Új Szó, 1976. április (29. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-30 / 102. szám, péntek
író—olvasó találkozók, szemináriumok, könyvkiállítások, a Fábry-vetélkedő országos döntője, színházi és irodalmi színpadi bemutató, valamint nagy antifasiszta írónk sírjának megkoszorúzása. Nagyjából ennyit — nem is keveset — fogott össze a Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok címmel jelölt keret, amely idén — hisszük, közös örömre és közös haszonra — kerületi méretűvé tágult, pontosabban: Kassától Rozsnyóig, Szepsiig, K irály helmecig. Nagy kapósig. A Fábry-napokon részt vettek, örvendetesen nagy számban, íróink, költőink, népművelőink, kulturális életünk irányítói-szervezői, így a rendezvény szerves és ugyancsak érdemes dott elfogadható, egyenes, komoly választ adni (dicséretükre legyen mondva, szűkebb körben később beismerték) arra a kérdésre például, véleményük szerint milyen a jókai- napok színvonala. Érdekelte a lányokat, mert legtöbbjük versmondó, vagy írjuk így: irodalom-népszerűsítő. (A példa kapcsán nem is kell messzire, elég a szomszédba átgondolni, Déry Tiborhoz, Illyés Gyulához és sok-sok máshoz, akik szenvedélyes hittel foglalkoznak kisebb és nagyobb, egyéni és közösségi kérdésekkel, akik gondolkodva — alkotva segítő kézzel, jobbító szándékkal kristályosítanak kultúrát, művelnek népet — szorosan haladva a valós világgal.) És MAGASABBRA A TETŐT Jegyzetek a Fábry Zoltán Kulturális Napokról részét képezték a személyes találkozások, nyílt viták, eszmecserék. amelyekre rendkívül nagy szüksége van szellemi életünknek. A Fábry-napok fontos napok, hasznos napok; fórum kultúránk és ezen belül irodalmunk jelenét és jövőjét érintő közös dolgaink, feladataink ímegvitatására, megoldására. Éppen ezért jó lett volna, ha írástudóink fiatalabb nemzedékéből többen eljönnek, azok, akik felelősséggel forgatják a tollat, erőteljes és friss levegőjű programokat fogalmaznak meg. Jelenlétükkel gazdagabbá, pezsgőbbé tehették volna a hivatalos és baráti találkozókat, közelebb jutottak volna azokhoz a valóságos és választ váró kérdésekhez, amelyekre idáig fvagy: egy idő óta) mintha toronyból néznének. Onnan pedig tényleg csak nézni lehet, de látni — mélyebbre, be a házak közé. a tetők alá — nem. A „jelenléthez“ jelenlétre van szükség. Ha eljöttek volna, a négy nap alatt bizonyára másként esik szó Fábry- ról is. * # * Az író—olvasó találkozók jelentőségéről, sajátos, emberépítő közegükről aligha kell különösebben szólni. Ma is, mint a múltban, felmérhetetlenül nagy szerepet játszanak közművelődésünk egészében, közgondolkodásunk fejlesztésében a szerző, az alkotás és az olvasó közötti kapcsolat építésében. De csak akkor, ha az író íróhoz méltón szól és válaszol a kérdésekre. Nem kerüli meg őket, nem tájolja el az érdeklődőt, mint ahogyan egykét esetben a kassai gimnáziumban tették, a határtalan tisztelettől félénken, de szépen és őszintén kérdező lányok előtt. Két költő és két író ült az asztalnál, és — megdöbbenésünkre — egyikük sem tunom az a fontos, még másodsorban sem — hadd ellenkezzem egy ugyanitt elhangzott megjegyzéssel —, hogy a költő milyen ruhában és milyen hajjal jelenik meg, illetve ad elő, hanem az, hogy mit mond, mit ír, mit tesz közkinccsé. (Egyébként akár hiszik, akár nem, nincs rendezetlen külsejű költőnk, sőt, a nyakkendőtől sem irtóznak.) De térjünk vissza az író—olvasó találkozóhoz, ezúttal egy másikhoz, amelyet a CSEMADOK kassai helyi szervezetének klubjában rendeztek Fábry Zoltánról, főiskolások és gimnazisták jelenlétében. A kisszámú közönségnek — igaz többen be sem fértek volna — írók, költőfT és mások próbálták meg idézni Fábry Zoltán alakját. Fábryról akkor este, sajnos, szegényes, szelleméhez nem méltó kép rajzolódott. Mert, Fábry kapcsán ugyan, de önmagukról beszéltek az emlé- kezők, a kelletténél jóval többet. így aztán a helyiségben mindenki jelen volt, csak éppen az igazi Fábry nem. Eszembe jut, vajon Csokonairól mit mondtak volna, ő nem levelezett velük, nem bírálta műveiket, nem kért és nem kapott tőlük semmit. Vigyázni kell az író-olvasó találkozók tisztaságára, őszinteségére, mert jelentős helyet foglalnak el a Fábry-napok ~ rendezvény- sorozatában is. Hiszen ezek vonzzák a legtöbb embert, főleg, ha mint most és nagyon helyesen, több helyre is ellátogatnak íróink. * *' # A magyar lakta járások mintegy 300 versenyzőiéből kilencen jutottak a CSEMADOK Központi Bizottsága okos kezdeményezésére, A műfaj neve: anti- fasizmus címmel, indított országos vetélkedő döntőjébe. Érdekes, de a közönség számára forróbb izgalmaktól mentes versenyt láttunk. Mégcsak nem is szurkolhattunk, mert Fábryról, legalábbis Fábry életével és életművével kapcsolatos címekből, adatokból jelesre vizsgáztak a versenyzők; annál kevésbé azokból a kérdésekből, amelyek másokat érintettek. Elismerés illeti a versenyzőket és azokat, akik segítettek felkészülésükben. Ebből a vetélkedőből -hasznos lenne hagyományt teremteni, egyrészt a mélyebb tudás érdekében, mert valóban: ha Fábryról beszélünk, vele ismerkedünk — önmagunkkal ismerkedünk, múltunkkal és jelenünkkel, több szférában; másrészt meg azért, hogy segítsük magyarszakos tanárainkat, akik mindössze egy-két órán foglalkozhatnak irodalmunkkal. És tegyük mindjárt hozzá, akik közül nagyon keveset láttunk a szemináriumokon is. A jövőben rájuk is gondolni kell, velük is számolni kell. Hogyha tíz év múlva megkérdezzük magunktól, mit tudunk Fábry Zoltánról, ne kelljen piruló arccal beval- lanunk, mint ma: nem sokat. Még*scsak elgondolkoztató, hogy róla. különösen a fiatalok, alig tudnak valamit, inesz- szi országok sztárjairól még azt is, mit reggeliznek. Érdekes egyébként, hogy a döntő kilenc versenyzője között mindössze egv fiú akadt, és az idősebb korosztályt is csak egy fiatalasszony képviselte. Alaposabb rendezéssel, szerkesztéssel, a kérdések jobb megválo- gatásával és összeállításával egészen magasszintű, köztudatra ható, ugyanakkor népszerű vetélkedőket lehet rendezni Fábryból, de-másokból is. Éles szemmel, komolyan kell ügyelni a legapróbb részletekre még a díjak átadásának módjára, esztétikájára is. Kicsit száiíz- keserítő, hogy annyi jó példa után sem tudunk díjakat átadni, szépen, fegyelmezetten, ahogyan illik. Mosolyogtunk a sok száguldozó csomag láttán, esetlen és esetleges mozdulatokon, váratlan és komikus helyzeteken, amelyek még a zsűri tagjait is meg-meglepték. Végül is, elsősorban a CSEMADOK jóvoltából végre az eddiginél többen — de még mindig nem elegen — találkoztak Fábry Zoltánnal, irodalmunkkal. A Fábry-napok hasznáról már szóltunk; eredményes volt az idei is, a részvevők nemcsak ismereteket szereztek, tapasztalatokat és tanulságokat is gyűjtöttek. A jövőben korunkhoz illően és a ,,vox humana“ fogalmazójához méltón kell rendezni-szervezni, kidolgozottabb formákban, mélyebb tartalommal kell közeledni és közvetíteni. Hogy azokhoz is eljussanak Fábry gondolatai, akikért élt és dolgozott. Eltűntek a földszintes, nád- fedeles vaksi ablakú házak. Magasabbra hát, és erősebbre a tetőt! BODNÁR GYULA Alattunk a város, felettünk az ég LOVICSEK BÉLA SZÍNMÜVE A MATESZ THÄLIA SZÍNPADÁN Mindannyian tudjuk, hiszen számtalanszor leírjuk, hangoztatjuk — méltatlankodva vagy sopánkodva —, hogy a csen- szlovákiai magyar drámairodalom gyéren csörgedező patakja estik ritkán táplálkozik életteljes erőkből, s még ritkább az olyan áramlat, amely elmélyíti a meglehetősen sekély medret és a már régen áhított pezsgést is megteremti. Mindez különösen akkor vág elevenünkbe, amikor hazai magyar ősbemutatóra ülünk be. S az ilyen előadás után rendszerint főhet a kritikus feje, hiszen szempontokat kell rangsorolni, megfelelő értékrendszer szerint. Mindenképpen méltányolandó .1 szerző és a színház igyekezete, valamint a közreműködők munvégig az úgynevezett rossz nők között is a legrosszabb; akar- nok, számító. Aztán hirtelen megjavul: az igazgatóhelyettesnél is jár férje érdekében, majd — amikor megtudja, hogy gyermeke lesz — kibékül vele. A férj kezdetben eléggé pipogyá- nak tűnik: szinte mindent megtesz, amit Ildikó kér' tőle, később idegösszeroppanást kap, majd elhatározza, hogy a bírósági felelősségrevonás után jó útra tér. Megjelenik a színen Feri is, Ildikó egykori partnere. Börtönből jött, szeretne megjavulni, tiszta érzésekről beszél Ildikónak, majd szinte másodpercek múlva zsarolja őt a múltjával. Mária néni sem a legszerencsésebb figura, több évtizeddel eze'őtti színpadokra A múlt és a Jelen IVAN PALOVIČ A SZLOVÁK FILHARMÓNIÁVAL A Filharmónia húsvét előtti bérleti hangversenyén a múlt találkozott a jelennel. A műsort egy fiatal szlovák zeneszerző, Dušan Maríinöek (született 1936-ban) „A zongora és a zenekar párbeszéde“ címet viselő érdekes versenyműve nyitotta meg. A mű „hangadóját“, a zongorát Ivan Palovič szólaltatta meg vérbő művészettel. Művészi lénye az utóbbi időben megérlelődött, sőt így is mondhatnánk: megférfiasodott. A technikailag és ritmikailag egyaránt igényes zongoraszólamot impozáns felkészültséggel, gazdag ritmusfantáziával és markáns kifejező erővel tolmácsolta. Gondosan kiművelt billenté- se művészi megérzéssel juttatta kifejezésre a komponista alkotó szándékait. Ivan Palovič ma már fiatal előadógárdánk legjobbjai közé tartozik. A műsor második felében Ladislav Slovák áttekintő vezényletével Liszt egyik legjelentősebb szimfonikus alkotása, a Faust-szimfónia került előadásra. A zeneköltő nem követi Goethe Faustjának cselekményét. Három mesteri jellemrajzban felvázolja a tragádia főalakjait: Faustot, Gretchent és Mefisztőt. Az első tételben a bonyolult fausti jellemet ábrázolja, a hős boldogságon és szenvedésen át járja be a „nagy megértés“ útját. A tétel előadásából minden lendület ellenére néhol hiányzott az a bizonyos „filozofikus vonás“, ami a fausti viaskodás húsát-vérét képezi. A második részben a zeneköltő Gretchent énekli meg a lírai költészet megragadó hangján. A Mefisz- tó-tételben végül zseniálisan jellemzi a megrontót. Nem hoz új témákat, a rombolás szelleme a fausti gondolatokat gúnyolja, torzítja, tépi ízére. Ám Gret- chen tiszta képén végül a gonosz hatalma is megtörik. Fénylő fokozásban cseng ki a nagyszabású zeneköltemény. „Alles Vergängliche ist nur ein Gleichnis — Minden múlandó csak hasonlat“ ... éhekli a férfikar Goethe Faustjának befejező szavait (a Szlovák Filharmónia férfikórusának előadása ján M. Dobrodinský karvezetői tevékenységét dicsérte), és a szóló-tenor ujjongva zengi az örök nőiség hatalmát: „Das ewig wôibliche zeicht uns hinan“. František Livora a monumentális alkotás megragadóan szép Fináléjának jó közreműködője volt, szólamát szépszínű, zengő hangján kifejező színészi gesztussal formálta meg. HAVAS MÁRTA Üj cseh színházművészeti folyóirat MEGJELENT A SCENÄ m SZÁMA Az elmúlt napokban jelent meg a Scéna című új cseh színházművészeti folyóirat első száma. A szerkesztőségi cikkben arról olvashatunk, hogy a kéthetenként megjelenő folyóirat a színház, a film, a rádió és a televízió művészeti tevékenységének a tükre kíván lenni. Elsősorban a cseh kulturális élet eseményeit követi majd nyomon, de megfelelő teret szentel majd a szlovákiai, valamint a szocialista országok és más államok kulturális élete elméleti és gyakorlati kérdéseinek is. Az első számban a Párt és a művészeti alkotás, valamint több recenzió érdemel megkülönböztetett figyelmet. —y—f <3> A drezdai Állami Könyvtárban őrzött, eddig ismeretlen szerző alkotásának tartott XVIII. századi zeneműről szakértők megállapították, hogy a C-dúr szonátát hegedűre, oboára és orgonára Vivaldi szerezte. 9 Négy város, Moszkva, Prága, Budapest és Berlin barátságáról, internacionalista kapcsolatairól készítenek több kötetet moszkvai, prágai, budapesti és berlini írók. Kövesdi Szabó Marika, Csendes László és Lengyel Ferenc a színműben. kája. Bizonyos meditálás után azonban rájövünk, hogy ezek a szempontok más színműveknél is érvényesek, ott is nyomnak a latban, tehát a mércét semmilyen esetben sem lehet alább adni. Lovicsek Béla ma is egyik legnépszerűbb írónk, aki már —■ éppen a Magyar Területi Színház jóvoltából — a színpadon is szerzett babérokat. Elsősorban témaválasztása, izzó párbeszédekből építkező — jórészt érzelmi konfliktusokat ábrázoló — jelenetei révén. A szerző ezúttal is eleven problémákra tapintott: mert apa és fia, illetve feleség és após, anyós között ma is akadnak konfliktusok, feszültségek. Sajnos nem ritka nálunk sem a „rongyrázás“, a nyerészkedés különböző formája. Mindezek a problémák szinte kínálják magukat a szerzőknek, s a közönség is örömmel fogadja ezeket a színpadon, hiszen minduntalan szembe találja magát az ilyen kérdésekkel. Ezúttal, sajnos, az író téma- választását sem lehet egyértelműen dicsérni, hiszen a téma csupán nyersanyag: a szerzőtől függ, mivé formálja. Lovicsek színművének témája elevenbe vágó. gondolkodásra késztető — sajnos csak elméletben, s az életben. „Itt és most“, tehát a színpadon csaknem minden elszürkül, sekélyessé válik. Logikailag látszólag minden a helyén van: Szekeres Antal elhagyja feleségét, Júliát, többek között azért, mert nem volt gyermekük. Háromesztendős egyedüllét után megismerkedik Ildikóval, akit a külföldi „palik“ és hazai barátjai Tigrisként ismertek üzletszerű kéjelgései révén. Összeházasodnak, Szekeres villát épít, részben szülei pénzéből. Aztán derült égen egyre sokasodnak a fellegek: Szekeres beleegyezik, hogy szülei aggházba menjenek. Munkahelyén anyagi visszaéléseket fedeznek föl. A végén aztán minden jóra fordul: Szekeres és Ildikó új életet kezdenek, ígv elmesélve minden jónak, szépnek tűnik, sajnos a színpadon sok a hiba, nehezen elfogadható jelenet. A figurák felszínesek, alig, vagy egyáltalán nem árnyaltak.: Ildikó csaknem való, nem tudja érzékeltetni, pontosabban, leleplezni a mai kispolgáriasság jellemző vonásait. Logikailag sok minden megmagyarázható a színmű cselekményéből, ám érzelmileg, s még inkább művészileg, sajnos, elég' kevés. A felszínes figurák, mesterkélt, néha öncélú poénokkal megtűzdelt mondatokat sütögetnek el. A visszapergetett jelenetek is szétfolynak, nincs hitelük, művészi hatásuk, s ezért nem állnak össze mozaikszerű képpé, hanem széttöredeznek. Sajnos, ezúttal Beke Sándor rendezőnek sem sikerült kikerülni a buktatókat. Vizuálisan ugyan megpróbált sok mindent pótolni, de ez kevésnek bizonyult. Lassúnak, vontatottnak tűnt a játék ritmusa, s a rendezés sem tette egyértelműbbé, árnyaltabbá a figurák közötti viszonyokat. Nehéz érdemlegeset írni a színészekről is, mert nem sok lehetőséget kaptak a játékra, s még kevesebbet az alkotásra. Figyelemreméltó teljesítményt Kovács Józseftől láttunk, aki rövid szerepe ellenére hiteles apa-figurát keltett életre. Kö- vesdi Szabó Marika (Ildikó), Csendes László (Szekeres), Gombos Ilona (Mária néni), Bo>- ráros Imre (Feri), Váradig Béla (Salgó), Lengyel Ferenc (Balogh) és Szabó Rózsi (Anya) játékában az igyekezetei méltathatjuk. A további szerepekben Szoöy Gabit (Júlia), Gyurkovics Mihályt (doktor), Horváth Lajost és László Gézát (pincérek) láthattuk. Platzner Tibor díszletei sem emelkedtek az átlag fölé: ezt a megoldást, ezeket a motívumokat már több alkalommal láttuk a MATESZ színpadán. Úgy vélem a mostaninál eredetibb, jobb megoldás is elképzelhető. Minden bizonnyal a közönség kellő visszhanggal fogadja majd ezt az előadást. Ez a várható érdeklődés is kötelezi a szerzőt és a színházat a további munkára, a megkezdett út folytatására, még akkor is, ha a nemes szándékból nem mindig születik meg a várt eredmény. SZILVÁSSY JÓZSEF ÚJ szó 1976. IV. 30.
