Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1975-10-03 / 233. szám, péntek

siímoukiiks PARIOKTATÄS BESZÉLGETÉS ÁRPÁD KOREŇ ELVTÁRSSAL, AZ SZLKP ROŽŇAVAI JÁRÁSI BIZOTTSÁGÁNAK TITKÁRÁVAL A politikai nevelés nálunk jól bevált formája az évről évre is­métlődő párton belüli Iskolázás, melynek szervezésére, színvona­lának folyamatos emelésére nagy gondot fordítunk. Az erre irá­nyuló s konkrétan az idei pártoktatási időszakra vonatkozó fel­adatokat a CSKP KB titkárságának májusi határozata fogalmazta meg. A pártszervezetek minden szinten foglalkoztak ezzel a fon­tos kérdéssel, s az említett központi irányelvek szellemében meg­tették a szükséges szervezési intézkedéseket. Az SZLKP Rožňavai (Rozsnyói] Járási Bizottságának titkárá­val, Arpád KORÉN elvtárssal arról beszélgettünk, hogyan készül­tek fel a járásban a pártoktatási évre? — Az előkészületeket az előadóknak már a 'nyári hónapokban megszervezett iskolázásával megkezdtük, s a szeptemberben meg­tartott járási ideológiai konferencia megállapíthatta, hogy az előadók kiválasztása, felkészítése, a hallgatók egyes oktatási csoportokba történő beosztása helyes mederben folyt — kezdte tájékoztatóját Koreň elvtárs. — Az utóbbi három esztendő alatt, — amikor járásunkban jelentősen javult a politikai nevelőmunka és a kommunisták érdeklődése fokozódott a magasabb fokú ok­tatási formák iránt — jól bevált a politikai nevelés eddigi szer­vezési módszere, ami a tervszerűség és a fegyelmezettség elmé­lyítéséhez vezetett... Koreň elvtárs a továbbiakban rámutatott, hogy a párton belüli politikai neveJés egész koncepciója a párthatározatokból eredő feladatok teljesítésében elért eredményekre és jövőbeni tenni­valókra épül. Az előző évektől eltérően a pártoktatásban fontos szerepet játszó Járási Politikai Nevelés Mázának tevékenysége nemcsak a párttagok és tagjelöltek nevelésére, hanem időszerű kérdésekkel foglalkozó, rendszeresen szervezett előadások, be­szélgetések formájában kihat a dolgozókra is. Ennek az intéz­ménynek lektorai az eddigi tervek szerint tizennégy alapvető és időszerű témakört felölelő előadást tartanak a járás községeiben, üzemeiben. Szemináriumok, kurzusok formájában nagy segítséget nyújt a Ház a pártoktatás előadóinak... — Amint említettem, az érdeklődés egyre nagyobb a maga­sabb fokú oktatás iránt, ennek ellenére az idén a tagság 54 szá­zaléka az alapfokú oktatási egységekben fejleszti politikai tudá­sát. A több mint háromezer kommunista és hatszázhetvenegy tag­jelölt oktatásáról 412 előadó gondoskodik... Azokról az idősebb elvtársakról, akik magas életkorukra és egészségi állapotukra való tekintettel nnm tudnak részt venni a fiatalabbak részére szervezett oktatásba, külön gondoskodnak. Számukra ún. előadási ciklust rendezünk a kerületi pártbizottság által meghatározott témakörök szerint. Huszonhat csoportban 423 párttag és 35 pár- tonkívüli vesz részt ezeken az előadásokon. Az ipari és mezőgazdasági üzemekben dolgozók részére kétéves, a párt gazdaságpolitikájával foglalkozó program alapján speciá­lis oktatást szerveznek 55 csoportban 7&0 kommunista és 135 pár- tonkívüli számára. Ugyancsak kétéves oktatási programmal szervezik meg 586 tagjelölt részére a politikai ismeretek alapjaival foglalkozó ok­tatási egységet. Egyéves oktatási programmal indul a szocialista társadalmunk fejlődése időszerű kérdéseivel foglalkozó oktatási forma. Ennek keretében 206 csoportban 2076 kommunista, 85 tagjelölt és 788 pártonkfvüli fejleszti politikai tudását. A középfokú oktatás szintjén négy, különböző alapvető téma­körrel foglalkozó egységben közel kétezer hallgató vesz részt. Az esti egyetemen három-három osztályt szerveztek meg a já­rási székhelyen, illetve Revúcán, összésen 254 hallgató számára. Tudomást szereztünk arról is, hogy a középfokú oktatás előadói részére a Politikai Nevelés Házában egyéves tanfolyamokat ren­deznek 35—35 hallgató részére a „Pártoktatás módszerei“ és „Tudományos ateizmus“ témakörrel, illetve az antikommunizmus jelenlegi politikájának elemzésével foglalkozó kétéves tanfolya­mot szervezik meg, melyen az első évfolyamban 35, a második­ban 33 elvtárs vesz részt ... A beszélgetés alatt szerzett tapasztalatok, észrevételek alap­ján, a járási pártszervek álláspontjával összhangban megállapít­hatjuk, hogy a rozsnyói járásban jól felkészültek az idei, az ed­diginél még színvonalasabbnak Ígérkező pártoktatási évre. KULIK GELLERT Levelezőink élénk figyelemmel kísérik a vállalási mozgalom alakuld sát. Megállapították, hogy jelenleg mindenhol, minden munkahelyen a legfontosabb kérdés a XV. pártkongresszus tiszteletére, köszöntésére szóló vállalások és felajánlások összeállítása. Felfigyeltek arra is, hogy amikor összeállítják ezeket a vállalásokat, képességéhez és tudósához mérten mindenki igyekszik hozzájárulni. A következő tudósításokban is erről számolnak be. TÍZEN A Budulovi (Bödőllői) Efsz péderi részlegén a szárítóban tízen dolgoznak. Musinsky Ist­ván vezetésével Páll János, Vanyó István, ifj. Musinsky István, Szabó István, Kocsis Gá­bor, Hodosi István, Sándor László, Horváth Imre. és Bacsó István. A szárító kapacitása egy nap alatt 26 vagon takarmány megforgatása, illetve 500—600 q zöldtakarmány megszárítása. A munkacsoport, mely itt dolgo­zik, benevezett a szocialista munkabrigád címért folyó mun­kaversenybe és legutóbb a vál­lalási mozgalomba is. Mégpedig azzal, hogy a teljes kapacitást fogják kihasználni a három műszakban való üzemeltetéssel. Kiszámították, hogyha csak két műszakban üzemeltetnék a szá­rítót, mint ezelőtt, akkor a ke­mence ismételt felmelegítésé­hez naponként 30 liter olajra lenne szükség. Arról nem is szólva, hogy kevesebb lenne a teljesítmény is. A munkacso­port tagjai kiszámították, hogy a három műszakban való üzemeltetéssel egy hónap alatt 160 000 koronás nyereség érhe­tő el. A számítást elhatározás követte, s ma már kongresz- szusi felajánlásként három mű­szakban dolgozik a munkacso­port. Tény, hogy a péderi rész­leg a tejeladást eddig is túltel­jesítette, de hála a szárítóban dolgozók jó munkájának, a jö­vőben a túlteljesítés már jel­lemző lesz más munkaszaka­szok tevékenységére is. riRTKÖ 1STVÁNNE A gépkocsivezetők bronzérmes szocialista miinkalirigárija (Bohus István felvétele] Zámbó Lajos mérnök AZ ÜZEM ÉS A SOFŐRÖK Terven felüli munkával köszöntik a CSKP XV. kongresszusát a Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat dunaszerdahelyi üzemének dolgozói Is. A szocialista munkaversenybe 471 dolgo­zó — 310 munkás, 161 technikus — kapcsolódott be, az alkalma­zottak !)2,7 százaléka. Huszonegy munkacsoport, s közülük tizen­három már megkapta a szocialista munkabrigád címet, kilenc pe­dig már bronzérmet is kapott. A kongresszusi felajánlás össze­állításakor azonban senki sem maradt ki és 31 kollektív válla­lás alapján úgy módosították munkatervüket az üzem dolgozói, hogy felajánlásuk értéke 3,8 millió korona lett. Tilajcsík Árpád mérnök a tervek túlteljesítéséről és a vállalásokról részletesen tájékoztatott. Elmondta, hogy a mezőgazdasági üzemek részére a tervezett feladatokat 2,9 milljó korona értékben túlteljesítik.- Termelési szakaszon a malacvásárlást 5600-zal, mintegy 45 00U korona értékben, a lóvásárlást kivitelre mintegy 10 000 korona ér­tékben túlteljesítik. Ügy tervezik, hogy jobb munkaszervezéssel, takarékoskodással 005 000 koronával fogják növelni a bevételt. A jó eredmények eléréséhez nagymértékben járul hozzá Nagy Gyula vezetésével a gépkocsivezetők bronzérmes szocialista munkabri­gádja, melynek tagjai felvételünkön láthatók. Vállalták, hogy csökkenteni fogják a tenyészállatok szállítás közben történő el­hullását, s ezzel előreláthatólag 5000 koronás megtakarítást ér­nek el. A ömlesztett takarmánytápok ki- és berakásakor arra fog­nak törekedni, hogy a szemveszteség minimális legyen, s így 18 000 korona értékű megtakarítást érnek majd el. KELEMEN GABRIELLA EGYÉNILEG IS A Nővé Zámky-i (Érsekújvári J Elektrotechnikai Ipari Szakkö­zépiskola tantestületének egyik kollektív munkavállalása, fel­ajánlása, hogy az iskolaépület bővítése munkálatainak során je­lentős társadalmi munkát végez majd. Ehhez a vállaláshoz csat­lakoztak a diákok és t szülők is. Egyébként a tantestület tagjai egyénileg is fontos, említésre méltó vállalásokat jelentettek be. Zámbó Lajos mérnök teljesíteni fogja a kollektív vállalásból reá háruló feladatokat, ugyanakkor egyénileg Is vállalást tett. A SZISZ iskolai szervezete által megalakított ateista kör vezetését önként vette át. Annak ellenére, hogy más téren Is komoly poli­tikai munka vár reá ebben a tanévben, hiszen a középfokú poli­tikai iskolázás lektora és a járási pártbizottság mellett működd Marxizmus—Leninizmus Esti Egyeteménfek előadója. Vállalta azt is, hogy a „KONTAKTUS“ néven megjelenő iskolai újság szer­kesztését és kiadását irányítani fogja. És hogy vállalásának sike­resen, jól tegyen eleget, külön jegyzékben felsorolta, hogy milyen pedagógiai, tudományos és politikai műveket fog ennek érdeké­ben áttanulmányozni. PINTÉR VERA Lengyelország nyugati részé­nek egyik központja — Poznan — a legrégibb és legnagyobb lengyel városok közé tartozik. A második világháború utol­só hónapjaiban csaknem tel­jesen lerombolt város a tu­risztikai nevezetességein kí­vül elsősorban a már közel fél évszázada hagyományo­san megrendezett őszi és tava­szi nemzetközi vásárairól ne­vezetes. Az, hogy a város nemzetközi vásárok színhelye lett, nem véletlen. Jó földraj­zi fekvése miatt ugyanis Poz- naiít már a XV. században je­lentős kereskedelmi központ­ként ismerték. A póznaili vajdaság erdők­ben és tavakban gazdag vidé­kének ipari, kereskedelmi, tudományos és kulturális köz­pontjában ez év szeptemberé­ben ismét megélénkült a for­galom. Európa egyik legjelen tősebb kereskedelmi találko­zóhelyeinek színhelye ez al­kalommal is felkészülten vár­ta a világ minden tájáról Ide sereglett kereskedelmi szak­embereit. Több mint 30 ország körülbelül 2500 külkereskedel­mi és termelővállalatainak képviselői közszükségleti ter­mékeik legjavát mutatták be az őszi poznafíi nemzetközi vásáron. A vásár, amely mind küldetésében, mind pedig megrendezésében nagyon ha­sonlít a mi brnői közszükség* KAMATOZÓ KAPCSOLATOK leti vásárainkhoz, a résztve­vők számára minden szem­pontból sikere^ volt. Az itt felvonultatott közszükségleti termékek, szebbnél-szebb kel­mék, szövetek, ruházati cik­kek, háztartási berendezé­sek, sportfelszerelések, mező- gazdasági és élelmiszeripari termékek, nyomdaipari beren­dezések, a könnyűipar szá­mára szükséges gépi beren­dezések és a továbi termékek szinte végtelen sora minden látogatót joggal nyűgözött le. Látnivalóban nem volt hiány, és nem volt hiány az üzletkö­tésekben sem. A résztvevő ha­zai és külföldi kiállítók egy­aránt gazdag tapasztalatcse­re-forrásként könyvelhették el ezt a vásárt. A 85 000 négy­zetméternyi kiállítási terüle­ten felsorakoztatott áruk leg­nagyobb részét a lengyel ke­reskedelmi és termelővállala­tok vonultatták fel. A látoga­tók ezrei gyönyörködhettek például a lengyel Unitra cég által forgalomba hozott elekt­rotechnikai berendezések, rá­dió- és televíziókészülékek széles választékában, amelyek nem véletlenül nyerték el a kereskedelmi szakemberek tetszését. A Ciech lengyel vegyipari külkereskedelmi vállalat termékei pedig hűen tükrözték azt, hogy a köz szükségleti cikkek választékát ma már aligha bővíthetnék a vegyiparban termelt árúk nél kül. Sorolhatnánk tovább a lengyel termelő és külkeres­kedelmi vállalatok neveit, amelyek a mi fogyasztóink számára sem teljesen idege nek, hiszen üzleteink polcain egyre gyakrabban találkoz hatunk ezek termékeivel. A felszabadulás óta Len gyelországgal kiépített gaz dasági és kereskedelmi kap csolataink állandó bővülését az is bizonyítja, hogy Len­gyelország külkereskedelmé­ben a Szovjetunió és az NDK után hazánk a harmadik he­lyet foglalja el. Ugyanez a sorrend alakult ki a vásáron is, s így a lengyel kereske­delmi szervek és vállalatok a legtöbb kereskedelmi szerző­dést a Szovjetunióval, az NDK-val és Csehszlovákiával kötötték. Az itt megkötött ke­reskedelmi egyezmények ér­telmében a közeljövőben ha­zánk és Lengyelország között 150 millió zloty értékű áru exportálására, illetve impor­tálasára kerül sor. 1 A csehszlovák kiállítási részleg a poznafíi vásáron nem foglalt el nagy területet, de a részt vevő külkereske­delmi vállalataink által be­mutatott közszükségleti áruink színvonalasán képvi­selték fejlett könnyűipari ágazatainkat. A Centrotex textilipari termékeket, első­sorban szöveteket, kelméket, bútorhuzatokat és kötött áru­kat vitt a poznafíi vásárra. Fejlett és világszerte elis­mert cipő- és bőripari termé­keinket az Exlco külkeres­kedelmi vállalat mutatta be. A szóban forgó vállalat már az 1076-os idényre előkészí­tett cipő és táska kollekció­kat szerepeltette a vásáron, amelyek nagy része újdonság volt. A prágai Chemapol kül­kereskedelmi vállalatunk Dér macol márkájú kozmetikai készítményeket és más koz­metikai szereket mutatott be — szintén nem kevés si­kerrel. Ezek szomszédságában a Jablonec külkereskedelmi vállalat szebbnél szebb bizsu­áruit állították ki, amelyek szintén méltón képviselték világhírű üvegiparunkat. Ez a vállalat bizsutermékeinket a világ csaknem valamennyi államába szállítja, hasonlóan mint a Skloexport külkeres­kedelmi vállalatunk, melynek termékei szintén ott voltak a jelentős nemzetközi vásáron. Az Omnia cég egyebek között Calex hűtőgépeket, Dukla te­levíziós készülékeket, Tesla magnetofonokat, Super Tatra- mat jelzésű automata mosó­gépet mutatott be, amelyek joggal nyerték el a látogatók tetszését. A külkereskedelmi szakemberek nagy érdeklő­déssel tekintették meg a prágai és a bratislavai Tech­noexport külkereskedelmi vál­lalatok által bemutatott auto­matikus csomagoló gépsoro­kat Is. Ezek a gépsorok na­gyon jól beválnak az élelmi- szeripari termékek, és mosó­porok gyors és célszerű cso­magolásánál. Az eddigi kereskedelmi kap­csolataink Lengyelországgal elsősorban a gépipari termé­keink kölcsönös szállítására irányultak. Az utóbbi évek ben viszont egyre jobban elő­térbe kerül a közszükségleti áruféleségek kölcsönös szál­lítása is, amely nem utolsó sorban a sikeresen megren dezett nemzetközi vásárok eredménye. P. G.

Next

/
Thumbnails
Contents