra területén a képzőművészetnek is aktív szerepe van a szocialista ember formálásában. Éppen ezért a közösségünk dinamikus továbbfejlesztése érdekében Hübsch Sámuel, Balogh György, Csizmadia Béla és Sudolský Štefan javaslatára megalakítottuk a Képzőművészetet Kedvelők Klubját.“ Ezeket a sorokat a CSEMADOK érsekújvári helyi szervezete Képzőművészetet Kedvelők Klubjának krónikájában olvastam, mielőtt Balogh Györggyel, a klub vezetőjével beszélgetni kezdtem. Tőle a klub megalakulásáról érdeklődöm először. — Azzal kezdem, hogy ez az 1973-as Indulás inkább újraindulás volt. Érsekújvár már a háború előtt és után is jelentős képzőművészeti központnak számított. Mindjárt a második Világháborút követően 1945-ben Hübsch Sámuel, Sudolský Štefan, Nagel Gyula, Thain János és jómagam alapítottunk egy, a maihoz hasonló killdetésű klubot. Sajnos, a megértés, az összhang hiánya miatt klubunk csak amolyan tiszavirág életű volt. Ezután is sokat foglalkoztunk a gondolattal, hogy az Itt élő képzőművészeket és a képzőművészetet kedvelőket tömö- rítsük, de ez csak 1973 februárjában sikerült. Azóta működik a klub, nem merném azt mondani, zavartalanul, kisebb-na- gyobb „zökkenők“ akadnak, de ezeket igyekszünk kiküszöbölni. Talán még megemlíteném, hogy az első kiállítás nem váratott sokat magára, már májusban sorra került „Az érsekújvári származású képzőművészek kiállítása“ címmel járási székhelyünk felszabadulásának 28. évfordulója tiszteletére. A megalakulás óta eltelt időben minden egyes jubileum alkalmából rendeztünk valamilyen tárlatot. — Kik járnak ide? — Mindenkit szívesen fogadunk, akinek kedve, s főleg tehetsége van a képzőművészethez. De elsősorban a fiatalokat igyekszünk fölkarolni. Rajtuk kívül már nem kimondottan a legfiatalabb korosztályhoz tartozó hallgatóink is vannak. Azért legnagyobb érdeklődést a fiatalok tanúsítanak, főleg a gimnazisták. A Pionírházban külön tanfolyam keretében grafikát tanítok. Szeretném elmondani, hogy ezek között a fiatalok között nagyon sok tehetséges akad, így Szeghő Gábor, Krisztek Pavol, Matkovics Éva. Az említettek alkotásai már több kiállításon szerepeltek, s nem kis sikerrel. S külön öröm számomra, hogy hallgatóink közül többen maguk is próbálkoznak képzőművészeti klub szervezésével. Például Mat- kovesik Éva nemrégiben a SZISZ helyi szervezetében alakított egy ilyen kört. Legfontosabb szerintem, hogy a hallgatók amolyan második otthonnak érezzék a klubot. S ha megteremtettük a kellő atmoszférát, akkor aztán nincs baj, mindenki szívesen jön. — Véleménye szerint ki a jó tanítómester? — Aki szívét-lelkét beleadja. Nemcsak jó pedagógus, hanem elsősorban jó pszichológus. Az egyes hallgatók lelki világa különböző. Nagy szeretet, sok-sok türelem kell hozzá, hogy megtaláljuk a kellő hangot, amely- lyel hozzájuk közeledhetünk. Tudatában kell lennünk, hogy valamennyien nagy kedvvel, odaadással jönnek, s nekünk kell útbaigazítanunk őket. Min- dik az alapfogalmaknál kell kezdenünk — krokizás, mozdulatváltozások, színek keverése, színezés. S az egyik legalapvetőbb követelmény, hogy a szénrajz technikáját elsajátítsák a hallgatók. S aztán áttérhetünk az igényesebb dolgokra is. — Milyen a tárlat-látogatók korösszetétele? — Nehéz lenne ezt pontosan megállapítani. Fiatalok és Idősebbek is szívesen jönnek, ha megfelelően neveljük őket, alkotásainkkal hatni tudunk a szép Iránti érzékük fejlesztésére. Például az egyik alkalommal egy Idősebb bácsi tévedt be a tárlatunkra. Megállt aZ egyik köp előtt, majd felém fordulva félénken megkérdezte: „Mi akar ez lenni?“ Megmagyaráztam neki. Azóta az említett bácsi minden kiállításunkra eljár, sőt, már őmaga magyarázza a képeket a látogatóknak. Végül még annyit: az egyes tárlatok látogatóinak a száma 1500—2000 körül mozog. — Ezután terveikről kérdezem. —■ Talán a legutóbbi akcióul kezdeném, ezt ugyanis a jövőben szeretnénk folytatni. Nemrégen javasolták: jó lenne a klubban rendezett kiállításokat elvinni a környező falvakba is. hogy azokkal Is megszerettessük a képzőművészetet, akik nem járnak be a városba. Ez a vándorkiállítás meg is valósult, a napokban volt az utolsó állomása Pozbán. Legutóbb a párt megalakulásának 55. évfordulójára rendezünk plakátkiállítást, majd az amatőr képzőművészek alkotásaiból válogatunk össze egy tárlatra valót. Nagyon szeretnénk megrendezni Lőrincz Gyula kiállítását a klubban, végül pedig Bartusz Júlia naiv művész alkotásaiból akarunk nyélbe ütni egy tárlatot. — Amint hallottam, nagyon jók a kapcsolataik a zebegényi iskolával. — Igen, ez így igaz. Mindjárt a klub megalakulása után értesültünk a zebegényi szabadiskola, létezéséről. Erre gyorsan odasiettem... Dániel Kornél, a Szőnyi István Emlékmúzeum Igazgatója örömmel fogadott és meghívott 18—20 hallgatóval együtt Zebegénybe. Azóta több cserekiállítást valósítottunk meg, gyakran jönnek Zebegény- ből városunkba, mi pedig állandó vendégei vagyunk az ottani nyári szabadiskolának. Rengeteget tanultunk és láttunk minden alkalommal. Az iskola Jó színvonalát talán a legjobban bizonyítja, hogy a világ minden tájáról ellátogatnak oda képzőművészek. Az Idén újra készülünk Zebegénybe. URBÄN KLÁRA ÚJ FILMEK EGY NYÄR A IKOVBOJJAL (cseh) A cím tökéletesen fedi az új cseh film tartalmát — egy fő- városi főiskolás diáklány és egy vidéki fiú találkozásának, közös nyaralásának a történe-! tét. S ebből már ki is derül, hogy az alkotás a fiatalok érzelmi életének kérdéseivel foglalkozik. Ivo Novák rendező elsősornem bonyolítják felesleges epizódok, vagy mellékes körülmények, így a rendező számára kellő tér maradt a két főszereplő jellemzésére. Az üde tempójú, humoros hangvételű film vidám életképhez hasonlítható. Könnyed szórakozási nyújt, s feltételezhető, hogy a fiatalok maid tetszéssel Jaromír Hanzlík és Daniela Kolárova a cseh film főszerepében ban a két fiatal tulajdonságainak az összevetésére irányította figyelmét: a leány városi lévén magabiztos, céltudatos; a fiú közvetlen, nyílt szívű és tekintetű, természetes, mint amilyenek rendszerint a vidéki emberek. Az alkotó a filmben nem kívánt világrengető eseményekről szólni. Humoros, szórakoztató formában, lírai képekben jelenítette meg a két fiatal megismerkedésének, egymásra találásának érzelmes, romantikus történetét. A cselekmény egyenes vonalú, fogadják, annál is inkább, mert főszerepét Jaromír Hanzlík, az egyik legnépszerűbb cseh színész játssza. A női főszerepben Daniela Koláŕovát láthatjuk: fiatalos bájjal és természetességgel formálta meg a főisko-i lás diáklány szerepét. Kevésbé sikeres viszont az idősebb színészek alakítása — elsősorban azért, mert nemigen kaptak teret és lehetőséget képességeik kibontakoztatására —, pedig olyan neves művészek vállaltak a filmben szerepet, mint Dana Medrická, Marie Rosülko- vá és Bohuš Záhorský. Divatos témához — a labdarúgáshoz nyúlt Bo Wider- berg svéd rendező. Éretlen reprezentáns című filmjének hőse mindösz- sze hatéves és már a svéd labdarúgóválogatott tagja. Arra hivatott, hogy a gyengélkedő svéd együttest felkeltse Csipekrózsi- ka-álmából. A srácot egy modern városrész játszóterén fedezik fel; igazi csodacsatár. S bár írni- olvasni nem tud, a magassága alig egy méter, a lábmérete Is csak hu- szanhármas. de hamarosan bekerül a nemzetközi válogatottba — mindenütt páratlan sikert aratva. A mérkőzéseken remek gólokat rúg, látjuk őt többek között a magyar válogatott elleni meccsen is. Addig rúgja a labdát, míg az átmenetileg gyengélkedő labdarúgósztár meg nem tanulja a gyerek ördöngős cseleit. Aztán a kis srác mehet oda, ahová való — az iskolapadba. Szórakoztató film az Éretlen reprezentáns, de olcsó megoldások füzére. Bo Widerberget igényes rendezőként ismerjük, ezért többet vártunk tőle. Legalábbis azt, hogy megmutatja, milyennek látja a felnőttek viA svéd l'ilm kisfiú főszereplője: Juhan Bergman lágát egy életrevaló kisfiú. Erre a téma különösen jó lehetőségeket kínált. Vagy az sem lett volna célszerűtlen, ha az alkotó megrajzolta volna, milyen csorbát szenvedett a gyér-, mek személyisége, azé a gyermeké, aki igazi játékból, önfeledten, a saját örömére rúgja a labdát, nem pedig pénzkereseti forrásnak tekinti a labdarúgást, mint a felnőttek. Ennek hiányában a film csupán felszínes szórakoztatás. KESELYŰIK KÖZÖTT ([nyugatnémet) Bizonyára még sokan emlékeznek a tíz—tizenöt évvel azelőtt készült és nálunk is vetített nyugatnémet Indiánprodukciókra, a Winnetoura, az Old Shatterhandrn és társaim. A sorozat utolsó darabja Keselyűk között címmel látott nap., világot, tíz évvel ezelőtt. Alfred Vohrer forgatta — Pi&rrs Brice francia és Gojko Mitics jugoszláv színész főszereplésével. S bár az indián-történetekért való lelkesedés már alábbhagyott és a most bemutatott rész az újszerűség erejével sem hat, mégsem kell attól tartanunk, hogy a filmet üres nézőtér előtt fogják játszani. —ym— ÉRETLEN REPREZENTÄNS (svéd)
