Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-24 / 46. szám, kedd
A NÉPDAL ÖRÖKBECSŰ ÉRTÉK Érdekes fesztivál a balti szovjet szocialista köztársaságokban A Litván SZSZK Kulturális Minisztériumának vendégeiként magyar és lengyel újságíró kollégáimmal felejthetetlen napokat töltöttünk a balti szovjet szocialista köztársaságban. Olyan nép- művészeti fesztiválokon vettünk részt, amelynek méretei világviszonylatban is egyedülállóak. A vilniuszi népművészeti fesztiválra több mint 150 ezer táncos, énekes és muzsikus készült serényen: közülük a különböző selejtezők utíin minden ötödik <utott el a litván fővárosba. A fesztivál előtt valamennyi résztvevő — 1056 éneklő csoport és népi zenekar — népviseletbe öltözve, színpompás látványt nyújtva vonult fel a város utcáin. Este csodálatos hangversenyen vett-em részt: magával ragadott az énekesek tem peramentuma, máskor meg lírai szépségű előadásmódja. Ámulatba ejtettek a számunkra ismeretlen népi hangszerek és dallamok. A fesztivál azután Tallinnban folytatódott, ahol a nézők között sok fiatal munkás, kolhoztag és egyetemista foglalt helyet. Valamennyien együtt drtdolták, énekelték a felcsendülő dalok többségét és így bizonyították, hogy általuk, bennük is tovább él az egyik legidősebb műfaj, a népdal. A magával ragadó hangversenyek sora Rigában fejeződött be, ahol a fesztivál színvonala és hangulata ugyanolyan volt, mint az előző k<?t fővárosban. Itt akadt lehetőség arra, hogy a nép- művészeti fesztivál szervezőivel és művészeti vezetőivel elbeszélgessünk. V. Bartusavicsiusz, a Litván SZSZK érdemes művésze elmondta, hogy a balti ország népeinek a népdal és a muzsika ugyanezt jelenti, mint a víz vagy a levegő. Nem véletlenül él ezekben az országokban az a mondás, miszerint ha itt gyermek születik, akkor először énekel és csak aztán mondja, hogy „mama“. S amint megtanul járni, az első útja a gyermekkórusba vezet .. Persze, ez nem kerül nagy fáradtságba, hiszen szinte minden óvodának, iskolának, üzemnek, kolhoznak van énekkara. A népdalt itt is örökbecsű kincsnek tartják, hiszen a mai dolgozók őseinek öröméről és bánatáról vall őszintén, megragadóan. Ezért is határolták el a balti országok illetékesei, hogy évről évre megrendezik az országos népművészeti fesztiválokat. A felhívásnak nagy visszhangja és ösztönző ereje volt, hiszen 1969 óta egyre több és színvonalasabb éneklő csoport és népi zenekar vesz részt ezen a rendezvényen. Az utóbbi években egyre több külföldi szakember is eljött és elragadtatással beszélt a fesztiválról. Vendéglátóink kissé meghatódva, de büszkén mondták, hogy nincs talán felemelőbb érzés, mint amikor több ezer ember boldogan, önfelcd ten énekel, muzsikál. A sokezer lelkes népművelőnek ez a jókedv és örömteli érzés jelenti a legszebb ajándékot, munkájuk igazi gyümölcsét. A néző százezreivel együtt újra tudatosítottuk, hogy a népdal tovább él. Azokban az országokban, ahol ápolják és megbecsülik napjainkban is szebbé, örömtelibbé teszi életünket. [lftl NOVOTNt SZOVJET EX LIBRISEK KIÁLLÍTÁS A BARÁTSÁG HÁZÁBAN A bratislavai Barátság Háza nagytermének falait 148 képzőművész 912 ex librise díszíti, karcok, litográfiák, kréta-, tus-, toll-, vagy ecsettel készült kőrajzok, linóleum-, műanyag-, és fametszetek. Mestereik különböző technikákat alkalmaznak, de minden esetben grafikai tökéletességre és az eszmei tartalom tömör kifejezésére törekedtek. A gazdag anyag több csoportra oszlik. A legelső helyet időszerű grafikák foglalják el, melyeknek témája a Nagy Honvédő Háború. Krónika ez, mely tenyérnyi papírlapokra rögzítve szól a szovjet ember bátorságáról. Egy ex librisről kell részletesen szólnom E. F. Mahonyin igényes, kifejező grafikájáról, melyet Leonyid Miszjuk számára készített. Leonyid 11 éves volt, amikor Leningrádot körülzárták a fasiszták. Lakásukat lebombázták. 9 gyerek legdrágább kincseit mentette egy kis szánon. Ezek könyvei voltak. Dühöngött az északi szél, kavarta a sűrűn hulló havat. A fiút egyszerre elhagyta az ereje, leült a szánra, féltett könyvei mellé. Egy kötetet a kezebe vett. Puskin versei voltak. Az első sor, amit elolvasott így biztatta: „Közeleg már a győzelem pillanata!“ Újra útnak indult. A Néván keresztül eljutott a Nyevszkij proszpektre. Ma is él, könykötőmester és tovább is rajongója és gyűjtője a könyveknek, melyek közül a megmentett kötetekhez ragaszkodik a legjobban. A második csoport szibériai grafikusok műve. Az óriás területen, az Északi-sarkkörtől a forró égövig terjed. Ennek a tájnak csodás változatosságát, fillentéteit és szépségét tüntetik fel az F.. F. Mahonyin ex librise 1960 óta fejlődésnek indult ex libriseken a művészek. A harmadik rész a kiváló műtörténész, az ex librisek fejlődésének tanulmányozója és gyűjtője S. S. Ivenszkij, a tyumoni galéria dolgozója számára készült ex librisek. Gyűjteménye mintegy 300 darabból áll. Nem csupán az ő egyéniségét, szellemét, kedvteléseit liikrözik, de az egyes grafikusok hozzávaló viszonyát is, akik közben egyéni stílusukat is megőrzik. Különböző nemzetiségű művészek munkáit őrzi. Megemlítem n magyar Drahos Imrét, Fery An talt és a bonyhádi Kertész Koll- mann Jenőt. Utóbbi 1967—69 között 44 ex librisszel gyarapította Ivenszkii gyűjteményét. A prágai V. Fiala, a plzeňi /. Hodek is egy-egy példánnyal szerepplnek. Rajtuk kívül belga, bolgár, lengyel, német, olasz, osztrák és svéd grafiku ‘sok tarkítják a művészek sorait. A negyedik csoportban R. V. Kopylov műveit láthatjuk. A szép ex libris varázslójának nevezik hazájában. A legmeg- kapóbbak a Jeszenyin költésze- té* mély átrézéssel, lírával idézők. Az ötödik csoportba M. A. Panknvnak, a lehetséges műkedvelő grafikusnak munkái tartoznak. A Nagy Honvédő Háború alatt a félig romba dön tött épületek falait és keríté- sait harcra buzdító felhívások kai rajzolta tele. A Hadsereg Lapjának, melynek szerkesztőségi titkára volt, illusztrációkat készített. Linóleum hulladékból közönséges zsebkéssel vágta ki azokat. Nemcsak otthon, de Dél-Szlovákiában is részt vett a szovjet hadsereg felszabadító harcában. Hatvanegyben készítette első ex librisét, amellyel egy versenyen díjat nyert. Azóta is lelkesen folytatja ezt a kisgrafikai tevékenységet a könyvbarátok számára. A sűrűn látogatott tárlat megérdemli közönségünk széles rétegeinek további érdeklődé- sét is. BÁRKÁNY jenoné A Meridián a Magyar Televízióba érkezik A komáromi Szakszervezetek Háza előtt csu pán a Szlovák Televízió közvetítő kocsija jelezte, hogy ma itt nem a megszokott próba folyik. Bont már minden erre vallott. Vakító reflektorok, futkosó technikusok, magyar és szlovák nyelvű utasítások igazolták: szokatlan előkészít letek tanúi vagyunk. A nagy sürgés forgásban talán csak dr. Várady György, a Magyar Televízió népszerű Színházi Albumának egyik vezetője ül nyugodtan. Tőle érdeklődtem a részletekről. — Televíziónk drámai főosztálya szeretné még jobban megismertetni a magyar tévénézőket a szocialista országok mai színjátszásával, s ezen belül a külföldi magyar társulatok tevékenységével. A sort a Magyar Területi Színházban kezdjük ahol most Ján Solovič Meridián című drámáját rögzítjük a komáromi színészek előadásában. magyar nézők így megismerhetik az itteni színházat és a méltán népszerű szlovák drámaíró egyik legjobb, komoly egyéni és társadalmi problémákat felvető alkotását. Meggyőződésem. hogy ezzel az előadással híven szolgáljuk majd a két nép barátsága elmélyítésének nemes ügyét. A televíziós stáb is nemzetközi, hiszen az operatőrök és a technikusok szlovákok, a rendező pedig magyar. Jozef Hrezansky vezető operatőr annak idején a Meridián szlovák nyelvű tévé-adaptációjának a felvételein Is közreműködött és így tolmács nélkül is érti, érzi, mi történik a színpadon. A közvetítő kocsiban Radó Gyula rendező dolgozik — Nagy öröm számomra, hogy a szlovák televíziósokban ilyen kitűnő kollégákra leltem. Magas szakmai szinten, odaadással végzik munkájukat. Rajtuk igazán nem múlik majd az előadás sikere — mondja. Ezután a komáromi színészeket dicséri:- Különösen az lepett meg kellemesen, hogy milyen szépen beszélnek a sr: nnadon magyarul. Csák elvétve éreztem kis akcentust egy két színésznél Kmeczkó Mihály, a Magyar Területi Színház dramaturgja is az elfoglalt emberek közé tartozik- Nem tudom, mikor volt ilyen erős hetünk. NKzd meg a műsort: A Meridián tévéfelvétele, Illyés Gyula színművének bemutatója, s közben úgy újabb Solovič darab, az Ezüst jaguár első ol- vasópróbája. Remélem, bírjuk erővel, hiszen nagy megtiszteltetés számunkra, hogy előadásunkat a magyar tévénézők is láthatják. Annak is örülünk, hogy Ján Solovič színművét adhatjuk elő, s így a mai szlovák drámaírásról is képet adhatunk. A próbák jó hangulatban, sikeresen folytak. Olyannyira, hogy a kamerapróbák során egy jelenetet sem kellett megismételni. Este az előadást nagy taps fogadta. Most már csak azt várjuk kíváncsian, hogy milyen lesz a Magyar Területi Színház első premierje a televízióban. Az előzetes tervek szerint a Meridiánt az idén szeptemberben a Szlovák Felkelés évfordulójának tiszteletére sugározza a Magyar Televízió. ~V~1 ÚJ SZOVJET FILMEK LÄNYOK, ANYÄK Egy moszkvai értelmiségi család lakását látjuk a vásznon. Csöngetnek. Az ajtóban fiatal lány várakozik. Könnyes szemmel öleli át a ház asszonyát: A lányod vagyok — mondja meggyőzően. Az asszony csodálkozó tekintete azonban rádöbbenti Olgát, hogy rn-s7 r' A tónál, a Szeretni az embert című filmjeire.) Most bemutatott alkotásában mély értelmű gondolatokat vet fel a családi nevelésről, a szülők szerepéről és az állami gondozottak helyzetéről — hatásos történetbe ágyazva az időszerű momtsniJelenet a Lányok, anyák című szovjet filmből; a képen Tamara Makarova és Innokentyij Szmoktunovszkij men jár. A ház asszonya nem az ő anyja, a kezében szorongatott borítékon szereplő feladót keresve, rossz helyen kopogtatott be. Pedig szeretne találkozni anyjával, szeretné őt megismerni, őszintén kíváncsi, ki az az asszony, aki sok-sok évvel ezelőtt lemondott róla. Szertefoszlanak az illúziók, Olga reményvesztetten visszautazik a szverdlvoszki nevelőintézetbe. Csak egy sárguló boríték őrzi anyja emlékét. Szomorú dokumentum, mely kapaszkodót ad neki a fájdalom, a csalódás után ... Ezzel az izgalmas, szinte krimiszerű képsorral kezdődik a Lányok, anyák című szovjet film. S ha nem Szergej Geraszi- mov neve szerepelne a film ké; szítőinek névsorában, már-már azt hinnénk, hogy szórakoztató bűnügyi filmet látunk. Szergej Geraszimovról azonban köztudott, hogy a mai szovjet filmművészet egyik legizgalmasabb egyénisége, szenvedélyes művész, aki a legmaibb valóságból meríti filmjei témáját, s korunk égető kérdései érdeklik, ezekre keres választ. (Emlékezzünk csak Az újságíró, A kerettörténet a rendező számára lehetővé tette, hogv különböző jellemeket, magatartásformákat mutasson be. így rajzolódik ki előttünk Oiga alakja, szemlélete és életfelfogása; az ő magatartását, emberi megnyilvánulásait szemlélve, figyelemmel kísérhetjük az értelmiségi család két leánytagjának az életszemléletét is. Majd fokozatosan kibontakozik előttünk Jelena asszony és férje alakja — a maga összetettségében. Mert Szergej Geraszi- movtól mi sem áll távolabb, mint a leegyszerűsítés. A jellemeket teljes összetettségükben, el lentmondássosságukban ábrázolja, finom ecsetvonásokkal, a részletekre is alaposan ügyelve. Szergej Geraszimov rendező egyik erőssége a jellemábrázolás. Törekvésében olyan színészek segítették, mint Innokentyij Szmoktunovszkij, napjaink egyik legnagyobb emberábrázoló művésze, Tamara Makarova, a rendező felesége, Ljuba Pe- lehina, Geraszimov tanítványa. I. Szmoktunovszkij úgy alakítja szerepét, hogy kivételes egyéniségével teszi teljessé, árnyalttá a figurát. A TUDÓS MAGÁNÉLETE Nem fedez fel semmi újat, nem mond semmi újat ez a szovjet film, mégis érdekes és szép alkotás. Egy asszony meg egy férfi kap csolatát mutat ja be, költőien, pátosztalanul. A köznapok varázsát idézi fel, csupa „közhely- szerű“ mozzana tot. azokat a pillanatokat, amelyekből ösz- szeáll az élet. Napjainkban játszódik a film cselekménye. Egy forgatókönyvíró felkeresi Annát, a tudós özvegyét, hogy megtudjon tőle egyet s mást a férfi magánéletéről. Fii mforga tókön v vet szeretne írni a tudósról, ezért sok emberrel beszélgetett, sok anyagot gyűjtött össze, méris ÚKy érzi, az elbeszélés cs k féligazság, a tudóst mint magánembert nem tudja maga elé képzelni. A tudós már tíz hónapja halott, s Anna azóta még nem ocsúdott fel az élő tehe tétlenségből, elzárkózik a barátai elől is. Férje halála óta a forgntókönyvíró az első ember, akivel leül beszélgetni. Hűvösen fogadja az írót, akiről úgy érzi, hogy hívatlan vendégként tolakodott be otthonába. A férfinak azonban sikerül rést ütnie az asszony zárkózottságán. Szavai emlékeket idéznek, az író kérdései és félmondatai között feltámad a múlt. Látjuk a tudóst, aki gyerekként egy kis ukrán faluból indult el és 28 évesen már az akadémia tagja volt. Látjuk őt Innokentyij Szmoklunovszkii A tu tós magánélete című film főszerepében egy tudományos kutatóintézet vezetőjeként, parancsnokként — mindenki így nevezte majd kísérletezés közben, mely életébe került. Csupa halk, csupa csendes esemény, s az egészet áthatja két ember szere- tete. Annának, persze nehéz, nagy n nehéz könnyek közt felidézni a múlt'it, a boldogságban eltöltött éveket, a tragédiát. Az író kérdései azonban fogódzót jelentenek számára, visszatérést az életbe, segítik őt, hogy kilépjen tíz hónapi bezárkózottságából. A filmet Jevgenyij Hrinyuk rendezte — a cselekménynek megfelelően — kamarastílus ban. A forgatókönyvírót Innokentyij Szmoktunovszkij játsz sza; nem pontos ez a megfogalmazás, mert éppen hogy nem játssza, egyszerűen csak jelen van a filmben. Kivételes egyéniségével így leremt a film stílusának megfelelő légkört. Anna szerepét Alisza Frejdlih, a tudóst Vaszilij Lanovoj alakítja. -ym-
