Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-30 / 154. szám, szerda

Földrészünk békéje és biztonsága érdekében

(Folytatás a 2. oldalról)

a jelenlegi válságok időszakában a szocialista országokkal ápolt gazdasági kapcsolatok Nyugat-Európában már százezreknek, sőt millióknak biztosítanak munkát.

Ám ezen az úton is sok az akadály, amelyeket a tőkésországok gördítenek az együttműködés elébe, mivel gyakran megkülönböztetést alkalmaznak a szocialista államokkal szemben.

Az élet mindinkább előtérbe állítja azt a feladatot, hogy a közös érdekeket érintő fontos problémák közös megoldása érdekében fejlesszük az európai államok kölcsönösen előnyös sokoldalú együttműködését. Mint ismeretés, indítványoztuk, hogy rendezzenek összeurópai kongresszusokat, vagy államközi értekezleteket, amelyeken az olyan problémák megoldásában folytatandó együttműködésről tárgyalnának, mint amilyen a környezetvédelem, a közlekedés és szállítás fejlesztése és az energetika. A nyugati államok formálisan „mellette“ vannak a valóságban azonban kitérő álláspontra helyezkednek és nyilvánvalóan halogatják a konkrét lépéseket. Hogyan egyeztethető ez össze azzal a fogadkozással, hogy támogatják a helsinki megállapodásokat?

Ami a Szovjetuniót illeti, kész továbbra is fejleszteni az európai országok gazdasági kapcsolatait a tartós béke és az európai népek reális haszna érdekében.

Elvtársak! Az államok közötti bizalom, a tartós békéhez annyira szükséges bizalom légkörének megteremtése megköveteli, hogy a népek mind jobban ismerjék és értsék meg egymást. Elsősorban ebből a szempontból közelítjük meg a kulturális csere és az emberi kapcsolatok kérdéseit a maguk sokoldalúságában.

Mi a helyzet ezen a területen? Mi a Szovjetunióban fon- tösnak tartjuk, hogy az emberek többet tudjanak más népek múltjáról és jelenéről, alaposabban ismerjék meg kultúrájukat, becsülni tudják más országok történelmi tapasztalatait és sikereit.

A szovjet állam ezért sokoldalúan támogatja a kulturális cserét — kormányközi megállapodásokkal szilárdítja és évről évre bővíti. Hazánk ma a világ 120 országával tart fenn kulturális kapcsolatokat. A helsinki értekezlet záróokmánya értelmében pótlólagos intézkedéseket foganatosítottunk

könyvek, filmek és műalkotások cseréjének bővítésiére. Mint ismeretes, az Európa-értekezle- ten részt vett több szocialista ország is hasonló irányvonalat követ ezekben a kérdésekben.

Ami a tőkésállamokat illeti, sok-sok hangzatos beszédet hallottunk tőlük a szellemi értékek cseréjéről, ám részükről kevés volt a reális tett.

Ez különféle területeken nyilvánul meg. Angliában és Franciaországban például hatod-, sőt hetedannyi könyvet adnak ki szovjet szerzőktől, mint amennyi könyvet angol és francia szerzőktől adunk ki a Szovjetunióban. A nyugati országokban összehasonlíthatatlanul kevesebb szovjet filmet mutatnak be, mint amennyi nyugati filmet nálunk, harmadannyi szov jet tévé műsort közvetítenek, stb

A szocialista országok népei általában sokkal jobban tájékozottabbak a nyugati életről, mint a tőkésországok dolgozó tömegei a szocialista valóságról. Mi az oka e jelenségnek? A legmélyebb oka abban rejlik, hogy a burzsoá országok uralkodó osztályának nyilván nem érdeke, hogy országaik dolgozói mindjárt az első forrásból tudják meg az igazságot a szocialista országokról, társadalmi és kulturális fejlődésükről, a szocialista társadalom polgárainak politikai és erkölcsi elveiről

A burzsoá propaganda arra törekedve, hogy gyengítse és beszennyezze a szocializmus vonzóerejét, kitalálta a „zárt társadalom, mítoszát. Azt állítja, hogy a szocialista országok állítólag kitérnek a más népekkel való kapcsolatok elől, kitérnek az információcsere és

Leonyid Brezsnyev elvtárs beszéde

az emberi kapcsolatok fejlesztése elől.

E téren is nézzük a tényeket. Csak tavaly több mint 58 millió külföldi vendég látogatott el a KGST-tagországokba. A szocialista közösség országaiból mintegy 35 millióan utaztak külföldre. Már ebből is világos, mit érnek a „zárt társadalomról“ szóló mendemondák.

Vagy nézzük az olyan töineg- szervezetek, mint a szakszervezetek kapcsolatainak kérdését. Az Egyesült Államok állami szervei nemegyszer megtagadták a vízumot az amerikai szakszervezetek által meghívott szovjet küldöttségektől. Sőt, az is megtörtént, hogy lehetetlenné tették a szovjet szakszervezetek képviselőinek részvételét az Egyesült Államokban rendezett nemzetközi találkozókon.

Ami a Szovjetuniót illeti, tavaly 980 külföldi szakszervezeti és munkáskiildöttség látogatott el hozzánk, 750 küldöttségünk pedig idegen országokban járt.

Nem, a szocialista országok nem jelentenek „zárt társadalmat“. Nyitva állunk minden igaz és becsületes előtt és készek vagyunk minden téren bővíteni kapcsolatainkat s e téren kihasználni a feszültség enyhülése folytán kialakuló kedvező feltételeket. Ám mindenkor bezárjuk ajtainkat a háborút, erőszakot, faj- és embergyűlöletet propagáló kiadványok előtt. Annál inkább bezárjuk ajtainkat a külföldi titkosszolgálatok és e szolgálatokat létrehozó emigráns szovjetellenes szervezetek emisszáriusai előtt. Amikor Nyugaton a kapcsolatok „szabadságáról“ beszélnek, valakinek olykor az a fontos, hogy szabad keze legyen nagyon piszkos ügyekben. Nem szenvedünk „kémlátási mániában“, ám nem adunk szabadságot a rendszerünk, társadalmunk ellen irányuló aknamunkára. Meggyőződésem, hogy az amerikai CIA tevékenységének leleplezésével kapcsolatban nemrégen kitört botrányok után mindenki jól felfogja, hogy álláspontunk e kérdésben, enyhén szólva, indokolt.

Az a véleményünk, hogy a kulturális csere és a tájékoztatási eszközök feltétlenül humánus eszményeket szolgáljanak, a békét, a népek bizalmának és barátságának szilárdulását. Ám egyes európai országok területén aknamunkát folytató hírhedt rádióállomások működnek, amelyek olyan nevet vettek fel, mint „Szabadság“ és „Szabad Európa“. Puszta létük is mérgezi a nemzetközi légkört és szöges ellentétben van a helsinki megállapodások szellemével és betűjével. A Szovjetunió a „lélektani háború“ ezen eszközei tevékenységének beszüntetése mellett van.

Elvtársak! Pártunk a proletár nemzetköziség nagy eszmecseréjének híve, sohasem választotta el a szovjetország sorsát más európai országok és az egész világ sorsától. A népek békéjének és szabadságának szilárdítására irányuló szovjet külpolitika, valamint a kommunizmus felépítésének célját követő belpolitikánk, nemcsak a szovjet nép létérdekeinek felel rneg, hanem meggyőződésünk, hogy ahhoz a közös harchoz is hozzájárul, amelyet a világ kommunistái az emberiség jobb jövőjéért vívsrik.

Elvtársak! Önök bizonyára ismerik az SZKP XXV. kongresz- szusának eredményeit és a Szovjetunió fejlesztésének e kongresszuson kimunkált terveit. Népgazdaságim;- ma óriási méretű. Elég megemlítenünk, hogy ma a világ ipari termelésének 20 százalékát a Szovjetunió adja. Abszolút számokban kifejezve ez több mint ameny- nyit 1950-ben világszerte termeltek. Nem nehéz megérteni, milyen sokrétű és bonyolult kérdések merülnek fel ilyen óriási gazdasági szervezet tervezése és irányítása során.

A szocializmus előnyei lehetővé teszik nekünk, hogy biztosítsuk az ország gazdaságának folyamatos növekedését és egyidejűleg szüntelenül emeljük az egész nép életszínvonalát. A párt ma előtérbe állítja azt a feladatot, hogy növeljük a termelés hatásfokát, javítsuk a munka minőségét, e tág fogalom minden szempontjából. Ez különféle irányokban — a termelés műszaki bázisának nagyszabású korszerűsítésétől a munkához való tudatos kommunista viszonyra nevelésben és a dolgozók sokmilliós tömegei kezdeményezésének fejlesztésé- ben történő új beható változásokig — óriási munkát igényel.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a termelés* fejlesztését és a nép anyagi színvonalának emelését nem tartjuk öncélúnak, hanem a kommunista építés fő prog- ramcéljait tartva szem előtt, közelítjük meg.

Mindenekelőtt a városi és vidéki dolgozók létfeltételeinek közelítésére gondolunk, amire jelentős mértékben irányul pártunknak az utóbbi években kimunkált mezőgazdasági politikája. A szellemi és a fizikai munka közötti különbségek fokozatos elmosódására gondolok, amit elősegít például a tízéves általános iskolai tankötelezettség bevezetése, a munkások és kolhozparasztok értelmi színvonalának nagyfokú emelése. Arra is gondolok, hogy sikerült rendkívül nagy mértékben kibontakoztatnunk a lakásépítést és sokat tenni annak érdekében, hogy a dolgozók tízmilliói számára méltó létfeltételeket biztosítsunk a rekordszinten alacsony lakbérért lakott modern lakásokban. Ezt a munkánkat folytatjuk.

Társadalmi fejlődésünk sikerei csak a tömegek szabad és tudatos alkotó munkája alapján, polgárjogaik egyre aktívabb érvényesítése és a társadalmi élet valamennyi területének alakításában való egyre aktívabb részvételük alapján váltak lehetségessé. Ezért a kommunizmus építésében való további előrehaladás szükségszerűen a szocialista demokrácia további fejlődését is fogja jelenteni. Ez pártunk elvszerű irányvonala. Ilyen a mi mindennapi valóságunk.

A szocializmusban kialakult a szovjet ember valóban értékes tulajdonsága: az ország

gazdájának tudata. Ez a gazda tudatosítja, hogy munkája egybekapcsolódik az egész nép munkájával, szem előtt tartja a közös érdekeket, rájuk gondol.

Ez nem valamilyen plátói érzelem, ez milliók reális ügye. Igyekszem rámutatni néhány részleges példán, amelyek eszembe jutnak. Ha nálunk, mondjuk egy rátermett, képzett üzemi vagy mezei dolgozó a legjobb termelési mutatókat éri el, ha túlszárnyalja munkatársait, tapasztalatait igyekszik rendszerint átadni másoknak, igyekszik rendelkezésükre bocsátani. Talán senkit sem becsülünk többre ezeknél a legjobb dolgozóknál. Közülük sokan országszerte ismertek, írnak róluk az újságok, beválasztják őket az államhatalmi szervekbe.

Nálunk több mint kétmillió dolgozó képviselője ennek az államhatalomnak, beválasztják őket a szovjetekbe. Ez azonban még nem minden. Mintegy 30 millió szovjetpolgár a tanácsok aktíváját alkotja, önként és önzetlenül segít olyan nagy és bonyolult ügyben, mint amilyen az állam irányítása. Kilenc millió dolgozó működik a választott népi ellenőrzési szervekben, figyelemmel kíséri az irányítás különféle láncszemeinek tevékenységét, küzd a bürokrácia és a becstelenség megnyilvánulásai ellen.

Vagy nézzük a dolgozók aktivitásának további formáját: a szovjet vállalatokban állandó termelési értekezletek alakultak ki, tagjaik 65 százalékát munkások alkotják. Csak tavaly a termelés és a munkafeltételek javítására vonatkozó több mint egymillió olyan javaslatot valósítottak meg, amelyeket ezek az értekezletek dolgoztak ki.

Ezek csupán egyedülálló példák, de azt hiszem, képet adnak arról, hogyan kapcsolódik össze nálunk a közigazgatási szervek munkája a lenti közvetlen demokráciával.

A nagy és bonyolult társadalmi életben természetesen még sok fogyatékossággal és megoldatlan problémával küszködünk. Jól tudunk róla, a párt leküzdésükre és kiküszöbölésükre mozgósítja a népet. Ám semmilyen fogyatékosság és nehézség sem tudja sohasem beárnyékolni tudatunkban a szovjet nép fő történelmi győzelmét, amelyet a Nagy Októberi Forradalom után a lenini kommunista párt vezetésével ért el. Olyan társadalmat hoztunk létre, amely mentes a monopolista oligarchia uralmától, a válságtól és a munkanélküliségtől való félelemtől, mentes a szociális nyomortól. A szó legtágabb értelmében egyenjogú emberek társadalmát hoztuk létre. Ezek az emberek nem ismernek rendi, vagyoni, faji vagy más hasonló kiváltságokat. Olyan társadalmat hoztunk létre, amely nemcsak hirdeti az emberi jogokat, hanem valóban lehetővé is teszi érvényesítésüket. Szilárd, dinamikus és összeforrott társadalmat hoztunk létre.

Elvtársak! Joggal mondhatjuk, hogy hazánk dolgozóinak történelmünk folyamán sohasem volt olyan magas életszínvonaluk, mint ma. Sohasem volt olyan magas műveltségi színvonaluk és sohasem voltak számukra annyira megközelíthetők a kulturális értékek, mint ma. Még sohasem voltak olyan biztosak holnapjukban, országuk békés jövőjében, mint ma. A szovjet nép ezért tehát egyöntetűen támogatja az SZKP politikáját.Ebben rejlik hazánkban a párt és a nép megbonthatatlan egységének alapja.

Elvtársak!

A világesemények alakulását egyre inkább olyan antiimperia- lista erők szabják meg, amelyek az elnyomás és a kizsákmányolás, az erőszak és az önkényesség ellen harcolnak a nemzetközi politikában. Ezeknek az erőknek az összefogásától és együttműködésétől nagyon sok függ.

A szocialista országok testvéri szolidaritása növeli mindegyik erejét, az egyenjogú gazdasági együttműködés hatalmas lehetőségeket nyújt erőforrásaiknak. A mélyrehatóan szerves és egyre növekvő baráti kapcsolatok a párt és állami szervek között, a vállalati kollektívák és a tudományos intézetek, társadalmi szervezetek, a lakosság milliói között lehetővé teszik, hogy alapvetően új jelenségről beszéljünk — az azonos meggyőződés és a közös célok révén összekapcsolt népek testvéri szövetségéről. Szilárd alap ez s ennek egységesítő ereje a marxista—leninista pártok harci szövetsége.

Óriási szerepe van a szocialista és a tőkésországok kommunistái együttműködésének. Kilenc évvel ezelőtt kontinensünk mindkét része számos testvérpártjának képviselői közösen kidolgozták az európai békéért és biztonságért folytatandó harc programját. Most mindannyian láthatják, hogy ez a program lényegében megvalósult.

Mi, szovjet kommunisták, ugyanúgy, mint a többi szocialista ország kommunistái, mélységes hálával tartozunk a tőkésországok elvtársainak, akik szolidárisak voltak velünk történelmünk bonyolult pillanataiban és a békés munka napjaiban. Mi viszont mindig szolidárisak vagyunk osztálytestvéreink harcával a tőkés táborban, igyekszünk őket erkölcsileg és politikailag támogatni.

A nyugat-európai országok kommunistáinak aktív tevékenysége és szívós harca a tömegekért, a munkásosztály s mindazon erők egységéért, amelyek képesek harcolni a monopóliumok uralma ellen a valóban demokratikus rendszer uralomra juttatásáért és a szocializmusba való átmenethez szükséges feltételek megteremtéséért, meghozza a maga gyümölcseit. Éppen annak köszönhetően, hogy fáradhatatlan harcot vívnak a széles néptömegek létérdekeiért Olaszország, Franciaország, Finnország, Portugália,

valamint Dánia, az NSZK és további kapitalista országok kommunista pártjai, olyan politikai erővé lettek, amelynek megvan a tekintélye. A meggyőző bizonyítékok egyike az Olasz Kommunista Párt kiváló sikere a legutóbbi parlamenti választásokon, egy olyan siker, amelynek mindannyian örülünk és amelyhez olasz elvtársainknak gratulálunk.

Különösen fontos, hogy ha a kommunisták a reakciós imperialista körök elleni harcban közösen küzdenek az elterjedt demokratikus áramlatokkal, ide értve a szociáldemokratákat és a kereszténydemokratákat is, megmaradjanak forradalmároknak s meggyőződéses hívei annak, hogy a tőkés társadalmi rendet szocialista renddel kell felcserélni. Ennek a történelmi feladatnak rendelik alá egész tevékenységüket. Mindegyik kommunista párt annak az országnak a munkásmozgalmából született, amelyben tevékenységét kifejti. Tetteiért mindenekelőtt saját országa dolgozóinak felelős, akinek érdekeit kifejezi és védelmezi. Éppen ez képezi a kommunisták nemzetközi szolidaritásának alapját. Hiszen, Lenin szavaival élve, eltérően a kizsákmányolok kiküszöbölhe- tetlen érdekellentéteiből, akik harcban állnak egymással a profitért, a piacokért és a befolyásért, a világ dolgozói között ilyen ellentétek nincsenek, érdekeik és vágyaik azonosak. Másrészt nyilvánvaló, hogy minél befolyásosabb a kommunista párt saját országában, annál lényegesebben hozzá tud járulni a kommunisták közös céljaiért folytatott harcához a nemzetközi küzdőtéren.

Olykor, igaz, hallhatunk ilyen kérdéseket: időszerű-e még mindig a proletár internacionalizmus, nem Idejétmúlt-e. Van, aki aggályának ad kifejezést: nem jelentenek talán a kommunisták közötti nemzetközi kötelékek megszilárdulására vonatkozó felhívások valamiféle szervezési központ felújítására irányuló törekvést?

Furcsa aggályok ezek. Mint ahogy ismeretes, sehol senki nem erőszakolja ilyen centrum megalakításának a gondolatát. Ami a proletár internacionalizmust illeti, ez valamennyi ország munkásosztályának és kommunistáinak szolidaritását jelenti a közös célokért folyó harcban, szolidaritásukat a népek harcával a nemzeti felsza-' badításért és a társadalmi haladásért, a testvérpártok önkéntes együttműködését, mindegyikük egyenjogúságának és függetlenségének szigorú megtartása mellett. Az a véleményünk, hogy az ilyen elvtársi szolidaritás, melynek előharcosai már több mint száz éve a kommunisták, nagy jelentőségét teljes mértékben megtartja majd. Ez a szolidaritás hatalmas és bevált fegyvere a kommunista pártoknak és a munkásmozgalomnak, s az is marad.

Egyébként közös osztályellenségünk, a nemzetközi burzsoázia akciói nemzetközi egybehangolásának számos példájával szolgál a forradalmi erők elleni harcban. Ott, ahol veszélyben van a kizsákmányoló rendszer, ahol a harcban a nemzeti és szociális felszabadító erők, a demokratikus erők vannak túlsúlyban, az imperializmus Igyekszik szó szerint lázasan koordinálni ellentámadását. Számos ilyen példát ismerünk Európából, Afrikából és máshonnan.

Ma, amikor egyes nyugat-európai országokban körvonalazódnak annak perspektívái, hogy a kommunisták részt vesznek a kormányban, a reakciós körök, főként a NATO berkeiben hadjáratot, nyílt kampányt fejtenek ki, beavatkozva ezeknek az országoknak belügyeibe. De nézzék csak, elvtársak, mi ellen harcolnak. Az általános választások eredményei ellen. A következmény az, hogy az imperialista politikusok, akik teli szájjal beszélnek a demokráciáról meg a szabadságról, valóságban az egyiket meg a másikat is csak addig hajlandók vállalni, amíg ez nem fenyegeti korlátlan hatalmukat.

Ilyen viszonyok között külö(Folytatás a 4. oldalonJ