Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1975-09-07 / 36. szám, Vasarnapi Új Szó

Mai magyar költők versei . vsr 4; .(.-r -, •' ZELK ZOLTÁN: A visszatérő Megérkezel Minden a helyén: a kulcsok, a tűk, az álarcok, a kesztyűk, a púpos bogarak s a megszálló hangyák is a konyhakövön És le a pincéig és föl a megérintett Holdig ugyanazok az elkábított utak. Otthonod? Hazád? Kitágult sebhelyed? Háromszor csikordult meg az ajtó, mikor be éptél. Háromszor homályosult el a tükör s a világot körbehajózó szem most mégis egy lecsukódó szemhéjat keres; álmot, amelyben tested is elférhetne Tagadd meg ezt a megérkezést, ezt az örömné küli rendet, a szolgalélek-láb bűntetteit - kint vízözönszemű nők tolongnak, a katasztrófák édességével házad előtt. ÁGH ISTVÁN: Elrontott Rómeóságom Romiunk egymás e ott keszeg-vékonyra, tepsi-soványra, nem fér meg egy emberi szó sem két szó közötti némaságba, a hallgatásod szakadék, belezuhantom föltartott kézzel, a hangom kő-ütés, jövőmre szégyen, ha senkinek sincs igaza jobb akkor meghúzódni csöndben- mondtam - a reményte enség hideg szobájában törülközővel, törött tükörrel, vagy lemenni másfél méterre az utolsó döbbenetig, mindegy, két árva, két szerelemre gyáva vil any fűti, vagy hűti tenger ár apálya Rómeő-Júliaságunk festett csontjait. Álmukban is Ház épül a tömegsírra tömegsíron tömegházak ahány csont vacog a mé'yben annyi ablak a magasban fölöttünk a háztetőkön antennák keresztjei anténna-kereszteken madárkarmokkal fogódzó álmukban is vijjogó szelek.) RATKÖ JÓZSEF: Mégiscsak ők ILLYÉS GYULÁNAK Mégiscsak ők tartják a földet, drága halottaink. Csont törik, izom kékül, foszlik rajtuk a hús, az ing. Szép szemük behorpad, pedig vannok már annyian, mint az égen a csiHag, annyi szülém, lányom, fiam. Közöttük küszködik, feszül elsőhralott anyám. Tapossuk ágyékát, gerincét, járunk a derekán. Ház épül rájuk; tartanak falat, falut, hazát. S jövőnk ha van, ők cipe'ik még ezer éven át. Mert minden elbírnak, hiszen mi vagyunk a teher. Vagyunk mi olyan gyöngék, árvák, minket is vinni kell. Halandó - egyrangű velük csak oz lehet, aki oly kemény, legalább magát meg tudja tartani 1975. IX. 7. EGY SZÁL GITÁRRAL sodik évfolyamába járt, amikor részt vett egy sítanfolyámon: — Műsort kellett készítenünk. Többek között én is szerepel­tem, népdalokkal. Kulcsár Ti­bor, aki szintén ott volt, fellé­pésem után, nagy örömömre, meghívott az együttesbe: szóló­énekesnek így lettem az Ifjú Szívek tagja.' A legjobbkor A tánczenébe már belefáradtam. Akkor még keveset mozogtam szakemberek között, de hamar rádöbbentem, hogv amísr egy- egy sláger alig két hónapig él, addig a népdalokban mindig le­het valami újat fölfedezni Min­dig lehet csiszolni, gazdagabban énekelni. Jóleső érzés volt, amikor egyszer egyik barátom összehasonlította két fellépése met, és észrevette a különbsé­get: most már elő is adtad — mondta —. a múltkor csak éne­kelted. Imre sokfelé járt. Itthon és külföldön sok színpadról hal lották a Megkötöm lovamat, a Zöld erdőben, zöld mezőben és a Kispiricsi faluvégén kezdetű népdalokat. Az együttessel sze­repelt a csehszlovák és a len­gyel televízióban. Megjelenik a közönség előtt, népviseletben — amelyről egykor álmodott, egy szál gitárral, és énekel. Ügy, ahogyan talán csak ősei. A kö­zeljövőben megjelenő második, már nagylemezen hardicsai, szi- licei és hetényi népdalokat ad elő. Zeneszerzéssel is foglalkozik. Tavaly Milan Rusüákk.il részt vett a Berlinben Rhote Liede címmel megrendezett Protest­song fesztiválon, nem sokkal később pedig Sokolovban sze­repelt, egy hasonló rendezvé­nyen. — Szombaton léptünk fel, és még aznap éjjel vissza kellett jönni a nevelőhangverseny fő­próbájára. — Ml a véleményed ezekről a hangversenyekről? — Nagyszerű ötlet volt, fő­leg a falusi iskolások szem­pontjából. így kell kezdeni. — Mit jelent számodra az If­jú Szívek? — Belecsöppentem egy olyan kollektívába, amely formálja az embert. Magismerkedtem egy más életformával, különböző problémákkal. Nekem különösen a, megismerés, a tapasztalat- szerzés jelent sokat. — Hogy győzöd erővel és idő­vel, hiszen — ha jól tudom — egyetemre jársz, jogásznak ké­szülsz? — Igen, most megyek har­madikba. Az iskolában tudnak arról, hogy az együttes tagja vagyok, és segítenek nekem. Csak a vizsgaidőszakban ne­héz. Már bezártam jegyzetfüzete­met, amikor valamelyik szó kedves emléket hozott elő: az Ifjú Szívek Prágában vendég­szerepeit. Imrét, miután eléne­kelte a fentebb említett három népdalt, eg/ líbiai házaspár ke­reste fel öltözőjében. Megkér­ték, még egyszer énekelje el a dalokat. BODNÁR GYULA Olyannyira, hogy álom szüle­tett belőlük. Hatalmas erővel vonzó, munkára ösztönző álom, amelyből másfél évtized múlva valóság lett. A kis Németh Im­réből, az „élénk és rossz gye­rekből“ pedig művelt gondol­kodású, komoly fiatalember, aki immár negyedik esztendeje az Ifjú Szivek szólóénekese. De ne siessünk! Kanyarod- Jun; vissza, ahonnan elindul­tunk. Mert az álomból nem az idő kovácsol valóságot... — Emlékszem, amikor elsős voltam, anyám szánkón húzott szülőfalumból, Kismagyarról. Nagymagyarra, a zeneiskolába. Hegedülni tanultam, örömmel. És anyu volt az én patrónusom. 12 — 13 éves koromban a somor­jai zeneiskolába jártam, sok esetben gyalog. Imre meleg szavakkal beszél első „útbaigazítójáról“. Bor s Éva tanítónőről. Nagyon sajnál­ja, hogy annak idején, csavar­gásaival, elbolyongásaival any- nyi gondot okozott a kedves ta­nító néninek, aki fölfedezte számára a gyermek- és népda­lok szépségeit, aki gondos igye­kezettel művelte hangját, irá­nyította első lépéseit. Nagyszájú srác voltam, többször kellett megvédenie en­gem. Elvitt fesztiválokra, ame­lyeken én is felléptem, akkor még hegedűvel. Később beat- és tánczenekarban játszottam, mert zene nélkül nem tudtam meg­lenni Meg aztán kerestem az ú) utakat. Klarinéton és gitá­ron is játszok. — Mi lett a hegedűvel? — Gyakran előveszem, de csak otthon, és hegedülgetek magamnak, a Sebőék stílusá­ban. Szeretnék egy hozzájuk hasonló együttest létrehozni. Egyelőre, sajnos, nincs kivel, pedig már régen fáj rá a fo­gam. Egyébként, ha kezembe veszem a hegedűt, érzem, ez az a hangszer, amellyel az ember legjobban tudja közölni érzé­seit. — Hol és mikor érettségiz­tél? — 1973-ban a Duna-utcai kö­zépiskolában. Ugyanakkor el­végeztem az esti konzervatóriu­mot, amelynek népi irányzatán énekelni tanultam. Számlálhatatlanul sok tanu­lással, munkával töltött óra; sok-sok kilométer az otthon és a két iskola között — az álom nyomában, a zene, a népdalok vonzásában. A középiskola má­Edesanyja szerint előbb tu­dott énekelni, mint beszélni. — Gyermekkoromban, ha ze­nét hallottam, mindjárt seprűt kaptam a kezembe, gitár he­lyett. Mielőtt a zeneiskolába mentem, már hegedültem, bal kézzel. Ellestem a cigányoktól. Közel laktak, gyakran hallgat­tam őket. Megfogott a zenéjük, tetszett nagyon. Aztán egy-egy csallóközi ünnepélyen megcso­dáltam a népi együtteseket, a szebbnél szebb népviseletbe öl­tözött lányokat, fiúkat Akkor még nem nagyon értettem a zenéhez, sem a tánchoz, de ezek az élmények bennem ma­radtak. Szépek voltak. V. Hitrikov: MUNKÁSOK Kontár Gyula felvétele.

Next

/
Thumbnails
Contents