Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-30 / 48. szám, Vasarnapi Új Szó
Tumanjan arca gondterhelt, kifejezést öltött. Látszott rajta, hogy emlékezetében sorra veszi mindazt, ami ez alatt a’ két hónap alatt történt, hogy minél pontosabban válaszoljon a főparancsnok váratlan kérdéseire. — Ne fáradj, Sztyepan Avakovics, hogy részleteket idézz fel. Azt mondd, ami hirtelen eszedte jut. — Csökkent az álcázó fegyelem — jegyezte meg Tumanjan. — Meg a tűzfegyelem is. A lűzrendszerben hibákat tapasztaltunk. Azelőtt pedig ez óraműpontossággal ment náluk. Az é’elemkiszállításnál is késéseket észleltünk. Én meg hozzátenném, hogy most kis dolgokkal kapcsolatban is több ideget pazarolnak — fűzte hozzá Artyemjev. Mi az. hogv több ]deget? Hevesebben reagálnak mindenre. Ha egy nvelvet elfognak, lövöldöznek, nemcsak ott, ahol elfogtuk, hanem az ezred egész arcvonalán. Éjszakai felderítést végzünk, utána éjszakákon át nyugtalankodnak — érződik, hogy megfeszültek az idegek» Mitől idegesek? — kérdezte Szerpilin. — Attól, hogy a támadásunkat várják? — Attól is, hogy a támadást várják, meg egyáltalán, űgv gondolom, elfáradtak. „És mi nem fáradtunk el?“ — kérdezte gondolatban önmagától Szerpilin, és ugyanakkor azt gondolta, hogy Artyemjev szavaiban a megindítandó támadás szempontjából fontos igazság rejlik Mertvmi is meg a németek is elfáradtunk, de .1 fáradtságunk különbözik egymástól Mi attól a sok szörnyűségtől fáradtunk el. amit átéltünk, de ami már mögöttünk van. És a meggyőződés, hogy a legször- nvfibb már mögöttünk van. a legkülönbözőbb hangulatokban és a legkülönbözőbb emberekben. végső soron mindegyikünkben megvan E/ér* fáradtságunk is más. mint a németeké A németeknél természetesen szintén felgyülemlett a fáradtság a háborús évek alatt, de őnáluk ráadásul még ott van a jövővárás okozta fáradtság is Nekik nincs az az érzésük, hogy a legszörnvűbb már mögöttük van . .. Az idegességet illetően igazak a hadosztály- parancsnok szavai. Az idegek megfeszültek. És ez jó. Ma hajnalban a harmadik háborús év is lezárult — jegyezte meg hirtelen Artyemjev.- Téged hol ért a háború? Ügy emlékszem, h Távol Keleten? - kérdezte Szerpilin.- A Bajkálon túl. De voltaképpen decemberben Moszkva alatt kezdtem el. Emlékszem arra a találkozásra. — Szerpilin valóban világosan emlékezett, hogyan utazott akkor éjjel a behavazott úton, hogv a hadosztályt átvegve, és találkozott Artyemjev- ve' aki egv emelkedőn keletkezett dugót oszlatott szét Artyemjev szemén látszott, hogy örül ennek az emléknek, de feleletül csak hallgatott, nem mondta azt, amit más az ő helyében sietett volna közölni a főparancsnokkal: ,,Hát persze, hogyne, én is emlékszem önre, és soha életemben nem fogom elfelejteni!“ önérzetes ember nem szeret a felettesei előtt feltűnni. Nemrégen is bebizonyította, öt nappal azelőtt Zsukov marsall eljött a hadsereghez. Meghallgatta a jelentéseket a hadműveletre való felkészülésről, köztük néhány hadosztályparancsnok jelentését, így Artyem- jevét is. A jelentések után különböző kérdéseket adott fel, összebonyolította a helyzetet, kérdezgette, mit tennének ebben vagy amabban a helyzetben És a jelentésekkel elégedetten, később talált rá idő’ hogv elbeszélgessen a hadosztály és hadtest oarancsnokok- kal, ahogy mondják már ,.p!bnni1' hen. Amikor közvetlenül az elutazás előtt a had’tanács étkezdéjében teázott h'rteíen kiderült, hogy szr'mélvesen ismeri Artyemjevet. Kérdésére, hogy ki a legfiatalabb hadosztályparancsnokunk, Zaharov Artyemjevet nevezte meg: „Tizenkettes születésű. Dg a több’eknél korábban kezdett el harcolni, még Halhin Goinál.“ Zsukov ennek hallatára a homlokát ráncolta: „Most már emlékszem rá . . . Amikor jelentett. felvillant benne a gondo'at: nem 6 volt-e ott a felderítő osztályon ná'atn?“ Artyemjevnek lett volna alkalma előhozakodni az emlékkel hogy ö Halhiti-Golnál ’/•nikov alatt szolgál* De nem hozakodott elő. É' Szerpilin, a sa-ját fe!fogásából kiindulva, ezt a javára írta. — És te, Szlyepan Avakovics, szintén az első naptól fogva? Tumanjan bólintott: — Ugyanebben az irányban. Szigorúan nyugatnak. Nem messze Szokulok állomástól állt az ezredtörzsünk, ötven kilométerrel délre Grodnótól. — Arra, hogy a háború első napján kezd ted, emlékeztem, de azt nem tudtam, hogy ugyanazon a frontszakaszon. — Arról beszéltünk a hadosztályparancsnokkal — mondta mosoly talmiul a ritkán tré íáló Tumanjan —, hogy megkérjük a parancsnokságot, mihelyt közelebb érünk, küldjön minket Grodno alá. Ott vettem fel először a harcot. És neki is megvan rá az oka. Szerpilin Arlyemjevre pillantott. — Anyám ottrekedt Grodnóban a háború első napján — mondta Artyemjev. — Az unokahúgommal együtt. A segédtisztje, Szincov, nem említette? Az ő kislánya maradt ott. Háború előtt az én elhunyt nővérem férje volt. — Megígértem a hadosztályparancsnokának maid együtt megkeressük! Hogy lehet ez: az anyját elveszíteni? — mondta Tumanjan valami keserű és erős ragaszkodással a családiához ami az örményeknek a vérükben van. Artyemjev hallgatott, é.s Szerpilin sem felelt semmit. Megmondhatjuk e, hogy ki él és ki halt meg ott a német frontvonal mögött, amelyet holnap reggel végre áttörünk? Tnnrnnjannak nem feleit, önmagáról mond ta: — Az én első csataterem pedig egy krthají- tásnyira van innen, Mogiljov környékén ... Ahogy ezt mondta, arra gondolt, milyen sokan kezdték a háborút itt, Belorussziában. Kiderült, hogy Tumanjan is Grodnó alatt kezdte. Bojko törzsfőnök is elmondta, hogy annak idején az ezredet a parancsnok halála után Domarsevo alatt vette át, Bieszttől délre. És Margianyi tüzérfőparancsnok is emlegette, ho- gvan robbantotta fel a százhuszonkét milliméteres tarackjait Szlonyim alatt, nem tudta átvinni őket a Scsar folyón. Szincov is Mogilov alatt volt. Meg a doktornője is... ..Igen — gondolt hirtelen a németek elleni fellobbanó dühvei a másnapi támadásra —, azt tartották akkor, hogy már nem is vagyunk, porrá zúztak, lehengereltek és végünk! És íme, itt vagyunk!“ — Ideje visszamennem. — Letette a csészealjra a második, félig kiivott pohár teát; és már felállva megkérdezte Tirrnnjantól: — levsztyignyejev hogyan mutatkozott be itt nálatok? • — Amint jelentettem önnek, a hadműveleti osztályra tettük. Látni kívánja talán? Itt van mellettünk, öt perc alatt megtaláljuk! — Nem ezt kérdeztem. — Szerpilinnek nem tetszett Tumanjan készsége, hogy Jevsztying- nye'evet megkeresse. — Hogyan mo!atkozott he? Nem sajnáljátok, hogy idevettétek? — Kitűnni még nem tudóit — közölte Artyemjev Nem volt rá alkalom. A törzsfőnök véleménye szerint kifogástalanul szolgál. Én még nem találkoztam vele. Ahogy megérkezett, mindjárt arra kért, hogy az ezredfelderitéshez irányítsam — mondta várakozóan Tumanjan. — No és? — kérdezte Szerpilin. — Egyelőre még nincs üresedés, de kérte. — Várakozóan mondta ezt, hogy Szerpilin maga ad>a értésére, miként cselekedjék a volt segédtisztjével. De Szerpilin mintha nem hallotta volna hangjának ezt az árnyalatát. Mindketőjükkel kezet szorított és elment. A száztizenegyestől hazafe’é Szerpilin gondolatban továbbra is velük foglalkozott, akiktől csak az imént vált el. Tumanjan, bár megvolt az a rossz szokása, hogy túlságosan gyorsan mondta a feletteseinek az „igenis“-t, nem beszélt a levegőbe: arait megígért, azt rendíthetetlenül teljesítette. Noha hiú volt és nem közönyös a jutalmak iránt, azokat becsülettel megszolgálta, felnagyítás nélkül jelentett. A nyakas»ágát és akaraterejét számba véve, Szerpilin véleménye szerint törzsfőnökből idővel hadosztálvnarancs- n<>'-' 'intethető elő. , *.i,jvben Szerpilin a fiatalsággal párosul! tapasztalatokat értékelte. Sokat végigcsinált. Mögötte az akadémia, a törzsmunka, az ezred, és már második éve hadosztályt vezet. És csak harminckét éves! A kora szerint még huszonkét évig szolgálhat, és mehet előre Ez- a háború — noha Olga Ivanovna úgy véli, hogy erről bűn károgni — aligha az utolsó. és ha ez így van, akkor minél gyakrabban kell azokra gondolni, akik előtt még sok év van! Tehát Szincov a háború előtt a nővérének térje volt „Elhunyt“ — mondta Artyemjev, tehát vagv meghalt, vagy pedig már a háború idején pusztult el. Szincov sohasem beszélt erről. Már légen, Sztálingrád óta, férj feleségnek számítanak a doktornőjével. „Igen — gondolta Szerpilin, nem Szincovról és az elhunyt feleségéről, hanem önmagával kapcsolatban —, így van ez: először azt hiszed, soha el nem felejtem, és aztán másként alakul.“ Az út erdőn át vitt, majd nyílt terepre ért ki. Az erdő kijáratánál a sorompónál egy Willis állt egy tiszt ugrott ki éppen belőle és ■két kézzel hadonászva vitatkozott a géppisz- tolyossal. Az utakon a közlekedést szigorúan rcypd szabályozták Minden alakulatnak pontosan megszabott mennyiségű autóra adlak át haladási engedélyt Különféle engedélyek voltak, egvik útra ilyen, a másikra amolyan, hogy sehol se keletkezzék torlódás, amit a németek észrevehetnének. Világos nappal a hadsereg egész övezetén nem volt szabad több gépkocsinak áthaladnia, mint két hónappal azelőtt, a többi csak 'Vei közlekedhetett! Kuzmics. ezt meg kell h^1 t\ reggeitő! estig az utakon cikázott, é.s példás rendet teremtett. Ahogy közelebb értek a sorompóhoz, Szerpilin megparancsolta a sofőrnek, Gudkovnak, hogy álljon meg, és az erdőbe sandítva észrevette, hogv a fák alatt már ott álltak az oda beterelt autók: egv törzsautóbusz meg két Emka — Jöjjön ide hozzám1 — kiáltott a Willis- ből kihajolva a tisztnek. Az még mindig nem vette észre felettesét dühösen szidta az őrmestert, aki lövésre emelt géppisztolyával makacsul állt előtte. — Idejöjjön, nem hallja, mit mondok? A tiszt megfordult s megpillantva a tábornokot, odafutott hozzá. Tagbaszakadt őrnagy volt az illető arca a haragtól kivörösödött. Harckocsizó sisakot viselt a vállán a kezeslábasa fölé terített sátorlapot. — Buligin mérnök őrnagy, a száznyolcadik önálló páncélosdandár műszaki helyettese — mutatkozott be. nem felejtve el jelenteni, hogy a dandárjuk nem egyszerű dandár, hanem gárdaalakulat, a Vörös Zászló és az Alekszandr Nvevszkij érdemrendek birtokosa, karacsevi! — Hogy gárdaalakulat, az jó, mi becsüljük a páncélosokat . De miért gyalázza az. őrmestert, amikor a szolgálati kötelességét teljesíti? Ö a parancsnokság előírását hajtja végre. Az enyémet. Talán rólam is leszedi a keresztvizet, ha nem tetszik a parancsom? — Főparancsnok elvtárs.,. — a páncélos nem ismerte arcról Szerpilint, de már sejtette, hogy a hadseregparancsnok előtt áll. — A dandárparancsnok meghagyta nekem, hogy öt órakor személyesen tegyek jelentést a két megsérült gépkocsi kijavításáról. Ha nem jelentem, megnyúz! Ez itt meg feltartóztatl Még mindig vigyázzban állt, és csak egy heves fejrándítással mutatott a sorompó irányába. — Az önök dandárjának is, mint a többieknek, két engedélye van a nappali áthaladásra — mondta Szerpilin. — Ha önt a dandárparancsnok hívatta és tudta, hogy nincs enge délyes kocsija, és mégis engedély nélkülivel jött, meg kell magyaráznia a dandárparancs noknak, hogy biliért nem érkezett oda idejében — Volt kocsim, főparancsnok elvtárs — ma gyarázta a páncélos —, de a pótalkat részek kel előre küldtem én macám meg... — Ön pedig a jó szerencsére bízta magát Persze, nagv főnök, és érces hangja van .. — Szerpilin elmosolyodott, és tegezésre téri át — Hogy törnél keresztül a katonán! No hát nem törtél keresztül; a katona tudja a szolgálatát te pedi^ nem! Neki köszönet jár nPked pedig megrovás Le a kocsiddal az út ró), az erdőbe1 Hm-wi-ibv óráig . . . — Megengedi, liogv teljesítsem, főparancs nők elvtárs? ff _ arkaláb meg pipacs az öreg arcán. Jó, megvé- nillt szarkalábak és rezes pipacsok — Odanézz, ez-úgy ihat, mint a gödény. Simf odanéz. Kicsit hordóforma az öreg ember, rövid kar, rövid láb. Lehuppan a kocsmaasztal mellé, koszlott aktatáskáját az asz tál lábának támasztja, mici sapkáját leveszi, a térdére te szí. Tar, szeplőkkel megszórt koponyája ragyog. — A csillagok — nevpt föl Simf —, rajta vannak a csillagok Milyen csillagok? Hol? — Ott, az öreg fején. Nézd csak, a Göncöl, a Fiastyúk, n Tejút; Szeplőből. Röhögnek. A pincér egy tányér levest tesz az Öreg elé meg egy pohár vörösbort. Az öreg rögtön fi zet. Amíg a nadrágzsebében ko toraszik, megcsavarja a nyakát. Idevillan koponyája hátsó fele. Egy nő felvisít. — Nézd, a Dél Keresztjei Ott hátul. Valóban ott van hátul a Dél Keresztje. De eltűnik mert az öreg a tányérja felé fordul. Simf feláll. Bizonytalan léo- tekkel indul az öreg asztala felé. A többiek tekintete a hátában. — Megengedi? Fölnéz a tányérjából. A szemétől mosolyogni kell. Ahogy egy gyerekre rámosolyog az em bér. — Hát időm az nincs. Az aztán egyáltalán ... Int Simfnek, hogy üljön le. Lenyúl az aktatáskájáért, kiha lász belőle egy számokkal telefirkált papírlapot, a tányérja mellé teszi. Eszik, de szeme a paoíron. Szürcsöl. Most már f. bolygókat is lát |a Simf Semmi kétség, ott mozognak a szeplőbolygók az őre« fején. Az ott a Mars lehet. Vagv a Jupiter. A bolygók is — mondja hangosan. Az öreg ijedten felkapja a fe (ét. — Micsoda? — A fején — bök felé az ál Iával Simf — ... a Göncöl . .. meg l. bolygók. « — Na ne bolondozzon, épp az hiányzik — nevet föl idegesen az öreg és a micisapkát a fejébe nyomja. A simléderf mé lyen a szemébe húzza. — A Dél Keresztjét is láttuk mondja támadóan Simf — Iszogattak, mi? —- hehe részik az öreg. Hátul is lejjebb húzza a sapkáját. — Ebben a .szagtengerben. Hogy van maga a szagokkal? — Szerelem a pet róleumsza got — mondja Simf. — Na, az itt nincs — rázza a fejét az öreg. Megint a tel ef i r- kált papírt nézi. — Itt pálinka szag van. Mintha karma lenne a pálinkaszagnak. Ragadozó karom. — Nem venné le a sapkáját? — A borszag meg eddig ér. — Lefejé fordított tenyerét az állt elé helyezi. — Időnként ineglöttyen. Belecsap az ember orrába, szájába, szemébe. — És a borszag-tengeren rántotthúsok meig főzelékek szagvitorlásai úsznak — mondja Simf. — Az az — csillan fel az öreg —, jól mondja. — És a klozetszag alattomos torpedói surrannak feléjük. — Meg felénk — mondja. — Szép rend van a szagok biro- d; 'mában. Simf társaságából néhányan felállnak, odagyűlnek kettejük köré — Miért tette fel a ^tpká ját? — kérdezi valamelyik. Az öreg behúzza a nyakát. Nekem már « perc időm sincs — Simf megrémül a Kddig mindig egyszin őket. Ha ültek, ő is ü tak. ő is állt. így al fenyegetőek a barátai — Fázott a feje, mondja Simf, — Igen, Igen — t öreg. — Fázékony — bük. — Kopasz. — Igaz Is — mon nő, aki észrevette e resztjét —, aztán tű a csillagok —, Nyissze cognak a székek. Lei köréjük. Ez már mái más, Simf felsóhajt karéjában. — Igyon velünk - az. egvik barát az ör< — Rúgjunk lx> — szívvel a másik. Az öreg felszabadu vetgél. *) Részlet a szerző Az utolsó nyár c. nagy sikerű regényéből.
