Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)
1976-05-26 / 124. szám, szerda
ÚJABB TERRORHULLÁM CHILÉBEN ÚJ szó London — A chilei fasiszta Junta gazdasági katasztrófába sodorta az országot. Legutóbbi hírügynökségi jelentések szerint a munkanélküliség már a lakosság dolgozó részének egyötödét érinti. A munkások reálbére az utóbbi években 32 százalékkal csökkent. A lakosok többsége éhezik, ezt természetesen leginkább a gyermekek érzik. A katonai junta azzal dicsekszik, hogy valamivel sikerült csökkentenie az infláció mértékét, amely a legmagasabb az összes kapitalista országok közül. Ezért kemény gazdasági intézkedésekre szánta el magát, amelyek á munkásokat érintik. A szakszervezeti vezetők jelentései szerint ezek az intézkedések az állami kiadások csökkentéséhez és további munkanélküliséghez vezetnek, így például a junta drasztikusan csökkentette az építésügyi minisztérium költségvetését. 1972-ben a népi egység kormánya a költségvetés 37 százalékát áldozta az építésügynek, tavaly ez csak 15 százalék volt. Gladys Marin, a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség főtitkára táviratban kérte Leopold Beniíezt, az ENSZ Emberi , Jogok Bizottságának elnökét, hogy személyesen intézkedjen az új brutális terrorhullám ellen. A fiatal chilei kommunisták képviselője megjegyzi, hogy a katonai junta rendszeresen kínozza a fasiszta rezsim ellenségeit és többségüket „eltűntnek“ nyilvánítja. A Nők Nemzetközi Demokratikus Szövetsége mély nyugtalanságának adott hangot a chilei új terrorhullám miatt. Több táviratban felszólította az ENSZ főtitkárát és más nemzetközi szervezetet, hogy követeljék a bebörtönzött chilei politikai foglyok szabadon bocsátását. Szovjet köszönetnyilvánítás Moszkva — A TASSZ hírügynökség tegnap bejelentette, jiogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány több kormánytól részvétnyilvánító táviratot kapott a természeti katasztrófával kapcsolatban, amely a Szovjetunió közép-ázsiai területeit Sújtotta. A hírügynökség rámutatott arra a mély részvétnyilvánításra, amelyet hazánk képviselői a CSKP KB, a CSSZSZK kormánya és az egész csehszlovák nép nevében fejeztek ki. A TASZSZ továbbá közölte, hogy a többi szocialista ország is hasonló szolidaritását fejezte ki. A hivatalos személyiségek között, akik ez alkalomból részvétüket fejezték ki a szovjet kormánynak, ott volt Gerald Ford, amerikai elnök is. A „héják" a katonai kiadások növelését követelik Washington — Az amerikai szenátusban folytatódik a vita az USA hadügyminisztériuma katonai kiadásainak dotációjáról szóló törvénytervezet felett. A törvénytervezet, amelyet előzőleg a szenátus védelmi bizottsága már jóváhagyott, az 1977-es pénzügyi évre 31,9 milliárd dollárt irányoz elő ezekre a célokra. Az összeg egy részét a legújabb stratégiai fegyverek, például B-l típusú bombázó-repülőgépek fejlesztésére és gyártására szánják. Ezenkívül a kormány 317 millió dollárt kért a kongresszustól további 60 Minuteman-rakéta gyártására. A törvénytervezet feletti vitára éles ellentétek jellemzőek a „héják“, akik a Pentagon követeléseinek kielégítését követelik és a józanul gondolkodó politikusok között, akik a katonai kiadások csökkentésére törekszenek. A szenátorok egy csoportja Edward Kennedyvel az élen elutasítja a kormány követelését a Minuteman rakéták gyártásával ós más fegyverek vásárlásával kapcsolatban. A CSKP XV. kongresszusának következtetései 1976. V. 26. Ä kapitalizmus elmélyülő általános válsága, amely kiterjed a gazdaság, a politika, a kultúra területére, kihat a tökésországok néptömegeinek létfeltételeire és súlyosan érinti alapvető létbiztonságukat. A CSKP XV. kongreszu- sának dokumentumaiból. A fejlett nyugati országok vagy az Egyesült Államok városainak proletárnegyedeiben járva kétféle kép vésődik be az ember emlékezetébe. Az egyik kép megrázó, hisz olyan nyomort tár elénk, amilyet hazánkban már nemzedékek óta nem ismerünk. Nemcsak Dél- Olaszország, Spanyolország, Portugália, vagy Írország városainak egyes negyedei nyújtanak ilyen képet, a legnagyobb nyomorral találkozhatunk a legfejlettebb nyugati országok városainak kellős közepén is. A brit bányászok például, habár a szén ára újból emelkedett, olyan lakásokban, községekben és olyan körülmények között élnek, amelyeknek színvonala sokkal alacsonyabb bármelyik csehszlovákiai bányász életének színvonalánál. A másik kép nem olyan szembeötlő, mint a nyomorúságos lakások, az omladozó házak negyedének képe. Vannak korszerű felszerelésű háztartások, autóval stb. —, de a családfő állandó rettegésben él, hogy elveszti munkáját, hogy megbetegszik, állandó bizonytalanságban van, hogy mit hoz a jövő. Mi lesz vele egy-két év múlva, milyen sors vár rá öreg napjaira? De abban sem lehet bizonyos, mit hoznak a következő hetek, hónapok... A Nyugaton ma sok embert nem csupán a munkanélküliség sújtja, hanem a munkájának elvesztésétől való félelem. Hisz amint a Economist című folyóirat rámutat, Nagy-Britanniában a sztrájkok 7 millió munkanap kiesését okozták, de ugyanakkor 1975-ben a dolgozók 45 millió napot mulasztottak „lelki és érzelmi problémák“ miatt. Ezt az adatot az országos AZ AMERIKAI KOMMUNISTÁK GYÖKERES VÁLTOZÁSOKAT SÜRGETNEK Gus Hall nyilatkozata New York — Az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnök- és alelnökjelöltje az egyszerű emberek számára az idei elnökválasztáson az egyetlen alternatívát jelenti a burzsoá politikusokkal szemben, akiktől idegenek a nép érdekei — jelentette ki Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára azon az évi szokásos ebéden, amelyet a Daily World című lap támogatói rendeztek a New jersey államban levő Mount-Clair-ben. Gus Hall, a kommunista párt elnökjelöltje az amerikai elnökválasztáson, hangsúlyozta: elérkezett az ideje annak, hogy gyökeres átalakításokat hajtsanak végre az amerikai társadalomban és a kommunisták éppen ezt sürgetik. A szűnni nem akaró inflációért azok a vezető körök felelősek, amelyek csillagászati összegeket költenek katonai célokra — mondotta Gus Hall. Egyes amerikai politikusok arra akarják rávinni a Szovjetuniót, hogy az enyhülési politika folytatásának feltételéül mondjon le a nemzeti felszabadítást mozgalmak támogatásáról, a kapitalizmussal szembeni ideológiai harcról hangsúlyozta Gus Hall. Ezek a követelések irreálisak, mivel ellentétesek a kommunizlmus természetével. SZOROS A FORD—REAGAN PÁRHARC Washington — Az USA hat államában tartottak újabb előválasztásokat. Ford elnök számára a várható eredmények kevéssé biztatóak: csak Oregonban számíthat győzelemre, a másik 5 államban Ronald Reagennek, a Köztársasági Párt ultrakonzervatív jelöltjének van esélye többségre. Így Fordnak továbbra Is elkeseredett harcot kell vívnia Reagennel, s a közdelem vak, a párt augusztusi elnökjelölő kongresszusán dől majd el. Ford bizonytalan helyzetére misem jellemzőbb, minthogy éppen Nelson Rockefeller alelnök sietett segítségére. Rockefeller ösztönzésére New York állam elnökjelölő delegátusainak nagy többsége Ford mellé állt, aki ezzel — ismét vezet Reagan előtt. A Washington Post megállapítása szerint „Ford múltheti előválasztási győzelmeivel megakadályozta, hogy idő előtt kiüssék a versenyből — de óriási politikai problémákkal találja magát szemben". Az elnök a jövő hét elején már Kaliforniában folytatja választási kampányát, ahol Reagan 8 évig Kalifornia kor^ mányzója volt. Kádár János, az MSZMP KB első titkára fogadta a Budapesten tartózkodó Francia Szocialista Párt küldöttségét, amelyet Francois Miterrand első titkár vezet. [Telefoto: ČSTK — MTIJ a munkanélküliek száma 1,14 millió. Valamennyi tőkésország az éles osztályellentétek képét nyújtja. A válság elmélyülésével fokozódnak a dolgozók osztályharcai is. A klasszikus és bevált fegyver mindenekelőtt a sztrájk. Nyugat-Európa, de az Egyesült Államok, Kanada és Japán is az elmúlt években a szüntelen sztrájkhullámok, tűnHanyatlás a Nyugaton egészségügyi szövetség közölte. És éppen gz jellemzi a jelenkori kapitalizmust — elsorvasztja az emberek lelkierejét, egészségét, szellemi egyensúlyát azáltal, hogy nem mutat számukra kiutat, távlatokat, jövőt. Nagy-Britanniában a munka- nélküliek száma eléri a másfél milliót, ami a háború utáni idők legnagyobb hányada. A szakszervezetek statisztikája szerint azonban a munkanélküliek tényleges száma 2,2 millió. Ugyanígy Nyugat-Európában, ahol az utóbbi években megtorpant, sőt hanyatlott a gazdasági fejlődés, egyre kevesebb a munkalehetőség. Csupán az elmúlt két és fél év alatt az NSZK-ban, Franciaországban, Svájcban és más országokban mintegy másfél millió külföldi vendégmunkást bocsátottak el. Kidobták őket, mint a használt bútort, amikor már nem tudtak nyereséget facsarni a munkájukból. A munkanélküliség mindenekelőtt az ifjúságot, a fiatal embereket sújtja. Olaszországban a munkanélküliek mintegy 50 százaléka fiatal. Hasonló a helyzet az NSZK-ban is, ahol tetések, a munkanélküliség, a drágulás, az életszínvonal csökkenése elleni különféle akciók színhelye volt. A szomszédos Ausztriában például az ipari munkások vásárlóképessége az elmúlt 12 hónap alatt 6 százalékkal csökkent. A kapitalizmus válságának képe egyre gyászosabb, de nyilvánvaló, hogy a tőkés rendszer ereje még távolról sem merült ki. Milyen azonban a széles néptömegek élete? A Belga Szocialista Párt képviselője a CSKP XV. kongresszusán azt mondotta: „Olyan országból jöttem, amely súlyos válságot él át, ahol munkanélküliség és infláció van.“ André Vieguet elvtárs, az FKP küldötte hasonlóképpen beszélt: „Franciaországban mély, általános és tartós a válság. Nem a szokásos válságról van szó, hanem az egész tőkés rendszer válságáról.“ Michael O’Riordan, az ír Kommunista Párt főtitkára a XV. kongresszuson viszont „az emberek szenvedéséről beszélt ... nincs béke nálunk, nincsenek munkalehetőségek, sőt puszta életünk sincs biztonságban“ — mondotta. De még Svédországban, a világ egyik legfejlettebb országában, ahol fejlett a szociális gondoskodás rendszere, sincsenek ma kielégítő feltételek a dolgozók számára. Urban Karlsson, Svédország Kommunista Pártjának képviselője a csehszlovák dolgozókkal lezajlott találkozón többek között rámutatott: „A szociáldemokraták több mint negyven évi kormányzása alatt sem biztosították a svéd nép alapvető jogait... negyedmillió fiatal ember van munka nélkül, a lakások üresek maradnak, mert a lakbér túl magas, az infláció csökkenti a dolgozók jövedelmének értékét, az egész gazdaság pang és mindez nyugtalanságot, a jövőtől való félelmet kelt.“ A határozottabb osztályharc, a sztrájkok, amelyek naponta megrendítik a nyugati országok gazdaságának különféle ágazatait, a munkásosztály követelése a tőkés válság proletár módon való megoldására, megnyilvánul abban is, !iogy megnövekedett a tőkésországokban működő kommunista pártok befolyása. Habár a nyugati válság óriási méreteket öltött, nyilvánvaló, hogy a tőkés rendszernek még vannak tartalékai. Fontos tény — amint erre a XV. kongresszus folyamán számos külföldi vendég felszólalásában is rámutatott —, hogy a kapitalizmus jövő nélküli társadalom, olyan rendszer, amely nem képes többé biztosítani az emberi civilizáció további fejlődését. Éppen a Nyugat gazdasági hanyatlásával szemben mutatkoznak meg erőteljesen a szocializmus előnyei, reális vívmányai, sikerei, DUŠAN KERNÝ AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány őszinte köszönetét és mély háláját fejezte ki azokért a részvétnyilvánításokért, amelyeket Andrej Grecs- konak, a Szovjetunió marsall- jának, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének elhunyta alkalmából küldtek. HOVEIDA iráni miniszterelnök Párizsban megkezdte tanácskozásait Chirac francia miniszterelnökkel. A JKSZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKSÉGE jóváhagyta a JKSZ küldöttségének tevékenységét, amely részt vett az európai kommunista és munkáspártok konferenciája szerkesztőbizottságának berlini ülésén. AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT lapjának, az Unitának, és sajtőkiadványainak népszerűsége egyre növekszik. Az elmúlt vasárnap például az Unitának több mint 1200 000 példányát vásárolták meg. KANADA 128 „Leopard 1“ típusú nyugatnémet tankot vásárolt, amelyek többségét az NSZK-ban elhelyezett negyedik kanadai mechanizációs brigád felszerelésére használ fel. KIJEVBEN folytatódik ax SZKP KB XXV. kongresszusa határozataival foglalkozó nemzetközi szeminárium második szakasza. RODOSZ görög kikötőben több százan tüntettek a Földközi-tengeren tartózkodó 0. amerikai flotta America nevű re- pülőgép-anyahajójának látogatása ellen. ABDUSSZALAM DZSALLÜD líbiai miniszterelnök, Izzat Musz- tafa iraki munkaügyi miniszter társaságában Tripoliból Algírba érkezett. KELET-RHODÉZIA legnagyobb városában, Umtaliban, hétfőtől kezdve napnyugtától napkeltéig kijárási tilalom van érvényben. Az intézkedés a „biztonsági“ erők mozgását hivatott megkönnyíteni a mozambiki határhoz közel eső területen. MANEA MANESCU, a Román Szocialista Köztársaság kormányelnöke, tegnap négynapos hivatalos látogatásra Sri Lankába érkezett. Ratifikációs okmánycsere Washington — Anatolij Dob• rinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete és Fred Ikle, az Egyesült Államok fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatalának igazgatója kicserélte a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról kötött szerződéshez kapcsolt, 1974. július 3-án Moszkvában aláírt jegyzőkönyv ratifikációs okmányait. A jegyzőkönyv, amely mindkét fél számára egyre korlátozza a rakétaelhárító rendszerek és összetevői elhelyezési körzeteinek számát, a ratifikációs okmányok cseréjével hatályba lépett és a rakétaelhárító rendszerek korlátozására vonatkozó 1972. május 26-i szerződés szerves részét képezi. „Cmlizálás” Tokió — A Széni Pramodzs vezette thaiföldi kormány megállapodott az Egyesült Államokkal abban, hogy fenntartják Thaiföldön a Ramasoon közelében levő hatalmas amerikai hírszerzési támaszpontot. A megállapodás értelében „civilizálják“, azaz polgári ruhába öltöztetik a kémtámaszpont amerikai személyzetét. Ezzel, úgymond eleget tesznek annak a thaiföldi népi követelésnek, hogy „felszámolják“ az amerikai katonai támaszpontokat. Széni Pramodzs miniszterelnök kijelentette, véleménye szerint szükség van a kémtámaszpont fenntartására, mert az „lényeges hozzájárulás Thaiföld biztonságának garantálásához“.