Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-27 / 280. szám, csütörtök
A jégkorongbajnok EGYRE MAGABIZTOSABBAN MINIMÁLIS ELŐNNYEL A VISSZAVÁGÓRA Inter Bratislava-Stal Mielec 1:0 (0:0) Bratislava, 5080 néző, játékvezető: Glöckner (NDK-beli). Góllövő: Sajánek. A fagypont alatt 5 fokot mutatott a hőmérő, amikor az Inter pályáján az UEFA Kupa mezőnyének két jóképességű csapata a kö* vetkező felállításban kezdte a küzdelmet: Inter: Kovarík — Paliatka, Simonftifi, Jurkemik, Barinoš — Luprich, Novotný, Bajza — Levický, Sajánek, Mráz. Stal Mielec: Kukla — Rzesny, Kosinski, Per, Oratowski — Kasperczak, Hnatio, Karasz — Lato, Domarski, Gasior. Élénk iramban kezdődött a mérkőzés, Mráz, majd Kasperczak kísérletezett lövéssel, de az irányzék nem bizonyult pontosnak. Mráz pattogó lövése az 5. percben a kapus zsákmánya lett. A 13. perc hozta az első félidő legnagyobb helyzetét, ameJybe Domarski került, de lövése magasan a léc fölött zúgott el. Két perccel később Kovarík nehezen hárított. Mráz gyenge lövéssel kísérletezett, majd Sajánek lövése a védőkről pattant ki. A 35. percben Bajza is megkísérelte a lengyel kapu bevételét, de szép lövését Kukla hárította. Nyomban utána Paliatka beadása csak az In- ter-csa tárokat lepte meg, a lengyel védőket nem, szögletre hárítottak. A félidő hajrájában, az Inter igyekezett fokozni az iramot, de csatárai labdástul nem jutottak Kukla kapujának közelébe. Az utolsó esemény a 43 percben akadt, amikor Sajánek vetődve fejelt a kapu mellé. Szünet után az első veszélyes helyzetet szabadrúgás után az Inter teremtette: az 59. percben Novotný mintegy 18 méterről nagyerejű lövést küldött a léc alá, a labdát a lengyel kapuvédő szögletre ütötte. Egy percre rá Levický lövésszerű beadása elsuhant a kapu előtt. Az ellen- támadás során Gasior lapos lövését Kovarík védte. Nyomban utána Lato vezetett támadást, bal lábos lövését Kovarík másodszorra tudta megkaparintani. Kosáöda A szovjet férfi kosárlabdaválogatott 13. mérkőzését játszotta az Egyesült Államokban. Az Alabama egyetem csapatát 63:62 arányban győzte le. Az európai kosárlabda kupákban folytatódtak a küzdelmek. A Koracs Kupa második fordulójában a visszavágó mérkőzéseket is lejátszották és kialakult a legjobb tizenhat mezőnye. A nyolcaddöntő résztvevői az elmúlt évi első négy helyezett, a Barcelona, a Partizán Belgrád, az Arbinarieti (olasz) és Antibes (belga) valamint a tizenkét továbbjutó, a Monceau, a Le Mans, a Liége, Hapoel, Berek, Torino, Milán, Akademik Várna, Bologna, Leverkusen, Badalona, Split. A Nagydíj strrendje Hivatalos értékelés szerint kialakult a teniszezők Nagydíj- sorozatának sorrendje: 1. Vilas (argentin) 850, 2. Orantes (spanyol) 764, 3. Borg (svéd) 560, 4. Ashe (amerikai) 550, 5. Nas- tase (román) 485, 6. Connors (amerikai) 470, 7. Ramirez (mexikói) 402, 8. Panatta (olasz) 393, 9. Solomon (amerikai) 375, 10. Dibbs (amerikai) 370, 11. KodeS (csehszlovák) 358 ponttal. A bajnokok tornáján Stockholmban november 30-i kezdettel Vilas, Orantes, Borg, Ashe, Nastase, Ramirez, Panatta és Solomon mérkőzik meg egymással. A sportfogadás Mrei A Sportka 47. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 116 nyertes á 14 300 korona, III. díj: 5256 nyertes á 425 korona, IV. díj: 96 134 nyertes á 45 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 60 nyertes á 25 335 korona, III. díj: 4007 nyertes á 560 korona, IV. díj: 83 707 nyertes á 45 korona. A Sazka 47. játékhetének nyereményei: I. díj: 17 nyertes á 5925 korona, II. díj: 370 nyertes á 455 korona, III. díj: 4576 nyertes á 50 korona. A MATES 46—47. játékhetének nyereményei: I. díj: 3 nyertes á 200 000 korona, II. díl: 915 nyertes á 1240 korona, III. díj: 24 421 nyertes á 75 korona. Négy perccel később Domarski kísérletezését hiúsította meg az Inter kapusa. A 66. percben Novotný cseles szabadrúgása a léc fölött suhant el. Mráz lövése nem lepte meg Kuklát. A 80. percben Lato a kapu közvetlen közelében nem találta föl magát, pedig óriási helyzetben volt. Gyors Inter-támadás, Sajánek buktatása miatt nem járt eredménnyel, a tizenhatos szabadrúgást jurkemik a kapu fölé zúdította. Paliatka a 82. percben félinagas lövéssel kísérletezett, Kukla szögletre hárított. A lengyelek két cserét hajtottak végre, Sekulski és Krawczyk jött be Domarski és Karasz helyett, ezzel akartak törést okozni az Inter támadássorozatában. A vendégek már örültek a gól nélküli döntetlennek, amikor az utolsó percben Levický lövését a kapus csak kiütni tudta, s a résen álló Sajánek a labdát a hálóba továbbította. Az Inter együttese tehát legalább egygólos előnnyel utazhat a lengyelországi visszavágóra. A fagyos talaj, a nagy hideg. Petráš hiánya, s az acélkemény ellenfél nagy feladat elé állította az Inter csapatát. Akarásban a vendéglátók részéről nem volt hiány. Támadásaikat ugyan szorgalmasan vezették, de többnyire középen kísérelték meg az áttörést, s ott a hatalmas termetű és nem cicomázó lengyel védők mindig idejekorán tudtak közbelépni. Az a néhány lövés-kísérlet, amely túljutott a védőjátékosokon, a nagyszerű képességű kapus, Kukia zsák* mánya lett. Bebizonyosodott, hogy Sajánekot nemhiába tartják az Inter „mindenesének“, végül is az ő leleményessége segítette csapatát az egyetlen, de megérdemelt gólhoz. Kérdés, hogy ez elég lesz-e a visszavágóra, mert már most elképzelhető, milyen lendülettel és határozottsággal kísérli meg a Stal együttese Kovarík kapujának bevételét a két hét múlva Mie- lecben 11.30 órakor kezdődő visszavágó mérkőzésen, (za) SLASK WROCLAW—FC LIVERPOOL 1:2 (0:0) Az 50 000 néző előtt sorra került labdarúgó UEFA Kupamérkőzésen Pawlovski (80. perc), illetve Kennedy (61. p) és Toshack (74. p) volt eredményes. Jugoszláv igény A Jugoszláv Labdarúgó Szövetség hivatalosan bejelentette az UEFA vezetőségének, hogy igényt tart a labdarúgó EB négyes döntőjének megrendezésére. Hasonló kéréssel a Nyugatnémet Labdarúgó Szövetség már előbb megkereste az UEFA illetékeseit. Nem csupán a Kijevi Dinamó! Lev Filatov, a TASZSZ tudósítója érdekes cikket közölt. Ebből választottunk ki néhány részletet. ,,A szovjet labdarúgás ereje nem csupán a Dinamó Kijev sikereiben mutatkozik meg. A szovjet futball óriási alappal rendelkezik és csúcsainak egyike éppen a kijevi együttes.“ Az elmúlt esztendőben a Kijevi Dinamu sikereit nemcsak külföldön, hanem a hazai bajnokságban is ünnepelhették. Kezdettől fogva átvette a vezetést. Ezt azért tehette, mert edzői, Lobaiuívszkij és Bazilevics állandóan korszerűsítették edzésmódszereiket, s így csapatuk előnyét állandósítani sikerült. Ezzel párhuzamosan nagyszerű hatással voltak más szovjet klubokra is. Szovjet szakemberek megegyeznek abban a megállapításban, hogy játékával a Torpedo Moszkva és más együttes is a Dinamó Kijevre emlékeztet, márcsak azért is, mert a kijevi csapat edzésmódszere követendő példa számukra.“ Filatov írásának befejező részében rámutat a szovjet klubok, a Torpedo Moszkva és a Szpartak Moszkva UEFA Kupa-sikereire, a válogatott csapat Európa-bajnoki csoportelsőségére s az olimpiai együttes ugyancsak sikeres gátvételére a selejtezők során. Ismét a bajnoki pontokért A csehszlovák labdarúgó-válogatott sorozatos igénybevétele, valamint az UEFA Kupa-mérkőzés után ismét pontküzdelmekre kerül sor az I. labdarúgó-ligában. A 14. forduló mérkőzései közül egy-egy jut péntekre és vasárnapra, a többi hatot az őszi hagyománytól eltérően szombaton rendezik meg. A nyitányt pénteken 17.00 órai kezdettel a képernyőn is megelevenedő Slovan Bratislava — Zbrojovka Brno párviadal jelenti. Bár a Slovan játékosai jelentős módon igénybe voltak véve a válogatott szereplésénél, feltételezhetően ezúttal is jobb lesz a házigazda és biztosan szerzi meg újabb pontjait. Szombaton a következő mérkőzésedet játsszák: Dukla Praha — VSS Košice, LIAZ Jablonec — Slávia* Praha, TŽ Trinec — Spartak Trnava, ZVL Zilina — Baník Ostrava, Lokomotíva Košice — Jednota Trenőín, Sklo Union Teplice — Bohemians Praha. A prágai katonacsapat a hatékonyabb felzárkózáshoz igényli a VSS elleni mérkőzés pontjait. Otthonában a Jablonec esélyesebb az egyébként nagyon gólerős Slávia ellen. Mivel a Spartak Trnava az ősz folyamán nem tud magára találni, a trineci pályán is legfeljebb az egyik pontra számíthat. Zilinán alighanem a hazaiak teljes sikerének örülhetnek a szurkolók a Baník Ostrava elleni mérkőzésen. Nem vitás, hogy a Lokomotíva házigazdaként biztos győzelmet arat az idegenben gyámoltalan Trenčín ellen. Ugyancsak mindkét pontra van esélye a Teplice együttesének, különös tekintettel arra, hogy a Bohemians Praha az őszi idényben meg sem közelíti nagyszerű tavaszi szereplését. Vasárnapra marad a Skoda Plzeň — Inter Bratislava mér* kőzés, amely a hazai pálya előnyét is figyelembe véve, ezúttal egyenlő erők küzdelmének ígérkezik. A nagyobb áttekinthetőség érdekében itt közöljük az I. liga táblázatának jelenlegi állását. 1. Slovan 13 7 2 4 28:13 18 2. VSS 13 8 0 5 33:21 13 3. Slávia 13 7 2 4 28:15 18 4. Inter 13 7 1 5 13:9 15 5. Teplice 13 7 1 5 25:22 15 8. Dukla 13 8 2 5 24:17 14 7. Trnava 13 5 3 5 17:15 13 8. Ostrava 13 5 3 5 18:20 13 9 Plzeň 13 8 1 8 20:28 13 10. Bohemians 13 4 4 5 20:17 12 11. Brno 13 3 8 4 17:18 12 12. Lokomotíva 13 8 0 7 21:28 12 13. Žilina 13 5 2 8 18:25 12 14. Trenčín 13 5 2 8 12:35 12 15. Jablonec 13 3 3 7 11:18 9 16. Trinec 13 3 2 8 9:15 8 A II. labdarúgó-ligában csak a Sparta Praha — SONP Kiadna találkozót játsszák vasárnap, egyébként szombat a játéknap a következő párosítással: Kys. Novó Mesto — Dukla B. Bystrica, VŽKG Ostrava — Pfíbram, Slovan Liberec — Strojárne Martin, Pov. Bystrica — Michalovce, AC Nitra — Bardejov, Prievidza — Prešov, Vlašim — Frýdek-Místek. Ez lesz a II. liga 15., vagyis utolsó őszi fordulója. (z) Sajánek | balról a második) bűvöli a labdát a lengyel védők gyűrűjében. (Tóthpál Gyula felv.J Az I. jégkorong-ligában a 18. forduló néhány váratlan eredményt hozott. Ezek közé tartozik a bajnoki címet védő Kladno biztos sikere Jihlaván, valamint a Slovan győzelme a VZKG otthonában. A 19. forduló mérkőzéseire pénteken és szombaton kerül sor. Előbb a Plzeű—Ingstav Brno, VSZ Kosice—VZKG, Kladno—Litvinov, ZKL Brno—Pardubice, C. Budéjovice—Sparta, majd szombaton a Slovan Bratislava—Dukla Jihlava mérkőzésre kerül sor. A szombati eseményt a tv is műsorára tűzte. Eredmények: VŽKG—SLOVAN 1:3 (1:2, 0:1, 0:0). Gólütők: Cížek, ill. P. Šťastný (3). A vendégcsapat kezdettől fogva óriási becsvággyal küzdött, s valósággal keresték játékosai a párharcokat. Ezzel szemben a hazaiak főleg az akciók befejezése körül voltak határozatlanok. Mintha idegességükben nem tudták volna azt nyújtani, amire különben erejükből telik. A Slovan csapata, bár meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott, s talán még lehet esélye, hogy felzárkózzon a legjobb hat közé. PLZEŇ—VSŽ KOŠICE 2:0 (2:0, 0:0, 0:0). Gólütők: Huml és Vrabec. A vendéglátó csapat az első játékrészben két alkalommal kihasználta lehetőségét, s részéről ez volt minden. A befejező harmad teljesen a vendégek fölényének jegyében zajlott le, de minden támadásuk meddő ma.- radt. PARDUBICE—C. BUDÉJOVICE 3:3 (2:1, 1:2, 0:0). Gólütők: Mar- tinec, Novák, Veith, ill. Pouzar (2) és Kolár. A budéjovicei csapatnak szintén már hagyományosan jól megy a játék Pardubicén. A Tesla együttese hiába szerezte meg a vezetést, a vendégek egyenlíteni tudtak, s a végeredmény megfelel a jégen látottaknak. INGSTAV BRNO —SPARTA PRAHA 4:3 10:1, 1:1, 3:1). Gólütők: PoláCek (2), Exl, M. Hájek, ill. Brdička, Niki és Kostka. Két harmadon át úgy látszott, hogy a sokkal rutinosabb prágai csapat mindkét pontot elviszi. Biztonságérzetének következtében néhány védelmi hibát vétett a Sparta, s az újonc kihasználva a kínálkozó lehetőséget, nemcsak a vezetést szerezte meg, hanem a nagyon értékes győzelmet is. LITVÍNOV—ZKL BRNO 0:2 (1:0, 1:0, 4:2). Gólütők: Hlinka (2), Machulda, Vopat, Ulrych és Bubla, ill. Pazourek és Porízek. A találkozó előtt sokan a ZKL csapatát favorizálták. Ezzel mitsem törődtek a hazaiak, akik kitűnő kollektív teljesítményt nyújtva még ilyen arányban is rászolgáltak a győzelemre. A litvínoviak sikerét fémjelzi még az a tény is, hogy a vendégek legjobbja a nagyszerű formában lévő Dzurilla volt. A táblázat állása: 1. Kladno 18 13 1 4 81:47 27 2. Pardubice 18 1U 3 5 71:56 23 3. Jihlava 18 8 4 6 61:45 20 4. Sparta 18 8 2 8 64:48 18 5. Plzeň 18 8 2 8 68:87 18 6. VŽKG 18 6 6 6 59:82 18 7. Košice 18 8 2 8 44:48 18 8. ZKL Brno 18 8 2 fi 46:58 18 9. Slovan 18 7 2 9 62:67 16 10. C. Budäjovice 18 7 2 9 60:73 16 11. Litvínov 18 7 0 11 54:70 14 12. Ingstav 18 5 0 13 49:78 10 SPORTHÍRADÓ A Szovjetunió női kézilabda- válogatottja Berlinben 19:13 (10:8) arányban győzött a helyi TSC ellen. Ez a mérkőzés a szovjet csapat világbajnoki előkészületeihez tartozott. TUNÉZIA női kézilabda-válogatottja, amely Magyarország ellenfele lesz a rosztovi VB- selejtező csoportban, Tunisz városában az NSZK déli tartományi válogatottját látta vendégül, s ellene 20:15 (9:9) arányú győzelmet aratott. Ljubljanában barátságos nemzetek közötti jégkorong mérkőzésen Románia 7:3 (1:1, 3:0, 3:2) arányban győzött Jugoszlávia ellen. Leleplezések Montrealban A napok múlásával nemhogy tisztázódnának, hanem egyre inkább bonyolódnak a dolgok Montrealban az 1976. évi nyári olimpiai játékok színhelyén. Egy legutóbbi hír szerint a que- bed rendőrség és a kanadai királyi csendőrség házkutatást tartott az olimpiai építkezésekért felelős vállalatnál, valamint a szervező bizottság négy tagjánál, köztük Simon Saint Pierr»- nél, a végrehajtó bizottság alelnökénél. Számos bizonyítékot lefoglaltak. A rendőrség egyik szóvivője szerint hónapok óta már bizonyos nyugtalanság észlelhető amiatt, hogy mintegy 30 millió dolláros csalás nyomaira jöttek rá az illetékesek. Ezzel kapcsolatban Roger Rousseau, a szervező bizottság elnöke rögtönzött sajtóértekezletén kijelentette, hogy a szervező bizottság keze tiszta és felajánlotta az együttműködést a nyomozó szervekkel. Fernand Lalonde, quebeci miniszter, akit legutóbb az olimpiai ügyek főfelelősének jelöltek ki, minden kommentárt visszautasított az üggyel kapcsolatban, amíg a rendőrség c vizsgálatokat befejezi. Hivatalos személyek arról tudnak, hogy a játékok létesítményeinek építkezéseire kötött szerződések körül mutatkoznak nagyfokú szabálytalanságok. Mindezek az üzelmek talán napvilágra sem kerülnek, ha a szenátorok meg nem sejtenek valamit és nem indítanak akciókat a leleplezésre. * • # Ide kívánkozik még eqy hír: Mexikó megismételte ajánlatát, hogy Montreal esetleges lemondása után hajlandó megrendezni az 1976-os nyári olimpiát. Ezt a kijelentést sajtóértekezleten Mario Vasquez, a Mexikói Olimpiai Bizottság elnöke tette, aki ugyanezt a Pánamerikai Sportszövetségek elnökeként már egyszer, a NOR 1974. évi októberi, Bécsben sorra került kongresszusán felajánlotta.