Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-25 / 47. szám, szerda

AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA

■—i--i ri^iiTvr~T«rr«mii- iiTiri^Tiniíiiy'iifflTnrTh TmiiiW^iWMiiffffWMnMmiiTniiwriririTiiriiwraTirn^ umu iNinirmniriiiwwn «1 wim

....i—r»wi i ------------------------(F

olytatás a 3. oldalról)

sodik világháború eredményeként kialakult területi politikai és realitások elismerése alapján. És ebben az irányban is cselekedtünk.

Ezen az alapon sikeresen fejlődött a Szovjetunió és más szocialista országok együttműködése Franciaországgal. Még a De Gaulle elnökkel folytatott tárgyalások ideje óta hagyományosakká váltak a legfelsőbb szintű szovjetfrancia tárgyalások. Egész sor találkozó folyamán — amelyek előbb Pompidou elnök, majd Giscard d’Estaing elnök részvételével zajlottak le — sok külpolitikai kérdésben közelebb került egymáshoz a két ország álláspontja, aktívabbakká váltak a sokrétű szovjet—francia kapcsolatok és kontaktusok. Mindez széles körű támogatásra talált a francia nép és a francia politikai pártok többsége részéről. Nagyra értékeljük Franciaországhoz fűződő viszonynnkat és készek vagyunk kiszélesíteni vele a megértés és az együttműködés területeit.

Az 1970 ben létrejött szerződés alapján nagy előrelépés történt a szovjet- nyugatnémet kapcsolatokban ezek a kapcsolatok normális mederbe terelődtek. méghozzá az egyetlen lehetséges alapon: a fennálló európai határok fplrűgását célzó igényekről^ történt lemondás alapján. Az NSZK ma egvik legnagyobb partnerünk a Nyugattal folytatott kölcsönösen előnyös üzleti együttműködésben. Azok a tárgyalások, amelyeket Brandt kancellárral folytattunk Oreandában és Bonnban. csakúgy, mint azok a tárgyalások, amelyekre Moszkvában került sor Schmidt kancellár és Scheel elnök látogatása idején, lehetővé tették a kölcsönös megértés javítását, s az NSZK- val folytatott együttműködés fellendítését gazdasági és egyéb területeken.

A bonyolult kérdések közé tartozott, a Nyugat-Berlinnel összefüggő rendezés. E város körül, mint ismeretes, válságok keletkeztek, amelyek zak- latottá tették az európai helvzetet. Az 1971 őszén megkötött négyhatalmi egyezmény,, s azt követően az NDK és az NSZK, valamint a nyugat-berlini szenátus között született megállapodások és megegyezések azonban alapjában véve megszüntették a feszültséget. Mi értékeljük az e kérdésben az Egyesült Államokkal, Franciaországgal és Angliával kialakult együttműködést. Létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy a konfliktusok forrásának számított Nyugat-Berlin a béke és az enyhülés konstruktív elemévé váljék. Csupán arra van szükség, hogy minden fél a gyakorlatban tiszteletben tartsa az elért megállapodásokat. Sajnos, egyes résztvevői e tekintetben korántsem tesznek meg mindent. Mi ragaszkodni fogunk mindannak szigorú és teljes betartásához, amiről megegyeztünk. A Szovjetunió amellett van, hogy Nyugat- Berlin nyugodt és normális életet éljen.

Egészében véve a nyugat-európai országokkal fenntartott kapcsolatainkat pozitívan értékelhetjük. Ez vonatkozik többek között Angliához és Olaszországhoz fűződő viszonyunkra. Megbecsüljük, és fejleszteni, gazdagítani igyekszünk hagyományos jószomszédi kapcsolatainkat Finnországgal, a skandináv országokkal, Ausztriával, Belgiummal, és Nyugat-Európa más államaival. E földrészen a végbement nagy és kedvező változásokat tükrözte természetesen Portugáliával való kapcsolataink helyreállítása, valamint Görögországhoz fűződő viszonyunk javulása is. Mindent összevetve: talán egyetlen nyugat-európai állam sem maradt ki a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok normalizálásának széles folyamatából.

Elutársak!

Az SZKP XXIV. kongresszusa az enyhülés és Európa tartós békéjének érdekében felszólította a kontinens országait az összeurópai értekezlet összehívásának és sikerének biztosítására. Ma már mindez megvalósult. Az elmúlt év augusztusában Helsinkiben 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada vezetői aláírták e tanácskozás záródokumentumát, amelynek munkálatai két évig tartottak, de politikai előkészítése tíz éven át folyt.

Az elért eredmények arányban vannak a ráfordított erőfeszítésekkel. A tanácskozás résztvevői együttesen megerősítették a kialakult határok sérthetetlenségét. Kidolgozták az államközi kapcsolatok elveinek olyan összefoglalását, amely betűjében és szellemében egyaránt megfelel a békés egymás mellett élés követelményeinek. Ily módon az egész kontinensen létrejöttek a kedvező feltételek a béke megőrzéséhez és megszilárdításához.

A tanácskozás eredményei sok tekintetben jövőbe mutatóak. Kijelöltük a békés egymás mellett élés távlatait egész sor területen: a gazdaság, tudomány, technika, kultúra és az információ területén, valamint az emberek közötti kapcsolatok fejlesztésében. Meghatároztak bizonyos egyéb intézkedéseket is az államok közötti bizalom erősítésére, egyebek között katonai téren. A legfontosabb most a Helsinkiben egybehangolt összes elvek és megegyezések gyakorlati megvalósítása. A Szovjetunió ezen munkálkodik most és a jövőben is. Nemrég néhány javaslatot terjesztettünk elő az összeurópai együttműködésnek egy sor fontos területén való fejlesztésére. Továbbra is erőfeszítéseket teszünk majd ebben az irányban. Hasonló magatartást várunk az összeurópai tanácskozás valameny- nyl résztvevőjétől

Európában ily módon a békés viszo nyok megteremtését illetően vannak eredmények — méghozzá nem is cse kélyek.

Látnunk kell azonban a negatív mozzanatokat is. Európában még mindig megvan például egv bonyolult és veszélyes feszültség-góc a ciprusi probléma. Meggyőződésünk, hogy mindkét ciprusi közösség érdekeinek és jogainak ésszerű számításba vétele — a Ciprusi Köztársaság függetlenségének, szuverenitásának és területi épségének feltétlen tiszteletben tartásával és anélkül, hogy kívülről kísérelnék meg rákényszeríteni a ciprusiakra a számukra elfogadhatatlan döntéseket — lehetővé teszik ennek az elmérgesedett problémának az európai béke, biztonság és nyugalom javára történő rendezését.

Vannak bizonyos bonyodalmak néhány európai tőkés államhoz fűződő viszonyunkban is. A jelek szerint amiatt, hogy ezeknek az államoknak befolyásos körei nem óhajtanak ténylegesen lemondani a ,,hidegháborús“ pszichológiáról és nem óhajtják következetesen megvalósítani a kölcsönös együttműködés és a más országok bel- ügyeibe való be nem avatkozás politikáját.

Az NSZK ban például a szocialista országokkal való kapcsolatok normalizálását célzó politikát azok a jobboldali erők támadják, amelyek lényegében revansista álláspontra helyezkednek. Nyomásuk szemmel láthatóan megmutatkozik a bonni kormánypoliti ka bizonyos vonásaiban is. A nyugati országok tömegtájékoztatási eszközei nek jelentékeny része nemcsak hogy nem segíti elő a kölcsönös bizalom és a nemzetközi együttműködés erősítését, hanem ellenkezőleg: bizalmatlanságot és ellenséges hangulatokat szít a szocialista országokkal szemben. Egyesek a Helsinkiben elfogadott záróokmány legfőbb lényegét próbálják kilúgozni és eltorzítani, spanyolfalként próbálják felhasználni ezt az okmányt a szocialista országok belügyeibe való beavatkozáshoz, „hidegháborús“ jellegű kommunista- és szovjetellenes demagógiához.

Egyszóval: valóban tartós béke eléréséért, azért, hogy az enyhülés visszafordíthatatlanná váljék, még sokat és állhatatosan kell harcolni. A Szovjetunió folytatni fogja ezt a küzdelmet, szorosan együttműködve a testvéri szocialista országokkal, Európa minden békeszerető és reális gondolkodású erőjével.

Nagy célt tűztünk magunk elé elv- társak: a tartós békének az összes európai nép számára természetes életformává kell válnia.

Elvtársak!

Az új világháború veszélyének csökkentése és a béke megszilárdítása szempontjából természetesen döntő jelentőségű volt annak a kedvező fordulatnak, amely a tőkés világ legnagyobb hatalmához, az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyunkban ment végbe. Ez a fordulat kétségkívül hozzájárult az egész nemzetközi légkör, s ezen belül az európai légkör megjavításához. A XXIV. kongresszus határozatával teljes összhangban tevékeny- kedve igen nagy figyelmet szenteltünk az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyunk javításának.

A Nixon amerikai elnökkel Moszkvában és Washingtonban folytatott tárgyalások, majd a Ford elnökkel Via gyivosztokban és Helsinkiben lezajlott találkozó eredményeként fontos elvi kölcsönös megértés jött létre a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok vezetői között abban, hogy szükség van a két ország békés, egyenjogú kapcsolatainak fejlesztésére. Ez tükröződött a szovjet—amerikai szerződések, megállapodások és más dokumentumok egész rendszerében. Ezek közül kétségkívül a következők a legfontosabbak: „A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és az Amerikai Egyesült Államok közötti viszony alapjai“, „Megállapodás a nukleáris háború elhárításáról“, valamint a stratégiai fegyverkorlátozási egyezmények és megállapodások sora. Mi a legjelentősebb ezekben a dokumentumokban? Az, hogy összességükben megbízható politikai és jogi alapot teremtettek a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönösen előnyös, a békés egymás mellett élés elveire épülő együttműködéséhez. Ezek az okmányok bizonyos mértékben csökkentik a nukleáris háború kirobbanásának veszélyét. Mi éppen ebben látjuk a szovjet—amerikai viszony legutóbbi ötéves fejlődésének fő eredményét.

Az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolataink távlatai is kedvezőek — annyiban, amennyiben továbbra is ezen az együttesen megteremtett reális alapon fejlődnek, vagyis olyan körülmények között, amikor a két állam osztálytermészetének és ideológiájának nyilvánvaló különbözősége mellett megvan az a határozott eltökéltség, hogy nézeteltéréseiket és vitáikat ne erővel, fenyegetésekkel és fegyvercsörtetéssel oldják meg, hanem békés politikai eszközökkel.

Az utóbbi években az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataink sok irányban fejlődtek. Élénk a delegációk, köztük a parlamenti küldöttségek cseréje, megélénkült a kulturális csere. Sok olyan szovjet—amerikai megállapodás született, amely kölcsönösen előnyös együttműködést irányoz elő a gazdaság, a tudomány, technika és kultúra legkülönfélébb területein. E megállapodások többsége már hatályba lépett, gyakorlati megvalósításuk is folyamatban van mindkét fél vitathatatlan hasznára, s ami a legfontosabb, a szovjet és amerikai nép közötti megértés hasznára.

A szovjet—amerikai kapcsolatok általánosságban véve pozitív fejlődését azonban az utóbbi években egész sor nem csekély jelentőségű tényező bonyolítja. Zavarni próbálják ezt a fejlődést az Egyesült Államoknak azok a befolyásos erői, amelyek nem érdekeltek sem a Szovjetunióhoz fűződő viszony javításában, sem pedig általában a nemzetközi feszültség enyhülé sében. Ezek az erők hamis fényben mutatják be a Szovjetunió politikáját, és a kiagyalt „szovjet veszélyre“ hivatkozva a fegyverkezési hajsza újabb fokozását követelik az Egyesült Államokban és a NATO-ban. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok diszkrimi nációs és kereskedelmi intézkedéseinek elfogadásával kísérletek történtek a belügyeinkbe való beavatkozásra is. Érthető, hogy ezzel nem békélhetünk meg és nem is fogunk megbékélni. Ez nem az a nyelv, amelyen a Szovjetunióval beszélhetnek. Úgy gondolom, hogy mindez ma már mindenki számára világos.

Nem titok, hogy bizonyos bonyodalmakat okoznak, a washingtoni politikának azok a vonatkozásai is, amelyek veszélyeztetik a népek szabadságát, függetlenségét és a népek belügyeibe az elnyomás és a reakció erői oldalán való durva beavatkozást jelentenek. Ezek ellen mi eddig is felléptünk és a jövőben is fel fogunk lépni. Egyszersmind szeretném még egyszer aláhúzni: a Szovjetunió eltökélt szándéka a szovjet—amerikai kapcsolatok további javítását célzó irányvonal megvalósítása, szigorú összhangban a létrejött megállapodások és a vállalt kötelezettségek szellemével és betűjével — a két nép és a világ békéje érdekében.

Tartalmukat tekintve egyre gazdagabbá válnak Kanadával való kapcsolataink. E kapcsolatok távlatai megítélésünk szerint jók. Észrevehetően szélesedtek kapcsolataink a latin-amerikai országokkal. Támogatjuk ezeknek az országoknak a politikai önállóságra és a gazdasági függetlenség megszilárdítására irányuló törekvését, s üdvözöljük azt a tényt, hogy növekvő szerepet töltenek be a nemzetközi életben.

Japánnal fenntartott kapcsolataink fejlődése általánosságban kedvező.

A Szovjetunió átfogó kereskedelmet folytat Japánnal. Egész sor kölcsönösen előnyös gazdasági megállapodást kötöttünk. Lényegesen aktívabbá váltak a politikai és közéleti személyiségek közötti kontaktusok, bővülnek a kulturális kapcsolatok. A békés rendezés kérdéseivel összefüggésben azonban Japánban egyesek, néha közvetlen külső uszításra, megalapozatlan és jogtalan követeléseket próbálnak támasztani a Szovjetunióval szemben. Ez persze nem a jószomszédi kapcsolatok fenntartásának útja. Ügy véljük, hogy a szovjet—japán viszony törvényszerűsége éppen a jószomszédság és a baráti együttműködés, és mi erre törekszünk. Szeretném kifejezni azt a reményünket, hogy Japánt nem ragadja el a kísértés, és nem lép arra az útra, amelyre azok szeretnék ráterelni, akik szívesen melengetnék kezüket a szovjet—japán nézeteltérések parazsánál.

A nemzetközi légkör javulása kedvező atmoszférát teremtett a gazdasági, tudományo s-m ű s z a k 1 és kulturális együttműkö- dés megélénküléséhez.

A beszámolási időszakban jelentősen növekedtek ós minőségileg is megváltoztak a Szovjetunió és a tőkés országok közötti gazdasági és tudományos műszaki kapcsolatok. Később részletesebben szólok majd erről.

Az elmúlt ötéves időszakban hozzávetőleg másfélszeresére bővült a külföldi országokkal lebonyolított kulturális cserénk.

Mindez, elvtársak, az enyhülés gyakorlati megvalósulását, annak a munkának fontos területét jelenti, amelyet pártunk a népek közötti békés kapcsolatok fejlesztése érdekében végez.

Az SZKP KB és a szovjet kormány külpolitikai tevékenységének egyik fő iránya volt és marad — ahogyan azt a békeprogram előírja — a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a leszerelésért vívott harc. Ez a feladat ma minden eddiginél fokozottabban jelentkezik. Az emberiség belefáradt abba, hogy puskoporos hordó tetején éljen, az imperializmus agresszív körei által serkentett fegyverkezési hajsza pedig fokozódik.

A fegyverkezési Hajsza Híveinek fő módszere az úgynevezett szovjet veszély bizonygatása. Erre hivatkoznak akkor, amikor el kell fogadtatni a korábbinál nagyobb katonai költségvetést, amikor korlátozzák a szociális kiadásokat, miközben lenyesegetik a szociális előirányzatokat, továbbá akkor is, amikor új tömegpusztító fegyvereket fejlesztenek ki, s amikor megkísérlik igazolni a NATO katonai aktivitását. Valóságban persze semmiféle szovjet veszély nem fenyegeti sem a Nyugatot, sem a Keletet. Ez elejétől végig sze- menszedett hazugság. A Szovjetunió nem készül senkinek a megtámadására. A Szovjetuniónak nincs szüksége háborúra. A Szovjetunió nem emeli katonai költségvetését, másrészt viszont nem csökkenti, hanem szüntelenül növeli a népjólét fokozására irányuló kiadásokat. Országunk következetesen és megingathatatlanul küzd a békéért, újra meg újra konkrét javaslatokat terjeszt elő a fegyverzet csökkentésére, a leszerelés előmozdítására.

A szovjet kommunisták büszkék arra, hogy magukra vállalták ezt a nehéz, de nemes küldetést. Az első sorokban haladnak abban a küzdelemben, amely a népeknek a fegyverkezési hajsza veszélyeitől való megmentéséért folyik.

Pártunk minden népet, minden országot felszólít: egyesítsék erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy véget vessünk ennek a vészterhes folyamatnak. Végső célunk ebben a tekintetben az általános és teljes leszerelés volt és a jövőben is az marad. Emellett a Szovjetunió mindent megtesz azért, hogy előrehaladást érjen el a végcél felé vezető út egyes szakaszain.

A Szovjetunió és más szocialista országok tervezete alapján kidolgozták, aláírták és hatályba léptették a baktériumfegyver betiltásáról és megsemmisítéséről szóló nemzetközi konvenciót. A nemzetközi kapcsolatok történetében ez az első reális leszerelési intézkedés. Ez esetben az egyik legveszélyesebb tömegpusztító fegyver egész kategóriáját eltávolították az államok fegyvertáraiból.

Kibővült a nukleáris fegyverek elterjesztésének megakadályozásáról szóló szerződés hatósugara. Az utóbbi időben ismét egy sor nagy ország csatlakozott e szerződéshez, köztük az NSZK és Olaszország. Mégis, változatlanul az egyik legfontosabb feladat: további hatékony intézkedések megtétele abból a célból, hogy meggátolják a nukleáris fegyverek elterjedését Földünkön. A Szovjetunió e feladat megoldásában kész együttműködni más államokkal.

Külön szólok a stratégiai fegyverek további korlátozására vonatkozó szovjet-amerikai tárgyalásokról. Ezeken a tárgyalásokon arra törekszünk, hogy valóra váltsák az 1974. évi viagyivosz- toki megállapodást és megakadályozzuk, hogy megnyíljék a fegyverkezési hajsza egy olyan új csatornája, amely semmissé tenné eddigi eredményeinket. Érthető, hogy mind a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak továbbfejlesztése, kölcsönös bizalmának erősítése, mind pedig az általános béke megszilárdítása szemnont jából igen nagy jelentőségű volna, ha e kérdésben sikerülne megállapodást kötni.

Rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítunk ennek a kérdésnek, határozottan és többször javasoltuk az Egyesült Államoknak, hogy ne szorítkozzunk csak a meglévő hadászati fegyverfajták korlátozására. Lehetségesnek tartjuk a továbblépést. Konkrétan azt javasoltuk: Egyezzünk meg, hogy betiltják az új, az eddiginél még nagyobb erejű fegyverrendszerek, többek között a ballisztikus rakétákkal felszerelt új Tťidcnt típusú tengeralattjárók és a B—1 típusú új hadászati bombázók gyártását az Egyesült Államokban és a hasonló rendszerek gyártását a Szovjetunióban. Sajnos, az amerikai fél nem fogadta el ezeket a javaslatokat.

Javaslatunkat ennek ellenére továbbra is fenntartjuk. Szükségtelen bizonygatni, hogy megvalósítása messzemenőin hasznos lenne a kölcsönös bizalom megszilárdítása szempontjából. Ezenkí( Folytatás az 5. oldalon)