Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-05 / 40. szám, Vasarnapi Új Szó

polgár legégetőbb problémáit. Perinetti azonban éppen ezt szorgalmazza és repertoárját elsősorban fiatal francia és külföldi szerzők műveiből ál­lította össze, kiegészítve a vi­lágirodalom klasszikusaival (Goethe, Shakespeare, a már ugyancsak klasszikusnak szá­mító Brecht és mások). A múlt év áprilisában mutatta be Pe­rinetti Pierre Laville Les Res­sources naturelles (Természe­tes eszközök) című színművét. A darab Franciaországról szól, amely képtelen megszabadulni a rossz szokásoktól, az előíté­letektől és ezért a romlás felé halad. A szokásoknak megfelelően néhány más együttes is rend­szeresen szerepel Strasbourg­ban. A. Bourseiller marseille-i együttese Racine Pbaedra című tragédiáját mutatta be, a Thé­âtre du Lambrequin Büchner Woyzeck című darabjával lé­pett a közönség elé, majd a Nagy Mágikus Cirkusz című színpadi alkotással aratott át­ütő sikert. Perinetti szívesen hív meg nemcsak francia, ha­nem külföldi rendezőket is. Reimsban Róbert Hossein együttese Hemingway Akiért a harang szól című regényé­nek színpadi változatát mutat­ta tje- Az előadás igazolta mindazt, amit ez ideig Hossein rendezéséről hallottam: sok hang- és fényhatás, tökéletes csatajelenetek, kaszkadőrök nagyszerű akrobatamutatvá­nya, de sajnos a figurák belső élete háttérbe szorul, elmosó­dik, pedig a regény nemcsak azt akarja elmondani, hogy mit élt át egy amerikai önkéntes a spanyol polgárháborúban. Azonban a reimsiaknak más a véleményük. Hossein színháza avatta kulturális központtá a várost és minden új bemutató esemény a számukra. Róbert Hossein azt állítja, hogy dra­maturgiájának nincs határo­zott politikai vagy eszmei irányvonala. Azt a darabot vá­lasztja, ami megnyeri tetszé­sét és amiről feltételezi, hogy a közönség is szívesen fogad­ja. Azt is tagadja, hogy értel­miségi. Mielőtt a színházhoz került, sok mindennel foglal­kozott, testi munkával is, és életszemlélete érezhető művé­szi munkájában is. Hossein szíhésziskolájának tanterve is ezt a felfogást tük­rözi: judo, aki'obácló, balett, vívás, lánc és dal a legfonto­sabb tantárgyak. A kétéves képzés ingyenes, csak a laká­sért és az élelmezésért kell havi 410 frankot fizetni. A. Bourseiller marseille-i színházának (hivatalos néven az Üj Gimnázium Dél nyugati Nemzeti Színművészeti Köz pontja) az igazgatóval együtt tíz állandó alkalmazottja van és ezeket elsősorban a hivatás- tudat, az ügyszeretet köti a színházhoz. Bourseiller nehez ményezte, hogy a színház leg­gyakoribb látogatói a közép- iskolások és a diákok, akik kedvezményes áron, 8 frankért válthatják meg a bérletet. Egyetemisták és munkások vi­szonylag ritkán járnak a szín­házba, a kispolgárok pedig lő lég a bulvárszínházat látogat­ják, amely évente hat bemuta tót tart, nem véletlenül a por­nográf filmeket bemutató film­színházban. Marseiljle-ben találkoztam ^ Le Havre-i fiatalok csoportjá: val, az úgynevezett Théâtre de la Salamandre együttesé­vel, amely Molière életét vit­te színpadra. A 25—35 évesek nyolctagú együttese bizonyítot­ta, hogy létezik jó modern színház, amely nevettet, de ugyanakkor gondolkodásra késztet. A játék Molière éle­tét mutatja be —, műveit alig említik —, születésétől kezdve az édesapja kárpitosműhelyébe végzett munkán és a kolostor­iskolában folytatott tanulmá­nyokon-át egészen A képzelt beteg bemutatásakor bekövet­kezett haláláig. A mű tulaj­donképpen a pantomim és a mondott szöveg 'kombinációja, amit a konferanszié szellemes megjegyzései kísérnek. Az elő­adás után nyilvános vitát ren deztek és a színészek válaszol­tak a nézők minden kérdésé­re és esetleges ellenvetésére. Iiyen nyilvános vitát természe­tesen csak egyes előadások után i'-ndeznek és nem rend­szeresen. Az utóbbi öt év alatt a mar­seille-i színház tíz színművet mutatott be. A szerzők között szerepelt: Moliére (A mizant­róp), Shakespeare (II. Ri­chárd), Schiller (Haramiák), Gtaiét (Az erkély), Racine (Pha- edra), Hugó (Angelo). Bemutat­ták Visnyevszkij Optimista tra­gédia című színművét — Pá­rizzsal egyidőben —, és Bour­seiller két saját, zenei alapok­ra épülő alkotását, végül pedig Bemard Mazeas fiatal szerző Özvegyek című színmüvét. A jelenkori alkotások száma tehát valóban csekély, Bour­seiller Rekviem és Onirocri (Álomfejtő) című művein kí­vül csak Mazeas képviselte öt hosszú esztendő műsorában a Jelent. Igaz, ez az utóbbi — ami a „két férfi egy nő“- problémát állította színpadra az 1 *372. avignoni fesztivá­lon sikert aratott és Bourseil- ier számára lehetőséget adott a kísérletezésre is, ugyanis a férfiszerepeket is nőkre osz­totta. 1.972. május 29-én Jacques Duhamel, akkori miniszter egy sajtókonferencián bejelentetté, hogy a Palais de Chaillot meg szűnik a Théâtre National Po­pulaire székháza lenni és az elnevezést a vjlleurbanne-i (Lyon elővárosa) Théâtre de la Cité — Roger Planchon szín­házára ruházzák át. Ezt az új színházat három igazgató ve­zeti. Az első Roger Planchon, a másik Robert Gilbert, Plan­chon barátja és munkatársa a Théâtre de la Comédie korából (ez a fiatal együttes 1953— 1957-Uen aratott sok sikert. Adamov, Ionesco, von Kleist, Marlowe és Brecht műveinek a bemutatásával) és végül 1971 óta a harmadik igazgató Pat­rice Chéreau, a legkiválóbb francia rendezők egyike. A vál­tozás óta a színház hét új be­mutatót tartott és az 1973— 1974. évi műsorban egy kül­földi szerző — Tankred Dorst (NSZK) Toller című műve sze­repelt. A francia klasszikát Ma­rivaux Vita (La Dispute) és Molière Tartuffe című darabja képviselte. Végül két kortárs­szerző is szerepelt a reperto­árban, éspedig Michel Vinaver A fedélzeten át (Par dessus bord) és Roger Planchon Fe­kete sertés (Le cochon noir) című színműve. Arra számíta­nak, hogy a repertoáre minden idényben két új bemutatóval bővül. R. Planchon. a színház szellemi irányítója, eddig hét történelmi témájú darabot rt, de a történelmi múltból is mindenkor n jelenhez ' >1. Szerzői sikereinek águk t>■ ka, hogv egyidejűleg kiváló ren le- ző is, aki a klasszikus müvek- rő) is eltávolítja az idő horda­lékát és felragyogta!ja eredeti szépségüket. A francia színházművészet fejlődését nagy pénzügyi és művészi akadályok fékezik. Ezek közül a legsúlyosabb — különösen Párizsban — a bul­várszínházak konkurreheiája, amelyek a profilért leírhatat- lanul silány műveket kínálnak a közönségnek. Másrészt viszont az olyanok, mint Planchon, Bourseiller, Pe­rinetti és mások munkássága révén remélhető, hogy az igazi színházművészet végül is kiszo­rítja a csak anyagi szempon­tokat érvényesítő repertoárt. ALEXANDER |ERIE A Jean Baptista élele című előadás egyik jelenei« a Tltéalre de la Salamandre előadásában A francia színházak helyzete F őleg Jean Vilar francia színész és rendező ér­deme, hogy Franciaországban közvetlenül a második világ­háború után megkezdődhetett a kulturális élet decentralizá­lása. A színházi kuHtúra terü­letén a jelentős nehézségek ellenére is eredményeket ér­tek el és ennek köszönhető, hogy a francia színházművé­szet fókusza ma már nem csak Párizs, hanem azonos értékű, vagy értékesebb központok alakultak ki Strasbourgban, Lyonban, Marseille-ben és má­sutt. A strasbourgi Théatre Natio­nal mutatta be René Ehni L’ami Rose (Róza, a barátnő) című színművét. A város la­kóinak nagy része német anyanyelvű, ezért igyekeznek a színpadon is hangot adni nyelvi, nemzetiségi és vallási problémáiknak. (Csak az érde­kesség kedvéért említjük meg, hogy a szülők, akik nem akar­ják, hogy gyermekük hitokta­tásban részesüljön, kötelesek ezt írásban kérni az igazgató­ságtól, de nem mindenkor kap­ják meg a jóváhagyást.) Pe­rinetti, a színház igazgatója és dramaturgja nagy érdemeket szerzett a kulturális élet de­centralizálásában és főleg ab­ban, hogy Strasbourg ma már sok vonatkozásban megelőzi Párizst. Színházi körökben úgy ismerik Perinettit mint a jelen­kori darabok egyik legjobb rendezőjét, aki szívesen dol­gozik a fiatal szerzőkkel. Ez azonban fékező tényező is, mert Strasbourgban, csakúgy mint egész Franciaországban, nagyon kevés új, eredeti szín­mű születik. Nagyon kevés olyan szerző akad, aki képes valami újat adni, nehéz olyan darabot találni, amely szín­padra vinné a francia átlag­Mit jelent ma színésznek lenni? Korunkban mar komoly egyéni és társadalmi felelősség. Ma már a színész nem rossz értelemben vett komédiás, hanem az &nberek tudatát, életmód- iát formáló közéleti személyiség. A színész ezzel együtt ko­médiás is, a szó nemes értelmében, méghozzá szívóéi lélekkel Feladatainkat csak rendszeres önképzéssel, töretlen munkával oldhatjuk meg sikeresen. Társadalmunk ezért követelt meg tőlünk a mind alaposabb képzettséget, életünk aprólékos isme rétét, s a megfelelő politikai tájékozottságot. Mindezt tuda­tosítanunk kell, hiszen tevékenységünk társadalmi életünk úgynevezett hétköznapjaira is kihat. A színésznek azzal is tisztában kell lennie, hogy hol, mikor alkot és kinek. Sohasem feledhetjük, hogy a színházművészet az „itt és most" sajátos művészete, tehát nekünk is ennek tnegfelelően kell mindig színpadra lépnünk. A Magyar Terű leti Színház művészeként különösen fontosnak tartom, hogy kiknek játszunk. Nézőközönségünk zömét ugyanis a napi mun­kától megfáradt vidéki dolgozó népünk alkotja. Ezért a mi munkánk az úgynevezett színházésináláson kíviil népművelés Nekik, a már említett nézőknek tartozunk elsősorban felelős­séggel azért, hogy előadásaink valóban a dolgozó népünket szolgálják-e. Tehetségünk és szellemi tőkénk teljes átadásá­val így szolgálhatjuk maradéktalanul színházunkat, s végső soron a közönségünket. Erre esküdtünk föl annak idején a fő­iskolán. Hiszem, hogy minden tisztességes és lelkiismeretes művésztársammal együtt ugyanazon cél felé törekszünk. Mi már elértük azt at értelmi és érzelmi fokot, hogy fel­adatainkat sikerrel megoldjuk. Tudjuk, mi a művész szerepe társadalmunkban. Nemcsak mennyiségi, hanem ninőségi szem­pontból is eredményesen kell dolgoznunk. Ebben az ügyben fnleq a színpadot éreztem a legfontosabbnak. Vigyázzunk a sz nvadi munka minőségére, a játék hőfokára, a dikció tisz- btsugara. A színpad teremti meg a közös kapcsolatot a néző­vel. S ez a kapcsolat munkánk alapja és értelme. Zaklatott életritmusunk óriási terheket ró a színészre és ti színházra egyaránt. Ez olyan probléma, amit csak a meg­felelő alkot(Anunka lehetősége és a kellőképpen átgondolt irányító munka oldhat meg. Feladatunk gyönyörű, ám nehéz Mennyire sikerül megolda­nunk, azt a közönség dönti el végső soron. Nem elég csak igazat mondani, azt a színpadon megfelelően el is kell mon­dani, játszani. Ha hivatásunknak meg tudunk felelni és a közönség megérti és megérzi szándékunkat, akkor ez nem kis dolog és nagyszerű érzés. HOLOCSY ISTVÁN Az idei évad első bemu­tatói között szerepel Ko­pányi György igazolatlan ősz című drámája. Felvé­telünk a MATESZ Thália Színpalának próbáján késziiil. Konrád József rendező Szabii Rózsival és Váradi Bélával beszél meg egy jelenetet. Ján S'ílovifc Ezüst Jaguár eírni* színmüvét ebben az évad;»-»'! »iibb szlovákiai színVz <s műsorra tűzte. Felvé'»!iink a bratisla­vai ősbemutatón készült. 1975 JL 5. Ivi3vim.l‘l miUí16IÏÏêS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents