Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1975-11-12 / 267. szám, szerda

NEh IANY 1 1 KSS9RI BÁN ENSZ-HATÁROZ AT A FAJÜLDÖZÉS ELLEN New York — Az ENSZ köz­gyűlése hétfőn este több ha­tározatot hagyott jóvá, ame­lyek a nemzetközi közvéle­mény nevében elítélik a faj­gyűlöletet, a faji megkülönböz­tetést, az apartheidet, a kolo- nializmust és az idegen ura­lom minden formáját. A köz­gyűlés felhívta a tagállamokat, hogy szigorúan hajtsák végre a fajgyűlölet és az apartheid felszámolásáról szóló ENSZ- határozatokat és részesítsék erkölcsi és anyagi támogatás­ban a faji megkülönböztetés áldozatává vált népeket. Az agyik határozat kimond­ja, hogy a cionizmus a fajel­mélet é§ a faja megkülönböz­tetés egyik formája. E hatá­rozatot az arab világ, a szo­cialista országok és sok el nem kötelezett állam támoga­tásával a közgyűlés 72—35 sza­vazat arányban 32 tartózkodás mellett hagyta jóvá. A határo­zat vitájában sok felszólaló hangoztatta, hogy nem a zsidó vallást bélyegezik meg, hanem Izrael állam politikai ideoló­giáját. Egy másik határozat felhív* Ja a tagállamokat az .1973-ban kezdődött, fajüldözés elleni év­tized programjának megvilősí­Csehszlovák—egyiptomi gazdasági megbeszélések Kairó — Jaroslav fakubec külkereskedelmi miniszter- helyettes vezetésével csehszlo­vák küldöttség tartózkodik Kairóban, ahol aláírták az 1976-os évre szóló árucsere-for­galmi egyezményt Csehszlová­kia és Egyiptom között. Az egyezmény értelmében 3,5 mil­liárd korona értékű árucsere- forgalmat bonyolítanak le. Egyiptom régen szállít Cseh­szlovákiának gyapotot, rizst, déligyümölcsöt és más árut. Tanácskozások folynak köz­szükségleti cikkek és ipari termékek szállításáról, mivel e téren megnövekedtek Egyip­tom lehetőségei. A kereskede­lem szempontjából Egyiptom a fejlődő országok közül Cseh­szlovákia legjelentősebb part­nerei közé tartozik. Csehszlo­vákia gép- és vegyipari ter­mékeket, papírt, fát stb. szál­lít Egyiptomnak. A csehszlovák delegáció ta­lálkozott Zakarij Taufik Abdái Vatah, külkereskedelmi, Ah- mad Szultán energetikai mi­niszterrel ós Egyiptom más je­lentős képviselőjével. tására. E tíz év alatt fel kell számolni az apartheid és a faj- üldözés minden formáját Dél« Afrikában, Rhodesiában és Na­míbiában. 1978-ban Ghanában nemzetközi értekezletet tarta­nak a fajüldözés elleni harc­ról. Ezt a határozatot a köz­gyűlés 116 szavazattal 19 elle­nében 5 tartózkodás melleit hagyta jóvá. Az ENSZ-közgyűlés 1. számú Politikai Bizottsága folytatta a leszerelési vitát. Alekszej Ros- csin szovjet nagykövet a vi­tában hangoztatta, hogy a je­lenlegi nemzetközi helyzet kedvez a leszerelést kérdések megvitatásának. A leszerelés kérdései most, az európai biz­tonsági értekezlet sikeres be­fejezése után egyre jelentő­sebbek lesznek, mivel megol­dásuk folyamata előmozdítja a feszültség enyhülésének továb­bi elmélyítését és visszafordít­hatatlanná válását. Kurt Waldheim. az ENSZ fő­titkára tegnapra virradó éjjel nyilatkozott a közgyűlésben folyó vitáról és elégedetlensé­gét fejezte ki amiatt, hogy szá­mos komoly nemzetközi kér­désben ellentétek mutatkoznak a tagállamok közölt. Felhívta a tagországok küldöttségeit, hogy igyekezzenek az európai biztonsági és együttműködési egyezmény szellemében együtt munkálkodni. A szovjet—amerikai leszerelési egyezmény újabb sikere Washington — Az Egyesült Államok kongresszusának sze­nátusa nagy szótöbbséggel, 65 szavazattal 15 ellenében, hét­főn ratifikálta és aláírásra Gerald Ford elnök elé terjesz­tette azt a jegyzőkönyvet, ame­lyet a Szovjetunió és az Egye­sült Államok között a rakéta­elhárító védelmi rendszerek korlátozásáról kötött és 1972- ben hatályba lépett szerződés­hez kapcsoltak. Ezt a jegyzőkönyvet az 1974 júliusában Moszkvában tartott szovjet—amerikai csúcstalál­kozó idején írták alá. Ezen a találkozón a felek méltatták a rakétaelhárító védelmi rend­szerek korlátozásáról szóló szerződés sikeres megvalósítá­sát és kívánatosnak találták további korlátozások bevezeté­sét ezeknek a rendszereknek a kifejlesztésével kapcsolatban. 1975 XI. 12. f Folytat ás a 2. oldalról.) rek, a hús, a benzin, emelked­ni fog a lakbér és nem tudom még mi minden. Egyes helye­ken olyan hírek terjedtek el, hogy megszűnnek a szabad szombatok, korlátozni fogják az új házasoknak nyújtott köl­csönöket stb. Egyes emberek fantáziája az idegen propagan­da hatására működik. Elsősorban azért, hogy a becsületes emberek ne dőljenek be az ilyen rémhíreknek, nyíl­tan meg akarom mondani, hogy nálunk senkinek sincsenek ilyen szándékai. Sem január el­seje előtt, sem utána nem ter­vezünk semmilyen áremelést. Ellenkezőleg, karácsony előtt és Üjév után is a gazdaság nö­vekedése szerint igyekszünk biztosítani dolgozóink életszín­vonalának emelkedését, meg őrizni a kiskereskedelmi árak általános szintiét. Természetes, hogy az embe­rek lobban akarnak élni, s fő­ként a fiatalabb nemzedéknek vannak nagyobb igényei. Ezt senkinek sem vethetjük a sze­mére. Ám tud'uk hogv ha jooban akarunk élni, jobban is kell dolgoznMnk, jobban kell irányítanunk a munkát. Következetesen érvé­nyesítenünk kell az életben ezt a gondolatot, amelyre a mun­ka és az ember életének krnt- csolata épül. Az Egyesült Acélművek áta­lakítása és korszerűsítése iő pár milliárdba fog kerülni. Többszáz milliárd koronás be­ruházást eszközlünk egész tár­sadalmunk fejlesztésére. Eze­ket a beruházásokat jól fel kell használnunk, hogy minél na­gyobb hasznot hozzanak — hangoztatta Husák elvtárs. Egy­szóval — minden helyen jól és ésszerűen kell gazdálkodnunk. A CSKP Központi Bizottsá­gának ülésén és különféle más alkalmakkor rámutattunk mun­kánk gyenge pontjaira, a prob­lémákra és fogyatékosságokra is, amelyeknek kiküszöbölése lehetővé teszi, hogy minél töb­bet adjunk népünk asztalára, minél többet juttassunk társa­dalmunknak. * * Ezek a problémáink és így fogyatékosságaink nem válság- jellegűek, mint a burzsoá vi­lágban, ahol munkanélküliség, az infláció, drágulás van, ahol rosszabbodnak a dolgozó nép életkörülményei. Nálunk ezek a növekedés problémái, ame­lyek elsősorban a nagy köve­telményekből és igényekből, né­ha pedig a megoldások során tanúsított elégtelen felelősség- érzetből is következnek. Van erőnk e problémák megoldá­sára, van erőnk arra, hogy még gyorsabb léptekkel haladjunk előre. Dolgozóink milliói derék munkájának eredményeként jó világhírneve van Csehszlová­kiának mint fejlett, konszoli­dált. virágzó szocialista állam­nak. Ez munkásosztályunk, a parasztság, az értelmiség érde­me a érde­me tlusák elvtárs ueoz,eue végén sok további munkasikert kívánt a kladnői dolgozóknak és kije­lentette, hogy az elért ered­mények láttán érzett büszke­séggel és népünk boldog élete további éveinek biztos tudatá­val haladunk a XV. kongresz- szus felé. Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke szívélyesen fogadja Waltcr Scheel nyugatnémet állam­főt. Telefoto: CSTK FOLYTATÓDNAK A SZOVJET—NYUGATNÉMET HIVATALOS TÁRGYALÁSOK Leonyid Brezsnyev fogadta Walter Scheelt. Moszkva — Kedden a Kreml­ijén folytatódtak a megbeszé­lések Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke és Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter, valamint Walter Scheel, az NSZK elnöke és Ilans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet al kancellár, külügy­miniszter között. Mint ismeretes, Walter Scheel hétfőn érkezett Moszk­vába hivatalos látogatásra a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének meghívására. A tárgyalások középpontjá­ban azok a kérdések állták, amelyek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet befejezése utáni időszakban a nemzetközi enyhülési folyamat tovább fejlődését képezik. Mindkét fél kifejezte azt a tö­rekvését, hogy két és sokolda­lú alapon minden módon elő­segíti az ebben az irányban teendő hatékony intézkedések megvalósítását. A tárgyalásokat a tárgyila­gos és nyílt hozzállás jelle­mezte minden mevitatott kér­désben, különös tekintettel a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésének szükségességé­re. A nyugatnémet gazdaságügyi minisztérium a szovjet—nyu­gatnémet államfői megbeszélé­sekkel egyidőben közölte, hogy sikeresen fejlődik a két or­szág gazdasági kapcsolata. Az ez év első tíz hónapjában a Szovjetunióba irányuló nyugat­német kivitel 63 százalékkal emelkedett, és jelentősen bő­vült a Szovjetunió árukivitele Nyugat-Németországba Is. A tárgyalások során Walter Scheel nyugatnémet államfő meghívta Nyikolaj Podgomijt, hogy tegyen hivatalos látoga­tást az NSZK-ban, amelynek időpontját később rögzítik. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára tegnap Moszkvában talál­kozott Walter Scheel nyugat­német köztársasági elnökkel. A találkozón jelen volt Andrej Gromiko szovjet ós Hans Diet­rich-Genscher nyugatnémet külügyminiszter is. Megalakult az Angolai Népi Köztársaság A szocialista országok elismerték az új független afrikai államot Luanda — Hétfőn éjfél óta Angola hivatalosan Is függet­len. Afrika 47. független álla­mát Angolai Népi Köztársaság­nak hívják. Az új állampoliti­kai függetlenségét és állami szuverenitását az ország fővá­rosában ünnepség keretében nyilvánította ki az Angolai Né­pi Felszabadítási Mozgalom (MPLA). Hétfőn este kilenc órakor fáklyás felvonulással kezdődött az ünnepségsorozat Luandában. Az élen a felszabadító háború veteránjai haladtak'. Csoport jukat a „Február 4-i harcosok“ csoportjának nevezik, ugyanis 1961 február 4-én hajnalban ők kezdték meg az MPLA zász­laja alatt a portugál gyarma­tosítók elleni fegyveres felke­lést. Egyidejűleg megrohamoz­ták a gyarmati hadsereg több megerősített állását. A fáklyás- menet 22.30 órakor ért a zsú­folásig benépesedett Május 1-e térre. Itt tartották meg a füg­getlenség kikiáltásának hivata­los szertartását. Pontban éjfél­kor felvonták az Angolai Népi Köztársaság nemzeti lobogóját és elsőízben csendült fel az új állam nemzeti himnusza. Az utolsó portugál csapatok a függetlenség kikiáltásának időpontjában hadihajón hagy­ták el az országot, l.eonel Car­doso portugál főbiztos magá­val vitte a portugál zászlót, öt­száz év gvarmatf múlt jelké­pét. Az imperialista támogatást élvező FNLA Ambriz kikötővá­rosban egyoldalúan bejelentet­te az „Angolai Demokratikus és Népi Köztársaság“ megala­kítását. Kinshasából érkezett jelenté­sek szerint az FNLA és az UNITA képviselői a zairei fő­városban hétfőn este megálla­podást írtak alá, amelynek ér­telmében közös angolai forra­dalmi tanácsot és kormányt alakítanak. Az angolai főváros városhá­zán tegnap ünnepélyesen beik­tatták hivatalába az Angolai Népi Köztársaság első elnökét Agostino Neto személyében, aki eddig az Angolai Népi Fel­szabadítási Mozgalom (MPLA) elnöke volt. Az ünnepélyes ak­tuson az MPLA vezetőségén kí­vül ott voltak a függetlenség kikiáltásának alkalmából Ango­lába érkezett külföldi küldött­ségek is. Kurt Waldheim, az ENSZ fő­titkára nyilatkozatban üdvözöl­te Angola függetlenségének kikiáltását. Egyidejűleg felszó­lította a három felszabadítási mozgalmat, hogy tegyenek azonnali és határozott lépése­ket a fegyveres konfliktus le­zárása, a béke ós az egység biztosítása érdekében. Angola függetlenségének ki­kiáltása szerepelt a portugál kormány tegnap hajnali ülésén is, amelyen Gomes tábornok elnökölt. A portugál kormány támogatásáról biztosította a független Angolát, anélkül, hogy elismerte volna az MPLA által megalakított luandal kor­mányt. illetve Agostino Neto elnök hatalmát. A TASZSZ szovjet hírügynök­ség az Angolai Népi Köztársa­ság kikiáltásával kapcsolatos tegnapi kommentárjában az imperialista gyarmati uralom újabb vereségének és a hala­dó népi felszabadító mozgal­mak nagy győzelmének nevezi Angola függetlenné válását. A tegnapi nap folyamán több szocialista ország bejelentette, hogy elismeri az űj független Angolai Népi Köztársaságot. LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára üdvözölte a volgográ- di traktorgyár dolgozóit abból az alkalomból, hogy határidő előtt teljesítették az 1971—75- ös ötéves tervet. A SZOVJETSZKAJA KULTÚRA című folyóirat közli Matej Lu- čan csehszlovák szövetségi mi­niszterelnök-helyettes cikkét, aki a Csehszlovákiában megren­dezésre kerülő Szovjet Kultúra Napjainak ' eseménysorozatát méltatja, különös tekintettel a két testvéri szocialista ország barátságának elmélyítésére. LÁZÁR GYÖRGY, az MNK Mi­nisztertanácsának elnöke Aldo Moronak, az Olasz Köztársaság kormánya elnökének meghívá­sára kedden hivatalos látoga­tásra Rómába utazott. A SZOVJETUNIÓ kormánya ideiglenesen megszakította dip­lomáciai kapcsolatait Ugandá­val, amely rágalmazásokat ter­jesztett a Szovjetunió ellen. JÖRGENSEN dán kormányfő befejezte hivatalos mexikói lá­togatását. Echeverria elnökkel folytatott tárgyalásainak köz­ponti témája a spanyolországi helyzet volt. AZ ATLANTI-ÖCEÁNON és a norvég partok közelében NATO- hadgyakorlatok kezdődtek, ame­lyeken nyolc NATO-tagállam 65 haditengerészeti egysége vesz részt. KEDDEN hivatalos látogatás­ra Pekingbe érkezett U Ne Win burmai elnök. A vendéget a pe­kingi repülőtéren Teng Hsziao- ping kínai miniszterelnök-he­lyettes és több más magasrangú személyiség fogadta. WILSON brit miniszterelnök egy legutóbbi beszédében „né­hány nagyon nehéz, sőt komor hónapot“ jósolt Angliának az ország egyre súlyosbodó gazda­sági gondjai miatt. HANOIBAN tegnap közölték a Vietnami Demokratikus Köztár­saság és a Dél-vietnami Köztár­saság küldöttségeinek összeté­telét, amely az ország egyesíté­siéről és aZ általános választá­sokról tárgyal majd. MI.ADENOV bolgár külügymi* niszter Milos Minics jugoszláv kollégája meghívására tegnap hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett. HELSINKIBEN csehszlovák gazdasági napok kezdődtek, amelyen hivatalos csehszlovák küldöttség is részt vesz Fran­tišek Mareš külkereskedelmi miniszter vezetésével. VALERY GISCARD D’ESTAING francia köztársasági elnök ma­gas katonai kitüntetéseket adott át a második világhábo­rúban az ellenállásban hősies magatartást tanúsított fronthar­cosoknak. Franciaországban tegnap emlékünnepségeket tar­tottak ebből az alkalomból. AZ ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának jelentése szerint egyre növekszik a nyugati tő­kés országok és az európai szo­cialista országok közötti ipari együttműködésre vonatkozó megállapodások száma. AZ EGYIPTOMI KORMÁNY közlése szerint az ország fize­tési mérlege ebben az évben el­éri a 2.4 m’mftrtf egyiptomi fontot. AZ INDIAI KORMÁNY betil­totta a Kínából korábban im­portált képes atlaszokat, ame­lyeken India nagy részét mint kínai területet tüntetnek fel. SZÁMOS NYUGAT-EURÓPAI országban október folyamán to­vább emelkedett a munkanélkü­liek száma. így pé’.dául Auszt­riában elérte az 54 OOU-et. ami az utóbbi 15 év rekord;a A CHILEI KORMÁNY hivata­los szóvivője hétfő este ba e- lentette, hogy Bumeráng—2 fe­dőnéven kormánvellenes ös'sze- esküvést fedeztek fel és hiúsí­tottak meg. Latin-amerikai ge­rillák november 15-én állítólag merényletet készültek elkövet­ni Pinochet, a junta feje, és a fasiszta rendszer több más ve­zetője ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents