Új Szó, 1976. május (29. évfolyam, 103-128. szám)
1976-05-26 / 124. szám, szerda
A gépészek, vagyis Gál József szakszervezeti bizalmi és Pav- lenda József a kérdésre így válaszoltak: „Mi bízunk abban, hogy megkapjuk az ezüstérmet, mert végeredményben magunkban bízunk“. Azt már a brigádvezető mondta el, hogy joggal bíznak önmagukban a gépészek, mert olyanok ők, akik a szó legszorosabb értelmében együtt élnek a bányával: ha kell, szombaton, vasárnap javítanak, szerelnek, csakhogy ne legyen hétfőn fennakadás a munkában. Nem kétséges, hogy a felsőtúri kőbányászok, akik már évek óta baleset nélkül dolgoznak, s hónapról hónapra fokozzák a jövesztést, hamarosan megkapják az ezüstérmet is. Kép és szöveg: HAJDŰ ANDRÁS V. 26. HETEDSZER GYŐZTEK IGYEKEZETBEN, SZORGALOMBAN NINCS HIÁNY A NEMZETI BIZOTTSÁGOK KERÜLETI VERSENYÉBEN ISMÉT A IKOŠIC E VIDÉKI JÄRÄS AZ ELSŐ ségben élő 320 nyugdíjasról sem, akik 1974-ben klubot kaptak és tavaly 65-en részesültek egyszeri szociális segélyben. A lakosság helyes világnézetének kialakításában nagy szerepet játszik a 17 tagú polgári ügyek testülete. A polgári esküvők és névadók mellett egyre több a polgári temetés. Büszkék arra, hogy a szertartások rendezésében más községeknek is segítenek. Eredményeik ellenére azonban ismerik gyenge pontjaikat is, s a jövőben úgy akarnak dolgozni, hogy minden téren példaként szolgálhassanak a járás többi községének. — Pártunk XV. kongresszusa tiszteletére lakosaink és az üzemek dolgozói erre az évre 4 711 000 korona értékű kötelezettségvállalást tettek — mondja a titkárnő. Bár az év elején kedvezőtlen volt az időjárás, az első negyedévben 80 000 korona értékű munkálatokat végeztünk el. Szóba kerül az új választási programjavaslat is. A tervek szerint a Jednota a hatodik ötéves tervidőszakban bevásárló- központot épít és a vráblei Tesla 300 munkaerőt alkalmazó üzemrészleget ad át rendeltetésének. A hnb iskolai étterem, napközi otthon építésével és a kastély tatarozásával számol. A Z-akcióban a lakosság segítségével a ravatalozó befejezése után iskolai tornatermet és óvodát, társas beruházással szolgáltatóházat, a hnb székházát és postát építenek. Folytatják az utak és a gyalogjárók építését, a parkosítást. Ha a felsoroltakhoz hozzáadjuk még a község kisebb üzemeinek fejlesztési tervét is, elmondhatjuk, hogy a fejlődés üteme az eddegieknél jóval gyorsabbnak ígérkezik. Bodrogszerdahely a trebišovi járás ötödik legnagyobb települése, a legnagyobb községe. A Bodrog medréből gyakorta kilépő víz nemegyszer gondot, problémát okoz az itt élő embereknek, akik azonban szeretik községüket, nem vágynak el. Tudják, honnét indultak el 1945-ben, tudatosítják hová értek el és hová akarnak eljutni. Arról sem feledkeznek el, hogy céljaikat csak önfeláldozó munkával érhetik el. NÉMETH JÁNOS Megkapják az ezüstérmet ? idánj, kultúrházat Belza, Veľká Lodina és Vtáčkovce községekben. Üj egészségügyi központ épült Nagyidán, autókemping Košická Bélán, vízvezeték Ko- \šické Olšanyban, gyalogjárók Rozhanovce, Slanec és Trstené pri Hornáde községekben. Jól haladtak a munkálatok a művelődési ház építésén Med- zevben és a tornaterem építésén Poproöban. Paňovce (Pány) községben Laky István hnb-el- nök gondos irányításával nem egész hat hónap alatt újjáépítették a kultúrházat és sikeresen folytatták a gyalogjárók építését. Az élet és munkakörnyezet javítása érdekében köztereken virágot, bokrokat és díszfákat ültettek, javították a közvilágítást. Az említett eredmények elérését segítette a községek közötti szocialista munkaverseny, amelynek a járásban már hagyománya van. Az első helyet Poproč község szerezte meg, amely után következtek Moldava nad Bodvou (Szepsi), Paňovce (Pány), Kokšov-Bakša és Budimír. S maga a járás? Május 4-én a bratislavai várban Jozef Adamec, a jnb alelnöke átvette a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya „Dicsérő elismerésének“ első fokozatát azért, mert a nemzeti bizottságok versenyében ismét az első helyen végzett a kelet-szlovákiai kerületben. Talán nem leszünk szerénytelenek, ha azt is megírjuk, hogy már hetedszer szerezte meg az elsőséget. IVÁN SÁNDOR A Bodrog folyó bal partján háromezer lakosú település Streda nad Bodrogom (Bodrog- szerdaheiy). Lakosainak fő foglalkozását az előnyös földrajzi fekvés és a kedvező éghajlat határozza meg. — A községben végbemenő változásokat aprólékosan felsorolni nehéz volna — kezdi el a beszélgetést Alexander Dubik, a hnb elnöke. — Állami gazdaságunk — amely a Csehszlovák—Szovjet Barátság nelyek számát is legalább 60-ra kellene növelni. Az üzlethálózat korszerűsítése is időszerű feladat. Védett területünk megtekintése céljából igen sok turista látogat el hozzánk. A Jednota 1972-ben új, korszerű vendéglőt helyezett üzembe, amely a szomotori úton lévő csárdával együtt hozzájárul az idegenforgalom növeléséhez, de az élelmiszerüzlet-hálózat korszerűsítése is fontos lenne. Ha minden jól megy, akkor ebben Egyre színvonalasabbak a polgári ügyek testülete által rendezett esküvők vét viseli — kiváló gazdasági eredményeket ér el. A felszabadulás óta a község arculata teljesen megváltozott. Különösen gyors fejlődést értünk el a legutóbbi Választások óta. A választási program teljesítésén a község lakosai egy emberként dolgoznak. 10 kilométernyi utat portalanítottak, 1972-ben készült el a szabadtéri színpad és tavaly a sporttelepet is átadták. Két kilométer gyalogjáró is készült, 70 árnyi területet parkosítottak. Befejezték a vízvezetékhálózat építését, ma már a község összes lakosa innen kapja az ivóvizet. Megkezdték a ravatalozó építését is. — Az óvodai helyek száma lényegesen növekedett, de még mindig 150 kérvény vár elintézésre — mondja Vaskó Emília, « hnb titkára. A bölcsődei heaz ötéves tervidőszakban erre is sor kerül, de addig sem ártana, ha az áruellátás javulna. A kenyér minősége és a tejellátás gyakran okoz bosz- szúságot. A község lakosai a választási időszak négy éve alatt 5 200 000 korona értékű társadalmi munkát végeztek, s ezzel 14 800 000 korona értéket hoztak létre. Az említett időszak alatt további 58 családi ház épült fel. S hogy a bodrogszerdahelyiek céltudatosan dolgoznak, azt bizonyítja az is, hogy a nemzeti bizottságok járási versenyében 1972- ben a harmadik, egy évvel később az első, 1974-ben a második ős tavaly a negyedik helyen végeztek. S nem érdektelen megemlíteni, hogy a választási programot 2 475 000 korona értékben túlteljesítik. Nem feledkeznek meg a közA Nyugat-szlovákiai Kőbányák Horné Túrovce-i (felsőtúri) üzemében a Hudák László vezette 32 tagú bronzérmes szocialista munkabrigád tavaly 103,7 százalékra teljesítette munkatervét, az utóbbi negyedévet 104,1 százalékos teljesítménynyel zárta. Lehetséges a teljesítmény további fokozása? Megkapják az ezüstérmet? A bányafalon dolgozó lómesterek, Sztyahuta Lajos es toa- kalecky István így vélekednek: „Rajtunk is múlik, igaz, de mi megtesszük a magunkét.“ Egyébként napi feladatukon kívül még azt is vállalták, hogy Fehér József elvtársat felkészítik a lőmes- teri vizsgára. Alighogy ezt elmondják, már indulnak is fel a bányafalra ... A legnagyobb probléma a lerobbantott kő elszállítása. Ezen a munkaszakaszon dolgozik Blaskó István baggerkezelő, s az egyik szállítóautó vezetője, Záchendský István. Nehezen bár, de már ők is megszokták a védősisak viselését. Véleményük biztató: „Már volt olyan hónap is, amikor 106,2 százalékra teljesítettük tervünket. Jó volna rendszeresíteni az ilyen munkaüteme' Újítás a 6. számú törőnél alkalmazott emelőkosár. A brigádvezető és az egyik gépész közös ésszerűsítési javaslata alapján működtetik. Baltazár István és Podkalecky János dolgoznak itt. Mit jelent az újítási javaslat alkalmazása a gyakorlatban? Megmondják: naponta 50 tonnával többet. S hogy még érthetőbb legyen, egyikük hozzáteszi: „Tessék tonnánként 33 koronát számítani “ 1 Rendkívüli nagy igyekezettel fejlesztjük járásunkban a dolgozók kezdeményezését. A választási programok feladatainak teljesítése érdekében feltártuk és mozgósítottuk a további tartalékokat, arra törekedtünk, hogy minden polgár és szervezet vállaljon kötelezettséget, és azt teljesítse is. Tavaly világos célt tűztünk ki az önsegélyes építkezésekkel kapcsolatban, újabb 80 millió korona értéket akartunk előállítani. Ennek megvalósítását támogatta 736 közös és 21237 egyéni szocialista felajánlás. Az eddigi tapasztalatok kihasználása és alkalmazása, a munkálatok menetének ellenőrzése, a dolgozók áldozatkészsége ismét meghozta a gazdag eredményeket. A szavakat tettek követték. S az eredmények? 792 közös és 21243 egyéni szocialista felajánlást teljesítettek, és 144 millió korona értéket állítottak elő. Átadlak 68 új épületet, s további 124 építkezés olyan állapotban van, hogy 1976—1977-ben szintén befejeződnek. Többek között új középületeket adtak át Kokšov-Bakšában, Badimír- ban, Hutníkyban, Gečejovceben (Csecsen) és Velká Idán (NagyA nemzeti bizottságok tisztségviselői eredményes munkájukért átvették a jnb oklevelét (balról Papuga Mihály, Ondrej Rybár, Jozef Pirňák, Anton Sclimiedt és Tóth János hnb elnökök).