Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-28 / 52. szám, Vasarnapi Új Szó

:. Ez az étkezés eltér sen, tartózkodóan, sőt ilkednek, bár régi is- al takarosabb a min- llé állított fenyő ága- átos hangulatot árasz- táncothak a falakon, n, a levegőben égett sora után egy kis pi- :re, és rágyújtanak. A t a Szivarka nevű do- dunkás“-t szív. Aapeli lyen jó is volna „Ele- lZ ám a férfinak való ilyen haszontalan ka- mber mélyet szippant,

keresztül Simo átbú- csolja a rádiót. Oj te- a készülék, műsort sugároz a ráegyven perccel később pró hajhullámok bori- festett, mint egy pajtás. A tükör elé álit, in és alaposan. meg- „Ha fim nem öl meg anatban, mielőtt má- egnéz — gondolta

fogja mondani, úgy Int egy kis iskolás- tehettem? Mit tehet- : egy dollár 87 cenelkésziilt a kávé, a ig ott állt a gáztűz- ■n a hússütéshez, fim t későn haza. Delin a platina óraláncot, opott ágyra, fim lép- i felhangzottak a lépőid, mégis különös és emelkedett hangulatot teremt a három sehonnai ünnepléséhez. Még az öregek sem tudják teljességgel megőrizni kemény, merev arckifejezésüket, amikor a rádió ezeken a hófúvásos térségeken keresztül egy gyermekkórus zengő énekét varázsolja kietlen barakkjukba. Igazán nem ehhez szoktak a fülek ebben a helyiségben. Amikor aztán egy csengő hangú kislányka szólóénekbe kezd, az emberek nem tudják, hogyan rejtsék el tekintetüket. Most csökönyösen feltörnek azok az érzések, amelyeket éveken át kíméletlenül elfojtottak magukban, amelyeket kegyetlen éíeikörülményeik eltemettek bennük. Mindegyikük ösztönösen elhúzódik saját vackára, hogy gondolataival nyugodtan magára maradhasson, s arcából senki se olvashasson. Tekintetük a gyertyalángra szegeződik, követik a gyertyaszáron lecsurranó megolvadt sztearin-cseppe- ket, amelyek fehér kupacokká dermednek a fenyő tűlevelein, és hallgaják a tűz duruzso íását. Képzeletükben ismeretlen tájakon kalandoznak, szemük előtt gyerekhad hancúro zik a karácsonyfa körül, emlékezetüket erőltetve maguk elő idézik különféle otthonokról, falusi házról, városi lakásról, a munkavezető ismét lakásról alkotott képeket, és egészen homályosan felderengnek bennük fényes bútorokról, padlókról, ezüst evőeszközökről meg maradt emlékeik.

A rádió műsorán nagyrészt zene szerepel. Az erdőmunkások úgy érzik, hogy az angyalok kara szólalt meg, amikor egy német gyermek- kórus kezd énekelni. Aztán felhangzik az Ave Mária, s még sokszor azon az estén. Aapelinak eszébe jut, hogy anyját Máriának hívták... De már nagyon sok idő elfolyt azóta, amikor anyja még él. Aapeli ha reá gondol, csak vala mi kedves gyengédséget érez. semmi mást.

A KÉT SZÜLŐ ŐRKÖDIK A DRÁGA GYERMEK

ÁLMÁN ÉS SZÉNÁN, ÖKRÖK JÁSZLÁBAN.

Saját kuckójában ül gondolataiba merülve a fiatal Simo. Ezek az énekek bosszantják őt. Vagy nemcsak az ének okozza? Zavarja az is, hogy az öregek úgy megnémultak. Talán ki kellene kapcsolni a rádiót?... Most éppen új ének hangzik fel, amelynek szövege így kezdődik: „Anyám, nem bánt-e a hideg?..." Simó- nak nincs világos elképzelése arról, mi az, hogy anya. Amióta csak az eszét tudja, idegenek közölt hányódott. Azt mondják, hogy takaróba begöngyölve a ház tornácán találták ... De most jó, hogy ezeket a derék öregeket barátainak tudhatja. Simo Jaakkóra tekint, aki flanellingben, ünneplő nadrágban és új csizmában feszít, állát tisztára borotválta, az orra alatt jókora bajusz ékeskedik. Talpra esett ember ez az öreg Jaakko, mindig biztonságban érzi magát mellette. Ezt a karácsonyi ünneplést is ő mozgatta. Azt mondják, valamikor jókora gazdaságnak volt az ura . . Alighanem most is arra emlékszik, hogy úgy csillog a szeme...

ÉS MONDTA NEKIK AZ ANGYAL,

NE FÉLJETEK,

MERT ÍME, NAGY ÖRÖMÖT HIRDETEK NÉKTEK,

MELY LÉSZEN AZ EGÉSZ NÉPNEK.

Aapeli számára ez komoly Ígéretként hangzik. Jó érzést kelt benne, hogy mindez az olyan ágrólszakadtaknak is szól, mint ők. Kibámul az ablakon, képzelete elragadja.' Az udvar végében derengő istállóban szép, fiatal asszonyt vél felfedezni, aki ölében csecsemőt tart. Mindkettőjükből olyanféle fény sugárzik, mint amilyet Aapeli a képeslapokon szokott látni. „Ezek a kocsisok már megint rendetlenséget csináltak az istállóban“ — gondolja. — „Ki kellett volna takarítani legalább a rekeszt. Sohasem lehet tudni, mi történhet ka rácsony estéjén.“ Hirtelen úgy tetszik néki, mintha az udvar végén fény villant volna. Különben lehet, hogy csak a gyertyaláng fénye vetődik vissza az ablaküvegen. Az öreg a hóvihart nézi. A hó sűrű pelyhekben hull a földre, s a pelyhek ide-oda repdesnek, mint az augusztusi éji lepkék az ablakokon kiszűrődő fényben. Aapeli képzeletében kedves kép jelenik meg: munkaparcolláján az erdőben nyúl rágcsálja a nyírfa kérgét, amelyet ő szántszándékkal a tapsifüles számára vágott ki. A hópelyhek a nyuszi fehér bundájára, fülére, bajuszára, pofácskájára telepszenek, ezért időnként megrázza magát. Most a koma bizonyára jóízűen ropogtatva rágcsál azon a helyen, és a hidegre oda se hederít.

Tíz óra tájban az ünneplők kávét főznek a kályhán. Hát nem akkor húzza elő hátizsákjából a konyakosüveget a lókötő Jaako! A többiek ujjonganak, és Jaakko kinyilatkoztatja, hogy a karácsony nem gyászünnep. Még a végén ez a magányos férfinépség sírásra fakad, mivel a rádióban olyan ájtatosan zso- lozsmáznak.'

A férfiak persze tudják jól, hogy az üveg konyak nem alkalom az ivászatra, csak eltünteti a helyzetből adódó feszélyezettséget, és megoldja a nyelveket. Csendesen lehajtanak egy-egy kortyot, és szinte már a gyertyák lán- gocskái is vidámabban lobognak. Az emberek átérzik, hogy mély barátság köti össze -őket, már ismét egymás szemébe mernek tekinteni, tereferélnek, beszélnek viszontagságaikról, életük mindenféle eseményéről. Vidám és bensőséges a hangulat, hisz a rádió nekik is ugyanazokat az énekeket sugározza, mint a városok szerencsésebb soi/sú ünneplőinek. Az igazat megvallva, a „zöld arany“ három fakitermelője úgy véli, hogy meglehetősen jól sikerült az ő karácsonyi ünneplésük. Ha ezenfelül miég adódott volna valami, szokatlannak, hiábavaló fényűzésnek érezték volna.

Karácsonyesti sűrű hö hullik. Három szerény munkáseítaber élvezi az elégedettség rövid perceit az isten háta megetti téli erdő szívében

A hóvihar puha, pelyhes függönnyel keríti el a fabarakkot a hívságos világtól. Körös-körül csend, nyugalom, homályos fény a havas fák között. Karácsony ünnepe ...

Elérkezik az idő, amikor az emberek gondolkozni kezdenek azon, hogy eltegyék magukat másnapra. Van, aki azt forgatja a fejében, hogyan is lesz majd a másnap reggeli indulás a karácsonyi misére, van, aki az ajándékkönyvet bújja. Ki az új gyapjúingét próbálja fel, ki az új sítalpakat csodálja meg. Egy fiúcska olyan fából készült játékágyút kapott, amellyel lőni is lehet. Sehogy sem aka* rózík most ágyba bújni, de hát megparancsolják .. Ágyában eltervezi, mi mindent tesz majd másnap reggel, Akkor kezdődik majd a várostrom. Játékkockákból várat épít fel, az egri várat. Erős vár lesz, rajta törésekkel, tornyokkal. A várfalakra ólomkatonákat állít, az a hős katona ott Dobó István, a kapitány. A vár körül helyezi el az ostromló török janicsárokat. Aztán megtölti az ágyúcsövet söréttel, és a vár védőire lő, de Dobó sem esik el, mert zsineggel odakötözi egy kockához. A könyvben sem hal meg a kapitány. Ezután nehéz golyókkal lőni kezdi a várat, mindig csak ugyanazt a kockát, amíg a fal le nem dől, az egyik torony le nem omlik. A janicsárok rohamra indulnak, ám ő ekkor az ágyút a várban állítja fel, s a törököket lövi, nyakukba forró szurkot, zúdít, meg bombákat po- tyogtat a fejükre, pontosan úgy, ahogy a könyv leírja... És a janicsárok nem tudják elfoglalni a várat .

Közben a barakk padlózata alatt egy patkány munkálkodik buzgón. A szűk járatban hátrafelé vonszol egy fél csomagnyi sajtot, amelyet a pitvar szekrényéből lopott el. A csomag nem fér el a szűk folyosón, a patkány darabokra rágja a sajtot, és úgy cipeli fészkébe. A nőstény örömmel osztja szét köly- kei között a karácsonyi ajándéknak beillő ritka csemegét.

Mikor lefekvéshez készülődnek, az embetek hallják a patkány vinnyogását. A kamrából szalmazsákokat cipelnek be, a priccsekre fektetik, eloltják a lámpát, s elnyúlnak fekhelyükön. Még félálomban is e rendkívüli est kellemes hangulata tartja őket fogva. Másnapra kávéra hivatalosak a szomszéd házba. Holnapután is tart még az ünnep, majd a hétköznapok következnek. Ha tartja magát az enyhe idő, nem fagy meg a fenyőkéreg a fa tövénél, és nem lesz olyan hideg az erdőben ....

Nemsokára mindenki alszik. A kályha parazsának fényében sötéten rajzolódik ki a karácsonyfa, amelynek egyetlen dísze a négy gyertyacsonk. A szelíd erdőben pedig megállás nélkül hullanak a karácsonyéji hó vatta- pelyhei. Valahol nagyon messze van innen a nyugtalan világ, itt békesség és csend honol. A végtelen erdőkre leszállt a karácsonyi éj...

Oláh József fordítása

csőházban. Della egy pillanatra elsápadt. Szorongással várta férjét.

Hyílt az ajtó, és belépett fim. Arca nagyon komoly volt. Még csak huszonkét éves voll, de már nős, és el kellett tartania feleségét. fimnek sem kabátja, sem kesztyűje nem volt.

Megállt az ajtóban, és furcsa arckifejezéssel bámult Deliára. A fiatalasszony ereiben megfagyott a vér. fim tekintetében nem volt harag, sem meglepetés, sőt azon érzések egyikének tükröződése sem, amelyekre Della számított. Csak állt az ajtóban, változatlanul furcsa arckifejezéssel.

Della odaszaladt hozzá.

— Drága fim! — kiáltotta fel- indultán. — Ne nézz így ráml Le vágattam a hajamat és eladtamf mert nem bírtam volna ki, hogy ne vegyek neked karácsonyi ajándékot. A hajam megnő újra ... Ugye nem haragszol? Meg kellett tennem. Űgyis borzasztó gyorsan nő a halam. Kívánjunk egymásnak kellemes karácsonyt, Jimt Nem is gondolod, milyen gyönyörű úján dékot vettem neked.

— Levágattad a hajadat? — kérdezte fim, mintha nem értené, mi történik körülötte.

— Igen. Levágattam a hajamat, és eladtam — válaszolta Della. — így nem tetszem neked?

fim körülnézett a szobában.

— Tehát azl mondod, nincs ha fád?

— Ügy van. Levágattam és eladtam. Ne törődj vele. Karácsony van, drágám, légy hozzám jó. Érted áldoztam fel. Süthetem a húst?

* fim hirtelen mintha magához tért volna, megcsókolta feleségét, aztán kivett egy kis csomagot a zsebéből, és az asztalra tette.

— Ne értsd félre, Della — mondta — nincs olyan dolog a világon, ami irántad érzett szerelmemet megváltoztathatná. Viszont, ha kinyitod az asztalon levő csomagot, megérted, miért viselkedtem kezdetben olyan furcsán.

A halovány ujjak a csomagot gyorsan felbontották. Aztán egy örömsikoly volt hallható, amit azonban sírás követett.

Jim alig tudta feleségét megvigasztalni.

A csomagban ott voltak a fésűk, az a fésükészlet, amelyet Della hosszú időn át bámulgatott egy broadway-l üzlet kirakatában.

A fésűk gyönyörűek voltak, színük jól illet Della hajához. Nagyon sokba kerültek. Della tudta, hogy, bár titokban mindig sóvárgott utánuk, sohasem szerezheti meg őket. Most pedig a fésűkészlet — az övé. De gyönyörű haja, amelyben a fésűket hordhatta volna, már nem volt.

Sfivéhez szorította a fésűket, aztán felnézett. Bár szeme még mindig könnyes volt, elmosolyodott, és azt mondta:

— Nagyon gyorsan nő a hajam, Jim.

Aztán hirtelen eszébe jutott valami, felkiáltott. Mindeddig elfelejtette megmutatni az ő szépséges ajándékát Jimnek. Büszke mosollyal vitte oda a férjéhez a láncot.

— Ugye gyönyörű, Jim? Az egész várost bejártam érte. Remélem, ezután naponta százszor is megnézed az órádat. Add ide! Szeretném megnézni, hogyan fest a láncon.

Jim leült a kopott ágyra, és ahelyett, hogy elővette volna az órát, kezét a feje mögé dugta, és jókedvűen a feleségére nevetett.

— Della ' — mondta — egyelőre jól tegyük el a karácsonyi ajándékokat, teljesen használhatatlanok. El kellett adnom az órámat, hogy megvehessem neked a fésű- készletet. Most pedig süsd a húst!

DEÁK PÉTER FORDÍTÁSA

Almdsl Róbert illusztrációja