Új Szó, 1976. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-17 / 14. szám, szombat
Félrevezető kampány Angoláról A Nemzetiközi Újságíró Szervezet főtitkárságának nyilatkozata (CSTK) — A Nemzetközi Újságíró Szervezet Főtitkársága Prágában tegnap nyilatkozatot adott ki a nyugati országok egyes tömegtájékoztatási eszközeinek kampányával kapcsolatban, amelyek célzatosan, részre- hajlóan tájékoztatnak az angolai helyzetről. A nyilatkozatban többek között ez áll: 1976 első napjaiban a világsajtó beszámolt az angolai helyzetről. Sajnos, meg kell állapítanunk. hogy a nyugati országok egyes tájékoztatási eszközeiben, főleg azon országok lapjaiban, amelyek azelőtt a (ČSTK) — Banská Bystril án tegnap megrendezték a közép- szlovákiai kerület képviselői csoportjának plenáris ülését. A Szövetségi Gyűlés és az SZNT képviselőinek tanácskozásán részt vett Viliam Salgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, Ján Stencl és Jozef Ga/dosík, az SZNT alelnö- kei, Vladimír Pirošík, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi BJ-, zcttságának vezető titkára és a kerület más vezető személyiségei is. A vitában Viliam Solgovič elvtárs is felszólalt. Méltatta a képviselők áldozatkész munkáját, akik nem csupán az ötödik ötéves terv feladatainak és a Nemzeti Front választási programjának következetes teljesítéséhez járultak hozzá, hanem most, a XV. pártkongresszus előtti Időszakban segítenek népünk alkotó kezdeményezésének fejlesztésében. Hangsúlyozta, mennyire fontos a párt és a nép egységének a Nemzeiti Front széles alapjain történő megszilárdítása. gyarmati rendszerek metropolisai voltak, az angolai helyzetről elfogultan írnak. E kampány cél)« a közvélemény figyelmének elterelése arról a törekvésről, amelyet a nemzeti felszabadításért harcoló vezetők kifejtenek. Mindent dicsérnek, még a gyarmati ura lom nyílt intervencióját is. Meg furcsább, hogy ezt az egész kampányt a helsinki európai biztonsági és együttműködési értekezlet határozatai „tiszteletben tartásának“ jegyében folytaiják. És mindezt azok cselekszik, akik a konferencia befejezésekor és utána lebecsülték jelentőségét, akik kijelentették, hogy ez csupán Európa ügye. Ez az új kampány bennünket éberségre késztet. A Nemzetközi Újságíró Szervezet e napokban teljes támogatásáról biztosította azokat az angolai újságírókat, akik a nemzeti felszabadításért küzdő szervezetben dolgoznak, és akik hagyományosan jó kapcsolatokat tartanak fenn a Nemzetközi Újságíró Szervezettel. Felhívást intéz az egész világ valamennyi haladó és demokratikus újságírójához, hogy támogassa az angolai kollegák igazságos ügyét, és terjessze az igazságot a küzdelemről, amely erősebb, mint a megtévesztő tájékoztatás és a célzatos rágalmazás. (CSTK) — Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK kormányának elnöke, táviratban fejezte ki részvétét Ibrahim szultánnak, Malaysia uralkodójának Tuna Abdul Kazak malaysiai miniszterelnök elhunyta alkalmából. Búcsú Bohumír Dvorskýtól Olomouc ban péntekem vettek végső búcsút Bohumír Dvorský nemzeti művésztől. Az elhunyt festőművész búcsúztatásán részt vettek az elhunyt legközelebbi hozzátartozói, Milan Klusák cseh művelődésügyi miniszter, Vladimír Miehný, a CSKP Észak-morva- országi Kerületi Bizottságának titkára, František Skácel, knb- olnök és mások A csehszlovák állami lobogóval letakart és a színház színpadán elhelyezett ko|>orsót renRÖVIDEN ★ Prešov felszabadulásának 31. évfordulója alkalmából Michal ŠpBk, a járási pártbizottság veze- tfi titkára ŕs Michal Parada jnb- wlnflk több mint negyven érdemes és példás dolgozót tüntetett ki „A preSovi járás fejlesztése terén szerzett érdemekért“ emlékérem mel. Az ünnepségek a szovjet hň sök emlékművének megkoszori'izá- sávnt folytatódtak. ★ Ladislav Šupka szövetségi műszaki és b«ruházásfejl»sztési miniszter pénteken Prágában fogadta dr. Zoilo Morlitello Viduur- retftt, a Kubai Tudományos Akadémia elnökét, akivel a két ország közötti tudományos műszaki együttműködés távlntairfil tár gynlt. it Miloslav Vácik, a Cseh Nbiii x»H Front Kttzponti Bizottságának vlelnök*, az Afrikai és Ázsiai Népekkel való Szolidaritás Csehszlovák Bizottságának elnöke pénteken fogadta az Iraki Általános Ifjúsági Szövetség küldöttségét. geteg vörös virág szegélyezte. Az előtérben ott állt Gustáv Husiiknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársasági elnöknek koszorúja, a szövetségi és a cseh kormány, a Cseh Nemzeti Tanács, a kerületi pártbizottság és a kerületi nemzeti bizottság koszorúi. A búcsúztatási szertartás Leos Janáček Jenufa című operájának egy részletével kezdődött. Ezután Milan Klusák cseh művelődésügyi miniszter vett búcsút Bohumír Dvorskýtól. ★ Az energetika és a szénipar területén folyó kétoldalú tudoiná nyos-müszaki együttműködés bő vítéséről jegyzőkönyvet írt alá tegnap Prágában Petr Danajlov, a Bolgár Népköztársaság energia ipart minisztere és ján Gold schmldt, a csehszlovák tüzelő anyag- és energetikaügyi miniszter első helyettese. ★ Košicén, a Szakszervezetek Házában a város és a iárás dől gozió ünnepi nagygyűlésen emlé keztek meg a város felszabadítá sánnk 31. évfordulójáról és a harcokban elesett szovjet hősökről. Az ünnep beszédet Pavol Gombos, a vnb elnöke mondotta. ★ A tuniszi kultúra hete alkalmából Csehszlovákiában tartózkn dó tuniszi hivatalos küldöttség Mahmud Maszadi művelődésügyi miniszter vezetésével kétnapos bratislavai tartózkodás után tegnap visszautazott Prágába. ★ Véget ért pénteken Prágában a Keresztény Békekonferencia Nemzetközi Titkárságának háromnapos tanácskozása, amely érté kelte eddigi tevékenységét és kitűzte jövő évi munkaprogramját. Megjelent a Pártélet ez évi 1. száma A lap ez évi első saáma meglepetésnek számít: új technikai elrendezésben jelent meg. Oj számát a lap A párt XV. kongresszusinak éve c. vezércifk- kel nyitja [szerzője Fr. Karas, a CSKP KB osztályvezető helyettese). Az ellenőrzés a lenini munkastílus nélkülözhetetlen vonása című cikk arról győz meg bennünket, hogy pártunk a XIV. pártkongresszus óta eltelt időszakban nugy figyelmet szentelt az ellenőrzés elmélyítésének, amely a gazdasá- »I és a társadalmi élet minden területén szerves része a szervező és irányító tevékenységnek. A lap pártpolitikai cikkel közül a figyelmet az évzáró taggyűlésekről és konferenciákról, valamint a XIV. kongresszus határozatainak teljesítésével a CSKP XV. kongresszusa elé c. cikkösz- saeánüásokra hívjuk fel. Nagyon időszerű gazdasági problémákat vitat meg Leopold Lér mérnök, a CSSZSZK pénzügyminisztere Az anyagköltségek csökkentésének jelentősége a 6. ötév«s terv első évébe« c. cikkben. A lap új száma A Szovjetunió 1978—198U. évi népgazdaságfej- lesztésének alapvető irányelvei címmel teljes terjedelemben közli az SZKP KB-riaik a XXV. pártkongresszus elé kerülő tervezetét. Érdeklődésre tarthat számot a lapnak Az európai biztonság és a leszerelés c. külpolitikai cikke Is. A testvérpártok életébe egy lengyel (A párt és a nép egysége — a LEMP VII. kongresszusénak »rédményelrftl] és egy kolumbiai (Szemtől szemben a növekvő hare eal — a Kolumbiai KP XII. kongresszus« utón) c. cikk nyújt be- pillantásit. |kj) Tanácskoznak a kirgiz kommunisták Szovjet ajándék Vietnamnak Hanoi - Borisz Csaplin, o Szovjetunió hanoi nagykövete a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségi: és a Szovjet—Vietnami Baráti Társaság nevében kereken egymillió rubel értékű ajándékot nyújtott át a vietnami népnek. Az ajándék öt nyelvlaboratórium felszereléséhez szükséges berendezésekből, gépkocsikból, filmvetítőkből, televízió és rádiókészülékekből és más berendezésekből áll. Dél Vietnam felszabadulása óta az észak vietnami oktatásügyi hatóságok 1400 tonnányi (mintegy 7,4 millió darab) tankönyvei és 80 tonna taneszközt juttattak el a déli országrészbe. A dél-vietnami hatóságok 1976- ban 283 léle tankönyv gyártását tervezik, összesen mintegy 22 millió példányban. Az angolai szakadárok újabb veresége Luanda — Az angolai népi hadsereg újabb sikeres hadműveleteivel lényegében felszabadult az ország északi tartománya. Hírügynökségek közölték, hogy Kissinger amerikai külügyminiszter sürgős táviratot küldött a Brüsszelben akkreditált amerikai diplomatáknak, és ebben „válságosnak" nevezte a szakadár angolai szervezet, az FNLA katonai helyzetét. A jelentés szerint Kissinger azért küldte a táviratot a NATO székhelyén dolgozó amerikai diplomatáknak, hogy azok nyomást gyakoroljanak a szövetségesek kormányaira az Angolával szemben kialakítandó álláspontjukban. Miután az ország északi részét sikerült szinte teljesen felszabadítani, az Angolai Népi Köztársaság kormánya a déli tartomány felszabadítását tűzte ki célul, amelyet továbbra is a két angolai szakadár szervezet az FNLA és az Unita a délafrikai zsoldosokkal együtt megszállva tart. Washingtonban közölték, hogy az amerikai szenátus külügyi bizottsága rövidesen kihallgatásra magához rendeli Kissinger külügyminisztert az angolai üggyel kapcsolatban. Mint ismeretes, a szenátus a múlt hónapban megakadályozta, hogy a kormány újabb segélyeket folyósítson az angolai szakadár mozgalmaknak. Három niikleáii-i berendezés — betatron működik a Rudnai Rézbányában t Lengyelország). A betatron a régebbi típusú berendezéseihez viszonyítva jó- val gyorsabban és pontosabban mutatja ki az ércek rézt art almát. Felvétel: CSTK—CAF Frunze — Pénteken megnyílt a Kirgiz Kommunista Párt XVI. kongresszusa. Az első ülésen Turdakun Uszubalijev, a Kirgiz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára a kongresszus elé terjesztette a központi bizottság beszámolóját. Szovjet Kirgizia eredményei — hangsúlyozta Uszubalijev — a lenini nemzetiségi politiká nak valamennyi szovjet köztársaság megbonthatatlan egységének gyümölcsei. Az elmúlt ötéves tervben dinamikusan, zavartalan ütemben fejlődött Kirgizia gazdaság^. A nemzeti jövedelem 27,8 százalékkal, a termelés volumene pedig 52 százalékkal nőtt. Az elmúlt ötéves terv időszakában — mutatott rá Uszu- balijev — emelkedett valamennyi mezőgazdasági kuli ura terméshozama, növekedett az állattenyésztés produktiv! fása, A Kirgiz Kommunista Párt eszmeileg, szervezetileg megerősödve kezdte meg kongresz- szusát — mondotta a központi bizottság első titkára. A kirgiz kommunisták nagyon jó feltételeket teremtettek a 10. ötéves terv igényes feladatainak teljesítésére. Tudatában vannak annak, hogy a termelőmunka minden szakaszán az eddiginél sokkal hatékonyabb munkát kell végezniük, hogy jó példájukkal a párton kívüliek millióit is a tervfeladatok teljesítésére serkentsék. Fidel Castro nyilatkozata • I ** ** I * B / B // B időszerű keraesekrol Havanna — Fidel Castro kubai miniszterelnök Ismét hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak minden feltétel nélkül fel kell oldania Kuba blokádját, mielőtt megkezdődnének a tárgyalások a két curszág kapcsolatainak rendezéséről. A washingtoni kormány azt kérte, hogy változtassunk külpolitikánkon — mondotta Castro. — Ha a közeledésnek ez az ára, akkor, ha kell még száz évig is várunk, de forradalmi elveinkből nem engedünk. Mi nem vagyunk ellene a kapcsolatok kölcsönösen előnyös normalizálásának, de ellenzőnk bármiféle feltételt. A kubai miniszterelnök az újságírókkal folytatott beszélgetése során foglalkozott a kubai külpolitika időszerű kérdéseivel. Az angolai helyzetet érintve hangsúlyozta, Kuba kötelességének tartja, hogy seáítse az újonnan függetlenné vált ország törvényes kormányát. „Mi nem a szocializmust akarjuk rákényszeríteni az angolai népre, hanem támogatjuk függetlenségi harcát, jogainak védelmét. A kubai katonák csak azután mentek Angolába, amikor a dél-afrikai zsoldosok kezdték elözönlőm az országot“ — állapította meg. Fidel Castro Peking angolai szerepéről szólva rámutatott: ,.Az a szerep, amit Kína vállalt Angolában, hihetetlenül f)onosz. Peking a legfasisztább rezsimek- kel szövetkezik, ígv például a dél afrikai fajüldöző kormánv- nyal, vagy La tin-Amerikáién a chilei fasiszta juntával“. Fidel Castro, a kubai forradalmi kormány elnöke részt vesz a latin-amerikai állam-, illetve kormányfők juniusi pana- mavárosi csúcstalálkozóján — jelentette be a kubai—panamai közös nyilatkozat, amelyet Havannában hoztak nyilvánosságra Omar Torrijos tábornok, ötnapos hivatalos látogatásának befejeztével. A két fél a közleményben elítéli az imperializmust és a gyarmaturalmat. Mindkét kormány kifejezte készségét és elhatározását, hogy a világiaké megőrzésén munkálkodik. Hangsúlyozták, hegy sürgős megoldást kell találni a latin amerikai gazdasági problémákra. Ä genfi békekonferencia összehívása elkerülhetetlen /Folytatás az 1. oldalról j A Szovjetunió álláspontja az, hogy a térség valamennyi országának határait és biztonságát szavatolni kell, — hangoztatta. Jugoszlávia képviselője kiemelte: a PFSZ részvétele a vitában világosan mutatja az új helyzetet. Izraelt veszélyes politikája egyre jobban elszigeteli. A távolmaradás és a fenyegetések nem béníthatják meg a világszervezetnek az izraeli politikával szemben álló többségét. Emlékeztetett az Egyesült Államok 1973-ban gyakorolt vétójára és aláhúzta: ennek nem szabad megismétlődnie. Közölte, hogy Jugoszlávia támogatja a genfi békekonferencia mielőbbi összehívását. Ennek tájékoztatnia kellene az ENSZ közgyűlését és a Biztonsági Tanácsot a tanácskozás eredményéről. Végül támogatta az arab országok várható javaslatát, nevezetesen azt, hogy a Biztonsági Tanács egyezzék meg Izraelnek az ösz- szes megszállt területről való k i von u 1 á sa időrendjében. Lai Ya li Kína képviselője felszólalásának jelentős részét szovjetellenes rágalmaknak Romlik a helyzet Libanonban Bejrút — Libanonban valamennyi fronton folytatódtak a harcok. A helyzet az országban egyre romlik. A übayeh menekülttábor falangista megszállását követően a leghevesebb ösü- szetűzések színhelye Damour városa volt, ahol néhány nappal ezelőtt rövid tűzszünet lépett éleibe. Jelenleg a palesztin és muzulmán fegyveresek — válaszként a keresztény fegyveresek akcióira — ebben a térségben összpontosítják erőiket. A WAFA palesztin hírügynökség pénteki közleménye szerint a palesztin erők csütörtök éjjel behatoltak a városba és megszállták a damourl várat. A bejrúti harcokban csütörtökön 87 személy vesztette életét és mintegy 160 an megsebesültek. Az ország különböző részeiből emberrablásokról érkezett hír. Beirútba érkezett Hikmat Si- hábi, a szíriaí főparancsnokság vezetője, hogy előkészítse a két elnök damaszkuszi tárgyalásait. Frangié elnök csütörtökön folytatta megbeszéléseit a ke- resatény közösségek vezetőivel. Az AFP értesülése szerint Frungié vasárnap találkozik Asz- szad szírlai elnökkel, ami a válság megoldásának utolsó reménye. szentelte. Peking szerint a jelenlegi közel-keleti helyzetért „a két szuperhatalom“ —, de elsősorban a Szovjetunió felelős, mert „nem kívánják a rendezést. A kínai küldött kijelentette, hogy „nem szabad irreális reményeket fűzni az ENSZ határozataihoz“. A kínai küldött vadaskodásaira Malik nagykövet ismét szót kért és rendkívül erélyesen visszautasította Peking kirohanásait. Malik emlékeztetett rá, hogy a pekingi delegátus egyetlen szóval sem ítélte el Izraelt, és hogy Kína ellenezte a genfi békekonferenciát éppúgy, mint a palesztinok részvéteiét a Biztonsági Tanács vitájában. „Peking célja a közel-keleti feszültség szítása és a fegyveres konfliktus e térségben. Ezért a kínai politika lényegében arabellenes“ — mutatott rá a szovjet nagykövet. Líbia képviselője felszólalásában részletesen foglalkozott a közel-keleti helyzet feszültségének fontosabb kérdéseivel, majd megköszönte a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak, hogy önzetlenül támogatják az arab ügyet. A Biztonsági Tanács mára virradó éjjel is folytatja közel keleti vitáját, majd a hétvégi szünet után várhatóan a jövő héten ér véget. Burgonya-háború Brüsszel — Kitört a „háború“ a bHga burgonyapiacon. A kormány e hét elején maximálta a hirteleniil rendkívül megnövekedett árakat, a kereskedők viszont eltüntették a burgonyát az üzletekből, hogy ne kelljen hivatalos áron forgalomba hoz- niok. A legfontosabb élelmezési cikkek közé tartozó burgonya ára egy év alatt több minit ötszörösére emelkedett s elérte a kllogrammonkéntii húsz frankot. A maximált árat Hz frankban szabták meg. 1976. I. 17.