Új Szó, 1975. december (28. évfolyam, 283-308. szám)
1975-12-14 / 50. szám, Vasarnapi Új Szó
A második világháború harcterein aratott győzelem utón mindenki úgy vélte, hogy a fasizmus talán soha többé nem üti fel a fejét. Ez összhangban volt az egész béke- szerető emberiség óhajával. Főleg azért is. mert éltető szellemi forrásai ennek a kétséges ideológiai platform- mi k. ahogy ezeket Nietsche és Hus- serie német filozófusok nézetei és S. Kierkegaard dán filozófus vallásos- misztika! elképzelései bemutatják, mintha lényegében kikerültek volna az érdeklődés perifériájára, vagy pedig az egzisztencializmus, a neopo- zitivizmus, a pragmatizmus és a neo- tomizmus szellemi irányzatai teljesen a háttérbe szorították volna őket. A fasizmus azonban, sajnos, mindmáig nem tűnt el a világ térképéről. A félelem és a pesszimizmus filozófiája A fasizmus megnyilvánulása mindenekelőtt a könyörtelen erőszak, agresszivitás — az egyén, egy korlátolt csoport, egyetlen nép vagy állam érdekében. De hogyan akar szembeszáll ni ezzel az irányzattal például az egzisztencializmus, amikor azt állítja, hogy az ember egész élete, amelynek szempontjából szerinte a legfontosabb tény a saját személyes léte és egyéni szabadsága (elszakadva a valóságtól) a haláltól, a jövőtől való félelem légkörében zajlik le? És hasonlóképpen, amennyiben vallásos egzisztencializmusról fjaspers, Harcéi. Berdjajev) vagy az úgynevezett ateista egzisztencializmusról van szó. (Heidegger, Sartre, Camus és mások). A nyugtalanság, az aggódás és a magányosság érzése a holnaptól való félelemben konkretizálódik: mint a munkanélküliségtől, a rendőrségtől és a bűnözőktől, a háborútól, a kapitalizmus válságperspektíváitől. Az ember társadalmi támogatás és kötelezettségek nélkül tulajdonképpen meg van fosztva erkölcsi alapjaitól. A polgári individualizmus, az emberek pszichikai bizonytalanságában és általános erkölcsi hanyatlásában mu- tatknrik meg. .in ennyi ben az uralmon levő burzsoázia szellemi élete számára a pesz- szimizmus és a jövőtől való félelem jellemző, nem lehet másként, minthogy társadalomellenes indulatokat és elferdült hajlamokat szítson „alattvalóiban”, demoralizálja őket: manipuláljon velük saját javára, Igyekezvén feltartóztatni az elkerülhetetlen összeomlást. A „pesszimizmus és félelem filozófiájának“ szociális gyökerei a kapitalizmus általános válságának tagadhatatlan megnyilvánulás-'” A korábbi pozitivizmusra épült neo- pozitivizmus sem képes kielégítő választ iidni a társadalmi élet problémáira. Annál kevésbé képes gátat emelni az erőszaknak a kizsákmányoló társadalomban. Ennek az irányzatnak hívei, mint például Carnap, Morris, Bridgmann, Ayer, tagadják a reális világ okai és törvényszerűségei megismerésének lehetőségét; a neopozitivizmus csupán az olyan tapasztalatokat ismeri el. mint amilyenek szerinte: a saját élmények, az emberi értelem tevékenységének eredményei. Azzal hogy tagadja a minket körülvevő világ megismerésének lehetőségét, a neopozitivizmus a tudomány feladatát csupán a közvetlen megfigyelés eredményeinek leírásában látja. A tudományt igyekszik összebékíteni a vallással. Ez a jellegzetesen szubjektív Idealista irányzat azzal, hogy ellenséges a tudománynyal. ellenséges mindenfajta társadalmi haladással szemben is. Képes valamelyest konzerválni a meglevő állapotot a polgári rendszer és ezzel egyszersmind a fasizáló elemek javára. Logika helyett — kételkedés A pozitivizmushoz igen közel áll a pragmatizmus, egy agresszív filozófiai irányzat, mely jellemző a kapitalizmus szociális valóságára, különösen az Egyesült Államokban. Hirdetői közül a legismertebb William James, akinél Mussolini is tanult, s a pragmatizmust a „fasizmus sarkkövének“ tartotta Ehhez a nem túlságosan csábító gondolathoz igen közel állnak nézeteikkel Dewey, Peirce, Hook és mások Mivel a pragmatizmus valamennyi értéket az ember számára való gyakorlati hasznosságuk szempontjából ítél meg (a kapitalista valóság keretében), felületes szemlélet esetén úgy tűnhetnék, hogy a gyakorlat, a cselekvés valóságát tűzi ki ismérvként. (Pragma egyenlő tett, cselekedet). Ámde a praxist tisztán szubjektív idealista módon fogja fel, mivel ezt az embernek csupán az érzékleteivel azonosítja, s ezen az alapon tagadja a valóság megismerésének hitelességét. A világ a pragmatizmus szerint az érzékietek és élmények káosza, belső egység nélkül és nem hozzáférhető a racionális megismerés számára. A vallási eszmét a pragmatizmus igen hasznosnak sőt valósnak tartja. Az egészséges logika helyét a kételkedés, a szkepszis foglalja el. William James azt mondja, hogy „lehet, ugyanúgy élnünk a világban, mint a kutyáknak és a macskáknak könyvtárainkban; látják a könyveket és hallják a beszélgetést, anélkül, hogy mindebben valamiféle értelmet sejtenének“ Még tovább megy a ueotomizmus, amikor igyekszik bebizonyítani, hogy a vallás teljes mértékben összeegyeztethető a tudománnyal; úgymond, csak a vallás képes lecsillapítani a reményre éhes szíveket és elhozni az üdvözülést. Az ebbe a jelenkori polgári világnézetbe foglalt elemek ve szélyességét (ez a világnézet Aquinói Tamás misztikus tanítására támaszkodik) fokozza a polgári értelmiségnek a spiritizmusra, tenyérjóslásra, asztrológiára és másfajta babonákra va„Amíg az ember, az egyén a szubjektum a Kozmosz középpontjának érzi magát — véli William James —, addig a világ tengelyé a magánvállalkozói (tehát kizsákmányolói — a szerző) gondolkodású ember egoista központjain fog keresztülhaladni." Az emberek és a fejlődés törvényszerűségei Az ember összes jellemző tulajdonságával. fejlett értelemmel, akarattal, erkölcsi elvekkel, beszédkészséggel stb. csak a magához hasonlóak társaságában fejlődhetett. Életének értelmét a társadalomban találta meg; a szó szoros értelmében véve csak a társadalmi keretek között kifejtett munkatevékenység révén lett gondol- kodo lénnyé. Ezért elutasítjuk a pragmatisták nézeteit, hogy az ember magatartása és munkája a társadalomban elvileg azonos a patkány magatartásával a labirintusban, ez a patkány mindunió hajlama. Nemhiába mondja V. I. Lenin, hogy „a burzsoázia a növek vő és erősödő proletariátustól való félelmében támogat mindent, ami ma radi, ami elcsökevényesedik, ami kö zépkori“. A neotomizmus szélsőségesen reakciós, ezt leleplezi az a nézet, hogy a földi élet úgymond, csak felkészülés a túlvilági örök életre. Szerinte ezért kicsinyes a harc, az elnyomás az embernek ember által való kizsákmányolása ellen; lázonganl a tökéletes Isteni elrendelés ellen: erkölcs telen. Ha tudjuk, hogy marxista szem szögből nézve a gondolkodás és a cselekvés módja mindenekelőtt a gazdasági viszonyok következtében formálódik, és hogy mindkettő jellegénél fogva visszahat a saját alapjára, már csak egyetlen pillantást vetve is az említett fő filozófiai irányzatok belső szerkezetére, látjuk, hogy nem képesek és nem tudnak szembeszállni a fasiszta veszéllyel. Kiindulási alapjuk és eszmei tartalmuk táptalaja a különböző fajtájú és formájú erőszaknak. Az hogy a Pinochet-téle klikk a nemzetközi Imperializmus segítségével lábbal tiporta Chilében a demokráciát és az ország haladó dolgozóinak emberi jogait, talán nem a fasiszta erőszak megnyilvánulása? Ugyancsak a fasizmus különböző változataival találkozhatunk Spanyolországban, az izraeli uralkodó osztály tetteiben, amelynek lelkiismeretét terheli, hogy palesztinok százezreit űzte el otthonából. A fasizmus változataival lehet találkozni a fajüldöző rendszer országaiban, ahol a felsőbbrendűség ideológiáját valló maroknyi kisebbség több millió színes bőrű lakost zár össze szűk területen, a saját országukban. A jelen Időszakban a legelrettentőbb tanulságtételül szolgál, milyen lehet az arculata a fasizmusnak a portugáliai ellenforradalmi elemek terrorjáról szóló jelentés, de ugyanigy a paraguayi és más latin-amerikai országok diktátorrendszereinek kegyetlenkedéseiről szóló hírek is. És végül a kapitalistáknak az a törekvése, hogy a gazdasági stagnálást kizárólag a dolgozók hátrányára oldják meg, sincsenek túl messze a fasiszta módszerektől. talan akadályokba ütközik addig, amíg véletlenül meg nem találja a kifelé vezető utat Ismerjük a társadalom gazdasági életének törvény- szerűségeit. A dialektikus és a történelmi materializmus módszerének alkalmazásával képesek vagyunk felfedezni minden jelenség mögött ennek lényegét, leleplezni az ellentétek egységét és harcát, amely a jelenségek mozgásának és fejlődésének forrása. Az emberek társadalmi léte. vagyis az anyagi szükségletek kielégítésére szolgáló javak termelése és az ennek alapján az emberek között kialakult kapcsolatok határozzák meg az emberek tudatát is. Az ember képes teljes mértékben megismerni a valós élet törvényszerűségeit. Képes a termelési folyamatban a természet nyújtotta anyagokat átalakítani az emberi szükségleteknek megfelelően. „A világ nem elégíti ki az embert, és az ember cselekedeteivel nem akarja változtatni a természetet“ — mondja 1^. 7. Lenin a Filozófiai füzetekben. És itt vagyunk a dolgok gyökerénél: forradalommal kell megváltoztatni azt az állapotot, amely már nyilvánvalóan magán viseli az elhalás tüneteit. A kizsákmányoló társadalom elébe kell állítani az önismeret tükrét, ha erre önmaga nem képes. Az evolúciós Idealizmus és a forradalmi materializmus követői közötti harcban tükröződik vissza az eszmei harc eszkalációja a haladó *és a reakciós világnézet között. A magántulajdonon alapuló rendszer nem teszi lehetővé a gazdaság tervszerű irányítását a társadalom érdekében. A termelőerők és a termelési viszonyok közötti konfliktus objektív alapja lesz a szocialista forradalomnak. Ez tehát a válasz arra a kérdésre, milyen forradalomra van szükség: a termelési viszonyok és a termelőerők jellege közötti összhang törvényének totális megsértése és a termelés további társadalmasítása mellett, a termelés és a töke monopolisták egyre kisebb csoportjának kezében való növekvő koncentrációja mellett a kapitalizmus ellentmondása annyira kiéleződik, hogy legmagasabb fejlődési szakasza — az imperializmus — önnön tagadásának előfutárává lesz. A marxizmus—leninizmus filozófiai gondolatai a marxista gazdaságelemzésből kiinduló kommunista párt tudatos tevékenysége révén lépnek be a gyakorlatba. Sok függ az objektív és szubjektív tényezők helyes viszonyától — mert a kérdés az, hogy tudatosan, a tömegek tevékenysége révén kerüi-e sor a forradalmi átalakításokra. Ha az ökonómia alatt az emberi akarattól függetlenül megnyilvánuló objektív törvényszerűségek által fejlődésükben irányított, objektíve létező kapcsolatok rendszerét értjük, akkor a politika a termelési viszonyok külső oldalát fejezi ki, vagyis az osztályok és szociális csoportok közötti kapcsolatokat a termelőeszközök tulajdonához való viszony és funkciójuk szerint. Noha a gazdaság mindig meghatározó tényezője a politikának, a lényeg az alap és a felépítmény egymástól függő sgysége. Ámde a politika akkor lesz a gazdaság irányító mozzanatává, amikor megtörténik az objektív gazdasági törvényszerűség felismerése és a társadalmi tulajdon megléte esetén ugyancsak tudatos felhasználása is. A politika tudatosan megnyitja az utat a gazdaság fejlődése előtt, betölti a tudományos prognózis funkcióját; legsajátabb kifejezését a gazdaságban találja meg. A politika nem teljesíti ezt a szerepét, vagyis nem a gazdaságból indul ki és nem tükrözi vissza az objektív gazdasági folyamatokat. a gazdaság ösztönösen fejlődik az objektíven ható törvények alapján — és a helytelen politika idővel csődöt mond. Érvényes ez arra az időszakra is, amelyben a fasiszta irányzatok látszólag felülkerekedtek. Szocializmus — ___az emberiség _____reménye_____ Ez ek közé az elvek közé tartozik a forradalomnak egy további alapvető aspektusa, milyen az ország osztályerői arányának helyes felbecsülése, a kellő tekintéllyel rendelkező párt vezette munkásosztály összefor- rottsági foka. szervezettsége és érettsége, milyen az uralmon levő osztály hatalma és mekkora a külföldről kapott segítsége, felbecslése annak, hogy kinek az oldalán állnak a döntő pillanatokban a katonai és a rendőri fegyveres erők — ezeknek szociális szerkezete rendszerint megfelel a polgári viszonyoknak, erőarányoknak —. milyen a nemzetközi helyzete stb., akkor 'aztán megítélhetjük, milyen eredménye lehet a forradalomnak — legyen az békés vagy fegyveres. A prognózisnak ebben a tekintetben is meg kell lennie a maga tudományos alapjának. V. Teitelboim és Gladys Marin többször rámutattak a Chilében szerzett egyes tanulságokra, ilyen volt pl., hogy a Népi Egység kormánya nem tanúsított elég határozott magatartást az ellenforradalmi reakció növekvő terrorjával szemben. A fasiszta reakció barbársága ismét figyelmeztet — és nemcsak ebből a központból. Tanulni kell a hibákból, levonni a következtetéseket a további harc irányára és módjára nézve. A világ valóban haladó közvéleménye a hős chilei nép oldalán áll. A világ reakciós erői, amelyek számára mindig elég jók a fasiszta eszközök — ideértve a klerikális babonákat és az elmaradt rétegek vallásos elképzelésen — minden alkalmat felhasználnak kirohanásaikhoz. Spanyolországban ugyanúgy, mint Chilében leleplezik igazi arcukat — a véres kezű fasizmus arculatát. A reakció is „forradalmakról“ beszél saját védelmére, megpróbál a munkás- osztály és a dolgozó nép harcainak útján érveket keresni a maga számára, illogikusan és az osztályanta- gonizmus értelmének lényeges megértése nélkül. Az egymással versengő pártok politikai pluralizmusát és a tömegtájékoztatási eszközök függetlenségét a „demokrácia" csúcsának tartja. A marxizmus—leninlzmust azonban nem tudja becsapni. A reakció nem utolsósorban igyekszik reménytelenül hasznot húzni az említett ködös ideológiákból. Mindig riadót fúj maga körül, amikor pozíciójáról, saját bőréről van szó. Ez azonban csak a közelgő vég görcsös megnyilvánulása. Nincs menekvés a „szellemes titokba“, a fasizálódó egzisztencializmus, neopozitivizmus vagy pragmatizmus stb. „mélyére“ sem. A marxizmus—leninizmus elfojthatatlan igazsága győz a társadalmi élet valamennyi területén ezen a Földön, ahol már csak átmenetileg és a reakciósok akaratából lehet helye a fasiszta bűnözésnek. A haladó emberek (akiknek vágyait és reményeit a helsinki értekezlet is megerősítette) ragyogó jelene és jövője a szocializmus, amelyet a győzelmes szocialista forradalmak harcoltak ki. Dr. CYRIL ZIMÁK II ^1 —^1— (—*\(---M— II— TM U I . Ifi11 —j __ji—j i—Ji__j___n__i_
