Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-24 / 303. szám, szerda
ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT ötven évvel ezelőtt alakult meg India Kommunista Pártja (CSTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága üdvözlő táviratot küldött a megalakításának 50. évfordulóját ünneplő India Kommunista Pártia Központi Bizottságának. A táviratban többok között méltatja India Kommunista Pártja szerepét a munkásosztály élvonalában és az indiai népnek a gyarmati uralom és az imperializmus ellen, az ország demokratikus ren d s z er én ek v éd el m ezé sóért, n békéért és a nemzetek barátságáért vívott harcában. India Kommunista Pártja a nemzetköri kommunista mozgalom szilárd része, amely a marxizmus—leninizmus és a proletár Internacionalizmus elveihez tartja magát, határozottan szembeszáll a kínai maoisták és a többi revizionisták és opportunisták antikommunista aktivitásával. A CSKP KB sok sikert ki van India kommunistáinak a X. kongresszus határozatainak megvalósításában, és elvtársi szolidaritásáról biztosítja India Kommunista Pártját a munkás- osztály és a szocializmus ügyéért vívott lankadatlan küzdőiméin. Szovjet-Sziberia és Távol-Kelet Lenárt és Šalgovič elvtárs a kiállításon (ČSTK) — Jozef Lenári, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára és Viliam šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke, tegnap ellátogattak a Bratislavában, a Kultúra Házában „Szovjet-Szibéria és Távol- Kelet“ néven megrendezett kiállításra. Érdeklődéssel nézték végig az APN szovjet hírügynökség ri portereinek művészi fénykép felvételeit, amelyek Szibériát, mint a hatalmas átalakulások földjét s lakosainak gazdag életét mutatják be. A fekete-fehér és színes foto- dokumentumok betekintést nyújtanak a sarkkutatók életébe. akik a szovjet Távol-Kelet hatalmas területeit kutatják. Emelik a tervezés színvonalát Tervezési hivatalok küldöttsége Hruškovič elvtársnál (ČSTK) — Miloslav Hruško- vič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára tegnap fogadta Szlovákia központi tervezési hivatalainak képviselőit, akik átnyújtották csoportos szocialista vállalásukat a CSKP KB, a szövetségi kormány, az SZKT és a SZISZ KB felhívására adott válaszként. E vállalásban kifejezték a tervezési dolgozók törekvését, amely szerint a kötelező feladatok és a kiemelt építkezések tervrajzait határidő előtt elkészítik. A tervezők a vállalásban Új szénfeftési rekord (ČSTK — Oj szlovákiai fejtési rekordot állított fel tegnap reggel a CígeT-bánya Ján PSenák vezette 72 tagú munkai csoportja. 31 munkanap alatt 32 998 tonna szenet fejtettek, ami 446 tonnával több, mint a XV. pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásukban ígért mennyiség. A szép eredmény a 16 tagú komplex racionalizálási brigádnak is köszönhető, melynek vezetője Milan Pešlo mérnök, a vállalat igazgatója. A segédüzemek 16 dolgozója is kivette részét a munkából. Az új rekordot a munkacsoport a DVP 5-ös csehszlovák dúcolás és a KSV 200- as kombájn segítségével érte el. A csoport tagjai vállalták: 15 héten át naponta legalább 1000 tonna szenet fejtenek, ami kb. 25 százalékkal több, mint eddigi teljesítményük. ezenkívül arra kötelezik magukat, hogy emelik a tervezési munkálatok színvonalát, elsősorban a beruházásfejlesztés hatékonyságát, melynek eredménye anyag- és energiamegtakarítás lesz, emellet nem fe ledkeznek meg a tervezett a) kotások esztétikai értékének szem előtt tartásáról. Vállalásukkal ugyanakkor kifejezik készségüket, hogy ingyenesen, a nemzeti bizottságok megsegí tése céljából a „Z“ városfej lesztési akció keretében készítik el a kisebb építkezések tervrajzait. RÖVIDEN ★ Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, kedden fogadta Martin Macűchot, Csehszlovákiának a Koreai Népi Demok ratikus Köztársaságba kine vezett új rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Alois Indra elvtárs ugyancsak kedden fogadta Skjold Gustáv Mellliint, Dánia csehszlovákiai nagykövetét. A találkozó a nagykövet kérelmére jött létre. ★ Az épülő új koSicei kórház megtekintésével tegnap befejezte szlovákiai látogatását az Ukráh SZSZK egészségügyi dolgozóinak négytagú küldöttsége. A küldöttséget Borisz Pavlovics Kristop, az Ukrán SZSZK egészségügyi miniszterének helyettese vezette. Hatnapos itt-tar- tózkodása során a küldöttség Bratislavában, Banská Bystricán és KoSicén járt. SIKERES MÉRLEG — IGÉNYES FELADATOK Jozef BehunCik mérnök, a kilenc szlovákiai építővállalat tevékenységét Irányító koSicel ipari építkezések szakágazati főigazgatóságának vezérigazgatója és legközelebbi munkatársai tegnap tájékoztatták az újságírókat az ötödik ötéves tervidőszakban rájuk háruló feladatok teljesítésének eredményeiről, valamint az 19/6. évi feladatokról. Az elmúlt öt év alatt a fő- igazgatósághoz tartozó vállalatok köze! 14,5 milliárd korona éirtékü építkezéseket adtak át. Míg 1971-ben például a felépített és átadott építkezések értéke 2,5 milliárd koronát tett » ki 1975-ben már meghaladta a négymllliárd koronát, amikor 37 fontos Ipari építkezésen dolgoztak, s a tervet 56 millió koronával túlszárnyalták. Az ötödik ötéves tervidőszak utolsó évében teljesítették a lakásépítkezés területén eddig legnagyobb feladatot, s 1782 lakást — csaknem 43 százalékkal többet, mint 1974-ben — adtai; át. Az orenburgi gázvezeték építkezésén a főigazgatóság két vállalata — a KoSicei Kohóépítő Vállalat és Banská Bystrica-i Stavoindustria — az idén 30,6 millió korona értékű munkát végez. Tervüket 101,8 százalékra teljesítik. A főigazgatóság vállalataiban az ötéves tervidőszak alatt 36,6 százalékkal növekedett a munkát erm el ék en y s ég. Igényes feladatok megvalósítása vár a vállalatok munkaközösségére a hatodik ötéves tervidőszak folyamán, amikor az előző ötéves tervhez viszo nyitva 55,2 százalékkal nagyobb, 29,5 milliárd korona ér téku munkát kell elvégezniük. A főigazgatóság és a mellette működő pártszervezet a a CSKP KB levelé’iRk sze'Ie- mében egységes eljárási mód szert dolgozott ki a megnövekedett feladatok sikeres teljesítése érdekében, amely minden fontos munkaszakasz számára konkrét tennivalókat tűz ki. Ezek megvalósítására Irányulnak a XV. pártkongresz- szus tiszteletére vállalt kötele zettségek is. fik) NAGYGYŰLÉS HAVANNÁBAN íFolytatás az 1. oldalról) még ilyen biztosnak nem látszott a forradalom jövője. A holnap biztosítéka a párt. A kongresszus, majd pedig a Forradalom téren összegyűlt tömeg állásfoglalása a párt és a nép szilárd egységét bizonyítja. A szónok a továbbiakban a Szovjetunió és a szocialista közösség, a testvérpártok és a nemzetközi munkásmozgalom, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak szerepét méltatta. Köszönetét mondott Kubának nyújtott segítségükért. Egyedül sohasem győzhettünk volna — mondotta. — A Szoo jetunió tettekkel mutatta meg, mit jelent a proletár internacionalizmus. Fidel Castro kitért a kong resszus záróbeszédében említett témára: Az Angolának nyújtott kubai segítség amerikai visszhangjára. Hangsúlyozta: Senki sem feledkezhetett meg arról, hogy Kuba nemcsak latin amerikai, hanem egyben „lalin-af- rtkai“ ország is. Számos polgárának ereiben az egykor rabFELELMEK TETTÜKÉRT Amszterdam — Kedden az emberi szabadságjogok megsértése, gyilkossággal való fenyegetés és illegális fegyverviselés miatt vád alá helyezték azt a hét fiatal dél-malukuit, akik 15 napon át 25 túszt tartottak fogva Indonézia amszterdami konzulátusán. Az ügyész közölte, hogy a rendőrségi vizsgálatok lezárása után további vádak is felmerülhetlek. Megadták magukat a bécsi OPEC-központ támadói Algír, Tripoli, Be/rút — Algír repülőterén kedden megadták magukat annak a kommandónak a tagjai, amely vasárnap Bécsben támadást intézett az OPEC központja ellen, és túszként foglyul ejtette az ott tárgyaló olajügyi minisztereket. Az Osztrák Légitársaság DC —9-es repülőgépe, amely hétfőn előbb Algírba, majd Tripo- llba szállította a hat fegyverest és túszaikat, kedden ismét visz- szatért az algériai fővárosba, miután a tunéziai hatóságok a Líbiából érkezett gépnek nem adtak leszállási engedélyt. Tri- poliban a terroristák újabb minisztereket és más túszokat engedtek szabadon. Miután gépük másodszor is leszállt az algériai főváros repülőterén, elengedték a fedélzeten maradt 15 túszt, majd átadták fegyvereiket az algériai rendőrségnek. Az AFP francia hírügynökség algíri jelentése szerint az OPEC székház elleni támadást végrehajtó kommandó tagjait jelenleg a biztonsági rendőrség emberei hallgatják ki. Jólértesült források szerint az eml>er- rablók második algériai leszállásuk alkalmával főként idegkimerültség miatt adták meg magukat. A kommandó a libanoni sajtó út ián közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben elítélte a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet, amiért a PFSZ csatlakozott az akciót helytelenítő arab erők táborához. „Az arab forradalom karja“ nevű csoport ugyanakkor cáfolta, hogy vezetőjük az a Carlos fedőnevű személy lenne, aki korábban Párizsban tűzharcot vívott a francia biztonsági erők embereivel és hármat agyonlőtt közülük. Az egyiptomi kormány Kairóban hétfőn nyilvánosságra hozott nyilatkozatában élesen elítélte a kommandóakciót, hangsúlyozva, hogv az ártott az arab ügynek és különösen a palesztin nép ügyének. szolgaként a szigetre telepített afrikaiak vére folyik. Az Egyesült Államoknak ahelyett, hogy a mi Angolának nyújtott segít- ségiinkre így reagál, inkább bocsánatot kellene kérnie Kubától ama aljas tervek miatt, amelyeket a CIA révén — ahogy ma már az amerikai hivatalos dokumentumokból is közismert — a kubai vezetők meggyilkolására szőtt. Ezt joggal elvárja a kubai nép. Kuba és az Egyesült Államok számára hasznos lehetne a gazdasági kapcsolatok felújítása, de az az idő már elmúlt, aniikor Kubát zsarolni le hetett, s elveiből egy jottányit sem fog engedni. Fidel Castro kérdéseire válaszolva többszázezres kőrus mondott igent az Angolának nyújtott segítségre, s elutasította az imperializmus előtti behódolást. A tömeggyűlés az Internacio- náléval ért véget. Este — közép-európai idő szerint a hajnali órákban — a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága nagyszabású fogadást rendezett a tanácskozás tiszteletére felépített — alig három hónap alatt — Cu- bacana Palotában és annak kertjében a küldöttek és a külföldi delegációk tiszteletére. A fogadáson jelen voltak a kubai párt vezetői, az állami szervek irányítói, a külföldi vendégek. A csehszlovák küldöttség, amely a Kubai Kommunista Párt I. kongresszusán vett részt, tegnap a kora reggeli órákban Havannából hazaindult. A delegációt, amely december 15-től tartózkodott Kubában 17"<;?Z BiTak, a CSKP KB Ehvr evőének tagja, a CSKP KB , vezette és tagja Jan Fejtik, a CSKP KB titkára és Vá"nv> llá jek, a CSKP KB tagia i CSKP közép-csehországi l "ottságá- nak vezető titkára volt. A Jósé Marti Repülőtéren a csehszlovák vendégeket Joel Domenech, a kubai forradalmi kormány alelnöke búcsúztatta. Jelen voltak a csehszlovák képviseleti hivatal tagjai is Stanislav Svoboda nagykövettel az élen. AKTIVIZÁLÓDIK A SPANYOL DEMOKRATIKUS KATONAI MOZGALOM Szolidaritási kampány a bebörtömzöttefc védelmében Madrid — A Spanyol Demokratikus Katonai Szövetség hétfőn megtartotta első hazai sajtóértekezletét Madridban. A szervezet tavaly májusban alakult meg külföldön és az ország demokratizálását tűzte ki célul. Nyolc tagját nemrég letartóztatták a spanyol hatóságok „lázadás“ vádjával és rövidesen hadbíróság elé állítják őket. A mozgalom három képviselője a hétfő esti sajtóértekezleten először is csatlakozott az általános amnesztia követeléséhez, hangsúlyozva, hogy ez elkerülhetetlen az igazi nemzeti megbékélés létrehozásához, amely véget vetne a polgárháborúból származó megosztottságnak. A mozgalom követeli, hogy letartóztatott tagjait haladéktalanul bocsássák szabadon, mert nincs más bűnük, mint az, hogy szeretik hazájukat és azt kívánják, hogy a demokratikus eszmények és az emberi jogok megvalósuljanak Spanyolországban. A mozgalom három szóvivője ismertette a Demokratikus Katonai Szövetség politikai céljait. Elmondották, hogy a szervezetnek 600 aktív tagja és 400 szimpatizánsa van a három fegyveres testületben. A hadsereg szerepét az ország védelmére akarják korlátozni, és „aktív semlegességet“ tanúsítanak, ha egy ideiglenes kormány kerülne hatalomra. A király személye ellen a mozgalomnak nincs semmi kifogása, de helyteleníti azt a tényt, hogy az új államfőt a nép megkérdezése nélkül kényszerítették az országra. Ami az aktív semlegességet illeti, ez annyit jelent, hogy a mozgalom egy népi kormány hatalomra jutása esetén megbénítaná a szélsőjobboldal azon képviselőit, akik terrorakciókat akarnának végrehajtani. Franco halála után a Lucero-művelet már ilyen körülményekkel fenyegetett, az ellenzék vezetőinek letartóztatása tüntetéseket és zavargásokat válthatott volna ki, ha ezek lecsillapítására bevetették volna a hadsereget. A demokratikus katonai mozgalomnak az volt a szándéka, hogy párbeszédet kezd a dolgozó tömegekkel. Ezt a tervet anyagi és stratégiai szempontból jól előkészítették, számításba vették bizonyos személyek védelmét is. A demokratikus katonai mozgalom most nemzetközi szolidaritási kampányt akar indítani nyolc letartóztatott tagjának védelmében. Január 2-án delegációval képviselteti magát azon a római demonstráción, amelyen részt vesznek az ellenzéki Demokratikus Tanács és a Demokratikus Platform képviselői. A delegáció felveszi a kapcsolatot az olasz kormány és a Vatikán illetékeseivel is. SZOVJET NYILATKOZAT A KOZMOSZ—782 BIOLÓGIAI KÍSÉRLETEIRŐL Moszkva — Avetyik Burnaz- jan, a Szovjetunió egészségügyi miniszterhelyettese írja a moszkvai Pravda keddi számában: — A Kozmosz-782 bioszput- nyikon végzett bonyolult kísérletek magyar, román, lengyel, csehszlovák, szovjet, amerikai és francia szakértők részvételével elősegítik a nemzetközi együttműködés további szilár- dulását és lényeges segítséget nyújtanak az ember tartós űrrepülését biztosító rendszerek tökéletesítéséhez. A december 15-én a leszállÓN berendezésnek a megadott térségben való földretérésével befejeződött a Kozmosz 782 bio- szputnyik útja. Valamennyi állat és biológiai objektum jó állapotban tért vissza a Főidre. A leszállás színhelyén megkezKÖZEL-KELET HÍRE! Bejrút — Bejrútban légiriadót rendeltek el, miután izraeli katonai repülőgépek nagy magasságban behatoltak az ország légiterébe és átrepültek a főváros felett. A keddi libanoni lapok szerint Izrael nagyarányú csapatösszevonásokat hajtott végre a két ország határa mentén. Tel Aviv — Alfréd Atherton amerikai külügyi államtitkár közel-keleti tárgyalókörútjának utolsó állomásáról, Izraelből kedden hazaindult Washingtonba. Szíria, Szaúd-Arábia, Jordánia. Egyiptom és Izrael vezetőivel helyzetfelmérő, tájékozódó megbeszéléseket folytatott az ENSZ Biztonsági Tanácsának január 12-én kezdődő közel-keleti vitája előtt. dődtek a vizsgálatok egy mozgó tábori laboratórium segítségével. A szputnyikon kísérleteket folytattak állatokkal, növényekkel, baktériumsejtekkel, alacsony rendű gombákkal, muslicákkal, valamint rákkal fertőzött növényi sejtekkel, hogy tanulmányozzák a nehézségi erőnek az élettevékenység molekuláris-genetikai alapjaira, az organizmus növekedési, fejlődési és elöregedési folyamataira gyakorolt hatását. A szovjet és amerikai genetikusoknak a muslicákkal végzett kísérlete annak felderítését célozta, hagy-e „genetikai nyomot“ a kővetkező nemzedékekben a tartós súlytalanság hatása. Rendkívül fontos kísérletet végeztek a szovjet és amerikai embriológusok halikrával. Az űrrepülés közben kikelt ivadékok és azoknak az űrrepülést követő tanulmányozása elősegíti a vesztibuláris berendezés fejlődési sajátosságainak tanulmányozását a súlytalanság állapotában. A patkányokon és teknősbékákon végzett fiziológiai kísérleteknek az volt a feladata, hogy kutassák a súlytalanság befolyását a fiziológiai folyamatok napi ritmusára és a legfontosabb szervi rendszerek morfológiai és fiziológiai mutatóira. 1975 XII. 24.