Új Szó, 1976. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1976-02-18 / 41. szám, szerda
NÉHÁNVmMS ■WS SORBAN TANÁCSKOZÁSOK A LIBANONI RENDEZÉSI TERVRŐL Üjabb gyilkosság Bejrutban TILTAKOZÁSOK A BRÜSSZELI CIONISTA ÉRTEKEZLET ELLEN Bejrút — Hétfő este újabb gyilkosság történt Bejrutban: a város főutcáján ismeretlen tettes lelőtte a török nagykövet- ség első titkárát. A diplomata alig néhány hónapja érkezett állomáshelyére. Nem hivatalos rendőrségi források szerint a gyilkosságnak nincs köze a korábbi libanoni eseményekhez. A támadó kiléte még ismeretlen, de annyit már megállapítottak, hogy előre megtervezett akcióról volt szó. Az UPI jelentése szerint egyébként a hétfői gyilkosságok nyomán (a nap folyamán korábban ugyancsak az utcán lelőtték a bejrúti vízművek egyik kurd származású alkalmazottját) ismét számos emberrablásra került sor. A libanoni—szíriai—palesztinai fegyverszüneti felügyelő bizottság egységei a kritikus körzetekbe siettek, hogy megpróbálják megakadályozni az újabb emberrablásokat. Háromórás tanácskozást tartott Kárnál Dzsumblatt, a Libanoni Haladó Szocialista Párt vezetője, baloldali muzulmán politikai vezetőkkel a libanoni polgárháborút lezárni hivatott rendezési tervről. Dzsumblatt később bejelentette, hogy a tervet a résztvevők még nem fogadták el és hamarosan újabb megbeszélést tartanak. Ugyancsak a rendezési terv volt a fő témája a falangista pártvezetőség Pierre Gemayel által vezetett megbeszélésének, amelynek befejeztével közleményt adtak ki. A közlemény a párt vezetőjének elégedettségét juttatja kifejezésre, hangsúlyozva, hogy Frangié elnök intézkedései jó alapot képezhetnek a nemzeti megbékéléshez. Hírek szerint Chamoun, a Nemzeti Liberális Párt veze tője szintén üdvözölte a tervet — amely előirányozza, hogy a parlamentben a mandátumok fele-fele arányban oszlanak meg a keresztény és a muzulmán képviselők között. Chamoun azonban utalt arra, hogy a rendezési terv sikere függ a palesztin gerillák libanoni jelenlétét szabályozó kairói egyezmény betartásától. Moszkva — Kedden több szovjet központi lap foglalkozott a brüsszeli cionista értekezlettel. A Szovjetszkaja Kultura hangsúlyozza, hogy az ENSZ-köz- gyűlés a tagállamok többségének szavazataival, az ENSZ alapokmányával teljes összhangban elítélte és a fajgyűlölet egyik formájának minősítette a cionizmust. A határozat megszületése óta a cionisták állandó támadásokat intéznek a világszervezet ellen. A washingtoni cionista Robby többek között azt követeli, hogy szervezzenek gazdasági blokádot az ENSZ ellen, s felszólította a washingtoni kormányt: egyetlen centtel se támogassa a világ- szervezetet. A cionista támadások elsősorban az enyhülés hívei, a demokratikus szervezetek, a szocialista országok ellen irányulnak. A nemzetközi cionizmus nemrégiben újabb szovjetellenes akció tervét hozta nyilvánosságra: Brüsszelben február 17. és 19 között értekezletet rendeznek, melynek elnevezése „Nemzetközi kongresszus a nem demokratikus országokban élő zsidók védelmében". Ez elsősorban a Szovjetunióra vonatkozik, ahol a zsidók állítólag „nem kapnak lehetőséget arra, hogy Izraelbe utazzanak“. Az Igazság azonban az, hogy az állítólagos „rokonoktól“ érkező hamis levelek, a külföldi rádió- propaganda és az „áttelepülés re“ való állandó ösztönzések ellenére már egyre kevesebben kívánnak kivándorolni Izraelbe, s még ez a szám is hónapról - hónapra csökken. Szófia — A Rabotnicseszko Delo hangsúlyozza: a brüsszeli gyülekezettől nem lehet mást várni, mint a régen megunt szovjetellenes és kommunistaellenes kirohanásokat, amelyek célja, hogy megmérgezzék a nemzetközi légkört, szervezőit nem dicsőség fogja övezni, hanem az elítélés a világ demokratikus közvéleménye részéről. KISSINGER LATIN-AMER!KA! KÖRÚTON Moszkva — A moszkvai Pravda keddi számában Harilaosz Florakisz-szü1, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával készített interjút közöl. A Görögország gazdasági és politikai helyzetével foglalkozó interjúban Flora- kisz mindenekelőtt leszögezte, hogy a világban kialakuló enyhülés, az eltérő társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatok normalizálásának folyamata a görög kormánytól tá- volbalátóbb és független külpolitika folytatását követeli. A Görög KP Görögország teljes kivonulását követeli a NATO-ból, továbbá sürgeti az Észak-atlanti Tömb és a Pentagon görög földön létesített valamennyi katonai támaszpontjának felszámolását. Florakisz megjegyezte, hogy Görögországban jelenleg a bal- rafordulás bizonyos tendenciája figyelhető meg, és még a bur- zsoá pártok is kénytelenek programjaikba a társadalmi változások szükségességét hangoztató kijelentéseket foglalni. Ezzel összefüggésben a Görög KP első titkára hangsúlyozta: A görög nép azonban jól tudja, hogy a demokráciáért, a társadalmi igazságosságért és a haladásért ténylegesen, elvszerűen és következetesen a kommunisták harcolnak. A Szovjetunió, a testvéri szocialista államok lelkesítő példája megerősíti a szocializmushoz és a kommunizmushoz vezető útnak, népeik választásának helyességét. A ténylegesen létező szocializmus sikereivel felbecsülhetetlen hozzájárulást jelent Görögország progresszív erőinek harcához is. Havanna — Henry Kissinger megkezdte kilencnapos — korábban többször elhalasztott — latin-amerikai körútját. Külügyminiszteri minőségben először látogat az USA déli szomszédaihoz. Az amerikai diplomácia vezetője útjának első állomására, Venezuelába, hétfőn este — közép-európai idő szerint kedd hajnalban — érkezett, A dél-amerikai országban a tiltakozások egész sorát váltotta ki Kissinger látogatása. A Venezuelai Ojsáqírók Szakszer vezete nyilatkozatban minősítette „nem kívánatos“ személynek az amerikai külügyminisztert. A caracasi egyetem bezárta kapuit, mert a hallgatók tiltakozó sztrájkba kezdtek. A főváros utcáin Kissinger képeit égették és a „fejlődő ország ádáz ellenségének“ nevezték az amerikai diplomácia vezetőjét. Caracas — Kissinger amerikai külügyminiszter kilencnapos dél-amerikai kőrútjának első állomásán, Caracasban megérkezése után koszorút helyezett el a Nemzeti Panteonban, majd megkezdte tárgyalásait Carlos Andres Perez Rodriguez köztársasági elnökkel. FRANCIAORSZÁG ELISMERTE AZ ANGOLAI NÉPI KÖZTÁRSASÁGOT Párizs — A francia külügyminisztérium kedden bejelentette, hogy a kormány elismerte az Angolai Népi Köztársaságot. Párizsi diplomáciai körökben megjegyzik, a francia kormány eredetileg azt szorgalmazta, hogy a közös piaci országok egyidejűleg ismerjék el az Angolai Népi Köztársaságot, és a kilencek között a múlt héten meg is kezdődtek erről a megbeszélések. E kérdés a múltheti francia—nyugatnémet csúcstalálkozón is szerepelt. Minthogy azonban Párizs közös piaci partnerei még húzódoztak ettől a lépéstől, a francia kormány elhatározta, hogy nem vár a többiekre. Francia illetékes körökben azonban hangoztatják, hogy rövidesen a többi közös piaci ország is követi Franciaország példáját. Az Egyesült Államok legsúlyosabb problémája jelenleg az infláció és a munkanélküliség. A munkanélküliség legjobban a jekete- bőrü lakosságot sújtja, amelynek 25 százaléka, sőt egyes helyeken 50 százaléka nem talál munkát. Képünkön néger munkanélküliek atlantai (Georgia állam) tüntetése látható. (Felvétel: ČSTK — UPI) 1976. II. 18. Budapest — A földrajzban tanultak egyszeriben fejtetőre állnak, amikor a budapesti Távközlési Kutatóintézetből mérjük a távolságokat. Innen, a budai Rózsadombon álló kiterjedt modern épületkomplexum vezérigazgatói irodájából például a hloubétíni Tesla egészen közel van. A vezérigazgató dr. Váradi Imre, a csehszlovák—magyar gyengeáramú munkacsoport magyar tagozatának vezetője ezt természetesnek tartja: a szoros együttműködés, a szocialista integráció teszi hatékonnyá a kutatómunkát. A legdinamikusabban fejlődő területen, az elektronikában ez fokozott mértékben érvényes. A legkorszerűbb iparág hatékony fejlesztése közös ügyünk, s ez hozza kutatóinkat közel egymáshoz, dolgozzanak bár Hloubetínben, vagy a Rózsadombon. Az együttműködés a távközlés területén nem újkeletű — húsz éves múltra tekint vissza. A legjelentősebb közös munka jelenleg a mikrohullámú rádiórelé berendezések fejlesztése, de az együttműködés kiterjed az egységes számítástechnikai rendszerhez kapcsolódó berendezésekre, az integrált áramkörök területeire is, s már keresik a módját, hogy szakosítsák például az adó vevő elektroncsövek gyártását országaink között. A felgyorsult műszaki fejlődés megköveteli a szellemi erők koncentrációját és ez elsősorban a műszaki tudomácsatornája színes tv-műsort és négy kísérőhangot, vagy Ifiül) telefonbeszélgetést továbbít egyidejűleg, a rendszer több ezer kilométeres láncban építhető ki. Lényeges, hogy a gyártA MAGYAR ELEKTRONIKAI IPAR KUTATÓ BÁZISA Tudomfiny, amely összeköt A csehszlovák—magyar együttműködés eredményei és távlatai nyos együttműködés során valósítható meg. Az integráció viszont alapját képezheti a mindkét fél részére gazdaságos gyártásszakosításnak — mondja dr. Váradi Imre vezérigazgató. A brnói Zbrojovka, a bratislavai Műszaki Egyetem, a prágai Távközlési Kutatóintézet, a rožňovi, vagy a lanškrouni Tesla magyar partnerei a kutatásban kiváló eredményeket könyvelhetnek el. Munkájukban a legfontosabbnak azt tartják, hogy kutatásaik eredménye a gyakorlatban, az üzemekben jól vizsgázzon, és mielőbb széles körben érvényesüljön. Kiváló siker a nagykapacitású rádiórelé gyártmánycsalád kifejlesztése. A rendszer egy-egy rádió mánycsalád minden alkatrésze egységes. A nagykapacitású berendezés mellett olyan kicsi, üzemi méretekben használható adatátviteli rendszert is kifejlesztették, amely nyílt terepen végzett munkáknál az irányítás fontos előfeltételét, a telefon- hálózatot helyettesíti. Az egész berendezés egy vízhatlan kis doboz, amelyet közvetlenül a paraboloid antennába szerelnek. A teljesen tranzisztoréit, integrált áramkörösített berendezés rendkívül megbízható és karbantartása igénytelen. Az adatközlés nagy gyakorlati jelentőségét az orvostudomány is felismerte. Az orvosok és elektronikai szakemberek összefogásából született meg A KANADAI KOMMUNISTA PÁRT Központi Bizottsága elhatározta, hogy 1976. október 9- től 11-ig tartja Ottawában a párt XIII. kongresszusát. DZSEMAL BIJEDICS, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke és Jacques Chirac francia miniszterelnök tegnap a francia—jugoszláv kapcsolatokról és néhány nemzetközi kérdésről tárgyalt. Bijedics vasárnap érkezett Franciaországba háromnapos hivatalos látogatásra. MALCOI.M FRASER miniszterelnök támogatja az Egyesült Államoknak azt az elképzelését, hogy Ausztrália területén felállítsák az Omega rádiónavigációs rendszer egyik állomását. Amint a Herald című lap megjegyzi, az Omega-rendszerről sok mindent titokban tartanak, az azonban ismeretes, hogy a létesítendő állomást az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a hadihajói és repülőgépei fogják használni. ADAM MALIK, indonéz külügyminiszter a djakartai televízióban elhangzott interjújában kijelentette: az Asean tagországai síkra szállnak azért, hogy Délkelet-Ázsiát a béke és a semlegesség övezetévé változtassák. Ennek egyik legfontosabb feltétele a térségben levő idegen katonai támaszpontok felszámolása. FOUGERES-BEN, a francia cipőipar egyik központjában a Rehault cipőgyár 650 dolgozója kedden reggel megszállta az üzemet, melynek Igazgatósága néhány nappal ezelőtt csődöt jelentett be, s valamennyi munkást elbocsátotta. A gyár dolgozói tovább akarják folytatni a termelést. Munkahelyük védelméért folyó harcukat az egész város lakossága nagy rokon- szenvvel kíséri. AZ ORSZÁG HALADÓ ERŰIT sújtó hátrányos megkülönböztetés ellen tiltakoznak a nyugatnémet ifjúszociallsták. Az SPD Ifjúsági mozgalmának országos vezetősége nyilatkozatában hangsúlyozza, az a tény, hogy „kivizsgálják“ a közigazgatásban és a közoktatásban munkát vállaló nyugatnémet fiatalok politikai megbízhatóságát, a fiatalokat elrettenti a társadalmi és a politikai tevékenységtől. egy rendszer, amely a szívbetegségek megelőző kezelésénél a tüdőszűréshez hasonló módszerek bevezetését teszi lehetővé. A magnószalagon egyszerre ezer megvizsgált ember szívműködését rögzítő EKG-lelet tárolható. A számítógép pillanatok alatt kiválasztja a szívbajra hajlamos betegek nevét, akiket így további vizsgálatra, kezelésre behívhatnak a kórházba és a betegséget előbb kezelhetik, mintsem maga a beteg észlelné. Ilyen és hasonló eredmények nem születhetnek ott, ahol az erők szétforgácsoltsága akadályozná, vagy a kölcsönös tapasztalatcsere és szakosítás nem segítené a kutatómunkát. Az elektronikai ipar sokoldalú tudományos és műszaki kérdéseit magas színvonalon csak együttműködéssel és szakosí- sitással lehet megoldani — ez a tapasztalat a Távközlési Kutatóintézetben tett látogatás egyértelmű tanulsága. S hogy a hatékony fejlődést a cseh szlovák— magyar együttműködés is segíti, az természetes. Ez a természetesség az együttműködésben a bonyolult elektrotechnikai rendszereknél is szebb eredmény. VILCSEK GÉZA Fokozódik a válság Nyugaton Róma — A múlt év decemberében Olaszországban az élelmiszerek 11,5 százalékkal voltak drágábbak, mint 1974 decemberében. A ruházati cikkek ára csaknem 11 százalékkal, a szolgáltatások ára pedig több mint 13 százalékkal növekedett. A gazdasági válság több kulcs- fontosságú ágazat termelésének csökkentését vonja maga után. Hivatalos adatok szerint az acél és az öntvények gyártása ez év januárjában 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1974 ugyanezen hónapjában. Bonn — Az NSZK-ban is drágulnak az élelmiszerek: 1975 decemberéhez képest 1,7 százalékkal emelkedtek az árak. A burgonya ára 16 százalékkal, a friss gyümölcs ára pedig 19 százalékkal növekedett. Januárban több mint 412 000 nyugatnémet munkanélküli nem kapott sem munkanélküli, sem szociális segélyt. Reykjavik — 40 000 izlandi munkás kezdett tegnap általános sztrájkba az izlandi szak- szervezetek felhívására, amikor a munkáltatók képviselői elutasították a dolgozók 25 százalékos béremelés-követelését. Iz- landban különben az infláció mértéke a legnagyobb a kapitalista országok közül. A múlt évben elérte csaknem az 50 százalékot. Tokió — Japánban 3—5 millió a munkanélküliek száma, vagyis a munkaképes lakosság majdnem 10 százaléka. Akira Kudo, a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja az Akaliata című lapban kétségbe vonja a kormány ama állítását, hogy a kapitalista rendszer mostani válságában Japán gazdasága viszonylag szilárd. GÖRÖGORSZÁG PROGRESSZÍV ERŐINEK HARCA Florakisz nyilatkozata a moszkvai Pravdának