Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-30 / 48. szám, Vasarnapi Új Szó
f Edoudard Pignon 70 éves 3. Pignonnak, a franciák nagy festőjének egész élete harc volt, mert semmit sem kapott a sorstól, a tehetségén kívül. Észak- Franciaországban 1905-ben Merneles Mlnesben egy bányász fiaként jött a világra. Ogy élt és nőtt fel, mint a többi falusi gyerek. Visszaemlékezéseiben írja, hogy öt-hat éves korában az utcán meglátott egy embert kifeszített vászon előtt ülni, aki egy Itatófélét festett, amelyben gyermekek lubickoltak. Értetlenül nézte, de valami ellenállhatatlanul vonzotta. Ez volt a piktúra iránti érdeklődésiének első megnyilvánulása. Az iskolában ő rajzolt a legjobban. Tizenöt évesen felfigyelt egy hirdetésre, mely a modern festőket ismertető könyveket ajánlott. A sok név közül kettőt választott: Matisse-it és. La Frensay-t. Máig is őrzi ezt a két kis kötetet. a bányászgyerekek hamar megismerkednek a bánya drámájává.. a veszélyekkel. Robban a bányalég, s az ott dolgozókra omlanak a sziklák. Vagy sztrájkolnak, s ilyenkor ott terem a lo- vascsendőrség, sőt a katonaság is. Már kiskorában megtanulta, hogyan kell előlük elfutni és harcolni ellenük. Benyomásairól hallgat, de a tömeg közé lopódzik, s látja a mélyről felhozott, súlyosan sebesült, égett testeket és síró, dühöngő asszonyaikat. 1917—18 között az arcvonal csak 10 km-re húzódik a falutól. Anyjának kis kávémérése és vendéglője van. Sokféle ember fordul meg náluk, akik a családdal megvitatják a háborút, s a halál dolgait. Az iskolák szünetelnek. S a gyerekek a katonák közé vegyülnek. Találkozik egyikükkel a kávémérésben, aki színes ceruzával rajzol. Az ő arcmását is elkészíti, s neki ajándékozza. Megdöbbenti a hasonlóság. Mágikus hatalomnak érzi a festészetet. S ez a gondolat befészkeli magát az agyába. Gyakran alkalmazza később ezt a meghatározást. De ekkor már a felszínes hasonlóságot csak a külső igazának tartja, ami többé nem is érdekli, mert mélyebbre, a lényegre törekszik. Megszereti Cézannet, Matisset, Picassót a könyvekben látott képek alapján. Mivel nagyapja, apja harcos szocialista bányász volt, ő is lemegy a föld alá, de nem bírja sokáig. „Rosszul éreztem ott magam, hiányzott az ég.“ Kőművességet tanul ezután, mennyezeteket vakol, s egész napját az állványokon tölti. Közben tájakat, szénnel sikerült arcképeket rajzol anyjáról. Huszonhétben a szakmában munkanélküliség áll be. így Párizsba megy dolgozni, azzal az elhatározással, hogy megtanul festeni. Nagy autógyárak foglalkoztatják. De minden sztrájkhullámmal elbocsájtják állásából a nyugtalan fiút. Harmincháromban belép a kommunista pártba. Esténkint olvas, munkásegyetemre és esti festőtanfolyamra jár. Párizs egyik végéről a másikra száguld kerékpárján, hogy előadást halljon Marxról, politikai gazdaságtanról, filozófiáról, irodalomról. Munkaidő után politikai vitákban vesz részt a Népfrontot megelőző években. Életében szorosan kapcsolódik egymáshoz a festészet, a gyár, a szocializmus és a politika. Tagja a Forradalmi írók és Művészek Társaságának, kiknek kiállításában F. Léger, a munkások fi.s gépek lelkes ábrázolója és a A. Lhote, a kubista, meg a portugál Viejra de Silva mellett ő fs szerepel. Már nem tájat és csendéletet fest, mint eddig. Teljesebb kifejezési formát keres. Ragaszkodik a kor képzőművészetéhez, de szemlélete harcos. Meggyőződése, hogy a művészet és politika elválaszthatatlanok egymástól. Az igazi valóságot ez jelenti számára. A Forradalmi Művészek Társasága 36-ban nagy tüntetést rendez. Előadják Romain Rolland: július tizennegyedikéjét és képeket is állítanak ki. Itt találkozik először Matisse-al és Picassóval. Utóbbihoz szoros ba rátság fűzi. Bármily erőteljes ifjú Pignon, ezt a szédületes iramot nem bírja. Belebetegszik. Egyik barátjának apja műtermében litográfusként alkalmazza. Végre eléri, hogy heti négy napot szentelhet a festészetnek. 36-ban születik meg nagy kompozíciója: a Munkás halála. S 16 év múlva ismét ezt a témát fogja kézbe. De a két mű erősen különbözik egymástól. a valóság megközelítésének módjában. Céljuk is más. Az első képen a szocialista és a mo- piktúrát akarja összeegyeztetni, megjelenítve a bányászsze- csétlenségeket, a halottakat, a sebesülteket a munkásvilág drámáját és szolidaritását. Nincs szándékában megindítani, vagy lazítani a nézőt. Az átélt és átgondolt valóságot a maga választotta, a gyakorlatban kialakult eszközökkel közli. Ám az 1952 es Munkás halála teljesen más. Dinamikus stílusban, elkötelezetten, politikai és szocialista eszméken keresztül kívánja kifejezni az igazságot. A komoly, ezer kétség és habozás közt elért realista nyelvezettel törekszik a kor eszméit fejleszteni és a politika felé terelni az embert. \ valóság szüntelen keresése egyik témától a következőig kíséri. Végül is éveken keresztül a sok téma mind összefügg. 50-től Dél Franciaországban dolgozik néhány hónapig. Az olajfák törzse, formaia izgatja. Mozgalmas grafizmussal és lírával jeleníti meg őket. Szívvel, lélekkel ragaszkodik a valósághoz. Havannában Kakasviadalt fest. A harcban hevesen csattognak a szárnyak, szétzilálódnak, röpködnek a tollak, az éles, sarkantyús lábak nyomán kiserked az ellenfél vére. Ez a „formák robbanása“, s a színeké is. így folytatódik a búzaföldeken is. Olaszországban az aratásnál, a cséplésnél, a kegyetlen hőségben a verejtékező, kábult emberek és gépek őrült mozdulataiból születnek meg a „Csaták“. Harcosaik majdnem apolitikus szörnyetegek. Lélektelen gépek. A tenger partján kis időre megpihen, összegező, roppant kifejező kompozícióban festi meg a Hálót javító asszonyt. De a Búvárok már harcolnak a hevesen támadó hullámokkal. Mint ahogy Pignon is folyvást, szenvedéllyel harcolt a formákkal és a színekkel. Gazdag témakörébe tartoznak szípadművészeti alkotásai. A Theatre National du Peuple (a Ná»p Nemzeti Színháza) számára készültek többek között Brecht: Kurázsi mamájának színpadképei. Végül már a festészet is kevés feszítő, gondolati és érzelmi tartalmainak kifejezésére. 1970-ben két hatalmas kerámia dombor- művet formál, egy kultúrház homlokzatára: „A XX. század embere, a háború és a béke között“ 73-ban újabb kerámiaképet mintáz egy iskola falának élénkítésére. Ezután következnek a Napernyők és a nagyformátumú Női figurák, amelyek az élet teljességét bizonyítják. Jelzik a szívós keresések után elért nyugalmat. De Pignon harca a festészettel és a valósággal még korántsem ért véget. barkany jenöne Künüzsi István felvétele a GYERKŐCÖK SOROZATBÓL SZERGEJ ALEKSZANDROVICS JESZENYIN: Anyom atKODoroita szent tvan e|szaKO|át; mély erdőkben bolyongott, és harmat mosta lábát. Véresre ostorozták boszorkányos füvek, s nem érzett kínt a drágám, sem égető tüzet. Méhét bűvös varázslat ereje védte meg; és felsóhajtott mélyen, és megszült engemet. Szent Iván éjszakáján dalolva szült anyám, és gyolcs helyett a holdfény selymét pólyálta rám. így nőttem, növekedtem, boszorkányéi szülötte: az éj bűvös hatalmát anyám pólyámba tette. Csakhogy én jól tudom, anyám, hogy a szerencse vak: az életet rabolni kell, akár a lányokat. Én nem leszek lágy, tündöklő hópehely a napon; a sors engem hiába űz, én eltörlöm nyomom. RÁCZ OLIVÉR fordítása PAVEL BUNČÁK: Ivei a költemény, délutáni pihenés fölött fák koronája, fájdalmak gótikus bordái, szeretkezések baldachinja, felhők a harci zaj, a szántóvető és a kaszás fölött, ö, bár minden összekulcsolt kéz feledés fátylába boríthatna minden fájdalmat. KULCSÁR TIBOR fordítása JÁN STACHO: SÏet és tu.t Élni, ahogy a madarak, tűzzel nyúlni a gabonáért. / Sekély vízben gyökerecskéddel, harangozz, rózsa / Susogni a jóllakásig egy kibomlott szellőcskével. / Te, rózsában rejtezett láng, sziszegj csak sírva. / Meglelni a fényességet a megszegett kenyér belében. / Kétágú tiszta testtel lángolj, szerelem. / DÉNES GYÖRGY fordításai Örvény! Táncra perdültél felettem, mintha egy karcsú hölgy táncolna zizegő jávorfa-levelekkel, véresre festett levelekkel. Ugorj! Az ég a vízből felém ugrik, míg úszom néma szorongással s szempilláim két tövis-koronáját fölemelve bősz karcsapásokkal küzdőm le a fájdalmat, hunyorogva, s mintha a hold is belegázolt volna az árba, a tűleveleket ringató vízbe. így pillantottam meg a vén fán a levágott ág helyét. Kedvesem arca mosolygott az ág helyén, ott ég a szeme, ahová valaha, mit sem sejtő gyerekként belevágtam a fényes szekercét, ott mosolyog, ahonnan sárga pillangóként repült sóhojom a holdhoz. JÄN ŠIMONOVIČ:-Az ember es a. fa "/j ágszebb költemeny Jáení /vau ejjefch
