Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-26 / 43. szám, Vasarnapi Új Szó

I |i Nem könnyű a szociális gondnok munkája • Ta­nulságos történetek • Keserű sorsok • Humánum és ügyszeretet • Megfelelő társadalmi feltételek Í vant már jól ismerték a lakótelepen. Garázdál­kodott, csavargóit, kerékpárokat lopott, „meg­bunyózta“ a kisgyerekeket, ha nem adtak ne­ki „koronát“. Rendszerint esténként portyázgatott, cigaretta, gyufa sohasem hiányzott a zsebéből. Ma­gától érthető tehát, hogy számos szülő óva intette gyermekét, ne barátkozzon Ivánnál, hiszen nevelet­len, „rossz gyerek", mindenütt felbukkant, ahol „tör­ténik valami“. Iván tizennégy éves volt. A szomszédok valameny- nyien emlékeznek rá, valóban jóL nevelt, illemtudó fiú volt. Bár tanulmányi eredményei nem voltak a legkitűnőbbek, rendszeresen látogatta az iskolát, se­gített édesanyjának a bevásárlásoknál, szőnyeget porolt és tisztelettudóan köszönt az ismerősöknek. A szomszédok, persze sejtették, hogy Ivanéknál, a családi tűzhely körül nincsen minden rendben. Édesanyja koravén arcát gyakorta barázdálták köny- nyek, az apa senkivel sem érintkezett a lakóházban, későn járt haza, sokszor részegen. Ilyenkor Ivanék lakásából ordítozás, veszekedés hangjai szűrődtek ki. Az anya Ivánt és három húgát tragikus körülmé­nyek közepette hagyta magukra. Nem volt képes elviselni az élet terhét egy notorikus alkoholista mellett, aki egyébként is különböző botrányokba bonyolódott, elhanyagolta családját, nem törődött vele, vajon felesége honnan szerez pénzt a gyer­mekek eltartására. Az anya halála után Iván apjával maradt. Fiata­labb testvéreit befogadták a rokonok. Bánatát, hogy felesége öngyilkos lett, italba fojtotta, s már az sem számított, hogy kétes erkölcsű hölgyeket vigyen fel lakására. S Iván mintha nem is létezett volna, apja annyit sem törődött vele, mint annak előtte. Nos, a fiú ilyen környezetben nevelkedett, nem ellenőriz­te senki, jár-e iskolába, egyáltalán hová jár, mit csinál, milyen társaságban tölti a« estéket késő éj­szakáig. Csakhamar úgy beszéltek a lakótelepen Ivánról, mint „rossz fiúról“. Hasonszőrű barátokra talált, a biztonsági szervek őrjárata autólopási kísérleten érte őket tetten. Az illetékes szervek ekkor javasolták, hogy Ivánt helyezzék el nevelőintézetben, A szociá­lis gondnok, aki meglátogatta Iván édesapját, fel­mérte a családban uralkodó állapotokat, egyetértett a javaslattal: Ivannak távoznia kell ebből a környe­zetből, amíg nem késő ... ellátogatott az iskolába, beszélt a lányok osztályfő­nökével, majd édesanyjukkal, aki ígéretet tett: nem fordul többé elő, hogy lányai éjszaka csavarogjanak. Persze, a szociális gondnok nem elégedett meg az ígérettel. Ismételten meglátogatta a családot és megbizonyosodott róla, hogy a lányok tovább foly­tatják a csavargást, sőt lopnak, veszélyeztetik kör­nyezetüket. A szóban forgó látogatásra egy vasár­napi reggel került sor. A gondnok csupán a kisírt szemű édesanyát lelte odahaza, a lányok egész éj­szaka távol voltak... A lakásban minden fejtetőn állt. Üvegcserepek, törött székek — akár egy rugby- mérkőzés után. És ekkor az anya a szociális gond­nok előtt kinyitotta a szívét. Elmondotta, mennyire nehéz az élete, hiszen férje súlyos alkoholista. Ed­dig titkolta mindezt a szomszédai, munkatársai és a szociális gondnok előtt is. A részeg apa azonban hazatérve tör-zúz, verekedik, a lányok menekülnek előle és csak akkor térnek haza, ha ismét kijóza­nodott, ha ismét „jó apuka“; bocsánatot kér és ígéreteket tesz: ez többé nem fordul elő. Tény azon­ban, hogy bocsánatkérései és ígéretei ellenére im­már néhány éve tart ez az állapot. Ebben a helyzetben leghatásosabb módszernek az elvonókúra mutatkozik. A szociális gondnok felada­ta, hogy ügyeljen a rendezetlen családi élet foko­zatos megjavítására, eltávolítsa az eredendő okot, amely nyilvánvalóan az említett Irenát és Zuzkát el­indítja felfelé a lejtőn. Annak ellenére, hogy még nem késő, a szociális gondnok már szemmel tartja, a családot, felügyel, amíg a „dolgok“ nem futnak rendes kerékvágásba. Feri tizenhét esztendős ipari tanuló korában töl­tötte büntetését lopásokért és lopott tárgyak meg­őrzéséért. Itt, a börtönben látogatta meg őt a szo­ciális gondnok, hogy tanácsot adjon neki: hogyan kezdjen új életet. Tény, hogy a fiatal ember ineg- csömörlött a börtönben, nem óhajtott visszatérni is­merősei közé. Hiszen aligha tudott volna régi ba­rátai szemébe nézni, úgy érezte megbélyegezte ma­gát ... A szociális gondnokkal folytatott eszmecsere meghozta gyümölcsét. Hiszen Feri alapjában véve nem volt rossz fiú, a bűnözéshez rosszul megvá­lasztott baráti köre vezette el. Az egész valahogyan így kezdődött: ártatlan viccek, duhajkodás, kisebb- nagyobb lopások, betörések — és a lejtőn nem volt megállási... Szülei idősebb emberek voltak, nem tudták figyelemmel kísérni a fiú útjait, nem törőd­tek vele, ha későn tért haza. Büntetése letöltése után Feri önszántából kereste fel a szociális gondnokot. Az megfelelő állást kere­sett számára. És azóta is gyakran találkoznak. Elbe­szélgetnek Feri munkájáról, életéről, terveiről. Mert Ferinek valós tervei vannak. Elhatározta, hogy közép­iskolában folytatja tanulmányait. Mi sem természe­tesebb, hogy a szociális gondnok segített Ferinek, ke­rüljön be az iskolába. Viszont nincs rajta csodálkozni való, hogy ez a fiú jelesre vizsgázott a felvételin! ... Kár lenne ezzel a „csattanóval“ lezárni az esetet. Valószínű ugyanis, hogy Feri a szociális gondnok beavatkozása híján visszatér a régi társasághoz. Nem titok, hogy a büntetését letöltő fiatalember gyakran visszaeső bűnözővé válik, könnyű megél­hetést keres, munka nélkül tengeti életét. Tagadha­tatlan, hogy a Feriékhez hasonló esetek gyakorta végződnek komoly bűncselekménnyel. íme egy újabb bizonyítéka annak, mennyire fontos a szociális gond­nok munkája! Siestak Jozef egyetlenke, a család kedvence volt. Bár édesapja nagyon elfoglalt ember, anyja vala­mennyi kívánságát teljesítette. Jozefra azonban pa­naszkodtak a tanítói, a szomszédok, a rokonok, akikkel szemben fölényesen és szemtelenül viselke­dett. Osztálytársai javíthatatlan verekedőnek és egoistának ismerték. Kiverte a szomszédok ablakait, odahaza mindent tönkretett, amit csak lehetett, kí­nozta az állatokat stb. Jozef édesanyja azonban nem engedett egyetlen fiacskájára rossz szót mondani^, védelmezője, „ügyvédje“ volt. Sőt, az „édesanya“ akkor is védelmébe vette fiát, amikor az védtelen, idős embert támadott meg a parkban és elinalt ak­tatáskájával. Ekkor kezdte meg látotogatásait a Siestak családban a szociális gondnok. Igyekezete arra irányult, hogy a helytelen nevelésből eredő rossz és ferde hajlamokat kiiktassa Jozef életébőL Tegyük hozzá, hogy küldetése sikerrel járt! ... Végezetül elmondhatjuk, hogy viszonylag sok gyer­meket nevelnek szüleik helytelenül. Előfordul ter­mészetesen, hogy a szülő tanácstalanná válik, hi­szen a nevelés művészet, a pedagógia tudományát tanulni kell. Ugyanakkor tagadhatatlan, ha az úgy­nevezett nehezen nevelhető gyermeket fiatal korá­ban elhanyagoljuk, később nehéz helyrehozni az elkövetett hibákat. Hazánkban az elmúlt időszakban bizonyos mérték­ben emelkedett az ifjúkorúak bűnözési aránya. En­nek a ténynek tulajdonítható, hogy számos intézke­dés, rendelet született, amelyek ezt a kedvezőtlen tendenciát megállítani hivatottak. Az említett intéz­kedések közé tartozik a szociális gondnokok „intéz­ményének“ kialakítása is, akik a múlt év nyarától működnek a járási nemzeti bizottságok mellett. Kétségtelen, hogy a példák egész sorát említhet­nénk, amikor a szociális gondnokok idejében köz­beléptek, segítséget nyújtottak a tanácstalan szü­lőknek, gyermekeknek. Munkájuk valóban széles kö­rű és társadalmi szempontból rendkívül hasznos. A koordinátor szerepét vállalják család, iskola és egyéb nevelő intézetek között, rendelkezésükre áll minden szükséges tájékoztatás, amely a lejtőre ke­rült fiatalkorúakra vonatkozik. Több ízben előfordul, hogy maguk a szülők keresik fel a szociális gond­nokot. Ám a szociális gondnok nem elégszik meg látszateredménnyel. Figyelemmel kíséri a gondjaira bízott fiatalokat, „az ügyek lezárása után“ is gya­kori vendég az iskolában, a családban. Minden túl­zás nélkül elmondhatjuk, hogy ezek az önfeláldozó emberek apjukká, édesanyjukká válnak a család­jaikból kivetett gyermekeknek, szerető gondosko­dásukkal megnyerik bizalmukat, ugyanakkor a szü­lőket törvényes úton bírják rá, hogy tudatosítsák' felelősségüket, amelyet gyermekeikért vállaltak. A szociális gondnok munkaideje valóban változa­tos, aligha szorítható szokványos keretekbe. Hiszen a látogatások időpontja rendszerint szombat, vasár­nap. És nem sajnálják estéiket, mert amit tesznek azt a jövő nemzedékéért teszik, annak a társada­lomnak a szolgálatában állanak, amely a szocialista humanizmust tűzte zászlajára. M. PANüSKOVA Éva egy elvált asszony legidősebb lánya. Valóban csinos lánynak tartják, az ipari középiskola első osztályába jár, kitüntetett tanuló volt. Édesapja ked­vence volt, aki minden igényét kielégítette, drága ajándékokat vásárolt neki. Miután Éva édesapja el­vált, második feleségével egy távoli városba költö­zött, nem levelezett, sőt nem is látogatta elhagyott családját, csupán gyermekeltartási kötelezettségének tett eleget. Annak ellenére, hogy az édesanyja dol­gozott, bizony kevesebbre tellett, mint annak előtte. Évától távol állt, amit szerénységnek szoktak nevez­ni, állandóan pénzért gyötörte édesanyját, a legdrá­gább csizmákra, báli ruhákra, kabátokra volt szük­sége. Meggyűlölte édesanyját, amiért elvált, szemé­re vetette, hogy nem volt jó feleség... nem riadt vissza attól sem, hogy kezet emeljen rá. Úgy is mondhatnánk, hogy Éva teljesen megválto­zott ... Rosszul tanult, megszakította kapcsolatait korábbi barátnőivel, iskolatársaival, gyakran hiány­zott. Idősebb férfiak barátságát kereste, kávéházak­ban szórakozott velük és előfordult, hogy a reggel vetette haza. Egy alkalommal erős idegcsillapítókat vett be, csupán az orvosok gyors beavatkozása men­tette meg az életnek. Éva édesanyja tanácstalanná vált, a szociális gondnokhoz folyamodott. És tegyük hozzá: jó helyre folyamodott tanácsért! Kiderült, hogy a különben egészséges kislányban a viselkedés helyes normáinak súlyos megsértésére került sor. A szociális gondnok intézkedett. Éva szakavatott ideggyógyász felügyelete alá került. S hogy elindul­hasson „felfelé a lejtőn“ arról ma három ember is gondoskodik: az orvos, az édesanya és nem utolsó­sorban a szociális gondnok. Irenát és testvérét Zúzát az egyik este kétes tár­saságban lelték a biztonsági szervek dolgozói. Csa­vargásaik, iskolakerüléseik végül is a szociális gond­nok asztalára kerültek. Nos, a szociális gondnok' a busz megállt. Állt, áll- jTA dogált, nem tudtuk, va­jon miárt? Ami a „legfelhá- borítóbb“ volt, hogy ez a bizo­nyos busz éppen Hraničná nad Hornádom egyik megálló­ján rostokolt és a kalauz is „elveszett“ belőle. Az utas per­sze, aki érvényes menetjeggyel rendelkezik, joggal berzenke­dik, ha a busz nem tartja be menetrendjét. ■ Pontosabban: joggal merül jel benne a kér­dés, miért szállt ki a kalauz éppen a kocsma előtt? Több irányú és szintű, álláspont ala­kult ki. A kalauz nyilván „be­ugrott egy félre! ...“ Továbbá: „A kalauz notorikus sörivó és éppen most csapolnak!" Később megérkezett a ka­lauz. Mrázko László személyé­ben, a 000 41-es járaton. Ke­nyér, tej a kezében. Változnak a reakciók: „Elintézhetné a bevásárlásait munkaidő után is!“ Egy másik: „Most támadj! gusztusa tejre!" Nem, az utazó közönség „diagnózisam ebben az esetben végképp téves volt. Mert Mráz­ko László nem a saját pénzén vásárolt be. Egy rokkant em­bert kímélt meg felesleges utazástól, leugrott, hogy a meg­állón megvásárolja számára a szükséges élelmiszert. Ha nem tette volna, a rokkant bácst kénytelen megvárni a követ­kező járatot. Csupán azért, hogy hazai megbízatásainak eleget tegyen, hogy családja számá­ra elvigye a tejet, kenyeret. Megkérdeztük Mrázko Lász­lót: vajon ez a szolgáltatás be­letartozik-e szolgálati köteles­ségeibe? A válasz egészen egyértelmű volt: „Nem.“ A folytatás viszont annál meglepőbb: „Ez emberi köteles­ségeim közé tartozik, még ak­kor is, ha három percet késik miatta a buszt1' És tulajdonképpen az előbb rossz kifejezést használtunk. Mert nincs ebben semmi meg­lepő. Az eset, hogy ily „cse­kélységért“ késik a busz, Ai- szóposz meséinek tanulságait juttatja eszünkbe. Az egyik így szól: „A mese azt mutatja, hogy akik a jó sorsban nem pártfogolják barátaikat, azok­nak a balszerencsében nem lesznek megbízható barátaik.“ Jó tudni, hogy szocialista tár­sadalmi rendünkben az embe­rek Ismeretlenül is barátaik, elvtársaik, készséges segítő­társaik egymásnak. (balogh)

Next

/
Thumbnails
Contents