Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-28 / 52. szám, Vasarnapi Új Szó

1975. XII. 28.

hogyan adja vissza a leigazoltak emberi méltóságát és létbiztonságát. Ez az ország megszabadult a munkanélküliségtől, a forradalom előtti Kuba krónikus betegségétől. Társadalombiztosításra ma az 1959. évi előirányzat ötszörösét fordítja. Az első latin-amerikai állam, amelyben teljesen felszámolták az analfabétizmust. A forradalom előtt a lakosság egyne- gyede írástudatlan volt, ma pedig minden harmadik kubai állampolgár valamilyen isKolában, vagy tanfolyamon egészíti ki, vagy növeli tudását. Az egész világon csodálják a népegészségügy területén elért eredményeiket. Ami az 1000 lakosra jutó orvosok számát illeti, Kuba az első három latin-amerikai ország közé tartozik. És sorolhatnánk tovább azokat a tényezőkeit, amelyek elősegítik, hogy Kuba ma az egész világon tekintélynek örvendjen és hogy olyan országok is keressék vele a gazdasági kapcsolatot, amelyek a múltban még fintorogtak Kuba hallatára.

KOMMUNISTÁK AZ ÉLVONALBAN

lfALTDIUSOK

„Csodálatos volt a nagyszerű levegő, az öböl két partját szegélyező fák szépsége, az áttetsző víz és a madaraktól eleven táj. Mindez olyan nagyszerű látványt nyújtott, olyan igézővé tette ezt a helyet, hogy az admirális csak nehezen tudott tőle elszakadni. Azt mondta kísérőjének, ezer nyelv kellene ahhoz, hogy a királynak és a királynőnek csak megközelítő képet adjon erről a gyönyörű birodalomról ...”

A szépségtől mámorosán ezeket a szavakat írta naplójába Kolumbusz Kristóf (a naplóban önmagát admirálisnak nevezte) az után, hogy 1492. október 28-án patra szállt Kubában. Azon a helyen kötött ki, ahol a 16. század elején Diego de Velazquez konkvisztádor Baracoa városkát alapította. A mai Kuba lakóinak e város neve a csokoládét, vagy a fagylaltkrémet juttatja eszébe, mert a Német Demokratikus Köztársaság szakembereinek segítségével Baracoában épült fel a korszerű csokoládégyár.

POKOL A „FÖLDI PARADICSOMBAN"

Kuba már régen nem az, aminek Kolumbusz és az őt követő spanyol hódítók végtelen sora megismerte, de szépségéből, bájából semmit sem vesztett. Ez sajnos nemcsak a kíváncsi utazókat vonzotta, hanem felébresztette a múltban előbb a spanyol gyarmatosítók, majd az észak-amerikai imperialisták mohó kíváncsiságát is, akik az országot leigázták, rabszolgaságba vetették. Például az észak- amerikaiak Kubát egyrészt látványos kaszinóvá változtatták, másrészt viszont kizsákmányolták természeti kincseit, népét és földjét. Amerikai társaságok tulajdona volt a legjobb minőségű talaj, amerikai vállalatok tartották kezükben az ország egész gazdasági életét. Az amerikai társaságok csupán öt év alatt (1951—1956) több mint 600 millió dollár tiszta hasznot utaltak át Kubából az USA-ba. Emellett sáfárkodásukkal a szó legszorosabb értelmében eltorzították Kuba gazdasági szerkezetét. Például a mezőgazdaságot a cukornád termelésére koncentrálták és így Kuba nemcsak a paradicsomot importálta — természetesen az USA-ból, hanem még a déligyümölcsöt is. Kolumbusz „földi paradicsoma“ a kubaiak számára a kizsákmányolás és a megalázás poklává lett.

Mindez elmúlt, mint egy rossz álom. De a gonosz álmot elűző reggel nem gondtalan éjszaka után detben nevezte. A forradalomban született, — „az igazságért és a jogért“, ahogyan Fidel Castro kezdetben nevezte. A forradalomban, a „szegények forradalmában a szegényekért, a szegények erejével“, ahogyan később megfogalmazta az antiimperialista, demokratikus forradalmi mozgalmat, ami a Moncada kaszárnya ostromától a Sierra Maestra erdőségeiben vívott partizánharcokon át vezetett 1959 első napjáig, amikor a felkelő hadsereg bevonult Havannába és megkezdték az új társadalom kialakítását. Kuba letépte az imperialista rabszolgatartók bilincseit, elűzte a nagybirtokosokat, akik addig szabadon döntöttek a parasztságnak — a kubai lakosság többségének az életéről és haláláról. Természetesen a burzsoázia nemcsak elutasította a forradalmi változásokat, hanem kísérletet tett azok megakadályozására. Kubát térdre akarták kényszeríteni a külföldi erők segítségével. Először csak az Amerikai Egyesült Államok alkalmaztak gazdasági blokádot Kuba ellen, később ez több latin-amerikai ország politikai és gazdasági blokádjává terebélyesedett.

Azonban a világ haladó és demokratikus erői nem maradtak közömbösek a valódi függetlenségért és szabadságért küzdő kubai nép iránt. A szolidaritás áttörte a blokádot és elsősorban a Szovjetunió, valamint a többi szocialista ország segítő kezet nyújtott az óceánon át. Kuba nem volt és nincs egyedül. Az imperialista blokád csődöt mondott és éppen az idén az Amerikai Államok Szervezete is kénytelen volt megállapítani, hogy a Kuba ellen alkalmazott, válságokat szülő, kiúttalan politika csak zsákutcába vezet, jóllehet ez a szervezet 1964-ben jóváhagyta a Kuba-ellenes diplomáciai és gazdasági szankciókat. Ma már a világ 92 országa tart fenn diplomáciai kapcsolatokat Kubával, holott ezek száma 1959 januárjában, amikor az új forradalmi kormány átvette a hatalmat, csupán 50 volt.

A Kubai Kommunista Párt programja rögzíti, hogy az ország jelenlegi nemzetközi helyzete, belső fejlődésének minden eredménye a kubai nép egységének és forradalmi eltökéltségének, a világ, a szocialista országok és elsősorban a Szovjetunió népei nemzetközi szolidaritásának a gyümölcse. A forradalmi Kuba hatása túlnőtt a nyuga’i félteke határán és az egész fejlődő világ számára jelentős. Figyelemreméltó aktivitást fejt ki, például a tömbön kívüli (el nem kötelezett) országok mozgalmában és igyekszik ezeket jobban tájékoztatni a )elen világ realitásairól. Ebből a szempontból feledhetetlen Fidel Castro felszólalása a tömbön kívüli államok 1973. évi legmagasabb szintű algíri csúcsértekezletén, ahol elutasította a „két szupernagyhatalomról“, vagy a „két imperializmnsról“ szóló különféle elméleteket. Kijelentette, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a dicső, hősies és kivételes telteket, amelyekkel a szovjet nép az emberiség érdekeit szolgálta és hangsúlyozta: „Minden olyan kísérlet, amely a tömbön kívüli országok és a szocialista közösség szembeállítását célozza, mélyrehatóan ellenforradalmi és kizárólaq az imperialista érdekek javára szolgál. Ha nem létezne az a hatalmas erő, amit a szocialista közösség képvisel, az imperializmus már feldarabolta volna a világot.*

Ez az esztendő Kuba számára a Kubai KP első kongresszusának az éve, a dolgozók páratlan méretű mozgósításának, a forradalom új lendületének az időszaka volt. Talán azt mondhatjuk, hogy Kuba az érett szocialista forradalom korába lépett, és ezt a kommunista párt programja pontosabban így fogalmazza meg: „A kubai társadalom most a szocializmus építésének korában él és ezért a kubai nép jelenlegi közvetlen és fő feladata a szocializmus építésének betetőzése, a tudományos marxizmus— leninlzmus alapján ügy, hogy a kommunista társadalom első szakaszába léphessen.“ A kongresszusi előkészületeit során és a kongresszuson befejezték a kommunista pártnak — a dolgozó nép marxista— leninista élcsapatának, a társadalom vezető erejének a kialakítását. A terjedelmes és indítványokban gazdag viták a forradalom nagyszerű iskoláivá váltak, amelyekben egyre több dolgozó megérti, hogy Kuba a fejlődés új szakaszához érkezeit és ez az előzőnél semmivel sem igénytelenebb. A kubai kommunisták kongresszusa a programon és az alapszabályzaton kívül jóváhagyta az 1976—1980. évi első öitéves tervet és az új gazdaságirányítási rendszert, amely hangsúlyozza, hogy fokozni kell a társadalmi termelés hatékonyságát és gazdaságosságát, az ország gazdasági erőforrásainak maximális kihasználásával és a munkatermelékenység növelésével.

Kubában a jövő esztendő a szocialista állammechanizmus szerkezeti megszilárdulásának az éve lesz. öt évig dolgoztak az új alkotmány szövegén és végleges formájának kialakulásához hozzájárultak a kongresszust megelőző viták és a Kubai KP I. kongresszusa is. A javaslatot népszavazásra bocsátják és jóváhagyása után megválasztják a néphatalmi é6 közigazgatási szervek, valamint a parlament képviselőit és a jövő év végén összeül a szocialista Kuba első parlamentje.

A világ számára Kolumbusz Kristóf fedezte fel Kubát. A forradalmi változásoktól gazdag újkori világ számára az ország szépségét, lehetőségeit és erejét a szocialista társadalmi rendet építő kubai nép fedezte fel. A megalázott és kifosztott sziget a szocializmus egyik erődítménye, amelyben a ma küzdelmeiből születik meg az emberiség emberhez méltó, haladó jövője.

LÖRINCZ P. GYULA

Törtdnelmi értékű felvétel: a július 26-i mozgalom legjelentősebb képviselői, a felkelő hadsereg parancsnokai Havanna elfoglalása után. Fent jobbról Ca- millo Cienfnegos, mögötte Fidel Castro, mögötte fivérének, Raulnak az arca látható, középen Ernesto Che Guevara-------------------------------------------------------►

A G

YŐZELEM UTJÁN

E változások nem könnyen születtek. Az objektív nehézségeken kívül, mint a már említet blokád, valamint az általános elmaradottság, le kellett küzdeni a szubjektív jellegű nehézségeket, amelyek a népgazdaságirányítás, és a munkaszervezés hibáiból, vagy a forradalmi folyamot nyújtotta lehetőségek túlzottan romantikus, leegyszerűsített elképzeléséből eredtek. Kubai barátaink 1970—1971-ben bíráló szigorral elemezték saját hibáikat és Fidel Castro, a Kubai KP első titkára, a forradalmi kormány elnöke hangsúlyozta, hogy tökéletesíteni kell a szocialista gazdálkodás módszereit. Azonban azon a szakaszon, amit az új Kuba a szocializmus építésének útján eddig megtett, egyértelműen a figyelemreméltó eredmények vannak túlsúlyban. A közelmúltban például Jaime Moncayo, a latin-amerikai Gazdasági Rendszer (SELA) nevű új nemzetközi gazdasági szervezet főtitkára kijelentette, hogy „Kuba eredményei és sikere tapasztalatul és tanulságul szolgálhat számos más latin amerikai ország számára“.

Nézzük például, hogy milyen eredményeket értek el Kubában a legfontosabb mezőgazdasági termény — a cukornád termelésében, figyelembe véve, hogy ugyancsak kiváló eredményeik vannak más növények, valamint a zöldség és a gyümölcs termelésében is. A forradalom előtti időszakhoz viszonyítva a megművelt talaj a kétszeresére nőtt és a cukornád ültetését és ápolását teljesen gépesítették. Ebben az évben a termés egyharmadát a Szovjetunióval közösen kifejlesztett kombájnokkal aratták le és ezeket a gépeket a jövőben már Kubában fogják gyártani. Sikeresen befejezték a cukornádtiltelvé- nyek felújítási programját, kiválogatták a legelőnyösebb fajtákat és ezzel kialakították a feltételeket a termés stabilizálására, a termelés terjedelmének növelésére, ami nemcsak fontos exportcikk, hanem a hazai cukorfeldolgozó ipar nyersanyaga is.

Lényegesen emelkedett a nikkelére fejtése és feldolgozása, ami igen fontos eredmény, mert köztudomású, hogy Kubában vannak a világ legnagyobb nlkkelérc-lelőhelyei. Fejlődnek az új — Kubában eddig ismeretlen — iparágak, amelyek az eddig csak importból ismert árucikkeket termelik. Az egész ország egy hatalmas építkezés — üzemek, iskolák, lakások, egészségügyi és kulturális létesítmények nőnek ki a földből és szépítik, gazdagítják több mint 9 millió kubai ember életét.

Kuba, mint fejlődő ország, meggyőzően láttatja, milyen feltételeket tud teremteni éppen a szocializmus arra, hogy megoldják egy ország, egy társadalom létfontosságú és fejlesztési problémáit, és

Kubában ma minden harmadik ember tanul