Új Szó, 1975. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1975-10-12 / 41. szám, Vasarnapi Új Szó
Susil Weerarathna felvétele A közelmúltban jelent meg a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában Fehér Klára A tenger című művének ötödik kiadása. Bevallom, eddig nem jutottam hozzá, bogy elolvassam az írónőnek ezt a urendhagyó“ hangvételű regényét, de most, a több mint harminc évvel ezelőtti tragikus események élethű, szívbe markoló, leírása megrázott, megdöbbentett és élesen, szinte plasztikusan idézte fel nemzedékem legszörnyűbb élményét: a fasizmust. — Több mint húsz évvel ezelőtt írta A tenger-t. Mi volt a célja ezzel az alkotásával? — Ügy éreztem, hogy kötelességem leírni az élményeinket, a sajátomat, csakúgy mint az egész nemzetét. Nem a lassan gyógyuló sebeket akartam feltépni, csak a tényeket rögzíteni, nem annyira a saját korosztályunk, mint inkább a fiatalok számára. Talán az volt a vezérfonal, hogy „ilyen volt a fasizmus! Gyűlöld!“ — Ha megengedi, felsorolom az eddigi legfontosabb műveit: Idézés bűnügyben, Becsület, Az érem másik oldala, Nem vagyunk angyalok, A földrengések szigete, Idegen víztükör, Szerencsés történetek, Perben, haragban, Ma éjjel ne aludj, Nem vagyunk ördögök, Narkózis, Egyetlen mondat törökül. Miből csinálják az elefántot. Azt is tudjuk, hogy járt Japánban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban. Min dolgozik jelenleg és készül-e valami újabb utazásra? — Kanadába készülök és rövidesen befejezem a Magyarországról írt útikönyvemet. Három évig dolgoztam ezen a könyvön, 120 —130 várost és községet kerestem fel. Nagyon szép, nagyon izgalmas munka volt: felfedeztem a szocialista Magyarországotl A Szépirodalmi Könyvkiadó számára írom a Négy nap a paradicsomban című regényemet. Témája? Egy magyar házaspár szomorúan mulatságos túristaútja. Egyidejűleg nagy lelkesedéssel írom a Férfi krétakör című drámámat a Madách Színház számára. A darab története: nem az anya. hanem a nevelőapa harcol a gyermekért. De kedvenceimről, a gyermekekről sem feledkezem meg, az ő számukra írom a Ml szemüvegesek regényváltozatát. — Mindezt egyszerre? — Igen, mindig ..több vasat tartok a tűzben“. Persze ez nem olyan egyszerű. Hiszen havonta 25—30 humoreszket írok a Magyar Nemzetbe, évente több mint 2000 író- olvasó találkozóra hívnak meg, ennek még a töredékét is alig tudom teljesíteni, havonta 500—600 levelet kapok, ezek többnyire panaszos levelek, ezeket ki kell vizsgálni és ezekre válaszolni kell. — Hány órát dolgozik naponta? — Huszonnégyet! Ne csodálkozzon. Az író mindig dolgozik, mert még álmai is a készülő művét vetítik lehunyt szeme elé. — Fehér Klárát eddig vígjátékíróként, a szatíra és a humor jeles képviselőjeként ismertük, és most ismét műfajváltás tanúi vagyunk — drámát ír. — Ez igaz, pedig az Idézés bűnügyben című első színművem, amit 1949-ben mutattak be a Belvárosi Színházban, szintén dráma volt. Kétségtelen, hogy a humor — az alaptermészetem. Emellett az a meggyőződésem, hogy életünk kisebb-nagyobb fonákságai ellen úgy harcolhatunk a leghatásosabban, ha nevetségessé tesszük. Egy udvariatlan eladóról, egy magát kiskirálynak képzelő tanácsi tisztviselőről nem érdemes dörgedelmes vezércikket írni. Sokkal hasznosabb, ha görbe tükröt tartunk eléjük. — A tenger egyik figurájában Fehér Klárát véljük felismerni. Azonban tudjuk, hogy a szörnyű élmények ellenére is megtartotta optimizmusát, azt a különös mosolyt, ami mögött azonban a figyelő szem látja a harcos szenvedélyt. — Harcos szenvedély? Azt hiszem ez nem több és nem kevesebb, mint — elkötelezettség! Nem vagyok bosszúálló természet, de van valami, amit nem tudok megbocsátani és ez a mások megalázása. Ez elleu küzdők minden erőmmel és valahogy minden Írásomban. Fehér Klára: újságíró, író, a szocializmust építő magyar társadalom egyre szépülő életének avatott tollú ábrázolója, az önzés, a harácsolás, a kispolgári magatartás, az emberi közömbösség szikrázóan szellemes os- torozója. Műveit ismerik a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Bulgáriában és [ugoszláviában is. és úgy érzem, hogy a hazai olvasók nevében jelenthetem ki: kíváncsian és nagy szeretettel várjuk a József Attila díjas írónő újabb műveit. PÉTERFI GYULA ÜJ VERSEK KULCSÁR FERENC: Arcodat a vadász Egyedül nézem angyalszárny övezte fejedet, a növényi zöld szívet, mi rajtam átborong. Egyedül nézem aranyló napraforgó melledet, szíved alatt a bronz tisztaságában mosolygó, még sokat nem tudó arcot, a vérrel áztatott tenger csipkézett partjait. Egyedül nézem szeméremborító ingedet s a borongó eget benépesítő napraforgó napokat. Látom az ember-asszonyt, ki az emlős emlékezetnek hódol megrettenve. Egyedül, egyedül, egyedül a szédületben, mint csatakos hajú mester, egyedül, egyedül, egyedül a billentyűk morajló csontfogsorában, hogy archús kimarjul, s az agyvelő lángjaiban elindulnak a megbabonázott tömegek. Egyedül nézem, egyedül, magam is megrettenve, ezt a csörömpölő festett világedényt - húsom fortyog mélyének bugyraiban. Forrón tépett falevelekbe, puhán lángoló madártól lazatba áztatott képzeletet kínoz így a tisztaság - miért esne másként em- berkönnyeml Könnyem, amely síphangú kis patakzajával csalogat s törékeny időkön vérként átcsepereg - mint tanúság, irgalmatlan ittmaradás-vágyunk tanúsága. Te kicsike óriástörékenység, kegyelemből még ép kristály! Szó mélyein, a kilőtt modárcsont- vázból épült‘századok mélyein, a kegyelmes munka mélyein aki őrződ az alkotást - hívogatlak. Toporzékol arcod, kacag nagy tudásod hetvennégy magas idején, hívogatlak vakmerő hordaszóval. Ahogyan a vadász kioldotta vadjából a közös-jó szavakat, égről lerántotta és földből kitépte azokat, önkívületi örömében ahogyan sírt, beszélt, akként hívogatlak. Tányér- és arctársam a küzdő kezű ács-ember hosszú asztalánál, vegyél virágomból díszt a te hajadnak, vegyél virágomból díszt a te hajadnak. TÖRÖK ELEMÉR: Hol vagytok? Csend szivárog a láthatatlan gyűrődések résein át a lengő lila alkonyatban Mintha erdőben állnék vadcsapás végén békességben árnyékommal Bánt ez a csend s a fény keskeny sugara Eltakarom arcom s látom az üres messzeséget *hol véres szárny verdes- lelőtt madár Az alkony az égig magasul csend-falán baglyok huhognak SZITASI FERENC: Lecke Apám a haza — ujjai összenőttek a lapáttal. A csend árkában diófa nőtt, s haloványabbak lettünk, arcunkra épültek a temetők. Nyitott folyók várják vissza & halászokat. Aki vándorol vándor lesz Aki vándorol vándor lesz valamitől valamihez közeledve az anya-csöndben hallom lépted távoli hangját messzeséged bizonyossága és amit mögötte hagytál jelzi döbbenetem hogy ki vagy te nekem egy pontra nézek s mint álomképet fölold a térben a messzeség szememben csillagok tüze ég bizony mondom mindenkinél jobban csak én szeretlek a hiány ágyát szívemben te veted meg ha majd egyszer eszembe jut az a nap de mit is beszéljek róla hiszen nyár volt vérünkben mezőnyi ippacs lángolt még egy utolsó áradás aztán a fordulat vallomás tagadás minden a szerelemé megyek nélküled egy bizonytalan pont felé aki vándorol vándor lesz kísérje szerencse s halkuló nesz fényt hullámoztat szemed most még e fény mind felém rezeg tikkadozó porlepte nyárfa reményem arcod mosolyában szerelem szerelem virágozz szivemen
