Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)
1976-05-28 / 126. szám, péntek
Politikai elkötelezettség — gazdasági eredménye!; ELNYERTÉK A VÁNDOR ZÁSZLÓT Valahányszor kerestem, mindig ugyanazt a választ kaptam: nincs itt, ma már nem jön be. Egyik munkatársától tudtam meg, hogy Martin Vondra a prágai Potrubí n. v. üzemi pártbizottságának az elnöke, e tisztsége mellett a Kiadnói Egyesült Acélművek új diíni üzemrészlegén dolgozó szerelőcsoport vezetője is, tehát prágai munkahelyén csak időnként tartózkodik. A véletlen mégis úgy akarta, hogy találkozzunk. Nem volt egyedül. Karéi Drápalt, a vállalat ve- zér.'gazgatóját kísérte. Tőlük tudtam meg, hogy a csővezetékek lerakásával és szerelésével foglalkozó Potrubí az olomouci Sigma gazdasági termelőegység egyik vállalata, a tranzit gázvezeték és más ipari építkezések egyik jelentős tényezője. Nincs is talán olyan gyár vagy nagyobb üzem hazánkban, például a bratislavai Slovnaft, a Kelet-szlovákiai Vasmű, a partizánske! Augusztus 29-e üzem, a čadcai Slove- na, a Žilinai Cellulózgyár, amely nélkülözhetné a Potrubí szolgálatait. Pontos, megbízható munkáját külföldön — például a Szovjetunióban — is nagy becsben tartják. Szakemberei még ebben az évben megkezdik az orenburgi szakasz kompresszorállomásait összekötő csővezetékek szerelését is. — Olyan bonyolult feladatra vállalkoztunk, amelynek teljesítéséhez legalább 500 szakképzett dolgozót kell kiküldenünk a Szovjetunióba — mondja Vondra elvtárs, majd a vállalatát is érintő munkaerőhiányról beszél, amely azonban a hasonló kiemelt építkezések esetében megoldható. A CSKP KB és a központi szervek segítségével ugyanis a hiányzó létszámot az erre a célra kiutalt és a legrövidebb időn belül megfelelő kiképzésben részesített dolgozókkal egészítik ki . A földgázvezetékek hazai építése esetében valamivel egyszerűbb a helyzet. — Az igényelt munkaerők biztosítása többnyire a közigazgatási szervek, illetve a helybeli vállalatok jóindulatától függ — veszi át a szót Drápal igazgató. A legtöbben azonban megértik, hogy a gázvezeték létesítése közérdek, mert a földgáz a népgazdaság egyik legfőbb energiaforrása. Ezért készségesen bocsátják rendelkezésünkre néhány hónapra üzemük nélkülözhető dolgozóit. Az igazgató szavai szerint ezen a téren kedvező tapasztalatokra tettek szert például a Košicei Kohászati Építővállalattal. a Brnói Vízgazdálkodási Építővállalattal csakúgy, mint a csöveket, a hengerelt acélt, az acéllemezt, az armatúrát, a szivattyúkat stb. szállító szúmos más kivitelező vállalattal. Ez az együttműködés azonban nem lenne elegendő ahhoz, hogy a Potrubí vállalat időben és maradéktalanul teljesítse feladatait. A vállalat 26 szocialista munkabrigádja közül 6 már elnyerte a címet, további 4 brigád pedig minden bizonnyal még az idén részesül ebben a kitüntetésben. A pártelnök véleménye szerint a munkaerők számát tekintve többen is vetélkedhetnének egymással, ha a brigádok értékelésére már egy év elteltével kerülne sor. így azonban — az egyes munkahelyeken ugyanis mindössze néhány hónapig tart a szerelési munka — nem igen kínálkozik alkalom arra, hogy a dolgozók ösz- szeforrjanak. A kedvezőbb feltételek megteremtését tartva szem előtt, a szakszervezeti bizottság már megtette a szükséges lépéseket. A szocialista versenyek, a kötelezettségvállalások a nem várt gyakori nehézségek kiküszöbölésére, a kivitelező vállalatok késésének és egyéb mulasztásainak . a pótlására irányulnak. Csak ebben az esetben és az építkezésen dolgozó különböző foglalkozási ágak szoros együttműködésével biztosítható ugyanis a határidők betartása. A dolgozóknak ebben az igyekezetében nagy segítséget jelentenek a nagy átmérőjű csövek forrasztásával kapcsolatos új módszerek kidolgozására hivatott komplex racionali- zációs brigádok. A 14 brigád egyike például csak az emberek kiképzésével foglalkozik. Új módszerével, az ún. cellulózelektródok meghonosításával a tranzit gázvezeték építése folyamán máris kedvező tapasztalatokra tettek szert. Bár ez a módszer külföldön is ismert, a brigád érdeme, hogy megteremtette az elekródok alkalmazásához szükséges feltételeket, és megalakította az ezzel a módszerrel dolgozó új brigádot. Az igazgató a társüzemi szocialista kötelezettségvállalásokra tereli a szót. — Sokban — úgymond — ennek a kezdeményezésnek is köszönhető, hogy a vállalat az 5. ötéves tervfeladatokat már 1975. augusztus 20-án, a múlt évi tervet pedig 1975. december 19-én teljesítette és hogy a többtermelés értéke az év végéig meghaladta a 6 millió koronát. A nyereségtervet 9 millió koronával teljesítették túl. Kiváló eredményeikért a gazdasági termelőegység vállalatainak versenyében a Potrubí az első helyre kerülve, a vezérigazgató és a szakszervezet vándorzászlaját kapta jutalmul. — Az elismerés további értékek megteremtésére serkenti az embereket — folytatja Vondra elvtárs. Ezzel magyarázható, hogy az 1976. évi tervet például — amely a tavalyinál 17 százalékkal terjedelmesebb — március végéig 26,1 százalékra teljesítettük. Ez azt jelenti, hogy az árutermelés a múlt év ugyanezen időszakához viszonyítva 41 százalékkal emelkedett. ÉRDEKESEBBÉ TESZIK AZ IDEOLÓGIAI OKTATÁST A párttag jelöltek egy ié- szét — 40 fiatal munkást — hétnapos internátusi oktatásban részesítettek. Délelőttönként meghallgatták a körzeti párt- bizottság lektorainak az előadásait, délutánonként pedig a vezető gazdasági dolgozók foglalkoztak velük, hogy a lektorok által előadott elveket — a gyakorlatba átültetve — a vállalat problémáira alkalmazzák. Ez a módszer bevált, a fiatalok könnyebben jegyezték meg az anyagot, s ezért a jövőben is hasonlóképpen fognak eljárni. A pártbizottság figyelme azonban az egyes építkezéseken dolgozó szerelőcsoportok vezetőire is kiterjed. Az idén megkezdett politikaigazdasági oktatásukat ősszel folytatni fogják. Az említett formákon kívül a kommunisták és a párttagjelöltek — a pártoktatási év keretében — tervszerően látogatják a tanköröket, a pártonkívüliek pedig a szocialista munkaiskolát. Noha ezen a téren elvitathatatlanok a nehézségek a vidéken dolgozó szerelők miatt, a problémát pótoktatások bevezetésével megoldották. A pártbizottság és a vezető gazdasági dolgozók, a szak- szervezet és a SZISZ-szervezet körültekintő gondoskodásának köszönhetők’ tehát a vállalat kiváló eredményei és a szerelőmunkák szempontjából nem éppen kedvező őszi és téli időjárás ellenére a tervfeladatok arányos teljesítése. így köszöntötték a dolgozók hazánk ez évi legnagyobb eseményét: a XV. pártkongresszust is. E történelmi esemény tiszteletére a kollektívák a különböző munkahelyeken 130 értékes kötelezettségvállalásukat lelkiisnVeretesen teljesítették. Természetesen nem volt könnyű dolguk, hiszen a legtöbben a szombatokat és a vasárnapokat is munkanapnak tekintették. Sokan 3—4 hétig sem látták a családjukat. Már arról is gondoskodott a pártbizottság, hogy a dolgozók megismerkedjenek a kongresz- szusi határozatokból következő feladataikkal. Az első számú követelmény a munka színvonalasabb megszervezése, a késedelemmentes és a még jobb minőségi termelés. Ehhez az első lépést a vállalat tevékenységének elemzésével és az ezt követő szervezési módosításokkal még a múlt év végén megtette. További tartós feladatuknak tekintik az anyaggal és az árammal való takarékoskodást, valamint a készletek gyorsabb körforgásának a biztosítását az anyagoknak a fontosabb építkezéskre történő összpontosításával és beépítésével. A MŰSZAKI FEJLESZTÉSBEN IS RÉSZT VESZNEK — A 6. ötéves terv teljesítéséhez a tudományos műszaki fejlesztéssel is igyekszünk hozzájárulni — jegyzi meg Drápal igazgató, majd elmondja, hogy a Potrubí vállalat az erőműveknél a szénpor szállítására vagy salakvezetékként* használt ömlesztett bazalttal bélelt csővezetékek egyetlen előállítója a" országban. Míg az acélcsővezeték élettartama alig 1—2 év, az ömlesztett bazalt jóvoltából a csővezeték sokkal tartósabb. Elvitathatatlan tehát az anyag- és a munkaerőmegtakaritás, ráadásul pedig elmaradnak a gyakori javítások, s ezért az erőművek üzemeltetése folyamatosabb. Tekintettel arra, hogy e módszer iránt máris rendkívüli az érdeklődés, a vállalat egyelőre képtelen kielégíteni az igényeket. Ám a ráción alizációs intézkedések keretében az említett csővezeték gyártására már épülő további részleg üzembe helyezésével minden bizonnyal javul a helyzet. Az elmondottakból is ki* tűnik, hogy az anyaggal való körültekintőbb gazdálkodás, a munkatermelékenység fokozása és a jó minőségű munka olyan követelmények, amelyeknek teljesítésével a Potrubí vállalat — a kutatóintézetekkel együttműködve — lényegesen hozzájárulhat a népgazdaság fejlesztéséhez. KARDOS MÁRTA MERÉSZ TERVEK KIVITELEZŐI 25 ÉVES A BRATISLAVAI HYDROSTAV NEMZETI VÁLLALAT 1976. V. 28. A jelentős évfordulók, születésnapok, az ünnepeltet mindig visszaemlékezésre késztetik. Ezenkívül pedig egy képzeletbeli mérleg elkészítésére, amelynek egyik serpenyőjébe az elért eredményeit, a másikba pedig a problémáit, illetve feladatait rakhatja. Ez a mérleg különösen akkor nyer nagy jelentőséget, ha az ünnepelt egy nagyobb üzem, vagy vállalat. A mai napon egy ugyancsak közismert építőipari vállalat, a bratislavai Hydrostav ünnepli fennállásának negyed évszázados évfordulóját. Mérlegük az évek során nagyon kedvezően alakult. Van mit tenniük az eredmények serpenyőjébe. S hogy nem is keveset, arról Šustera Bedrich mérnök, a vállalat igazgatója egy közelmúltban megtartott sajtóértekezleten számolt be. JOGOS ELISMERÉSEK Az építőipari vállalatok közül 20 évvel ezelőtt elsőként lettek tulajdonosai a Munka- érdemrendnek. Az azóta eltelt időszakban alaposan megszaporodott a különböző elismerő oklevelek és magas rangú kitüntetéseik száma. Ezen a napon pedig harmincnegyedszer vehetik át a vörös zászlót, amelyet ezúttal az 5. ötéves tervidőszakban végzett sikeres és lelkiismeretes munkájuk jutalmául kapnak. VÍZMÜVEKTŐL A VEGYIPARI LÉTESÍTMÉNYEKIG ' Forgassuk vissza kicsit az idő kerekét, nézzük meg, hogy a vállalat dolgozói miben járultak hozzá Szlovákia iparosításához. Csak a legjelentősebb létesítményeket említjük meg, hogy képet nyerjünk tevékenységükről. A megalapítást követő években a Hydrostav túlnyomórészt a nagy szlovákiai vízművek, duzzasztógátak és a Vágón épült villanyerőművek építésére szakosodott. Az ötvenes évek vége felé termelési programját fokozatosan megváltoztatta, pontosabban kibővítette, és a nehéz, valamint a vegyipari beruházások kivitelezését vette tervbe. A vállalat dolgozói egyebek között a következő kulcsfontosságú ipari létesítmények megvalósításából vették ki a részüket: a Tfineci Finomhengermű, a bratislavai Slovnaft, a Jaslov- ské Bohunice-i atomerőmű, a Šaľai Dusla, valamint a Keletszlovákiai Vasmű hengerművei megépítéséből. Eb ban az időszakban kapcsolódott be a vállalat a hatalmas csővezetékek, így a Barátság kőolajvezeiék építésébe is. 1965-ben a Hydrostav dolgozói nagy mértékben segítettek a valamennyiünk részére emlékezetes hatalmas dunai árvíz okozta károk helyre- állításában. Nagy körvonalakban ezek a fennállásuk első másfél évtizede alatt végzett munkájuk fontosabb állomásai. A KIVÁLÓ MINŐSÉG JEGYÉBEN A vállalat viszont az elmúlt ötéves tervidőszakban megvalósított feladataira is joggul büszke lehet. Ebben az időszakban nemzetgazdaságunk részére ugyanis csaknem 7 milliárd korona értékű építészeti munkát végeztek el, ami a vállalat történetében szinte egyedülálló terjesítinénynek számít. „S ami ugyancsak nem mellékes szempont“ — jegyezte meg ezzel kapcsolatban a vállalati igazgató — „az 5. ötéves tervidőszakban hat építkezésünket kiváló minőségű munkaként veitek át. Ez az elismerés pedig minden építőt joggal tölt el büszkeséggel, ugyanakkor természetesen kötelez is“. AZ ÜJ TERVIDŐSZAK FELADATAI A 6. ötéves tervidőszakban reájuk háruló feladatok semmivel sem kisebbek, mint az elmúlt ötéves tervidőszakban voltak. Folytatják a Jaslovské Bohunice-i V-les atomerőmű építését, s ebben a tervidőszakban kezdik meg a V-2-es típusú atomerőmű megvalósítását is. Jelentős mennyiségű munka elvégzése hárul a vállalat csővezetékeket készítő dolgozóira is, ami a tranzit gázvezeték megduplázásával kapcsolatos. A gázvezetéken túlnyomórészt tökéletesített technológiai eljárással hegesz- tenek, ami lényegesen meggyorsítja a jelentős beruházás kivitelezését. A bratislavai Hegesztési Kutatóintézetben kifejlesztett hegesztőpálcák alkalA Jaslovské Bohunice-i atomerőmű építésén sikeresen folytatódnak a szerelési munkák. A hatalmas mű egyik fő kivitelezője a bratislavai Hydrostav vállalat. A felvételen a fo blokkból a négy hűtőtoronyba vezető csövek szerelése látható. (A ČSTK felvétele) mazásával — az első tranzit gázvezeték építésével összehasonlítva — a vállalat jelentős összegű devizamegtakarítást érhet el. A Gabčíkovo (Bős) és Nagymaros közötti szakaszon felépítésre váró hatalmas vízi erőmű építésénél a Hydrostav lesz az egyik fő kivitelezővállalat. Bár a vízművek építésénél már jelentős tapasztalataik vannak, ez a csehszlovák—magyar közös beruházás ugyancsak próbára teszi majd a vállalat munkásait és műszaki dolgozóit egyaránt. HAGYOMÁNYOS KEZDEMÉNYEZÉS Sutéra Bedrich mérnök ezt a jelzőt alkalmazta beszámolójában a dolgozók kezdeményezésével kapcsolatban. Hogy nem alaptalanul, azt bizonyítja az is, hogy a hetvenes évekig a vállalat dolgozóinak már 70,2 százaléka kapcsolódott be a szocialista munkaverseny valamelyik formájába. Támogatják az újítókat és a feltalálókat. Az elmúlt ötéves tervidőszakban megvalósított újítások csaknem 10 millió koronát jövedelmeztek társadalmunknak. A Hydrostav alkalmazottai nem maradnak alul szocialista kötelezettségvállalásaik teljesítésében sem. A CSKP XV. kongresszusa tiszteletére tett egyéni és közös vállalásaik teljesítésében az első negyedévben szintén jó eredményeket értek el. A vállalat hegesztőit, kőműveseit, ácsait, egész kollektíváját jól ismerik szerte az országban. A merész, nagy beruházások kivitelezői az eddigiek során olyan tapasztalatokat szereztek minden egyes munka- szakaszon, amelyeket nagy építkezéseinken a jövőben is eredményesen kamatoztathatnak .Továbi munkájukhoz a jelentős jubileum alkalmából pedig mi is sok sikert kívánunk. PÁKOZDI GERTRÜD