Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)

1975-12-21 / 51. szám, Vasarnapi Új Szó

OTT ÉLEK

KÖZÖTTÜK...

A választási program teljesítése elsődleges feladat

Osztényi Árpádnak, a Szakszervezetük Galántai járási Tanácsa dolgozójának irodáját a folyosó végén találtam meg. Bentről élénk beszélgetés hallatszott ki, amelyet kopogtatásom félbeszakított. Amikor benyitottam, az idősebb ember felállt és eltávozott, mondván, később még visszajön. Osztényi elvtárs fürkésző tekintettel mért végig, majd mosolyogva megkérdezte: „Mivel szolgálhatok“. A kérdés egy kissé váratlanul ért, és hirtelenében nem tudtam, hogy az itteni munkája vagy a képviselői tevékenysége felől érdeklődjem-e először:

— Alsószeliben lakom

— siet segítségemre. — Amikor elvégeztem a középiskolát, az asztalos- mesterséget tanultam ki a Spišská Nová Ves-i szakképző központban. A segédlevél megszerzése után a galántai bútorgyárba kerültem. A csiszoló részlegen 1960-ig, tényleges katonai szol- gálatom megkezdéséig dolgoztam.

Mint példás katona tért vissza a polgári életbe, korábbi munkahelyére. A leszerelés után két év múlva a Hradec Králové-i kétéves ipariskolába küldték továbbképzésre. Amikor visszatért, 1970-ig minőségi ellenőr, majd később az előkészítő részlegen lett mester. Ezt a beosztását egy évvel ezelőtt hagyta ott, azóta a jelenlegi munkahelyén dolgozik mint a statisztikai információs részleg dolgozója.

— Nehezen váltam meg előző munkahelyemtől — mondja. — Egy kis nézeteltérésem volt a vezetőséggel; mivel úgy gondoltam, nekem van igazam, kenyértörésre került sor. Ebben ugyan az is közrejátszott, hogy hívtak, jöjjek ide dolgozni.

Nem ez az első funkciója. Az ifjúsági szövet- » ségbeii éveken keresztül tevékenykedett, több funkciót töltött be a falusi és az üzemi szervezetbeli is. Az utóbbi helyen 1970—1971-ben az elnöki tisztséget látta el. A párttagok sorába 1959 ben vették fel. így, amikor a múlt választások előtt Alsószeliben azt latolgatták, kit javasoljanak képviselőnek a járási nemzeti bizottságba, rá esett>a választás.

— Nagy megtiszteltetésnek vettem a képviselői megbízatást, de ugyanakkor tudtam, hogy ez nagy felelősséggel is jár. Az elmúlt négy év alatt igyekeztem úgy dolgozni, hogy a helyi nemzeti bizottság és választóim segítségére legyek, főleg a választási program teljesítése terén.

Lelkesedve sorolja fel, mivel is lettek gazdagabbak a múlt választások óta. Első helyen említi meg a 60 férőhelyes óvodát, amelynek munkálataival még augusztusban elkészültek, de kazánhiány miatt csak 197*6 elején vehetik birtokukba a gyerekek. A hnb székházát is 1972 ben adták át rendeltetésének. Itt kapott helyet a ruhabegyűjtő is. Tatarozták, illetve hozzáépítéssel megnagyobbították a művelődési otthont, a sportpályán lelátót és öltözőt építenek. Itt a munkálatok befejezését nagyban gátolják, hogy eddig nem tudtak megfelelő tetőelemeket beszerezni.

— Egy parkot is létesítettünk, ós be is kerítettük — mondja Osztényi elvtárs. — Több mint 600 méter utat portalanítottunk, s ugyau- ennyi betonutat építettünk az új lakótelepen. Egy régi épület átalakításával gyermekorvosi rendelőt hoztunk létre. Rendbe tettük a szlovák tanítási nyelvű iskolát is. Kimaradt a választási programból a csatornázás, de ehelyett az új évben, a Z-akció keretében egy bevásárló központ építését kezdjük meg.

Lehet, hogy a felsorolás nem egészen pontos, egy két kisebb akció kimaradt. Egy azonban biztos, hogy az alsószelieknél szorgalomban nincs hiány. Ezt ő maga is leszögezte. Amikor szükség volt a segítő kézre, a választók mindenkor ott voltak. A Csehszlovák Nőszövetség és a Vöröskereszt helyi szervezetei a legaktívabb tömegszervezetek a községben, de a többiek sem tétlenkednek.

— Bár gyakran járok szakszervezeti gyűlésekre, a választóimmal rendszeresen találkozom. Ott élek közöttük, így otthon töltöm a szabad időmet — mondja. — Nyáron a feleségemnek. segítek kapálni, aki az efsz-ben dolgozik, s ha a mezőn nem akad munka, akkor előkerülnek az asztalosszerszámok, mert mi tagadas, szerelem a mesterségemet. A fúrás-faragás jó idegnyugtató és hasznos munka.

Osztényi Árpád a Galántai Jnb képviselője, tanácstag, a közelmúltban töltötte ki a kérdőívet a négyéves szakszervezeti iskolába, amelyet levelezőként végez el, illetve havonta egy hetet tölt ott. Ez természetesen nagy megterhelést jelent majd számára, hiszen a tanulás melleit a mindennapi teendőket is el kell végeznie. Ennek ellenére kellően tudatosítja, hogy a továbbképzésre szüksége van, mert ez a jobb és felelősségteljesebb munka egyik alapvető feltétele.

— Az év véget ért, s nemsokára a megbízatási időszak is — mondja búcsúzóul. — Közeleg a számadás ideje. Hogy hogyan is dolgoztam? Erre majd a választóim adják meg a választ. Ogy gondolom, nem kell majd pirulnom. S ha netán újra jelölnek, ez lesz a legnagyobb elismerés. Az eddig szerzett tapasztalatok a jövőben még jobb munka elvégzésére adnak lehetőséget.

NEMET!! JÁNOS

A kotrógépen dolgozó brigád tagjai: Molnár István. Cerny Stanislav, Lengyel István, Szűri Béla, Mellék István és Rózsás István

EMBEREK A VlZEN

Amíg a Dunából a partra kerül a kavics

társsal, a kirakóuszály egyik legrégibb munkásával beszélgettünk munkájukról.

— A dunai kavics nálunk a legjobb kavicsfajta, ezért igen nagy az érdeklődés iránta. Mosott, tiszta anyag. Mind a környékre, mind az ország távolabbi részeibe szállítjuk. Építkezési elemek, oszlopok, hídkonstrukeiók, valamint a csatornázási hálózat csövei készülnek be lőle.

— Közelebbről nézve, miből is tevődik össze ez a nagy halom ki termelt kavics?

— Kétfajta kövecskéből. Az egyik fajta a kőtörmelékből származó sodort kavics, a másik pedig a ho mokkő, vagyis az úgynevezett atka. Az atka bizonyos lerakódási folyamat alapján képződik. Na és a homok, amely lényegében a kavics finomságát növeli. Ezek közül legértékesebb a borsó nagyságú, sodort kavics.

— Hogyan dolgozik ez a nagy kolosszus?

— Az úszótest mind kitermelésre, mind kirakásra alkalmas. Jelenleg munkatársaimmal, Néveri Lászlóval és Győri Lászlóval a szállítóuszályokból való kirakással foglalkozunk. Felváltva kezeljük az uszály valamennyi berendezését. Kanalának űrtartalma. 1,5 köbméter, és napi teljesítményünk eléri az 1200 köbméter kirakott kavicsot.

Közben megint kiraktak egy uszályt, és mi Szabadka Ferenc kapitánnyal elindultunk a termelés színhelyére. Eloldják a rögzítő köteleket, és máris a folyó közepén.

A daru kezelői: Néveri László, Fekete János és Győri László

Mankóban a daru -----------T

ár

ral szemben hajózunk. Vagy három kilométert úszunk, és kikötünk a „Kamzik“ termelőuszály oldalánál. Az irányító fülkében, Molnár István elvtárs munkahelyén foglalunk helyet.

A kotrógép végtelen kanálsora kötötte le a figyelmem.

Molnár elvtárs, aki közel 16 éve itt dolgozik a víz felett, szívesen beszélt munkájáról:

— Mi a Duna szabályozásával foglalkozunk, és egyben termeljük a finom kavicsot. A termelés színhelyét és lehetőségeit bratislavai kutatóintézetünk állapítja meg, mintavételek alapján.

—• Hogyan kerül hozzánk a kavics?

— Vándorol. A hajóút egyik oldaláról a másikra, mindig odább és odább. Sok helyütt gyönge az áramlat, és lerakódás keletkezik. Mi aztán vagy hat méter mélységből, a kavicsfalról puttonykanalak segítségével szedjük és szórjuk az adagoló berendezésbe, ahonnan szállító szalag segítségével az uszályba kerül. Egy óra leforgása alatt megtelik az uszály. Közel 120 köbméter kaviccsal.

Üjból köteleket oldunk, és kapitányunk elindítja a hajócsavart.

— Szabadka elvtárs, nem nehéz az ilyenfajta hajózgatás?

— Hajóscsaládból származom. Már 1945-től a Szovjet Dunahajózási Társulatnál dolgoztam. A Dunát széltében-hosszában ismerem. Különben még egy beosztásom van a fedélzeten. Szakácskodom. Ha erre jár, jöjjön el egy kitűnő halászlére!

Egy nehéz kanyar, aztán kikötünk. Majd néhány kézszorítás, és ahogy távolodom, hallom, hogyan súg a dunai kavics.

Kép és s/üveg: KÖNÖZSI ISTVÁN

Sétálok a folyó partján, és tekintetem megpihen az elhaladó fehérhajótól vert hullámokon. Odébb egy vaskonstrukció hajlong a víztükörben, és időnként nagy tömeg kavicsot lódít a partra.

Megközelítem a rakpartot, ahol egy tábla hívja fel figyelmemet, a következő felirattal: „A Nyugatszlovákiai Kő- és Kavicsbányák nemzeti vállalatának párkányi üzeme!“

Nemsokára Babin József elvtárs, a részleg vezetője fogad, akitől sok érdekeset tudtam meg részlegük munkájáról, kollektívájáról és célkitűzéseikről.

— Ezen a szakaszon, ahol a Duna elhagyja hazánkat, egy kotrógép, két uszály meg egy kirakóda- ru segítségével termeljük az ezüstszínű kavicsot. Kollektívánk szocialista brigádot alkot, amely már elnyerte a bronz fokozatot. Ebben az évben a nehéz körülmények ellenére minden hónapban teljesítettük tervünket. A CSKP XV. kongresszusának tiszteletére decemberben terven felül 23 000 korona értékű nyersanyagot termelünk. Ezenkívül minden brigádtag saját községében nyolc órát dolgozik le a „Z“-akciő keretében.

Ezután megtekintettük a termelési folyamatot. Leküzdve a süppedő kavicsréteget, felmerészkedtünk a konstrukciót hordozó úszótestre.

A fedélzeten Fekete János elv-