Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-30 / 25. szám, péntek
A KÖZ JAVÁT SZOLGÁLJÁK IMÖVELÍK A TAGLÉTSZÁMOT TÜLTEL JESÍTIíK A TÉRÍTÉS MENTES VÉRADÁS TERVÉT £ A LAKOSSÁG HONVÉDELMI NEVELÉSÉBŐL IS KIVESZIK RÉSZÜKET* 9 MÉLTÓ KONGRESSZUSI KÖSZÖNTŐ A Csehszlovák Vöröskereszt tagjai hasznos és humánus munkát végeznek, önkéntes véradókat és nővéreket toboroznak, gondoskodnak a magukra maradt idfis emberekről, egészségügyi csapataik minden téren helytállnak, a fiatalok között egészségügyi járőröket képeznek ki és mindezek mellett a falvak csinosításából, a különböző társadalmi munkákból is kiveszik részüket. Hogy a Nové Zámky-i (érsekújvári) járásban az említetlek terén milyen eredményeket érnek el, ezzel kapcsolatban Dominik Porubský elvtársnak, a járási bizottság titkárának tettünk fel néhány kérdést. 0 Melyek a legjobban dől- yozó alapszervezetek? — Járásunkban 104 alapszervezetben 16 000 tag fejt ki aktív munkát. Ez azt jelehti, hogy a lakosok 9,4 százaléka tagja szervezetünknek. Természetesen a jövőben arra fogunk törekedni, hogy növeljük a taglétszámot, főleg a fiatalok soraiból. A legaktívabb alapszervezetek közé tartoznak a Štúrovo 2, a Nové Zámky 4, a tvrdošovcei, a Dolný Ohaj-i, a červeníki, a koltai, a gbelcei, a svodíni és a jasovái. Mindent megteszünk, hogy pártunk XV. kongresszusának évében a többi alapszervezetet is aktivizáljuk. Q Mondana néhány szót múlt évi eredményeikről? — A végleges mérleget még nem készítettük el, de néhány fontos adat már rendelkezésünkre áll. Jóleső érzéssel mondhatom el, hogy a térítés- mentes véradás tervét (1700) IP százalékra teljesítettük, az idén már 1900 térítésmentes véradást ütemeztünk be évi tervünkbe. Két éven belül szeretnénk elérni járásunkban, hogy az összes véradás térítés- mentes legyen. A múlt évben is immár hagyományosan megrendeztük a fiatal egészségügyi járőrök versenyét, amelyen 160-an vettek részt. A harmadik kategóriában a szálkáik eljutottak a szlovákiai döntőbe is. A szóban forgó idő alatt 8749 embert részesítettünk első segélyben, és az egészségügy keretében önkéntes nővéreink és tagjaink 11 677 órát szolgáltak le. Az ápolószolgálat keretében tavaly 129 ápolónk 140 idős emberről gondoskodott. # Hogyan teljesítették hazánk jelszabadulásának 30. évfordulója Tiszteletére tett kötelezettségvállalásukat? — Az alapszervezeteink már 1974-ben, a Vöröskereszt VII. országos kongresszusának évében — amikor is kötelezettségvállalást tettek — az aktivizálódás útjára léptek. Erről tanúskodik az a tény is, hogy azon 15 járás közé tartozunk, amelyek elnyerték a „Legjobb járási bizottság“ címét. A kötelezettségvállalás kapcsán elmondhatom, hogy amit ígértünk, azt teljesítettük is. A társadalmi munkában — a Nemzeti Front járási bizottságának értékelése alapján — 3668 tagunk vett részt, és 39 758 órát dolgozott le. Munkájukkal 477 600 korona értéket hoztak létre. $ Az évzáró taggyűlésektől mit várnak? — Elsősorban is azt, hogy kritikusan értékeljék az elmúlt két év munkáját. Az évzáró közgyűléseket — amelyek február 1-től április 1-ig zajlanak le — arra is fel akarjuk használni, hogy növeljük a szervezet által kiadott folyóiratok előfizetőinek számát, fe- lenleg járásunkba 1100 Nép- egészség és 850 Zdravie ľudu jár, de szeretnénk elérni, hogy özeket a folyóiratokat járásunk minden hatvanadik lakosa előfizesse. Ugyiincsak szeretnénk ebből az alkalomból tagjaink sorait is gyarapítani és természetesen propagálni a térítésmentes véradás jelentőségét. Az értékelés mellett ezeken a gyűléseken arról is szó lesz, hogy az elkövetkező időben milyen feladatok is állnak a szervezet előtt, és arról is, mit akarnak majd környezetünkben elérni, megvalósítani. © A lakosság honvédelmi neveléséből hogyan veszik ki részüket? — Arra törekszünk, hogy az egészségügyi csapatok felké szítése a kívánt színvonalon legyen. Iskolázás keretében gondoskodunk ezek utánpótlásáról. A lakosság polgárvédelmi felkészítése terén együttműködünk a honvédelmi, valamint a t űzöl t ószövetséggel. Tavaly például 36 000 emberi ismertettünk inog azzal, mi a teendő az égési sebesüléskor és. a mérges gázok használatakor. Az említetteken kívül a tényleges katonai szolgálat előtt álló fiatalokat megismertettük az elsősegélynyújtás alapjaival. Eredményeink ellenére a jövőben még jobban el kell mélyíteni ez irányú törekvéseinket. 9 A CSKP XI/. kongresszusát milyen kötelezettségvállalással köszöntik? — Alapszervezeteink, mint a múltban, az idén is kitesznek magukért. Az évzáró 'taggyűléseken mindenütt szilárdítják eredeti kötelező ttségvál ki lásu- kat, amelyek közül megemlíteném, hogy tökéletesíteni akarják a politikai tömegmunkát. Huszonnégy alapszervezetet felkészítünk a Példás alapszervezet címért folyó versenyre, s az üzemekben megszervezzük, hogy három munkaközösség versenyre keljen a „Csehszlovák Vöröskereszt szocialista munkabrigádja“ címért. Mondanom sem kell, hogy ígéretet tettünk a térítésmentes véradás tervének túlteljesítésére, és még egész sor más feladat maradéktalan teljesítésére NÉMETH JA NOS A Mier nemzeti vállalat fil'akovói üzemének dolgozói 2 millió korona értékű felajánlásaikat csaknem 400 000 koronával, az 5. ötéves tervidőszak állami tervfeladatait pedig tölih mint 34 millió koronával túlszárnyalták. A dolgozók a XV. pártkongresszus és a CSKP megalakulása 55. évfordulójának tiszteletére az idén 1200 CC0 korona értékű felajánlást tettek. Felvételünkön: Jozel' Dobručký (az előtérben) a Kamila konyhabsrendezés szerelése közben. (Felvétel: T. Babjak — ČSTK) M ■ f.. • í . > Belpolitikai kommentár HATÉKBNYABB MNMG-GAZÖMPSMST Az üzemekbe látogatva tapasztaljuk, a gazdasági vezetők szívesen ismertetik, miként bővül üzemük, hogyan nő majd a foglalkoztatottak száma. De ha az újságíró arra is kíváncsi, hogy milyen munkaerő-átcsoportosítást végeznek a termékszerkezet módosítása érdekében, sőt azt is szeretné (iidni, hogy kik dolgoznak majd az új termelési kapacitások részlegein, akkor nagyon sok vezetőből „elpárolog“ a magabiztonság. Egyik nagy üzemünk igazgatója így fogalmazott: „Ha az űj részlegen megkezdődik a tér-, nielés, 300 új munkaerőre lesz szükségünk, ezt a minisztérium is elismerte. Belső átcsoportosítással nyerünk száz munkást, számítunk a végzős szakmunkástanulókra, s a további 150 embert majd a kapun kívül kell m^^'-rerezni.“ Ez a „kapun kívül kell megszerezni“ elgondolás nem egyedi jel2rist?g. Márpedig népgazdasági szempontból téves és káros szemlélet. Az üzemek gazdasági vezetői nagyon jál ismerik munkaerő-gazdálkodásunk problémait. Ezért enyhén szólva meglepő, hosy közülük natívon sokan a belső munkaerőforrások felt"r^«a a >»i!«ők megnyerésére“ építenek. A CSKP KB levelében a XV. pártkongress .us előkészítősével kapcsolatban kiemeli: „Nem nyugodhatunk bele abba, hogy számos termelési kapacitás nincs megfelelően kihasználva, s ugyanakkor ezßk a szakágazatok vagy termeié«; gazdasági egységek fokozzák követelményeiket az új beruházásokkal szemben. Népgazdasági kír származik abbéi, ha az új gyárakban és üzemegységekben jóformán csak egy „műszakban termelnek. Továbbra is építünk új gyárakat, üzemegységeket, s a beruházó feladata gondoskodni az új kapacitások maximális kihasználására’. Az SZSZK Munka- és Szociálisiígyi Minisztériuma az elmúlt évben megvizsgálta néhány ágazat és vállalat munkaerő-gazdálkodását. Elsősorban arra voltak kíváncsiak, vajon dolgozik-e a tervezett munkaerő az 1975-ben üzembe helyezett nagy fontosságú ipari kapacitásokban. Felmérték azt is, hogyan biztosítják a vállalatok a munkaerőket azon új gyáregységekbe, melyeket az idén és a 6. ötéves tervidőszakban helyeznek üzembe. A vizsgálatok azért érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, mivel 120 igen fontos ipari kapacitás munkaerő-szükségletének biztosításáról vau szó. Ebből 47-ben tavaly megkezdték, vagy az idén kezdik meg a próbaüzemeltetést, a további 73-at pedig 198G ig helyezik üzembe. Így azt mondhatjuk, hogy a felmérés tapasztalataiból általános következtetések vonhatók le. Az SZSZK kormánya a vizsgálat alapján foglalkozott az említett nagy fontosságú kapacitások munkaerő-szükségletének kielégítésével. Megállapította, hogy egyes ágazatokban, főként a vegyiparban, a közszükségleti iparban, a kohóiparban és a nehézgépiparban a beruházók úgy terveznek, hogy létszámigényük kielégítésénél csak minimális mértékben számítanak a szakmunkástanulókra és a belső átcsoportosításból nyert munkaerőre. Azt várják, hogy a nemzeti bizottságok biztosítják számukra a munkaerőt. Márpedig a kormányszervek — alapos megfontolások után — arra számítanak, hogy a 6. ötéves tervidőszakban az említett beruházásuk munkaerősziikségletének 26,2 százalékát az elöregedett részlegek felszámolásával és munkaerő átcsoportosítással nyerik, a 73,8 százalékát pedig az ifjú szakmunkások, közép- és főiskolások képezik. Ez a tervjavaslat reális, a valós helyzetből indul ki. Ezzel szemben az említett vállalatok azt tervezik, hogy munkaerő-szükségletüknek 14,9 százalékát belső átcsoportosítással, 20,3 százalékát pedig a fiatalok belépésével biztosítják. A hiányzó részt — ami a jelen esetben a 120 kapacitás üzembe helyezésével közel 15 000 dolgozót jelent — a vállalatok szintén „kapun kívül“ szeretnék megnyerni. Az ilyen állásfoglaláshoz és tervezéshez nem kell külön magyarázat. Nem engedhető meg, hogy a létszámigények kielégítése során a „kapun kívül kell megnyerni“ elgondolás szemléletté formálódjon. A vállalatok munkaerő-szükségletüket elsősorban belső átcsoportosítással, a munkaszervezés javításával, a munkaidőveszteségek felszámolásával, az adminisztratív munka gépesítésével és más intézkedésekkel kötelesek biztosítani. S hogy ez valóban megtörténjen, arra a párta lapszervezeteknek kell ügyelniük, mivel a jelen tervidőszak egyik fontos követelménye, hogy a vállalatok növeljék munkaerő-gazdálkodásuk hatékonyságát. CSETÖ JÁNOS ORVOSI TANÁCSADÓ Az alkoholizmus és az alkoholista fegteg gondozása Különbséget kell tennünk az alkoholisták és azok között, akik csak időnként fogyasztanak szeszes italt. Nem mindenki alkoholista, akit valaha ittas állapotban látlak. Az alkoholista rendszeresen, túlzott mennyiségű alkoholt fogyaszt, gyakran változtat munkahelyet, a garázda magatartás, a hangoskodás, veszekedések, verekedések, az elemi higiéniai követelmények be nem tartása jellemzik. A beteg személy általában nem ismeri el, hogy oly mértékben fogyaszt szeszes italt, hogy az árt az egészségének, családja békéjét és anyagi helyzetét károsítja, összeütközésbe kerül a szocialista együttélés szabályaival. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a betegek legkevésbé szívesen azt a megközelítési módszert fogadják el, melyet „erkölcsi- prédikációnak" minősítenek. Ha így próbálunk közeledni a beteghez, a* gyakran ellennál- lást vált ki, vagy a beteg amúgy is meglevő ellenállását fokozza. Az érzelem és értelem útján történő ráhatás nem vált ki ingerültséget a betegből, hisz józan állapotban ő is javulásra, változásra törekszik. Anyagi helyzet, családi béke, egészségi állapot, — ezen a három síkon célszerű megközelíteni a beteget. A sorrend természetesen esetenként változik. Annál a betegnél, akinél az ivás okozta egészségkárosodás súlyosabb fokú, pl. májkárosodás, emésztőszervi megbetegedés, a vérkeringés és szívműködés zavarai, vagy lényegesebb idegrendszeri elváltozások állnak fenn egészségi állapota várható további romlásának felidézése hozhat eredményeket. Az anyagi problémák előtérbe hozása oly esetekben indokolt, ahol a szegénység jelei tárulnak elénk, ahol a beteg és a családtagok ruházata nem megfelelő. A család helyzetével való foglalkozás ott indokolt, ahol kisebb gyermekek vannak, akiknek sors/ira, életkörülményeire való utalás még a legsé- rültebb személyiségű betegből is valamilyen érzelmi reakciót vált ki. A rábeszéléstől, a ráhatástól még akkor sem -szabad visszahúzódni, ha a beteg durván visz- szautasít, elhárít. Ha a beteg látja, hogy goromba viselkedésétől megsértődünk, akkor úgy érzi, hogy a pillanatnyi párviadalból ő került ki győztesen. E viselkedést nem személy ellen) sértésnek, támadásnak kell minősíteni, hanem ezek a betegség, az elferdült személyiség tünetei. Az alkoholnak a szervezetre gyakorolt káros hatása különböző kórképekben nyilvánul meg. Ezek közül legelterjedtebb a krónikus alkoholizmus, melyet a rendszeres, túlzott alkoholfogyasztás jellemez. Ennek következtében a betegnél testi — szellemi károsodások lépnek fel. Az Idült alkoholistát az alkoholtól való függőség, az önkontroll elvesztése, az asszoeiális, társadalom ellenes magatartás jellemzi. Az idült alkoholizmus keletkezésében rendszerint több tényező játszik szerepet, így pl. a kedvezőtlen környezeti hatások, idegrendszeri zavarok, neurózisok, a személyiség kóros elváltozásai stb. Az alkoholizmus kialakulásában szerepet játszik a szervezet anyagcseréjében és energiaháztartásában még néhány nem eléggé feltárt folyamat is. Az alkohol gyorsan felszívódik a szervezetben, xh — 2 óra alatt éri el a maximális koncentrációt. Az idegseijtekbe könnyen behatol, a sejteket megbelegíti, sejtméregként hat. A szervezetben magához ragadja ;iz oxigént, könnyen elég, így a szervezetben a zsír felhal mozodik, és az egyes szervekben elfajulás megy végbe. Az alkohol az idegrendszerre bénító, narkotizáló hatást gyakorol, a magasabbrendű gátlások megbénulnak, izgalmi állapotok kerülnek előtérbe már egészen kis alkohol-mennyiség fogyasztása után is. Az érzékelés. az észlelés, a figyelem, az emlékezet, a gondolkodás, az akarat funkcióiban teljesítménycsökkenés következik be. Érzelmi, hangulati, indulati elváltozások lépnek fel, melyek szélsőséges jellegűek, féktelenség, erőszakosság felé vezetnek. Mozgási koordinációs zavarok keletkeznek, melyek nagy szerepet játszanak a balesetek keletkezésében. ■ Sok alkoholistánál észlelün« olyan testi tüneteket, melyek hozzásegítenek a krónikus alkoholizmus diagnózisának felállításához. így pl. a sörivóknál rendszerint az arc, a has jellegzetes puffadtsága állapítható meg, míg a töményszesz- ivóltat inkább az általános testi romlás jellemzi. Jellegzetes az arcszín megváltozása, az első szakaszban az erek kitágulása következtében az arcszín pirosas, később szederjes kékesbe hajló, különösen az orrtájon. Később a bőr ráncossá, színe szürkéssé válik, a bőr alatti zsírszövet eltűnik. Az ujjakon és az ajkakon szederjesség, cianózis figyelhető meg. A beteg általában idősebbnek látszik koránál, azt a benyomást kelti, mintha valamilyen súlyos betegségben szenvedne. A felsorolt tünetek hiánya azonban nem szól a krónikus alkoholizmus fennállása ellen. Számos esetben nem észlelhetők ezek a tünetek, holott az idült alkoholizmus már súlyos formában áll fenn. Egyéni diszpozíció, a szervezet általános állapota, tűrő képessége játszik abban szerepet, hogy a szemmel látható tünetek milyen formában, -^értékben, jelentkeznek. (Folyt at fűk) Dr. E. POGACOVA eh 1976 I. 3( 4