Új Szó, 1976. június (29. évfolyam, 129-154. szám)

1976-06-30 / 154. szám, szerda

Földrészünk békéje és biztonsága érdekében

Kedves elvtársak!

Leonyid Brezsnyev elvtárs beszéde

A Szovjetunió Kommunista

Pártjának küldöttsége forrón üdvözli az európai kommunista és munkáspártok konferenciájának részvevőit. Tolmácsoljuk önöknek tizenöt és fél millió szovjet kommunista testvéri barátságának és harci szolidaritásának érzéseit. Őszinte kö szünetünket fejezzük, ki a konferencia kitűnő megszervezéséért a Német Szocialista Egységpártnak és személyesen Honecker elvtársnak.

Ebben a teremben Európa 29 kommunista pártjának vezető személyiségei vannak jelen. Olyan emberek gyűltek össze itt, akik életüket a dolgozó nép jogaiért, az új igazságos társadalmi rendért, a népek közötti valóban tartós békéért folyó harcnak szentelték. Pártjaink különböző feltételek kö zött dolgoznak és különböző feladatokat oldanak meg az országukban uralkodó konkrét helyzetnek megfelelő saját taktikát és stratégiát alakítva ki. De valamennyien egységes harc résztvevői vagyunk, egy irányban haladunk, és valameny- nyiünket a közös, nemes célok kötnek egybe. Ezért számunkra, európai kommunisták számára, közös ügyünk érdekében hasznos, hogy véleményt cserélünk, hogy olyan fontos és időszerű témát vitatunk meg, mint az európai béke, együttműködés, biztonság és társadalmi haladás.

Bizonyos mértékig jelképesnek tekinthető, hogy éppen itt, Berlinben gyűltünk össze. Ez a város, ahol befejeződött a hit- lerizmus összeomlása, ez a város, amely 30 évvel ezelőtt még romokban hevert, most a szocialista újjászületés, felvirágzás és előremutató céltudatosság nagyszerű példája. Ma ez a város a Német Demokratikus Köztársaság fővárosa, annak az államnak a fővárosa, melynek minden célja — amint azt nemrégen az NSZEP kongresz- szusa is igazolta — összekapcsolódik a békés, a kommunista jövőért folytatott alkotó munkával.

És most ez a Berlin vendég- szeretően fogadja Európa kommunistáit, akik azért gyűltek össze, hogy népeiknek a béke és a társadalmi haladás új látóhatáraihoz vezető utat ajánlják. Ez valóban világosan mutatja az Európában bekövetkezett történelmi változásokat.

Kontinensünk ma már távolról sem az az Európa, amely 30 évvel ezelőtt a második világháborúból lerombolva, vértől bontottan, fel perzselve került ki. Ez már nem az az Európa, ami 10—15 évvel ezelőtt volt a hidegháború idején. Megváltoztak az osztályok erőviszonyai — nemzetközi méretekben és számos országon belül is Lényeges mértékben növekedett a munkásosztály és élcsapata, a kommunista pártok szerepe Európa társadalmi életében.

Amit Európa népei napjaink-» ban elértek, mindenekelőtt a fasiszta agresszorok és csatlósaik elleni felszabadító harc eredményei. Az emberek tízmilliói áldozták életüket ebben a harcban. Hozzájárultak Európa megújulásához. Erről sohasem feledkezünk meg.

A mai Európa jelentős mértékben a kontinens számos országában sikeresen épülő szocializmus és kommunizmus gyümölcse. Gyümölcse annak az állhatatos és kitartó harcnak is, amelyet a szocializmus országai a nemzetközi küzdőtéren a békéért vívnak.

Európa új arculata ugyanak- 1 " annak a fokozódó osztály- harcnak az eredménye is, ame« lyet a munkásosztállyal az élükön a burzsoá országok dolgozói és a legszélesebb társadalmi rétegek a tartós békéért folytatnak.

Az időszaknak, melyet átéltünk, fontos jellemző vonása az a körülmény, hogy a mai Európában ezek a változások a kapitalizmus általános válságának elmélyülése közepette mennek végbe. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy ez nemcsak gazdasági, hanem politikai és erkölcsi válság is. Ez a válság egyra jobban meggyőzi a tömegeket arról, hogy a kapitalizmus olyan társadalom, amelynek nincs jövője, egyszersmind ez a válság megsokszorozza a másik, a szocialista út híveinek számát is. Ezt a válságot nem lehet megállítani, az imperialisták katonai-politikai tömbjeinek aktivizálásával, sem a lázas fegyverkezéssel, a monopóliumok gazdasági integrációjával, sem pedig a látszólagos szociális reformokkal, és a megtorlásokkal sem.

Ma világosabb, mint bármikor, hogy az imperializmus többé nem diktálhatja Európa sorsát. E sors meghatározásában immár döntő szava van a szocialista államoknak, a tőkésországok munkás- és demokratikus mozgalmának Es éppen ebeknek az erőknek a döntő érdeme, hogy Európa már több mint 30 éve békében él.

Az Európában kialakult új körülmények között végre megoldást nyert számos égető és veszélyes probléma, amely a második világráború óta megrázkódtatták a kontinenst. Azok a fontos szerződések és megállapodások, amelyeket a szocialista országok a legutóbbi években Franciaországgal, az NSZK-val és más nyugati országokkal kötöttek, valamint a Nyugat-Berlinről szóló négyhatalmi megállapodás, Európában jobb nemzetközi helyzet kialakulásához vezettek.

A békés egymás mellett élés elvei az államok közti kapcsolatok vezérlő irányzatává lettek. Ez legteljesebben az Egyesült Államok és Kanada részvételével megtartott európai értekezlet sikeres lefolyásában nyilvánult meg. Ez a béke erőinek hatalmas politikai győzelme.

Az értekezlet záródokumentuma az államok békés közeledésének és együttműködésének gazdag, sokoldalú kódexe. Valamennyi javaslatát igyek szünk .megvalósítani. Rendkívül nagyra becsüljük azt, hogy ez az okmány a tartós európai béke biztosítását szolgája. Ez volt az európai értekezlet fő célja Is: az európai népek békéjének és biztonságának megszilárdításához való hozzájárulás.

A nemzetközi enyhülés ügyének sikere lelkesítette és megerősítette a béke és a haladás erőit, emelte tekintélyüket és hatásukat a tömegekre. Megmutatta, hogy a burzsoá országok uralkodó köreinek való- szerűen gondolkodó képviselői megalapozott álláspontot foglalnak el. Ugyanakkor felháborította és aktivizálta a reakciós és militarista erőket, mindazokat, akik Európát és az egész világot a hidegháborús időkhöz, a nukleáris katasztrófa szakadékának szélén való egyensúlyozásához kívánják visszahúzni. Megriadtak mindazok, akik a halált és pusztulást hozó fegyverek gyártásából élnek, akik képtelenek más politikai karriert elképzelni a maguk számára, minthogy „keresztes hadjáratra“ uszítsanak a szocialista országok és a kommunisták ellen, vagy hogy — mint ahogy azt Kína maóis- ta vezetői teszik — nyiltan „az új háborúra való készülődésre“ szólítsanak fel, arra számítva, hogy hasznot húzzanak más államok és népek egymás ellen fordításábóL

A feszültség enyhítését ellenző különféle erők magatartása eltérő formákat ölt. Ezek közül a legfontosabb azonban az, hogy a lázas fegyverkezés intenzívebbé tételére törekszenek. Ez a fegyverkezés már amúgy Is példátlan méreteket öltött.

Az imperializmus agresszív erői és cinkosaik ezért újból forgalomba hozzák a mítoszt az úgynevezett „szovjet veszélyről“, amely állítólag a nyugati országok feje felett lebeg. A tömegtájékoztatási eszközök és gyakran fontos beosztásban levő személyek is szünet nélkül abszurd állításokat terjesztenek, amelyekkel durván elfer* dítík a Szovjetunió és a többi szocialista ország politikáját.

Minden józan megfontolás ellenére, a szocialista országokat teszik „felelőssé“ más államokban bekövetkező belpolitikai fejlemények miatt, a polgárháborúk és a nemzeti fel-» szabadító háborúk miatt. A kispolgárokat „orosz tankoszlopokkal “rémisztgetik, azt sugalmazzák, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi országai hatalmas mennyiségben fegyvert halmoznak fel, ,,Nyu- gat-Európa elleni háborút“ készítenek elő

Ezek a kiagyalások azonban kártyavárként omlanak össze, mihelyt a tényeket, a valóságot vess/tik szemügyre.

Ami Közép-Európát illeti, nincs nagy különbség a Varsói Szerződés és a NATO fegyveres erőinek méreteit tekintve. Színvonaluk sok éve többé- kevésbé azonos (a két fél profiljának meghatározott különbözőségével). Ez a nyugati hatalmak számára pontosan olyan jól ismert, mint számunkra.

Ezért a szocialista országok megállapodást javasolnak a fegyveres erők és a fegyverzetek (először a Szovjetunió és az Egyesült Államok részéről történő) egyenlő csökkentéséről, azzal a céllal, hogy ne változzanak meg az erőviszonyok, de csökkenjenek a felek katonai kiadásai és az összecsapás veszélye. Ügy tűnik, mi sem lehet logikusabb és igazságosabb ennél: Mégis: a NATO-orszá- gok álhatatosan arra törekednek, hogy a csökkentés ne egyenlő mértékben következzék be, hogy az erőviszonyok javukra és a szocialista országok hátrányára változzanak. Világos, hogy ebbe nem mehetünk bele és a nyugati tárgyalópartnereink nyilvánvalóan maguk is megértik ezt. így hát az általuk elfoglalt álláspontnak csak egy értelme lehet: hogy fékezzék a tárgyalásokat, akadályozzák a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentését.

Éppen a Szovjetunió javasolta, hogy a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalásokon résztvevő államok vállaljanak kötelezettséget, hogy mindaddig, amíg a tárgyalások folynak, nem növelik fegyveres erőik létszámát. A Nyugat azonban ezt a javaslatot nem fogadta el. A NATO tovább növeli Közép-Európában állomásozó katonai erőinek létszámát és ütőerejét.

Ki van tehát az európai katonai veszély csökkentése mellett, és ki segíti elő e veszély növelését?

A Szovjetunió az egyetlen a nagyhatalmak közül, amely nem növeli évről évre katonai kiadásait és a hatalmak katonai költségvetésének általános, egyeztetett csökkentésére törekszik. Eközben az Egyesült Államok katonai költségvetése szakadatlanul nő. Már meghaladja a 100 milliárd dollárt. A NATO nyugat-európai tagállamai esetében pedig öt év alatt — 1971—1975-lg — több mint kétszeresére nőttek a katonai kiadások.

Ez a valóság, amely önmagáért beszél. Emlékeztetünk még néhány beszédes tényre. Éppen a Szovjetunió fontos javaslatokat terjesztett elő. Indítványozta, hogy kössenek világméretű megállapodást az erőszakról történő lemondásról a nemzetközi kapcsolatokban, általánosan tiltsák be a tömegpusztító fegyve-ek úi fajtáit és rendszereit famelyek között a nukleáris fegyvereknél sokkal szörnvűMi fegyverek is megjelenhetnek). Ezek a javaslatok világszerte széles körű helyesléssel találkoztak, de a nyugati hatalmak kormányai részéről fnem is beszélve Kínáról) eddig sajnos nem sok akaratot látunk ezek megvalósítására.

A Szovjetunió a stratégiai fegyverek további korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások során hivatalosan javasolta, hogy mondjanak le olyan új, az eddiginél pusztí- tóbb fegyvertípusok létrehozásáról, mint például a „Trident“, rakétával felszerelt tengeralattjáró és a B-l-es stratégiai bombázó az Egyesült Államokban és az ennek megfelelő rendszerek a Szovjetunióban. Az Egyesült

Államok azonban elutasította javaslatainkat és hozzálátott a tömegpusztító fegyverek eme újabb csoportjának kialakításához.

Éppen a Szovjetunió javasolta az Egyesült Államoknak, állapodjanak meg abban hogy kivonják a nukleáris fegyvereket

hordozó szovjet és amerikai hadihajókat és tengeralattjárókat a Földközi-tengerről. Javaslatunkat azonban elutasították.

Éppen a Szovjetunió javasolta hogy kössenek megállapodást az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról. Ez a javaslat széles körű támogatásra talált az ENSZ-ben. Más atomhatalmak azonban nem voltak hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni a vonatkozó megállapodás kidolgozása érdekében.

Mindezek a javaslataink továbbra is érvényesek. Többségüket más konkrét javaslatokkal együtt bevették a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért vívott további harc programjába, amelyet az SZKP XXV. kongresszusa elfogadott és amelynek megvalósításáért pártunk és államunk küzd.

Azt hiszem elvtársak, hogy amit elmondtam, elég annak a kérdésnek helyes megválaszolásához: ki az, aki valóban a lázas fegyverkezés korlátozásáért küzd és ki az, aki akcióival a fegyverkezést ösztönzi.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tartós béke megteremtése bonyolult folyamat, amely nagy energiát, kitartást és következetességet követel meg.

V. I. Lenin a szovjet államnak az első világháború befejezéséért vívott harca feladatairól szólva az Októberi Forradalom után hangsúlyozta: „Aki

azt hitte, hogy könnyen hozzá lehet jutni a békéhez, hogy csak enyhe célzást kell tenni a békére és a burzsoázia tálon hozza nekünk, az egészen naiv ember“. V. I. Leninnek ezek a szavai ma is időszerűek. Biztosíthatom önöket elvtársak, hogy pártunk nem csökkenti erőfeszítéseit a béke és a népek biztonsága ügyéért vívott harcban.

Ezzel kapcsolatban mi tovább, ra is nagy jelentőséget tulajdonítunk a szovjet—amerikai kapcsolatok javításának. Fontosnak tartjuk továbbá az utóbbi években a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői által aláírt kétoldalú szerződések és egyezmények szigorú megtartását, valamint olyan új egyezmények megkötését, melyek erősítenék és folytatnák az 1972-ben és 1973-ban megkezdett folyamatot.

Természetesen elsőrendű jelentősége lenne annak, hogy sikeresen befejeződjék a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról szóló új megállapodás elhúzódó kidolgozása. A Szovjetunió ebben a kérdésben jóakaratáról és építő szellemű magatartásáról tett, és tesz tanúbizonyságot. Annál különösebb, hogy az Egyesült Államok felelős köreiben időről időre felhívások hangzanak el a gyorsított fegyverkezésre, hivatkozással a Szovjetunióval folytatott tárgyalások megrekedésére, vagyis egy olyan helyzetre, amely néhány hónap óta húzódik — s meg kell mondanunk — nem a mi hibánkból.

Elvtársak! Nem egyszerű dolog hatástalanítani azt a puskaporos, pontosabban nukleáris kamrát, amellyé napjainkban Európát változtatták. De meg kell kezdeni a tényleges előrehaladást ebben az Irányban. A mostani körülmények közepette minden olyan konkrét Intézkedés értékes, amelynek célja a keleti és a nyugati országok közti kapcsolatokban a bizalom megőrzése és növelése.

A Szovjetunió, híven a Helsinkiben elért megállapodás szelleméhez és betűjéhez, pontosan értesíti az európai konferencia résztvevőit a hadgyakorlatokról, amelyeket a határövezetekben folytat és meghívja ezekre a szomszédos országok megfigyelőit.

A szocialista országok —

mint ismeretes — többször is javaslatot tettek az Észak-atlanti és a Varsói Szerződés Szervezeteinek egyidejű feloszlatására, vagy — előzetes lépésként — azok katonai szervezetének megszüntetésére.

Természetesen távol áll tőlünk az a gondolat. hogy egyenlőségjelet tegyünk a két szervezet közé. A Varsói Szerződés szigorúan vett védelmi szervezet. Ami a NATO-t illeti, ezt a tömböt az agresszió és a népek felszabadító harca elnyomásának eszközeként hozták létre, és — h'''mennyire szépítik is tevékenységet —, ez marad ma is. Mi azonban elvileg ellenezzük a világ katonai tömbökre való felosztását és készek vagyunk mindent megtenni a két tömb tevékenységének egyidejű megszüntetése érdekében.

Elvtársak! Az európai népek a világkultúra elválaszthatatlan szerves részévé vált nemes hagyományok örökösei és folytatói. Nem kell külön kiemelni, hogy e nagy hagyományok sok mindenre kötelezik az európaiakat korunkban.

Van itt azonban még valami más is: az emberiség történelmében lezajlott legszörnyübb háborúk forrását jelentő Európa. Legalább százmillió elpusztult emberi élet — ez máig az európai történelem véres mérlege. Az európaiak ezzel is hozzájárultak az emberiség történelméhez, ez azonban szörnyű, óvaintő és kötelező hozzájárulás. Arra kötelez bennünket, hogy a jövő nevében elgondolkozzunk a múlton.

Európa alapjában új korszakba lépett, amely alapjában különbözik minden régitől. Ha ezt nem értenék meg az európaiak, ez azt jelentené, hogy katasztrófába rohannának.

„Aki kardot ránt, kard által hal meg“ — tartja a régi bölcsesség. Az aki a mai Európában kardot emel, nemcsak maga pusztul el, hanem el sem tudja képzelni, mi mindennek a pusztulását okozza magával együtt a harcban — ellenségek, barátok, szövetségesek, vagy csak közeli és távoli szomszédok romlását.

A szovjet emberek gyalázatosnak tartják már a puszta gondolatát is annak, hogy európai földön atomfegyvert alkalmazzanak. Európa háza szorossá és rendkívül veszélyessé vált. Nincs és nem is fog létezni olyan tűzoltócsoport, amely el tudná oltani a tüzet, ha valóban kitörne.

A béke valóban létszükségletté vált Európa és az európaiak számára. Ezért mi, kommunisták, a leghumánusabb és legderűlátóbb világnézet képviselői úgy véljük, hogy ma sokkal inkább, mint bármikor a múltban, egyengetni kell a katonai enyhülés útját és megálljt kell parancsolni a lázas fegyverkezésnek.

Rendkívül fontos, hogy megteremtsük az európai békés együttműködés úgyszólván anyagi szálait is, amelyek szilárdítanák az európai népek és államok kapcsolatait s évek hosszú sorára eleve mind nagyobb érdekké tennék a béke megőrzésiét. A kölcsönösen előnyös együttműködés különféle formáira — a kereskedelemre, a termelési kooperációra és a tudományos-műszaki kapcsolatokra gondolok

Ez a feladat teljesen reális. Az utóbbi években a feszültség fokozatos enyhülésének légkörében a nyugat-európai államok már nagy tapasztalatokat szereztek ebben az együttműködésben. így például a Szovjetunió és az európai tőkésorsz«V gok áruforgalma a legutóbbi öt évben több mint háromszorosára nőtt. Mind nagyobb jelentőségű a nagyszabású létesítmények építésében folytatott kétoldalú- an előnyös együttműködés.

Úgy vélem, hogy az európai kommunisták véleménye megegyezik abban, hogy hasznos és kívánatos e kapcsolatok továbbfejlesztése. Segítenek a tartós béke anyagi alapjának megteremtésében és megfelelnek a dolgozók közvetlen érdekeinek. Elég megemlítenünk, hogy a Nyugaton közölt adatok szerint

(Folytatás a 3. oldalon)

197« VI. 30.

2