Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-25 / 47. szám, szerda
AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK BESZÁMOLÓJA (folytatás a 4. oldalról) vül mindkét fél lehetőséget nyerne számot levő eszközök megtakarítására, s azokat termelési célokra, az emberek életkörülményeinek javítására használhatná fel. Mindezt kiegészítem még egy dologgal. Az utóbbi időben több országban is egyre inkább sürgetik, hogy az Indiaióceán térsége ne váljék különböző államok katonai támaszpontjainak színterévé. Rokonszenvezünk ezekkel a követelésekkel. Ami a Szovjetuniót illeti, nem volt és nincs is szándéka katonai támaszpontokat építeni az Indiai-óceánon. Felszólítjuk az Egyesült Államokat, hogy helyezkedjék hasonló álláspontra. Bizonyosan eljön az idő, amikor elkerülhetetlen lesz, hogy a hadászati fegyverek korlátozásának folyamatába más nukleáris hatalmak is bekapcsolódjanak. Amelyek pedig erre nem lennének hajlandóak, óriási felelősséget vállalnak magukra népükkel szemben. Országunk kezdeményezésére az ENSZ-közgyűlés az utóbbi években számos fontos határozat-tervezetet fogadott el a fegyverkezési hajsza megfékezésének, valamint az újtípusú tömegpusztító fegyverek és fegyverrendszerek kidolgozása és gyártása betiltásának kérdésében. A feladat az, hogy ezek a határozat- tervezetek megvalósuljanak. Nyíltan meg kell mondanom, hogy ennek elérése nem egyszerű, mivel számos nagyhatalom még mindig nem hajlandó a fegyverkezési hajsza beszüntetésére. Az enyhülés és a leszerelés ellenfelei még számottevő erőtartalékokkal rendelkeznek. Aktívak, különféle formában és irányban tevékenykednek. Az imperializmus cselekményeinek le* hetősége most ugyan jelentősen leszűkült, de a természete a régi marad. A bókeszerető erőknek tehát, nagy éberséget kell tanúsítaniuk. A béke és a jószándék erőinek határozottan és egységesen kell fellépniük. Ilyen vonatkozásban igen jelentős a leszerelési világkonferencia összehívására vonatkozó javaslat, amelyet az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége támogat. A politikai enyhülést a katonai enyhüléssel kell megerősíteni. A békeprogram világos célt tűzött ki: Közép-Eu- rópában csökkenteni kell a fegyveres erőket és a fegyverzetet. Erről már több mint két esztendeje folynak a bécsi tárgyalások, de kézzelfogható haladást nem értek el. Ennek egyetlen oka van: a NATO-országok még mindig nem mondanak le azokról a kísérleteikről, hogy a tárgyalásokat egyoldalú katonai előnyök biztosítására használják fel. A Nyugat valamilyen oknál fogva engedményeket akar, sőt követel a szocialista országoktól, azok saját biztonságának kárára. A NATO- tömb azonban a legkevésbé sem mutat hajlandóságot arra, hogy ugyanilyen engedményeket tegyen a másik félnek. A szocialista államok — hogy előmozdítsák az ügyet a holtpontról, nemrég újabb javaslatokat tettek Bécsben. Hajlandóak vagyunk arra, hogy kezdetben, az idén csak a Szovjetunió és az Egyesült Államok csapatai létszámát csökkentsék. A tárgyalások többi résztvevője fegyveres erőinek szintjét egyelőre „befagyasztanák“ s azokat csak a második szakaszban — 1977 — 78 ban csökkentenék. Hasonlóképpen igen konkrét javaslatot tettünk a kél fél harckocsijai, nukleáris fegyvereket hordozó repülőgépei, rakéta indító berendezései számának csökkentésére, s arra, hogy a célbajuttató eszközök nukleáris robbanófejeinek mennyiségét is határozzák meg. Javaslataink a Közép-Európában kialakult erőviszonyok fenntartására, az egyensúly biztosítására, mint az egyedül reális alapra épülnek. így egyik fél biztonsága sem szenved kárt. Remélem, hogy mindez kellő visszhangra talál a nyugati országoknál, és végül is a vitáról áttérhetünk a fegyveres erők és fegyverzetek csökkentésével kapcsolatos reális intézkedésekre. A XXIV. kongresszus feladatként jelölte meg: el kell utasítani az erőszak alkalmazását és az erőszak alkalmazásával való fenyegetőzést a vitás kérdések megoldásában Ezt az elvet a nemzetközi élet törvényévé kell tennünk. Ez az elv később kifejezésre jutott a Szovjetuniónak más országokkal kötött számos szerződésében, az európai biztonsági konferencián elfogadott záróokmány szintén tartalmazza. A háború veszélyének további csökkentése a leszerelés ügyének elő- revitele érdekében most azt javasoljuk, hogy kössünk az egész világot átfogó szerződést az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokban való elutasításáról. E szerződés résztvevői — köztük természetesen a nukleáris hatalmak —, köteleznék magukat, hogy az egymás közötti viták megoldása során tartózkodnak a fegyverek, így a nukleáris fegyverek alkalmazásától. A Szovjetunió kész más államokkal együtt megvizsgálni a gyakorlati lépéseket e javaslat megvalósítására. Napjainkba nagy a béke megszilárdításáért indított társadalmi tömeg- mozgalom szerepe és felelőssége. Az elmúlt öt évet e mozgalom fejlődésének olyan határkövei jelzik, mint a békeszerető erők moszkvai világkongresszusa, az európai biztonság harcosainak brüsszeli közgyűlése, a nők berlini világkongresszusa. Ezekben az akciókban pártunk, országunk társadalma tevékenyen részt vett. A jövőben^ sem kíméljük erőnket, hogy minél szélesebb néptömegeket kapcsoljunk be a béke megszilárdításának ügyébe. A Szovjetunió külpolitikájában türelmesen és következetesen kutatja a különböző társadalmi rendszerű országok kölcsönösen előnyös békés együttműködése fejlesztésének újabb és újabb útjait, a leszereléshez vezető utakat. Szüntelenül fokozzuk erőfeszítéseinket a tartós békéért vívott harcban. faji politika valamennyi fészkének felszámolását. — A nemzetközi kereskedelem terü- Jetén el kell érni a diszkrimináció és minden mesterséges akadály megszüntetését, a jogegyenlőtlenség, a diktátumok és a kizsákmányolás megnyilvánulásainak a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban való felszámolását. Elvtársak, ezek azok a feladatok, amelyek megoldását, meggyőződésünk szerint, a jelenlegi feltételek között megkövetelik a népek békéjének és biztonságának, az emberi haladásnak érdekei. Ezeket a javaslatokat a XXIV. pártkongresszuson meghatározott békeprogram szerves folytatásának, a békéért, a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért folytatott további harc programjának tekintjük. E feladatok megoldásának szolgálatába állítjuk országunk külpolitikáját, és az e területen együtt fogunk működni a többi békeszerető állammal. Engedjék meg, hogy kifejezzem azt a meggyőződésemet, hogy a nemzetközi színtéren politikánk nemes célkitűzései széles körű megértésre és támogatásra találnak minden békeszerető, haladó erő, a Földgolyó minden becsületes embere réczéről. 5. AZ SZKP ÉS A NEMZETKÖZI FORRADALMI FOLYAMAT 4. A BÉKÉÉRT ÉS A NEMZETKÖZI EGYÜTTMÜKÖDÉSÉRT, A NÉPEK SZABADSÁGÁÉRT ÉS FÜGGETLENSÉGÉÉRT FOLYTATOTT TOVÄBBI HARC PROGRAMJA Elvtársak! Országunk nemzetközi helyzetét, és a nemzetközi helyzetet értékelve pártunk központi bizottsága azt a következtetést vonja le, hogy a békéért, a népek szabadságáért és függetlenségéért vívandó további harc most elsősorban a következő feladatok megoldását követeli meg. G Szakadatlanul szilárdítani kell a testvéri szocialista államok egységét, és az új társadalom építésében kifejtett sokoldalú együttműködésüket fejlesztve növelni kell a béke szilárdításához való együttes, aktív hozzájárulásukat. d Törekedni kell a növekvő, a béke számára veszedelmes fegyverkezési hajsza megszüntetésére, rá kell térni a felhalmozott fegyverkészletek csökkentésére, a leszerelésre. Ebből a célból: a) Mindent meg keli tenni a hadászati fegyverek korlátozására és csökkentésére vonatkozó újabb szovjet — amerikai megállapodás előkészítésének befejezése érdekében, a nukleáris kísérletek általános és teljes beszüntetéséről, a vegyi fegyverek betiltásáról es megsemmisítéséről, az újabb tömegpusztító fegyverfajták és fegyverrendszerek létrehozásának betiltásáról szóló, valamint az emberi életkörnyezet katonai, vagy más ellenséges célokból történő befolyásolását megtiltó nemzetközi szerződések megkötése érdekében.' b) Újabb erőfeszítéseket kell tenni a közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások aktivizálása érdekében. E térségben az első konkrét lépésekről történő megállapodást követően majd a legközelebbi években tovább kell tevékenykedni a katonai enyhülés ügyén. El kell érni, hogy számos országban a katonai kiadások jelenlegi állandó növelését e kiadások rendszeres csökkentésének gyakorlata váltsa fel. Mindent meg kell tenni a leszerelési világértekezlet mielőbbi összehívása érdekében. — A békeszerető államok erőfeszítéseit összpontosítani kell a még meglévő háborús tűzfészkek felszámolására és mindenekelőtt a közel-keleti helyzet igazságos és tartós rendezésére. Ezzel a rendezéssel összefüggésben az érintett államoknak meg kell vizsgálniuk azt a kérdést, hogyan járulhatnak hozzá a Közel-Keleten a fegyverkezési verseny megszüntetéséhez. — Mindent meg kell tenni a nemzetközi feszültség enyhülésének elmélyítéséért, azért, hogy az enyhülés az államok közötti kölcsönösen előnyös együttműködés konkrét formáját öltse. Aktívan folytatni kell az összeurópai tanácskozás záródokumentuma teljes megvalósításának irányvonalát, a békés egymás melett élés fejlesztését Európában. A békés egymás mellett élés elveinek megfelelően folytatni kell az Egyesült Államokkal, Franciaországgal, az NSZK-val, Nagy-Britanniával, Olaszországgal, Kanadával, valamint Japánnal és más kapitalista államokkal való a hosszútávú, kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztését politikai, gazdasági, tudományos és kulturális téren egyaránt. — A kontinens államainak közös erőfeszítésével tovább kell munkálkodni az ázsiai biztonság megteremtésén. — Törekedni kell az egész világot átfogó olyan szerződés megkötésére, amely megtiltja a nemzetközi kapcsolatokban az erőszak alkalmazását. — Az egyik legfontosabb nemzetközi feladatnak kell tekinteni a gyarmati elnyomás összes maradványának felszámolását, a népek függetlensége és egyenjogúsága megsértésének megszüntetését, a gyarmati rendszer és a Elvtársak! A gyökeres társadalmi változások korában élünk. Tovább erősödnek és bővülnek a szocializmus pozíciói. A nemzeti felszabadító mozgalmak győzelmei új távlatokat nyitnak meg azok előtt az országok előtt, amelyek kivívták függetlenségüket. Fokozódik a dolgozóknak a monopóliumok elnyomása, a kizsákmányoló rendszerek ellen vívott harca. Mind nagyobb méreteket ölt a forradalmi, demokratikus, imperialista-ellenes mozgalom. Mindez összességében a nemzetközi forradalmi folyamat fejlődését jelenti. Ilyen hatalmasat lép a történelemi A forradalmi folyamatba új nemzedékek és társadalmi rétegek, új pártok és új szervezetek kapcsolódnak be. Végbe megy az, amiről annakidején V. I. Lenin így írt: „Az emberek történelmi alkotó tevékenységének kibővülése és elmélyülése arányában növekednie kell a népesség ama tömegének is, amely tudatos történelmi tényező“. Az emberiség társadalmi fejlődésének fő irányát a szocializmus országainak fejlődése, erejük növekedé,''\ nemzetközi politikájuk jótékony hatásának erősödése határozza meg. A szocializmus vonzóereje még tovább nőtt a kapitalista országokban pusztító válság folytán. Pártunk XXIV. kongresszusa hangsúlyozta, hogy „az új feltételekhez való alkalmazkodás nem jelenti a kapitalizmus, mint társadalmi rendszer stabilizálódását. A kapitalizmus általános válsága tovább mélyül“. Az utóbbi évek eseményei meggyőző módon bizonyítják ezt. Éppen ezekben az években pusztított a kapitalista világban az a gazdasági válság, amelynek hevességét és mélységét a burzsoá államférfiak beismerése szerint is csak a 30-as évek elejének válságához lehet hasonlítani. A válság egyidejűleg terjedt ki a kapitalista világgazdaság valamennyi fő centrumára. Jellemző, hogy ez a nagyerejű válság a háború utáni időszakban kialakult, erősen fejlett állammonopolista gazdaságot sújtotta. A kapitalizmus, mint mondani szokás, megpróbált mindenáron lépést tartani az idővel, igyekezett különböző gazdaság-szabályozó módszereket alkalmazni. Ez lehetővé tette a gazdasági növekedés ösztönzését, de, mint azt a kommunisták előre látták, nem tudta megszüntetni a kapitalizmus ellentmondásait. A termelés szembetűnő csökkenése és a munkanélküliség növekedése a kapitalista országok többségében ösz- szefonódott a kapitalista világgazdaság olyan súlyos megrázkódtatásaival, mint a valutaválság, az energiaválság, a nyersanyagválság. A válságot élezte az infláció, amelyet fokozott a békeidőben soha nem látott méretű katonai kiadások állandó emelkedése. Erősödött az imperializmuson belüli vetélkedés, a Közös Piacon, és NATO-n belüli viszálykodás. A nemzetközi monopóliumok növekvő gazdasági hatalma még kíméletlenebbé tette a konkur- rencia-harcot. A kapitalista országok kormányai az eigyik kísérletet teszik a másik után, hogy megszüntessék az ellentmondásokat, s a válság leküzdése céljából közös intézkedésekben állapodjanak meg. De az imperializmus természete olyan, hogy mindegyikük igyekszik fölénybe kerülni a többiek rovására, s azokra rá akarja kényszeríteni saját akaratát. A véleménykülönbségek új formákban jelentkeznek, az ellentmondások újult erővel lángolnak fel. Mindez arról tanúskodik, hogy a jelenlegi válság nem a szokásos. Mindenki világosan látja: szertefoszlott a burzsoá Ideológusok és reformisták egyik fő mítosza, az a mítosz, amely szerint napjaink kapitalizmusa képes a válság kiküszöbölésére. A kapitalizmus ingatag volta mind nyilvánvalóbbá válik. A kapitalizmus „egészségessé tételére“ „az általános jólét társadalmának" létrehozására tett ígéretek látványos kudarcba fulladtak. Mindennek a terhe a néptömegek vállára nehezedik. A drágaság növekedése kérlelhetetlenül csökkenti a lakosság reáljövedelmét. A fejlett kapitalista országokba» még az ENSZ hivatalos adatai szerint is több mint 15 millió dolgozót do’ * vk ki az üzemekből és a vállalatoktól, s ezek családjukkal együtt munkanélküli segélyből élnek. Ezen kívül az emberek milliói kénytelenek csökkentett munkaidőben, vagy hetente csak két- három napon dolgozni. A munkásosztály erre proletár módon válaszol. Fokozza harcát a nagytőke, a társadalmi bajok fő okozója ellen. A sztrájkharc — amelyben a dolgozó lakosság legkülönbözőbb rétegei vesznek részt —, az utóbbi évtizedek legmagasabb szintjét érte el. Nőtt a munkásosztály ereje és tekintélye, vezető szerepe a dolgozók érdekeiért, a nemzetek igazi érdekeiért folytatott harcban. Balratolódás ment végbe a szakszervezetekben. Számos országban kialakulóban van a munkáspártok és más demokratikus pártuk akcióegysége. Tovább erősödtek e pártok pozíciói. Fokozódott a burzsoá társadalom eszmei-politikai válsága. Ez a válság kikezdi a hatalom intézményeit, a bur- zsjá politikai pártokat, megingatja a legalapvetőbb erkölcsi normákat. Mind nyíltabbá v :ik a korrupció, még * az államgépezet legfelsőbb szintjein is. Folytatódik a szellemi kultúra hanyatlása, nő a bűnözés. A kommunistáktól távol áll, hogy a kapitalizmus „automatikus csődjét“ jósolják. A kapitalizmus még nem kis tartalékokkal rendelkezik. Az utóbbi évek eseményei azonban újult erővel bizonyítják, hogy a kapitalizmus olyan társadalom, amelynek nincs jövője. Az elmúlt öt év folyamán a nemzetközi reakció néhány bástyáját súlyos csapás érte. Ebben az időszakban zajlott le a chilei és a portugáliai forradalom. Peruban jelentős sikereket értek el a forradalmi-felszabadító erők. Görögországban megbukott a katonai fasiszta kormány. Spanyolországban megingott a francoista rezsim. A portugál forradalom korunk egyik utolsó fasiszta rendszerével végzett, és az utolsó gyarmati hatalom felszámolásához vezetett. Ismét bebizonyosodott: a társadalmi megújulás fő hajtóereje a forradalom, amely felszabadítja a népben rejlő hatalmas erőket. És ha ma még az antifasiszta forradalom által életre keltett politikai erők összefonódása tarka, esetenként ellentmondásos képet mutat is, egy dolog teljesen világos: Portugália népe a demokratikus fejlődés szilárd alapjainak létrehozása, a társadalmi haladás mellett száll síkra. A Szovjetunió kategorikusan ellenez a portugál belügyekbe való minden beavatkozást. A portugál népnek m.n- den más néphez hasonlóan joga van olyan úton járni, amelyet ő maga határoz meg. Engedjék meg, hogy orrul a szónoki emelvényről kifejezzem a szovjet kommunistáknak Portugália forradalmi népével, kommunistáival, demokratáival való forró szolidaritását. A chilei forradalom világosan kifejezésre juttatta az ország népének arra irányuló szenvedélyes törekvését, hogy megszabaduljon a hazai burzsoázia és a külföldi monopóliumok kizsákmányolásának terhétől. E forradalmat tántoríthatatlanul becsületes, humanizmustól áthatott emberek vezették. A forradalom az új élet építésére mozgó sí tolta a dolgozók széles tömegeit. De a chilei reakció összeesküvése, amelyet — mint az már mindenkinek ismeretes — a külföldi imperializmus terveit ki és fizetett meg, rajtaütésszerűen csapolt le a forradalomra. A katonai fasiszta diktatúra vérrel árasztotta el az országot. Megölték, megkínozták, börtönbe vetették a dolgozó nép legjobb fiainak és lányainak tízezreit. A terror sötét éjszakája borult az országra. A chilei forradalom ideiglenes veresége azonban nem csökkenti történelmi érdemeit, tapasztalatainak jelentőségét. (Brezsnyev elvtárs előadói beszédének befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.)
