Új Szó, 1975. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1975-11-23 / 47. szám, Vasarnapi Új Szó
tam magam, hogy másként gondolkodom, mint bevonulás előtt: józanabb, megfontoltabb lettem. Beláttam, hogy az életben sok kellemetlenül ható dolog jelenlétét is el kell fogadni. Sokkal bonyolultabb a dolgok természete, mint ahogy azokat az ember a pillanat fénytükrén keresztül látja. Leszerelésem előtt három hónappal öntött ki a Duna. Híre ment az alakulatunknál is. Sajnáltak, hogy a falumat elöntötte az árvíz. Akkor már szakaszvezető voltam, s a győzelem napján megkaptam a Példás Katona kitüntetést is, ami nálunk nagy dolognak számított. Fgy nap hivatott a parancsnok. — Mivel nálatok most minden erős kézre szükség van, itt az angedély az eltávozásra. — örültem. Akkor még nem tudtam, hogy a háromból tizennégy nap lesz. . Otthon gátat építettünk a falu körül. A gát egyik oldalán hullámzó víz barnállott, melynek felszínén úsztak az apró döglött mezei állatok is. A mi oldalunkon még suhogott a búza. Igaz, az alja már vízben állt, de a kalászok, ha szomórkodtak is, de tartották magukat. Beérni azonban nem volt idejük, mert harmadik nap hajnalban már nem bírtunk a vízzel. Először csak egy-két helyen szivárgott áit a gáton, aztán nagy lyukakat fúrva futott a falu felé. Másnap a rendkívüli helyzetre hivatkozva meghosszabbítottam az eltávozásomat. Alig értem haza, máris jelentette a hangszóró, hogy menjünk a községháza elé. A harmadik faluból kérik a segítségünket. Nem nagyon lelkesedtem, de hát mit tehettem? Mentem. Újra felébredt bennem Nóra iránt érzett ragaszkodásom. Ogy tűnt, hogy az idő megtartatta érzéseimet olyanoknak, amilyenek voltak. Közben arra is gondoltain, hátha Nóra már az orvos felesége? Alig alkonyodon, befejeztük a munkát. Vacsorára hívtak bennünket a falu kultúrházába. Nem akartam hinni a szememnek, amikor Nórát megpillantottam a felszolgálók között. Alakja karcsúbb volt, mint azelőtt, szőke haja magasra fel volt kazlazva. — Gratulálhatok? — szólítottam meg. — Mihez? — válaszolt, mintha mi sem történt volna közöttünk. Titkos öröm ébredt bennem. Lám, mégsem ment férjhez. Lehet, hogy akkor a levélben csak a büszkeségét akarta megmutatni. S én elhittem, hogy igazán szakított velem! Haragudtam magamra a boldogtalan perceik miatt, szerettem volna megöleti ni Nórát, de valami visszatartott. Már nem tudtam csak érzeilmeim parancsára cselekedni. Meg kellett várnom, míg az érzelmek átszűrődnek az értelem ellenőrző rétegén, s csak aztán ... Vacsora után elmentem hozzájuk. Megtudtam, hogy nincs senkije. Súlytalannak éreztem magam a boldogságtól. * • * Az utolsó napokban végiglapoztam katonanaplómat. Sok mindenen mosolyognom kellett. Akkor már alig számoltam a napokat, amikor észrevettem, hogy megszokottá váiltak a szolgálatok, ismerősök a kaszárnya szögleted. Szomorúság fogott el, ha anyámra gondoltam. Mindezek ellenére erősnek éreztem magamat. A jövő, terveim foig- lalkoztattak. A munkahelyemen várnak az olvasztók, a vasból felszálló millió sistergő szikra ... Kocsis Ernő: GONDOLKODÓ (ceruzarajz Z. Viszokovszkij: „Moszkvai házaspár azonnali beköltözésre albérleti szobát keres. Lehet bármely városnegyedbenNem olvasták véletlenül ezt az apróhirdetést? Ha igen, hat tudják meg, hogy mi tettük közzé. Csendes, szerény, béketűrő emberek vagyunk. Egyébként mit gondolnak, hány rokona lehet az embernek? Tíz? Tizenöt? Húsz? Nekem nemrég csak nyolc rokonom volt. Azok voltak a szép idők. A legutóbbi jegyzék alapján azonban, melyet az anyósom állított össze, 161 tagja van a családomnak, közülük 102 a feleségem, 53 pedig az .anyósom révén rokonom. Ezek az ő rokonaikkal együtt 316-tágú családi közösséget alkotnak. Az egész úgy kezdődött, hogy levelet kaptam Batajszkból nagybácsimtól, lgnáttól, De nem szaporítom a szót, inkább olvassák el ezt a levelet önök is: „Kedves Szenyal Mása nénidtől tudtam meg véletlenül, hogy mekkora öröm ért Téged: új lakást kaptál. Derék fickók azok J. Ziszkind: — Én második fuvolás vagyok — mondta a vonatfülkében az útitársam, majd hozzátette: — Második fuvolás — ez a foglalkozásom. Ezenkívül én vagyok a szakszervezet elnöke. Kiváló, sok hagyománynyal rendelkező zenekarunk van. Bel- és külföldi turnékra járunk. Mindenütt telt ház előtt játszunk. Nálunk történt nemrég a következő — enyhén szólva — meglepő eset. Hatvanéves lett a prímhegedűsünk, nyugdíjba ment. Nos, a szakszervezet kiutalt ötven rubelt, a zenészkollégák is ösz- szeadtak 2—2 rubelt, értékes ajándékot vettünk neki, én meg beszédet mondtam. Szóval elsőosztályú búcsúztatásban volt része. Am itt volt a bökkenő: tej vrímhegedüs kelL Hol vegyük? a moszkvai építészek, fól megértették, miként kell a lakosság életszínvonalát emelniük. Ti is tehát azok közt vagytok, akik elhagyhatják kis házaikat, hogy palotába költözzenek. Ez nagyon jó, nagyszerű dolog. Én az örömödet most fokozni is tudom. Az idén kaptam beutalást gyógykezelésre. Amikor azonban megtudtam, hogy végre megkaptad az új lakást, amelyet — mi tagadás — mindany- nyian oly türelmetlenül vártunk, elhatároztam, hogy visz- szaadom a beutalót. Minek az nekem? — gondoltam. Menjen helyettem más. Hiszen én most már mehetek a fővárosba, ahol a legjobb szakorvosok vannak. Rövidesen tehát érkezünk: én, a feleségem, Genya nénéd, két kisfiúnk, Fegyka és Petyka. Nagyon aranyos fiúk. Most éppen vakációjuk van és naponta betörnek valahol egy ablakot a labdájukkal. Nem hagyhatom őket sem otthon felügyelet nélkül. Eljön Feodoszija nagyanyó is, emlékszel rá? És az unokahúgom, Ntjurka is biztosan fog tetszeni Neked. Levelemhez mellékelem a fényképemet is, hogy lássad, mennyire hasonlítok apádra. Én őt ugyan soha nem láttam, le Veled legalább most megismerkedem és majd mindenről elbeszélgetünk. Lesz rá elég időnk, hiszen egy hónapig szándékozunk Nálad maradni. Add ást üdvözletemet kedves feleségednek (nős vagy egyáltalán? ). Sokszor csókol nagybácsid, Ignát. P. S. Ljova bácsi főt még nem ismered) szintén szívélyes üdvözletét küldi és elnézésedet Pályázatot írtunk ki a megüresedett hely betöltésére. Jelentkező — természetesen — rengeteg volt, de a gondos válogatás után mindössze ketten maradtak. A vezető karnagyból, az igazgatóból és csekélységemből összeállított speciális felvételi bizottságnak kellett közülük kiválasztani a jobbikat. A két jelölt 3—3 hegedűre írolt zeneművet játszott el és mi hozzáláttunk a meghátrálásukhoz. Ügy gondolom, Komaro- vot vesszük fel — mondta a vezető karnagyunk. — Nekem pedig úgy tűnik, jobb lenne felvenni Vaszjus- k;nt — mondta az igazgató. — Miért? — Nos, vezető karnagy elvtárs, a káderek kiválasztását a lehető legnagyobb felelősségtudattal kell végeznünk. Hiszen nem akármilyen a mi zenekarunk. Tradícióink vannak. Érti... — mosolyodott el sokal- mondóan az igazgató. — Helyes! — támogattam az igazgatót, mivel a szakszervezet mindig az igazgatót támogatja. — Nekünk feddhetetlen emberre van szükségünk. Hasonlítsuk csak össz* őket ged meglátogatni.“ Ignát bácsi értesített az érkezéséről a legterjedelmesebb formában — levélben. Később táviratok özöne érkezett: „Útrakeltem tizenharmadikán, várjatok tizennegyedikén. Marfa nénéd és a gyerekek.“ „Hozzátok utazunk ismerkedni a nagyvárosi élettel! Viszek tiszta szeszt. Majorov.“ „Az egész család vonattal érkezik. Holnapután várjatok! Flóra n énetek ismerősei Goméiból, Du rnoá'zvisz t ov éik. “ És így tovább és így tovább. Ma pedig ez a helyzet nálunk: Ignát bácsi és Genya néni a balkonon laknak, két kisfiúk a zongorán, pontosabban a zongora fedelén alszik. Tegnap mindnyájan jót nevettek, mikor a zongora fényezett fekete fedelén meglátták bevésve ezt a szöveget: „Beethoven szamár", alatta pedig: „Te vagy szamár.“ Feodoszija anyó az íróasztalomon alszik. Marfű a gyerekekkel az előszoba padlóján vetett ágyat. Én a feleségemmel az autóban húzódtam meg Iaz ülések szerencsére lehajthatók), a Durnoszvisztov család pedig a hálószobánkban. Egyébként Flóra néném is nálunk van Goméiból, természetesen a férjével együtt. Az anyósom szobájában laknak. Majorov is megérkezett, hozott tiszta szeszt és a fürdőszobában telepedett le, hogy közelebb legyen a vízhez. Időnk int a fürdőszobából csendes nótázds hallatszik öblös basszus hangon. Korán reggel érkezett meg Makar bácsi, nem is tudom, kinek a báesikája, két vadászkuNem sokkal utána lépett be a lakásba a százhuszonöt kilós Vologya bácsi. Ök a konyhában helyezkedtek el. Végül a balaj- szki Ljova bácsi is úgy intézte, hogy eljöhessen hozzánk. Valamennyire rendben lett volna minden, ám tegnap este az egyik kutya megharapta Feodoszija anyót, mire Ignát bácsi és Genya néni annyira méregbe gurultak, hogy Makar bácsit imperialistának nevezték, mert szerintük csak azok tartanak ilyen haszontalan dögöket, mint ezek a kutyák. A vérig sértett Makar bácsi behúzódott a fürdőszobába Major övhöz és hamarosan már két színhez szóló férfihang éneke töltötte be a lakást. Ezt má: meg- sokallta az addig békés Durnoszvisztov család is, kirohantak a hálószobából és makacsul azt követelték, hogy adjuk át nekik helyünket az autóban. Ezt rögtön kihasználta Vologya bácsi és a százhuszonöt kilójával beköltözött a szabaddá lett helyiségbe, biztonság kedvéért be is zárkózott. Nekem és a feleségemnek nem maradt más hátra, mint bolyongás az éjszakai Moszkva utcáin. Igyekeztem felvidítani szótlanná vált feleségemet és gyengéden a fülébe dúdoltam a „Moszkva-parti esték“-et. Őszintén szólva ezzel nem sokra mentem. Most tehát itt vagyunk n', ketten — kiutasítva a saját lakásunkból és várjuk az ajánlatot az apró' irdetésünkre. Csak ketten vagyunk, csendesek és szerények. Bármilyen kis szobával is megelégszünk. Elvégre emberek vagyunk, valamennyien egy nagy családt — mondom. — Az ön Koma- rovja nőtlen, Vaszjuskin pedig nős. — No és? — csodálkozott el a karnagy. — Mi az, hogy „no és“? Ha valami baj van, azt mindig a nőtlenek okozzák. A Hősembernek mindig eszébe jut: ott a nyakamon az asszony, a gyerekek — és tartja magát. A nőtlen pedig? Kész veszedelem. — Ogy van — bólintott az igazgató. — A nőtlenek erkölcsi szempontból nagyon ingatag emberek. De a vezető karnagy — micsoda egy ember! — nem ért egyet velünk és azt mondja: — Ez minden? De Komarov igazi zenész, a hegedű csak úgy sír a kezében. — Mit akar a hegedűvel? — mondom. — Hasonlítsa csak össze az életrajzukat! Vaszjus- kinnak vezető állás betöltéséhez képesítése van — és az édesanyja a munka hőse. Az előző munkahelyén Vaszjuskin faliújság-szerkesztő volt, a mi faliújságunk pedig kétségbeejtő állapotban van. Az ön Komarov ja pedig ... — Miért az enyém? Én ma láttam őt először — helyezlek dett védekező álláspontra a vezető karnagy. — Annái inkább — mondja az igazgató. — Ma látta őt először és márts támogatja. — Nem támogatni aktrtam. De egyszerűen én úgy látom ... — Nem tudom, mit lát — jelenti ki az igazgató —, de Komarov nem fizeti a tagsági díjat, Vaszjuskin pedig .. — Elnézést kérek — robbant ki a vezető karnagy —, de önök megfeledkeznek a fő dologról: Komarov kitűnő zenész, V aszjuskinnak pedig még nagyon sokat kell tanulnia ... — Majd tanul! — vágta rá az igazgató. — Bekerül a zenekarunkba és játszik. Én Vaszjuskin mellett vegyek! — En is — támogattam ez igazgatót. És nem is gondolnák Vaszjuskin már egész jól hegedül. Persze, ahhoz, hogy prímhegedűs legyen, még rengeteget kell tanulnia, de a faliújságunk már harmadik helyre került területi viszonylatban ... Hiába, a káderek helyes kir választása — nagy dolog! SÁGI TÖTH TIBOR fordításai Kocsis Ernő: HAJÓÉPÍTŐK (olaj) Ké t humoreszk
