Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-07 / 49. szám, Vasarnapi Új Szó
M / ___. ,. Rá cz Olivér verséi Irodalomról — könyvekről Jurij Zbanackij: Hullámok Jurij Zbanackij nevével a Hullámok címíi regényének címlapján találkoztam először. Éppen könyve olvasásakor alkalmam volt a budmericei alkotóházban elbeszélgetni az itt járt szovjet írókkal, és tőlük hallottam, hogy a Kijevben élő, ötvenöt esztendős jónevű Zba- nnckij a Nagy Honvédő Háború idején a Brjanszkij erdőkben partizánoskodott, és a Szovjetunió Hőse. A tollat háborús élményei adták a kezébe, s ma nem csak a szűkebb pátriájában, ukrán földön forgatják a könyveit, az egész Szovjetunióban n;’°v az olvasótábora. íz b i só benyomásom, hogy Zbanackij realista prózáját sűrűn átszövik a lírai elemek, s ez szerencsére nem dekoratív külsőségekben hanem inkább a hangvételben mutatkozik meg. Amíg ;i mai szovjet széppróza közéonemzedékének írásművészete nem képzelhető el Lev Nyikolajevics Tolsztoj, Gorkij és Solohov hatása nélkül, addig Zbanackijra a nagy realisták mellett Konsztantyin Pausz- tovszku forradalmi realizmusa és lírai alkata hatott terméke- nyítően. Nem másolja szolgaian elbeszélő módszerét, a tanítvány tiszteletével követi elődjét és tanítóját, szerencsésen kiművelve a maga eredeti hangját. A hatás a legszembetűnőbben a tájleírásokban érzékelhető iné egy jellegzetes példa erre u Pausztovszkijra emlékeztető. nmellett eredeti hangvétel r ,,.i íeuegü párás volt, az ég közepén ragyogott a nyári nap, az erőtlen és bágyadt fű és a fák csöndesen a földre hajoltak. Csak itt, a tölgy lombsátra alatt volt hűvös. A magasban gerle búgott, a fészkükön gólyák kelepeitek. Ugyanúgy, mint egykor, száraz rózsehal- mon fészkeltek, a tölgy egyik elhalt ágán. A verebek kihi vóan csiripeltek, ezek mind a mai napig úgy éltek a csöndes gólyafészek mellett, mint a föld nélküli béresek. És egy pillanatig úgy éreztem, hogy a Gyeszna fölött, a tölgy fölött, Nyeszterivka fölött, és az én fejem fölött nem évtizedek szálltak el hanem mindössze néhány nap, és egész hosszú és nehéz életem csak egy csodálatos és megismerhetetlen álom volt. Úgy tűnt, hogy mint egykor, a gyermekkor aranynapjaiban, a tölgy alatt fekszem, a szememet a Gyeszna aranyló-kéklő hullámain nyugtatom. És öröm járta át a szívemet — hisz hamarosan idejön Polina, felébreszt, elűzi gyermeki álmot, visszaadja régmúlt ifjúságomat.. " Kiragadott példa, úgy hiszem, jól világítja meg, hogyan éleszti fel a tájleírás a múltat. Zbanackij hosszú fejezetekben vgyakran alkalmazza a visszapillantó módszert; igen gondosan, életteljesen jellemzett hőse Jlko Dubohaj Zaharovics vasgyári igazgató múltját, gyermekkorát, ifjúságát, partizános- kodását, házasságát és munkáját minduntalan párhuzamba hozza a jelennel, nyilvánvalóan azzal a céltudatos szándékkal, hogy a tegnap tragédiákkal terhes életével szemben — minden lelkenclezést kerülve — megmutathassa a szocialista jelen, a kommunizmust építő társadalom munkásvilágának szépségeit Az író a jól ismert „érzelmi utazás“ tradicionális keretjével él, hogy a múltat a jelennel összevethesse. Dubohaj feleségének. Polinának váratlan halála után nyári szabadsága idején, négy fiával — a legidősebb már nős, a legfiatalabb túl van az érettségin — egy Volga kocsiba ül, és elzarándokol velük szülőfalujába, a Gyeszna melletti Nyeszterivkába. A falu szomszédságában, a halban és madárvilágban gazdag Világos tó mellett táboroznak le, és itt Zbanackij páratlan emberismerettel és természetszeretettel hozza elénk hőse szülőföldjét mai gazdagodó életével és nehéz, küzdelmes múltjával. Teremtő képzelete oly gazdagon népesíti be a kis ukrán Nyeszterivkát, hogy a hol kisebb villanásokkal, hol pedig a terjedelmesebb leírásokkal felidézett falusi világ egy nagy közösség, szinte az egész szovjet élet fél évszázados múltjának és jelenének keresztmetszetét adja Dubohaj édesapja az első világháború után „mankóval és átlőtt bordával sántikál haza“, írja Zbanackij. A sokat betegeskedő, példásan kötelességtudó rokkantat annyira el- halmozza a rokonszenve jeleivel. hogy okunk van hinni, küzdelmes szocialista jelleme meg- festésével alighanem saját édes- apiának állít emléket. A terjedelmes regény számos más alakja is az író emberábrázoló tehetségét dicséri. Egyedül a rokkant apa társa, Peremet életének leírása, gonoszsága és aljassága ismételt hangoztatásával kelti bennünk az elégedetlenség érzését. Ez a Peremet megtestesítője mindeh rossznak Nincs egy fikarcnyi becsületesség ebben a harácsoló. nácikkal paktáló minden árulásra hajlamos parasztban, akinek aljasságán egész környezete átlát. Óhatatlanul felmerül a gondolat, miért tűri el a falu ezt a piócát, miért nem seprűzik ki közös erővel. A másik negatív figura, a városból jött „szakállas zseni“ sok tudásvágyó falusi fiatalt maga köré csődít, maszlagom, nagyképű okoskodásával még -Valkót, Dubohaj legfiatalabb fiát is megszédíti, már tptiesen hiteles Horpuia néni kiválóan jellemzett figura. Tűrhetetlenül sokat fecseg, Dubohajjal együtt el kell szenvednünk meg nem szűnő panaszos szóáradatát, amely nincs híján a sokat megélt sokat tapasztalt vénemberek bölcsességének. A regény vége ahol az a beszédes vén ség megkéri Dubohaj fia. [a- roszlav részére Nasztalja szüleitől a babonásan szép lány kezét, ahogy a leánykérés ősi meséjét mondja — ez írói remeklés. De az érzelmes utazas nem mindig idilli. Dubohaj legidősebb tiának, Olehnek házassága sokszor felborulással fenyeget, de feleségének, Ingának céltudatos okosságával talán sikerül kiharcolni a házastársi megértést, boldogságot, hiszen ők ketten szeretik egymást, csak nem tudtak még egymást megértve összetörődni. És nem tudjuk, vajon a lánykérés napján oly határtalanul boldoggá tett, megkéselt Jaroszlavot a helikopterrel segítségül jött orvos megmentette-e? Zbanackij gyakorlott úti kalauz, és ha vannak a félezer oldalas nyári kirándulásnak, az érzelmes utazásnak hosszadalmas, fárasztó Ifeírásai is. mint például az oldalakon át részletezett kaszálás, egészében lebilincselő a regény. Érdekességén túl pedig tanulságos is, hogy az emberi élet nagy problémáit érintve nem csupán kérdéseket vet fel, hanem azokra választ is próbál adni. A kötetnek találó a címe. jelképesen hullámként zajlik hősei körül az élet, a hullá mok viszik, ragadják magukkal őket hogy az apa gyermekko rának és ifjúságának szinne- lyén megnyugvást, új életörömöt találjon, fiai, az új nemzedék tagjai pedig bepillantást nyerjenek a múltba, találkoznak a jelennel, amely számukra munkát, és szerelmet jelent, egyúttal megismerést a jónak és a gonosznak, a meghamisít- hatatlan, örökké változó életnek. Az Európa Könyvkiadó (Budapest) és a Kárpáti Kiadó (Ungvár) közös kiadásában megjelent regényt Bojtár Anna fordította magyarra kitűnően, megőrizve a regény lírai hangvételének minden szépségét. EGRI VIKTOR Ballada a szép révés?lánvról Cigánylány volt, víg, szemtelen, és ismert minden babonát. Egy ragyás révész lánya volt, és minden éjjel meztelen úszott hozzám, a tavon át. Aranylánc volt a derekán; parázna, bársony köldökén gyémántos vízcsepp ragyogott; indaként hullt a teste rám, testéből vont bűvkört körém. Dúló viharként szeretett - és rajtam kívül még tizet, kígyópor, méreg, sárkányfog: párduc volt, aki vér helyett ábrándos hímekért liheg. Aztán a komp egy szép napon egy szökött katonát hozott: a révészt leszúrta, s a lányt- nem is ellenkezett nagyon - leteperte az átkozott S végül, hogy haszna is legyen, a láncát durván letépte, helyébe kötelet kötött, s a hűséget módszeresen ököllel verte fejébe. És nem segített babona, kígyópor, bűvös gyökerek; hiába vártam, a tavon nem úszott több át soha, s szült neki kilenc gyereket. Ajánlás: Herceg, ha majd a mennybe jut, a láncát add vissza neki, s adj neki kilenc szeretőt, kilenc ábrándos, halk fiút, aki majd újra szereti. A bohóc Mikor a holdsugárra lépett, mikor a füstfoszlányra lépett, mikor a szivárványra lépett, már minden rendben volt; a szivárvány dalolt, a füst kék pára volt, és halkan sírt a hold. Mikor a szivárványra kúszott, mikor a holdsugárra kúszott, mikor a füsttoszlányra kúszott, már semmitől sem félt. A füst az égig ért, a hold egy lányt kísért, a szivárvány zenélt. Mikor a füstfoszlányon csüngött, mikor a szivárványon csüngött, mikor a holdsugáron csüngött: szájtátó taps követte. S a hold ölébe vette, a szivárvány befedte, és a füst - eltemette. Mikor a holdsugáron csüngött. Pontosan nyolc óra tizenkét perckor Zengtek a rétek. £s két kis mókus majszolt a fák tövében. Emlékszel-e? A lágy mohára, ott a fák alatt; virágok nyíltak lilán s tündöklő, tiszta kéken, s az egyik mókus fatörzsnek nézte a hátamat. Meleg kis élet. Szusszanó orra a fülemhez ért. A kacagásod átszállt a réteken... Egy villanásig tartott, s belefért a mosolyod s az egész életem. KÖNÖZSI ISTVÁN felvétele
