Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-28 / 52. szám, Vasarnapi Új Szó
" ............... "' "*"— il m «,. ............. ......a —.ni., i. - ■■ 'T-,r A t engerészekre jellemző nyugalommal tilt velem szemben, de keze állandóan mozgott. Tehát ő az a tengerjáró, aki mái’ megjárta a világ összes tengerét. Antonín Fojtü a közelmúltban érkezett meg Rijekából, Bratislavában hivatalos ügyeit intézte. Újabb szolgálati út előtt állt a Bojnice tengeri-folyami hajón. . ^ A negyvenöt éves hajóskapitány gyakorlatilag bejárta az egész világot. — Hol nem jártam még? — ismétli meg kérdésemet. — Ügy gondolom, a világ összes kikötőjét ismerem, csak Üj Zé- landon nem voltam ... Antonín Fojtü • Vsetínben született. A tenger már fiatal korában vonzotta. 1946-ban megkezdte tanulmányait a tengerészeti akadémián. Az akadémia elvégzése után minden fiatalkori álma megvalósult. A Polyana norvég hajón kadettként kezdte meg szolgálatát. Államunk abban az évben vásárolta az első tengerjáró hajót, amely a Köztársaság nevet kapta, fezzel megkezdődött Csehszlovákia tengeri hajózásának háború utáni időszaka. — Mint tengerésztiszt, 1969 ig a Köztársaságon szolgáltam. Utána egy rövid ideig a Fuőíkon és a Kladnón dolgoztam, ÜNNEPEKTÁVOL AZ OTTHONTÓL A malac is megkaphatja a tengeribetegséget • Fenyőfa a trópusi melegben • Eseménydús a tengerészek élete szépségeit, történelmi éHtékfí műemlékeit. Ezeknek a türiKtúRiuijs nincs okuk aggodalomra a határon, és ezt nyugodt magatartásuk, biztos fellépésük is tükrözi. Senkinek Sem görbül meg egyetlen hajaszála spin, még ha 300 koronát meghaladó értékű holmit hoz is magával külföldről, feltéve, hogy ízt nem igyekszik elrejteni. Persze vámot kell fizetnie. A kisebb csalások esetében — pl. az idén nyáron kb. lü ezer esetben keiUilt sor kihágásra — a vámhivatal dolgozói pénzbírsága gal sújtják a fegyelmezetlen utasokat. Á komolyabb törvényszegések következményeként azonban lefoglalják az árut, és büntető eljárást indítanak a csempészek ellen. Kim értümes csalni — Szerencsére ez egyre ritkábban fordul elő — utal Skrbek igazgató az idén júliustól szeptemberig leleplezett H5 esetre, ami kb. a fele a múlt év ugyanezen időszakában elkövetett törvényszegéseknek. — A helyzet tehát határozottan javul, bár az sincs kizárva — gondolkodik el —, hogy nem voltunk eléggé következetesek. Mert ha 24 óra leforgása alatt 10—12 ezer utas fordul meg a repülőtéren, akkor csak ötletszerűen, találomra ellenőrizhetjük őket. De azért így sincs veszve minden, mert akit nem érnek tetten a vámvizsgálatnál, az becsempészett árujától többnyire a feketepiacon igyekszik megszabadulni, s ebben az esetben a közbiztonsági szervek felfigyelnek rá. — Mi mindent csempésznek az utasok? — Az attól függ, ki, honnan, hova utazik, és milyen árufajták csempészéso a legelőnyösebb az egyik országból a másikba — hangzik a válasz. — Tapasztalatból tudjuk, hogy a nyugati országokból érkezők az utóbbi időben — a nyerészkedést tartva szem előtt — a nálunk lény drágább elektronikus inin; számítr>ké- szülékeket igyekeznek nagyobb mennyiségben behozni. Mások a magnetofonokat, zsebrádiókat, tv- készülékeket részesítik előnyben. De akadnak olyanok is, akik ruházati cikkekkel, ékszerekkel, órákkal, fényképezőgépekkel és kellékeikkel, esetleg szőrmeáruval kísérleteznek. A csempészők közölt nem ritka a politikai ellenség sem, akik államellenes röplapok, uszító vagy vallásos irodalom terjesztésével akarnak eleget tenni küldetésüknek. Ennek a jelenségnek a vámőrök különösen a jelentős évfordulóinkat megelőző időszakokban gyakran tanúi, de mert már ismerik ellenfeleik módszereit, megfelelően felkészülnek a védekezésre ezek ellen. Cimbalom és vasaló — Ezzel szemben a hazánkból kicsempészésre szánt tárgyak között még mindig gyakoriak az értékes műemlékek és a régiségek — folytatja az igazgató. Majd Pgy Amerikában" élő honfitársunkról beszél — nyilván zenész volt —, aki legutóbbi itt-tartózkodása alkalmával a gordonkára és a nagybőgőre szóló kiviteli engedélye alapján egy cimbalmot is magával akart vinni. A cimbalom természetesen itt maradt, és ma már az állam vagyonát gyarapítja. — A nemzetközi bandák, vállalva a kockázatot, a legjövedelmezőbbnek a kábítószerek — tranzitáruként való — csempészését tartják — folytatja a vendéglátóm. Noha erre az idén a repülőtéren nem volt példa, az igazgató jól emlékszik még az 1909 ben., majd 1973-ban leleplezett két esetre. A dupla fenekű bőröndben — lemezek formájában -- ügyesen elrejtett 10—12 kg ra becsült hamist a csempészek Közép-Keletről — hazánkon keresztül — a kapitalista országokba igyekeztek eljuttatni. És hogy fáradozásuk eredménytelen maradt, abban nemcsak a vámőrök minden csekélységre kiterjedő figyelmének, hanem a farkaskutyának az érdeme is volt. — . Az ékszerek, de főleg az arany csempészése is „nagy cikk“ — emlékezik vissza Skrbek elvtárs Petr Hejcman vámőr tavalyi „zsíros“ fogására. — Az egyik utas gyanúsan súlyos vasalójából kihulló aranyérmék és dukátok értékét a szakemberek kb. 660 ezer koronára becsülték. De azért az idei zsákmányaik sem lebecsülendők. Karéi Vydra vámőr pl. egy eredeti csomagolású datolyadobozban detektora segítségével — datolya helyett — mintegy 25 ezer korona értékű ékszerre bukkant. — Kimeríthetetlen az utasok fantáziája — vallják egyöntetűen a vámhivatal dolgozói —, mégsem járnak túl az eszünkön. Rejtekhelyeiket — pl. a kalácsba vagy kenyérbe sütött fülbevalókat és amuletteket, a fogkrémes tubusba zárt briliánsokat — jól ismerjük, s ezért amit keresünk, meg is találjuk. Kötelességtudás, pffifeág — A női vámőrök is beváltják a hozzájuk fűzött reményeket — válaszolja kérdésemre Skrbek elvtárs. — Nemcsak rendkívüli kötelességtudásuk és pontosságuk miatt vesszük jó hasznukat, hanem mert néha a női utasok meg- motozása is elkerülhetetlen. Az sem elfogadható mentség, ha valaki kijelenti a vámvizsgálat során, hogy nem ismeri az előírásokat. Az államhatár átlépésekor ugyanis mindenkinek tisztá bán kell lennie jogaival és kötelességeivel. Az is köztudott, hogy pénzt csak a Csehszlovák Állami Bank által engedélyezett mennyiségben vihetünk magunkkal. Aki ezt az előírást megszegi, hogy külföldön jobban élhessen vagy bevásárolhasson, az devizakihágást követ el, amit a törvény szigorúan büntet. A ruzynél vámőrök védik érdé keinket és — sok utassal ellentétben — az utolsó betűig betartják az előírásokat. Jó munkájukat gyakori kitüntetéseik is bizonyítják. KARDOS MARTA majd a Lidice, a Pionír, a Béke, a Košice és a Vítkovice hajó kapitánya voltam — emlékezik vissza a rokonszenves „tengeri medve“. — 1971-től lettem a Dunajplavba alkalmazottja, most a Bojnice tengeri-folyami hajón mint parancsnok hajózom. Ezen a hajón szántom a Fekete- és a Földközi tenger vizeit. Különféle árufajtákat szállítok. A leggyakrabban Egyiptomba, a Szovjetunióba, Ciprusra, Jugoszláviába, Libanonba, de néha távolabbra is, pl. Algériába. Hogy hány kilométert lett meg hajón, azt nehéz lenne megmondani. Végig kellene lapozni az összes hajónaplót, de tekintettel a huszonöt éves tengerész-, múltra, ez elképzelhetetlen. Hét évig szolgált a Köztársaság hajón, s ez idő alatt többek között háromszor jártam meg a Kína és Lengyelország közötti lávolságot. Egy ilyen út rendszerint 50 napig tartott, és mintegy 12 000 mérföldet tett ki. — Hányszor töltötték a karácsonyi ünnepeket úton, a hajók fedélzetén? — kérdezzük Fojtú kapitányt. —* Ha jól emlékszem, tizenhatszor. Amikor még fiatal voltam, sokkal köny- nyebben viseltem, ha a távolban töltöttük az ünnepeket, mint ma, amikor már nős vagyok. Nyolcszor már családapaként nagyon hiányzott a családi meleg, vágyakozva gondoltam feleségemre és két fiamra, Románra és Vladanra. — Mikor élte át az első ünnepeket iávol a hazától? — 1951-ben, a Köztársaság hajó fedélzetén, Sanghajban. — És az utolsót? — Három éve, a Bojnice hajón. Az ünnepeket éppen a Földközi-tenger közepén töltöttem. — Vissza tud emlékezni legszomorúbb karácsonyára? — Igen. 1963-ban, a Béke-hajón, a Dél-kínai-tengeren hajóztunk. Nagyon hosszú utat tettünk meg. Már nem volt friss élelmiszerünk, csak konzerveket ettünk. Ráadásul nagyon megkínzott bennünket az óriási hőség, fáradtabbak voltunk, mint máskor. A legjobban az a gondolat kínzott, hogy nem szerezhettünk be fenyőfát és halat, pedig az ilyen utakon ezek emlékeztetnek leginkább a hazai ünnepekre. Helyzetünket az is megnehezítette, hogy már hosz- szabb ideje nem volt kapcsolatunk hazánkkal. A légköri viszonyok nem voltak kedvezőek a távíróösszeköttetéshez. Higgy je el, nagyon szomorúak voltunk ... A lengerészéletet az ilyen szomorú pillanatokon, a nagyon felelősségteljes, igényes munkán kívül szerencsére vidám történetek és pillanatok is kísérik, amelyekről nemigen lehet megfeledkezni. Így pl. 1962-ben a Lidice, amelynek parancsnoka Fojtü kapitány volt, éppen karácsonykor a vsetíni . kikötőben árut rakott a haló gyomrába, Kuba számára. A munka jó iramban haladt, valameny- nyien vidámak voltak, lengyel barátaik lehetővé tették, hogy állandó telefonösz- szeköttetésben legyenek családjaikkal. E barátság legszebb megnyilvánulásaként karácsony este a lengyel tengerészek a Lidice egész legénységét meghívták vendégségbe. Szinte szétkapkodták őket. Nagyon megható érzés lehetett. A legérdekesebb kalandban azonban 1963 decemberében volt részük. A Béke Kína felé hajózott. Előre tudták, hogy a karácsonyt a Csendes-óceánon, Oki- nawától északra töltik. Ezért Haiphong vietnami kikötőben megálltak, mivel tudták, hogy ott a piacon nagy a választék húsfélékben és halakban. Friss hússal akarták változatosabbá tenni az ünnepi étlapot. Egy 40 kilós malacot, 20 tyúkot és néhány halat vásároltak. Azzal azonban nem számoltak, hogy a malac, sőt a tyúkok is tengeribetegségek kaphatnak. Azért, hogy ne vesszen kárba az élelmiszer, úgy döntöttek, hogy ! az állatokat levágják, feldolgozzák és a hűtőben tárolják. A tyúkokkal nem volt problémájuk. Egy kettőre megtisztították őket, néhányat közülük azonnal megettek. A malaccal azonban annál tpbb gondjuk volt. Annak ellenére, hogy jól elették, két kilót fogyott. A disznóölés sok gondot okozott. Senki sem tudta, hogyan kell a malacot le- • vágni, hogyan készülnek a disznótoros élelek, a kolbász, a hurka. A hagyomány szerint ugyanis a legénység szabad idejében maga készíti a karácsonyi ételeket. Amikor a malacot végre leszúrták, felmerült a kérdés, hogyan mossák ki a belekét. Valaki azt javasolta, próbálják ki a mosógépet. El tudják képzelni, mi maradt belőle. Még szerencse, hogy több halat vásároltak. A szakács a ha- ! gyományos módon készítette el, már nem bízott a legénységben. Fenyőfájuk is volt, Lengyelországból hozták a nagy hűtőszekrényben. Vacsorára mindenki csokoládét ós mogyorót Is kapott a szakácstól ... — Bármilyen vidám is a karácsony a hajón, semmi sem pótolhatja a hazai ünnepeket — ismeri be Fojtü kapitány. — Képzeljék el, ha a trópusi övezetben ülünk a fenyőfa alatt, s közben az 50 fokos melegben izzadunk. Ez egészen más, mint a meleg lakásból szemlélni a téli tájat. És még valami. Amikor a hajón vacsoráztunk, Kínától keletre 19 óra volt, vagyis nálunk otthon déli 12. — Befejezésül megemlítem a tavalyi karácsonyt, amelyet Latagui szíriai kikötőben éltem át. Csak azért beszélek erről, hogy rámutassak, mi minden fór- dúlhat elő az ilyen tengeri csavargások során. Karácsony este volt. Már néhány hete a kikötő előtt álltunk. Arra vár- j tünk, hogy felszabaduljon egy hely a kirakodáshoz. Közben az ivóvizünk is _j elfogyott. Vártuk, hogy valamelyik kikö- í tőbárka ivóvizet hoz nekünk, de olyan vihar volt, hogy egyik sem közelíthette meg hajónkat. Végül 18 órakor az egyik- \ nek sikerült a közelünkben lehorgonyoznia. Aznap később vacsoráztunk, de uz étel különösen ízlett. Kissé nevet- I séges, de több milliárd köbméter víz közepén álltunk, s nem volt mivel eloltani a szomjunkat. Ilyenkor a legjobb pezsgő vagy sör sem pótolhatja az ember számára a vizet. — És hol tölti az ünnepeket az idén? — Valószínűleg a rijekai kikötőben. Bízom abban, hogy jó telefonösszeköttetésünk lesz hazánkkal. JOZEF SL0KA
