Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1975-11-30 / 48. szám, Vasarnapi Új Szó

A „KIRÁLYOK KIRÁLYA MEGBÍRÁLJA" A NAGY MONOPÓLIUMOKAT $ AZ OLAJBEVÉTEL MIL- LIÁRDJAI ÉS AZ ANALFABÉTÁK MILLIÓI % KINEK MENNYI JUT EGY LITER GÁZOLAJ, VAGY BENZIN ÁRÁBÓL? (| A SAH ELÍTÉLI A PAZARLÁST g| FEGYVER WASHINGTONBÓL, BONNBÓL, LONDONBÓL ÉS PÁRIZSBÓL Q ÉS HA AZ OLAJ SZEREPE KISEBB LESZ? Q A MILLIOMOSOK ADÓKEDVEZMÉNYT KAPNAK...

sítási terv következett, azzal a kiegészítéssel, amit a sah úgy fogalmazott meg, hogy egészség mindenki számára, élelmiszer, ruha, lakás, oktatás mindenkinek. A reformok természetesen, egy abszolút monarchia körülményei között, tele vannak ellentmondással. A sokszor emlegetett és a nyugati szakértők által mindig dicsért földreform például csak igen kevés parasztembert Juttatott földhöz, mert a sah célja mindenekelőtt a földesúri rétegnek a feudális nagybirtokkal összefüggő hatalmi helyzete megtörése volt. Amikor ez sikerült, akkor a kormányzat már csak fejlesztéspolitikai intézkedéseket hozott-, és nem törekedett arra, hogy a részben bérlettel, kis részben saját földdel rendelkező kisparasztok helyzetét tovább könnyítse. Még a dicséreteket zengő nyugatnémet és svájci szakembereknek is az a véleménye, hogy egyelőre még messze van az az idő, amikor a földreformról azt lehetne mondani, hogy „már kifizetődött“, mert a termelésnövekedéssel együtt (amely még távoli cél) megváltoztatta a legelesettebb rétegek életviszonyait is.

A már említett 1974-es Pahlavi-nyi- latkozat egyik része pontos képet adott arról, mit is jelent a „fehér forradalom“, azaz a forradalom szó használata mennyire minden alap nélkül történt. Az amerikai újságíró megkérdezte Reza Pahlavit, hogy vajon igaz-e, hogy Iránban rendkívül sok a többszörös milliomos és a gazdagok évről évre gazdagabbak lesznek.

„Iráni viszonylatban ez így van; a gyáriparosokat és munkáltatókat adó- kedvezményben részesíti az állam, mindig, amikor növelik a termelési kapacitást... Csak hadd gyarapítsák a vagyonukat a gazdagoki... Szeretném, ha annyi milliomos lenne Iránban, mint az Egyesült Államokban, vagy Németországban. Iránban hiszünk a szabad vállalkozásban, a könnyűipar kapitalista szabadságában, de ez már nem vonatkozik a nehéziparra“ — mondotta az iráni sah. Való igaz: az új nehézipari üzemek nagyrésze állami vállalat: az olajmil- liárdokból folyik ezek további bővítése is. Ha már megemlítettük, hogy acélüzemek, cementgyárak sora van állami kézben, a kép kiegészítéséhez hozzátartozik egy 1975 októberi újságcikk néhány mondata Is a Párizsban megjelenő amerikai International Héráid Tribüné egyik cikkének bevezető része: „XIV. Lajos francia király híres mondását — ,Az állam én vagyok1 — korunkban egyetlen nagyobb országban sem lehet olyan találóan alkalmazni, mint Iránban. Mohammad Reza Pahlavi sah, mint azt maga is komolyan elismeri, valóban az állam megtestesítője. Az alacsony termetű, konzervatívon öltözködő, viselkedésében tartózkodó iráni sah Teherán szélén levő viszonylag szerény palotájának francia stílusú fogadószobájában határozottan kijelenti külföldi vendégének, hogy tekintélyen alapuló királyi uralmának stílusa hitelesen tükrözi népe gondolkodásmódját; tökéletesen megfelel alattvalóinak az, hogy az olajáradat gyors iramban sodorja az országot előre a modern kor gazdasági, társadalmi és politikai fór- gatagába."

G. M.

(CSTK felv.)

1975 szeptemberében Bécsben, a Hofburg nemzetközi sajtóközpontjában, ahol az újságírók az OPEC, az Olajtermelő Országok Szervezete konferenciájának akkori vitáiról beszélgettek, gyakran említettek egy állítólagos teheránt történetet. Azt mesél" ték, hogy Amouzengar iráni miniszter az esztendő során több alkalommal is kapott közvetlen utasítást arra, miként kell fellépnie az olajárak emelésének kérdésében.

Reza Pahlavi sah — így szólnak a meg nem erősített hírek — 1975 januárjában—februárjában azt mondta megbízottjának; minimálisan 30, de inkább 35—38 százalékkal kell felemelni az olajárakat. A sah hozzátette: feltétlenül indokolt ez az áremelési arány, mert a nyugati országok termékeinek drágulása és az infláció 37,7 százalékos veszteséget jelent az olajtermelő országok, mindenekelőtt Irán számára. Hozzá kell azonban tenni ehhez az információhoz azt is, hogy senki nem tudja, milyen forrásból, kik adták a sahnak ezt a drágulási tájékoztatót. Más számítások szierint ugyanis az olajtermelő országok vesztettek ugyan valamennyit az infláción és a nyugati iparcikkek drágulásán, ez azonban legfeljebb 9—14 százalék.

Máskülönben: Irán olajbevételeinek vizsgálata érdekes tanulmány, megmutatja, hogy a rendkívüli olajtartalékokkal rendelkező kiterjedt ország jelenét és jövőjét mennyiben határozza meg egyrészt az olajtermelés, másrészt az a tény, hogy a tartalékokkal miként gazdálkodnak. 1973-ban ugyanis, az olajválság előtt Irán olajbevétele ötmilliárd dollár volt. 1974- ben, hozzávetőleges számítások szerint (vannak ugyanis olyan bevételek, amelyeknek a nagyságáról nem lehetett pontos képet kapni) húszmilliárd dollárt írtak az olajbevételi számlára, az idén, 1975-ben pedig — miután Reza Pahlavi korlátozta a kitermelést és az eladást — körülbelül 16—18 milliárd lesz az olajbevétel.

Az első és nagyon lényeges kérdés az Iráni olaj és egyáltalán az iráni gazdasági jövő vizsgálatánál: felké- szült-e eléggé az ország arra, hogy belépjen a tudományos-technikai forradalom eredményeit jól hasznosítható nagy ipari országok közé, azaz előreléphet-e a császárság a feudalizmus maradványai és az imperialista monopóliumok közös gazdasági irányítását mutató közelmúltból abba a holnapba, amelyet Reza Pahlavi úgy szokott megfogalmazni, hogy „száguldás a modern technika leggyorsabb járműveivel a jólét felé."

A több mint egymillió hatszázezer négyzetkilométernyi területű ország lakossága 31—32 millió között van; a sah általában 32 millióról szokott beszélni. Ezelőtt néhány évvel még 30:37 volt a városi és a falusi lakosság aránya, de az iparban még ezelőtt egy évtizeddel is csak a lakosság 19,2 százaléka tevékenykedett. Tudni kell azt is, hogy a lakosság (a 6 éven felüliekről van szó) 57 százaléka írástudatlan. Egy nyugatnémet lap, a Zeit helyzetképe az 1975-ös Iránról: „Virágzik a korrupció, a nyugati kereskedők vég nélkül mesélhetnének erről. Az Infláció üteme 1974-ben majdnem 20 százalékos volt; ennek háromnegyedét nem importálták, hanem »házilag« készült. Az iráni bürokrácia olyan megmozdíthatatlan, mint egyetlen más sem. Mindenből hiány van: a kikötőből, vasúiból, útból. A hajók hét-három hónapig horgonyoznak a kikötőben, mielőtt kirakodnák őket; a nyugati határátjárók- nál végtelen teherautósorok torlódnak össze; rendkívül értékes termékek hányódnak a tűző napon a rakpartokon és a rakodóhelyen ... Az országban állandóan kísérleteznek. Még egy évvel ezelőtt a centralizálás volt a jelszó, ma a decentralizálás az adu. A nagyarányú kampánynak meg kellene fékeznie az áremelést és nz uzsorát —, de csak a kiskereskedelmi árakat ellenőrzik, nem pedig a nagykereskedelmieket, ahol a nagy felárak rejtőznek.“

Tavaly, amikor Reza Pahlavi sah fogadta egy amerikai hetilap, az U. S. News and World Report munkatársát, beszélt arról, hogy tulajdonképpen mire akarja használni Irán azokat a mesébe illő milliárdokat, amelyeket az olajért kap. (Szokatlan dolog volt, hogy egy uralkodó — aki egyébként sahinsahnak, azaz a királyok királyának nevezi magát az ősrégi perzsa történelmi hagyományok jegyében — arról beszél, hogy mennyit keresnek a nagy nemzetközi monopóliumok. Reza Pahlavi elmondta, hogy például az

„Irán az olajból szerzett pénzt arra akarja felhasználni, hogy javítsa lakosainak életét. Fejlesztéssel. Nem az a célunk, hogy az olajat csak üzemanyagnak használjuk fel, vagy adjuk el. Az olaj más formákban nagyobb jótéteményt tehet az emberiség számára. Nem kevesebb, mint hetvenezer célra lehet felhasználni az olajat, közöttük rendkívül értékes pé^rokémiai cikkek és gyógyszeripari termékek gyártására. Szeretnénk ezeket az árucikkeket mi magunk előállítani... Én

Tahrisnak, Irán második legnagyobb városának látképe

legjobban annak örülnék, ha az Egyesült Államok utána nézne az olaj mellett vagy helyett más energiahordozók használatának. Ezt saját érdekében meg kell tennie. Ipari és gazdasági fennmaradása függ ettől... Irán is azon fáradozik, hogy más energiahordozókat találjon“ — mondotta az iráni uralkodó, aki egyébként egyedül, egyszemélyben dönt országa minden politikai és gazdasági kérdésében is. 1963 bán jelentette be a sah nagy reformterveit, amelyeket érdekes módon „fehér forradalomnak“ nevezett — ennek a reform intézkedéssorozatnak eredménye, egy korlátozott földreform volt, majd iparoEz a legnagyobb fenyegetés Irán számára: amerikai olajmező Alaszkában

egy frank 30 centime áru francia kutaknál kimért gázolajból a szállító, ■ Irán, 9 centimet kap. A többi jórészt a francia államé meg az olajtársaságoké. „Vizsgálja meg például az amerikai olajárakat és arra a megállapításra fog jutni, hogy a magas olaj- és benzinárak csak részben tudhatók be annak, hogy a fogyasztóhoz csak kis mennyiség jutott el egyidóben az olajtermelők elhatározásai, az áremelés, a kiviteli tilalom miatt. Tisztességesnek tartja ön például azt, hogy egyes olajtársaságok 400 százalékos profitot vágnak zsebre? Én nem tartom ezt tisztességesnek" — mondotta Irán császára.)