Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-12 / 9. szám, hétfő
Hétfő, 1976. január 12. A NAP kel — Nyugat Szlovákia: 7.41, nyugszik: 16.18 Közép Szlovákia: 7.33, nyugszik: 16.10 Kelet-Szlovákia: 7.25, nyugszik: 16/J2 órakor. A HOLD kel: 12.16, nyugszik: 2.50 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük ERNŐ — ERNEST nevű kedves ol«/ásóinkat KFTTÖS ÜNNEP Zemliare {Zsentlér) lakosai kettős ünnepre jültek össze. E napun emlékeztek met; a község felszabadulásának 31. s a faluról szóló első írásus emlék 900. évfordulójáról. A helyi párt- és állami szervek, a Nemzeti Front, valamint az efsz szervezete összejövetelén részt vett Jozef Horniak, a Levicei Jnb művelődésügyi osztályának vezetője is. Az ünnepi műsorban elsőként a CSKP közelgő XV. kongresszusa tiszteletére elfogadott kötelezettségvállalásokat ismertette Sovfiík elvtárs, a helyi pártszervezet elnöke. Ezt követően dr. Nagy Peter történész tartott előadást a község kilenoszázéves gazdag múltjáról s a felszabadulás utáni szocialista építés eredményeiről. Az előadást követő kultúrműsorban az óvodások, a Jur nad Hrnnom-i (garamgyörgyi) alapiskola zseinléri tanulói és a CSEMADOK helyi szervezete esztrád• csoportjának szavaiéi és táncosai léptek fel. Dr. Sándor Károly IDŐJÁRÁS Erősen felhős idő, helyenként fu.tóesö, a hegyekben havazás, A nappali hőmérséklet plusz 2 plusz 6 fok. Élénk északnyugati, a hegyekben viharos lökésekkel kísért szél. ■ Antológia jelent meg az eltelt három évtized cseh és szlovák költőinek munkáiból a Molodaja Gvargyija moszkvai Kiadó gondozásában, „Cseh- szk vákiai költészet“ címmel. A kötetben orosz fordításban több korosztályhoz tartozó 27 i seh és 27 szlovák költő verseiből j.lent meg válogatás. M Erős földrengés volt a Csendes-óceánban, a Kamcsat- ka-félsziget közelében. A Pet- ropavlovszk-Kaimcsatszki jban lévő Szeizmológiai Intézet földrengésmérője 4 ball erősséget mutatott. Ez volt az utóbbi 25 év legnagyobb méretű földrengés» ebben a térségben. A földrengés károkat nem okozott. ■ 5,3 százalékkal nő a tervek srsrínt a tavalyi évhez képest az idén a Tatratour szövetkezeti utazási iroda belföldi utasforgalma. Különösen a kétnapos hétvégi kirándulások számát növelik. Arra számítanak, hogy a Tatratourral kb. 245 000 személy vesz részit az idén kirándulásokon. ÉRTÉKELÉST VÉGZETT a Ko- £ice-vidéki járási Nemzeti Bizottság kultúrosztálya és a járási művelődési központ az 1975-ben lezajlott versenyekről, fesztiválokról és a különböző érdeklődési körök működéséről. Az 1975-ben megrendezésre kerülő versenyek első helyet foglaltak el a járás kulturális megmozdulásai között, s színvonalukkal és a versenyben részt vevők számával méltán járultak hozzá az országos felszabadulási ünnepségek sikeréhez, s megmutatták a 30 szabad év elért eredményeit. Mol- daván (Szepsiben) tartották meg a szovjet költők műveiből a szavalóversenyt, Poprnfion a Népitánc-versenyt, a társas tánc-versenyt pedig évek óta ürienovecen rendezték meg. Jól sikerült a színkörük versenye és a képzőművészeti és fényképkiállítás. A népművészek munkáiból rendezett kiállítás is az év sikeres rendezvényei közé tartozik. Farkas Rózsa ■ A szófiai városi tanács határozatot fogadott el egy új 100 hektár területű park létesítéséről. Ezt a hatalmas szófiai parkoit a későbbiekben 420 hektárra bővítik. ■ Az ukrajnai Zaporozsje- ban működő autógyárban most állították elő az egyrnilliomodik Zaporozsec típusú gépkocsit. A Szovjetunió 1980-ban kétmillió személy- és tehergépkocsit fog gyártani. Júlia Dämanovská alkotásai elkötelezettségéről tanúskodnak. Azokon a dombormű- vein kívül, amelyek a jelenkor emberének életét ábrázolják, olyanokat is alkotott, amelyek témája a fasizmus terrorja. Ezek közül megemlíthető a „Lidicei gyermekek“ vagy a „Megkínzott diákok“ című alkotás. A kerémia- művész alkotásaiban a falusi, vidéki témák dominálnak. Ilyen munkái az „Árvái nők burgunya- ásás közben“ és a „Favágók “. A képen néhány kerámiai népi motívum. (Felvétel: M. Borodáčová — CSTK) / j *> y * Q * * ^zeszeiyes időjárás Hideg áramlat közeledik $ Erősen felhős idő ■ A síkságom eső, a hegyeikben havazás A múlt héten, miután lecsillapodott a szélvihar, Európa középső részébe anticiklon áramlott, melynek következtében hazánkban is átmenetileg mérséklődött a sziíl. Az alacsonyabban fekvő területeken köd képződött, mely a nap folyamán, különösen Szlovákia délnyugati részén felos-zlott. Az éjszakai hőmérséklet többnyire mínusz 2, mínusz 9 fokra siily- lyedt, a hét közepe táján az éjszakai fagyok Szlovákia középső, keleti és északi részében átme netileg megerősödtek. A nappali hőmérséklet a síkságokon 1—4 fokra emelkedett, az ország keleti részén többnyire nulla fok alatt maradt. A hét vége felé az anticiklon Közép Európából délnyugat felé áramlott, s az európai szárazföldre nedves tengeri levegő hatolt. Emiatt a síkságokon hazánkban Is esőzések voltak, a hegyekben és Szlovákia keleti részén pedig havazott. Košicén tegnap reggel 3 cm-es hó volt, a közép-szlovákiai kerület déli részén 7—13 cm, Zilinán 17, az árvái vízduzzasztó környékén pedig 43 cm. A r;hopokon a hótakaró vastagsága 71 cm, a Csorba-tón 109 cm. Szlovákia délnyugati és nyugati részén már nincs hó. A múlt héten nagy hőmérsék lot-ingadozások voltak Európa északi és déli részében. Míg Skandináviában, Finnországban és a Szovjetunió északi részén hideg idő volt erős fagyokkal, helyenként havazással, addig Európa délnyugati és déli részén viszonylag meleg volt az idő. Erős fagyok voltak Norvégiában ős Svédországban, ahol az éjszakai hőmérséklet mínusz 35, mínusz 41 fokra süllyedt# Ezzel szemben Portugáliában, Spanyolországban és Olaszország déli részen a hőmérő plusz 14 fokot mutatott. A légköri viszonyok az utóbbi napokban ismét meglehetősen ingadozók. Az Atlanti-óceán és az európai szárazföld között erős északnyugati áramlat képződött. Az óceán felől Skandinávia déli részén át Ukrajnába áramlott egy ciklon meglehetősen nedves, meleg áramlat kíséretében. A későbbiek folyamán Európa északi részéből újabb hideg áramlat húzódik Közép Európába. Az anticiklon a következő napok ban Spanyolország felett oszlik szét. Várható időjárás január 12—16 között: meglehetősen ingadozó idő, helyenként heves szelekkel, a hegyekben viharokkal. Erősen felhős idő, a síkságokon esők, a hegyekben havazás. Az éjszakai hőmérséklet plusz 2, mínusz 3 fok, a nappali hőmérséklet 3—7 fok, Kelet-Szlovákiában valamivel magasabb. A hegyekben, ahol hó van, hótorlaszok is keletkezhetnek. e'zárt fennáll a lavinacsúszás veszélye. A hét második felében előreláthatólag hidegebbre fordul az idő és a síkságokon is havazásra számíthatunk. P. F. ■ Vajon a legendás hírű Kama városa került-e felszínre Torinótól mintegy 30 kilométerre? Ez a kérdés foglalkoztatja az olasz archeológusokat. Építési munkálatok során a markológépek értékes leletet hoztak felszínre. Számos cse- tép- és márványedény, valamint egy nagy vízvezeték maradványa került elő. A hagyomány szerint ezen a vidéken terült el hajdanban Ráma városa, egy második Pompeji, am«e- lyei tiszta márványból építettek fel. A Bratislavában dolgozó Štefan Kuruc vezette „Zlobin-brigád“ tagjai munka közben. (Felvételi: S. Petráš — CSTK) ■ Harminc százalékkal drágultak egy év leforgása alatt a tankönyvek és a tansegédeszközök Nagy-Britanniában. Sok iskola nem tudja megvásárolni a tanszereket a szülői szövetségek anyagi támogatása nélkül. A brit tanítók nemzeti szakszervezeti szövetsége jelentésében foglalkozik a drágulással kapcsolatos kérdésekkel. Egy felmérés adatai szerint, amelyet a jelentés közöl, a tankönyvek ára 25—30 százalékkal, a nyelvi laboratóriumok berendezésének ára 25 százalékkal, a ceruza ára 30 százalékkal, a füzetek ára pedig 70 százalékkal emelkedett. ■ Az Orbis könyviakdó vállalat az 1976. év első hónapjában „A CSKP kongresszusai“ címmel terjedelmes gyűjteményes kötetet ad ki. Az előszó és a képszövegek öt nyelven tájékoztatják az olvasókat, az egyes kongresszusok emlékezetes dokumentumairól és eseményeiről az 1921. évi májusi alapító kongresszustól kezdve a CSKP 1971. évi XIV. kong resszusáig. „Gustáv Husák“ címmel színes ofszet eljárással készülő gyűjteményt ad ki, amely több mint 30 színes képpel ismerteti a CSKP KB főtitkára, a köztársaság elnöke párt- és államférfiúi tevékenységének legjelentősebb mozzanatait. W Oslo város 1975. évi fordítói diját Sulyok Vincének ítélte oda Petőfi és Illyés for- aításaiért. rffl Az NDK-ban megjeilnnt Marx és Engels száz kötetre tervezett összes müveinek első két kötele, amely 11146-ig tartalmazza Marx és Engels írásait. A sorozatból évente négy kötet kiadását tervezik. Mi Hol 7 Mikor ■ Film Bratislava © HVIEZDA: Az utolsó vonat Gun-Hillből (am.) 15.30, 16, 20.3(1 <® DUKLA: Egykoronás románc (cseh) 15.30, 18, 20.30 O PRAHA: A négy szolga és a négy muskétás (fr.) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 ® METROPOL: A titokzatos sziget (fr.) 15.30, 18 20.30 © POHRANIČNÍK: A nagy Gatsbv (am.) 15.45, 18.15, 20.45 © PAI.AGE: Sprivari (szovjet) 17.30, 20 <j§ MIER: Határtalan ház (spanyol! 17.30, 20, 22. Színház Bratislava"] ® NEMZETI SZÍNHÁZ: Faust (19) # ÚJ SZÍNPAD: Huszárok (19). Film Košice ® SLOVAN: Az utolsó vonat Gun. Ilillből (ain.) ® ÚSMEV: Világgá ment fiú (szovjet) ® TATRA: Szeszélyes Mária (fr.) ® PARTIZÁN: A vándor — Chaplin, a jó katona (am.), SZÍNHÁZ KOŠICE ® Simon Boccanegra (19). Rádió Bratislava Magyar adás (a 293,3 métere* hullámon): 7.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 7.10: Sporthírek. 7'.18: Reggeli zene, kb. 7.30 kor Napjaink margójára. 7.55: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Sport és muzsika 12.40: Népi muzsika. 12.55: Szemelvények a napi sajtóból. 15.00: Művészetről — alkotókról (ism.), 15.20: Nani krónika. |~Televízió Bratislava 15.15: Hírek. 15.20: Haladó tapasztalatok iskolája. 1G.30: A mi kerületünkből. 16.50: Érdekességek. 18.00: Esti mese. 10.10: A Cseh Filharmónia műsorából. 19.00: Tv-híradó. 19.30: A politikai ismeretek alapjai. 20.00: Családi tárgyalás, tv játék. 21.30: Tv-híradó. 21.55: Az ENSZ-haitározatról. 22.15: Hírek. II. műsor 17.50: Hírek. 17.55: Sporthíradó. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Szignálok. 20.00: A zord Oklahoma, amerikai filmdráma. 22.00: Hírek. E9 A Lengyel Statisztikai Hi« valal jelentése szerint az ország lakosságának a száma elérte a 34 180 000-ete. Lengyel- ország a lakosság számát tekintve Európában a hetedik, a világon pedig a 22-ik helyet foglalja el. SS Megemelték a közlekedési kihágásokéul kiszabható helyszíni bírság összegéi Lengyelországban. Ezzel akarják elejét venni a közúti balesetek száma további növekedésének. Ezentúl súlyos közlekedési kihágásért a járművezető vagy a gyalogos ezer zloty (több mint 50Ü koronaJ pénzbírsággal sújtható. Versenyt rendeztek a Szovjetunióban, amelyben kb. 1200 kultúra és pihenés parkja nevű intézmény vett részt. A három éven át tarló versenyben 30 kultúrparkot nyilvánítottak győztessé, köztük a moszkvait, a kijevit, az Alma A'ta-it, a taskentit, a frunzeit és a bakuit. mű Index: 48 011 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszt) a szerkesztő bizottság. Fös'eikesztő: Or. Rabay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztő: Szarka István. Vezető titkár: Gái László. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava. Gorkého 10. Telefon 169. 312 52 főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550 18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 092308. Pravda — Kiadóvállalat Bratislavo. Vo'jjogradskó 8 Nyom;« c P avclo az SZ IKP nyomdavállalcto — Pravda Nyomdaüzeme, Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda: Va- íanského nábrežie 13/A/ll., telefon: 551-63, 544 51. Az l)j Szó e öfizotési dí.o havonta — a vasárncpl számmal együtt — 14,70 korona. A Vasárnapi Oj Szó külön előfizetőse negyedévenként 13 korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ostredná expedícia a dovoz tlače, Gott- waldavo námestie 41/Vit. __ Le velezőink írják a 1746 ball született J01l\NN PESTALOZZI haladó svájci peda gógus, a modern pedagógia úttörője í +1827) ■ 18S5 ban halt meg ĽUDOVÍT ŠTÚR a 19. sz. J szlovák nemzeti mozgalmának vezéralakja, író, filozófus, a szlovák nyelv reformátora (szül.: 11115) ■ 1876-ban született JACK LONDON amerikai szocialista író, 1905—1910 között az USA fórra dalmi munkásosztályának szószólója (+1916: ■ 1876 bail született ERMANNO WOLF FERRARI olasz zeneszerző, az olasz buffo- stílus felújítója (+1948) ■ 1961 ben halt meg HATVANY LAJOS , író, kritikus irodalomtörténész,.; Petőfi kutató, Ady Endre és |ó-‘ zsef Attila támogatója (szül.: 1880).