Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-07 / 36. szám, Vasarnapi Új Szó
Mészáros László: Clark kapitány dühös volt. Igar Novikov, a navigátor is idegesen sétált a vezérlőteremben. Clark nagyot csapott az ülés támlájára, amikor megszó- lalt. — Ha Bob most egy veszélyes meteorrajt jelezne a Delta orra előtt, hát az hidegen hagyna, de ezek a szüntelenül spekuláló koponyák csak felpumpálják a vérnyomásomat. Nem szeretnék erőszakhoz folyamodni ... — Nem hiszem, hogy szükség lesz rá — rázta meg a fejét Novikov. — Ők tulajdonképpen tudják, hogy engedelmeskedniük kell, ezért érvelnek olyan elszántan az elképzeléseik mellett. — Rontja a helyzetünket az Is, hogy Gerd tulajdonképpen Borman pártján áll. — Honnan tudod? — fordult meg meglepetten Novikov. — Nyíltan bevallotta? — Természetesen nem — rándult gúnyos mosolyba Clark arca —, de a viselkedéséből ez világosan kitűnik. — Persze, tulajdonképpen nem is logikátlan, hogy az orvos kezet nyújt a biológusnak... — Nem, nem logikátlan. Logikus ez az egész ügy. Végeredményben megértem őket. Csak azt nem értem, hogy mit akarnak tőlem? Hisz tudják, hogy tíz nap múlva mindenképpen meg kell kezdenünk a negyedik hibernált periódust. Nem térhetünk el a megadott programtól amiatt, mert egy bolond lingvista úgy érzi. hogy még fél, és megfejti végre a Mars-Írást, vagy mert egy másik bolond, egy biológus, pedig harminc évre akarja meghosszabbítani a hibernált periódust. Lehet, hogy van még más bogaruk is kedves tudós barátainknak. Tudsz még valamiről? — Hát... van még valami. .. — Ki vele! — Csang mesélte, hogy közel jár a redukált életrezsim titkának a megfejtéséhez ... — Végzett már kísérleteket? — Nem mondta, de nem valószínű, mert Gerd és Bob nélkül szinte lehetetlen. — Vagyis megint nekem kellene döntenem, hogy engedélyezem-e Bob átprogramozását, ugye? — Igen, Frank ... Clark hosszabb ideig elmélyülten gondolkodott, majd felugrott. Néhányszor elsétált az irányítópult mellett és aztán megszólalt. — Halló, Bob! — Igen, parancsnok — jelentkezett az Agy. — Kerítsd elő Katonát és küld őt ide a vezérlőterembe. — Értettem. — Mi a terved Ferivel? — állt meg a parancsnok előtt Novikov. — Azt hiszem, Feri az egyetlen, aki eléggé semleges ebben az ügyben, őt akarom megbízni azzal, hogy rendszeresen szondázza a tudósok hangulatát. — Remek — nevetett fel Novikov — utóvégre a hírszerzés a rádiós feladata és az ilyen kényes ügyet Bobra nem bízhatja az ember. Clark elmosolyodott, és már éppen szólásra mozdult a szája, amikor nyílt az ajtó. Mindketten odanéztek. Katona mögött Pohl, az orvos, Sarma, a fedélzeti mérnök és Rod Steiner, a geológus lé- pett be a vezérlőterembe. — Elnézést, Frank, hamarább nem tudtam jönni — mentegetőzött Katona. — Rendben — bélintott Clark és kérdőn rávillantotta a szemét a többiekre. Az orvos felemelte a kezét és megszólalt. — Pat és én Rod kérésére jöttünk, aki „a legénység" képviseletében szeretne tárgyalni a vezérkarral. — Tárgyalni? — emelte fel a szemöldökét Clark. — Igen, parancsnok — szólalt meg nyugodtan Steiner. Majd lassan, de határozottan folytattq. — Te is nagyon jól tudod, Frank, hogy az utóbbi időkben bizonyos elképzelések kaptak lábra, és ezekkel kapcsolatban nézeteltérésekre került sor „a legénység“ és a vezérkar között. Ezért szeretném most hivatalosan is előterjeszteni a javaslatainkat. — Egyszóval ultimátum? — Nem, Frank, hisz tudjuk, hogy a hatalom a ti kezetekben van. Jó lenne azonban, ha meg tudnánk egyezni ... — Miért nem Borman jött, hisz ő a főkolompos, nem? — Nincs főkolomposunk, hisz Billen kívül Csang, Rex vagy Miro is főkolompos lehetne. Azért jöttem én, mert engem csak szenvedő alanyként érintenek a kísérletek. — Halljuk hát a javaslataitokat! — Bár « helyzettel te is tisztában vagy, Frank, engedj meg mégis néhány szó magyarázatot. Tízünk közül Rex az egyetlen, aki már a Delta elindulása előtt is járt a Naprendszer határain túl. Ezért az első húsz év hibernált álom után mindnyájan szinte lázban égtünk az első éber állapot napjaiban és úgy elszállt az az év, hogy alig vettük észre. A másik éber periódusban aztán mindenki belemerült a saját munkájába. Akkor még könnyebb volt elviselnünk a munka megszakítását és az újabb hibernált periódus megkez- dését, mert még nem mutatkoztak konkrét eredmények. Most azonban megváltozott a helyzet, Frank, Rex, Bili és Oleg olyan változtatásokat eszközöltek a hibernációs cellákon, hogy valóban lehetségesnek tűnik a harmincéves álom. Ezt meggyőződésből mondom, mert javaslatunk szerint René és én lennénk a kísérleti alanyok. Miro ügyének fontosságát nem kell hangsúlyoznom, hisz az emberiség régi vágya teljesülne a Marsírás titkának megfejtésével. És végül itt van a harmadik, a legfontosabb dolog. Csang és Gerd tanulmányai, valamint Rex új hibornetikus modelljei szinte kézzelfoghatóvá teszik a redukált élet- rezsim megvalósításának a lehetőségét. Meg kell értenetek ezt a korszakalkotó újdonságot, hisz itt nem csupán arról van szó, hogy általában lelassítanánk a szervezet működését, mint a hibernáció alatt, hanem arról, hogy a redukált fizikai rezsim mellett a szervezet pszichikai rendszere változatlanul működne tovább, bármikor, saját belső utasításra kikapcsolható lenne, és bizonyos érzékelési küszöbnél — külső vagy belső impulzusra — önműködően bekapcsolna. Ez azt jelenti, hogy a még ránk váró 30 éves úton a testünk alig néhány évet öregedne, de a tudatunknak harminc év idő állna rendkelkezéséro. A kísérletek megvalósításához azonban még hónapok kellenének, mert át kellene építeni a hibernációs cellák kétirányú bioáramos csatornáit többirányúakra és át kellene programozni Bob kereső- és védőprogramját. Ezeknek a munkáknak a megvalósításához pe- dig a te parancsodra van szükség. Franki Néhány percig néma csend honolt a vezérlőteremben. Mindenki Clark arcát fürkészte. Aztán Novikov szólalt meg. — Meg kell értened, Frank, hogy ezek a kísérletek lényegében nem veszélyeztetik sem a Deltát, sem expedíciónk vezérprogramját. Tessék, Gerd, mondani akartál valamitI — Igen — lépett előre zavartan az orvos. — Én azt hiszem, hogy hatvan évvel ezelőtt a Földön nem láthattak előre minden lehetséges helyzetet. Sőt, képtelenség elvárni egy tíztagú, fényesen képzett tudóscsoporttól, hogy évekig csak sakkozzanak, kártyázzanak és t, fizikai erőnlétükkel törődjenek ... — Felelősek vagyunk a Földnek a program pontos betartásáért — mondta szigorúan Clark. — Mindenekelőtt a Deltáért vagyunk felelősek — jegyezte meg Igor. — Mi pedig — keményedett meg Steiner hangja — mindenekelőtt a saját tudományos lelkiismeretünknek vagyunk felelősek, amely azt diktálja, hogy a problémák elől még hatvan fényévnyire a Földtől sem szabad az álomba menekülnünk. Hát nem érted, Frank, azt akarjuk végre megvalósítani, hogy a gondolatoknak ne kelljen megállniok sohasem. — Nem & gondolatok röpítenek bennünket a csillagok felé, hanem az energia, a munka, a fegyelem ... — Tévedsz, Frank — csóválta meg határozottan a fejét Steiner —, a gondolat még a Deltánál is gyorsabban repül... — Pedig a fénysebesség egyharmadával szá- guldunk — morogta az orra alatt Sarma. — Nézd, Bob — fordult szembe Steinerrel Clark — nem fogunk vitatkozni. Még van tíz napunk a tervszerű hibernáció megkezdéséig. Az utolsó napon majd tudatom veletek a döntésemet... Végeztem! Ha Clark a hibernáció megkezdése mellett döntött volna, hát előbb vagy utóbb megnyugodtak volna az emberek, de így a bizonytalanság csak még jobban felbolygatta a kedélyeket. Gerd szóvá is tette Clarknak, hogy eljárása pszichikai tráumát eredményezhet a legénység között. — Nem elemeznéd inkább az én pszichikai dilemmámat? — horkant fel Frank. Másnap Igor teljesen komolyan azt javasolta Franknak, hogy bízzák a véletlenre a döntést. — A játékelméletből tudjuk, hogy nemegyszer az nyer, aki véletlenszerű stratégiát követ. Konfliktusos helyzetekben sokszor a véletlen stratégia a legcélravezetőbb. — Hogy akarsz megvalósítani egy kétértékű véletlenszerű döntést, hisz ma már nem léteznek érmék csak a múzeumokban — fészkelte magát mélyebbre a klub variábilis foteljében Frank. — Ugyan — legyintett Igor —, az élet még ti Déltán is teli van kétértékű entitásokkal. Mondd gyorsan valakinek a nevét a tudósok közüli-*• Szkender — mondta rövid habozás után Clark —, az ő antropológus koponyája még nem produkált semmiféle javaslatot. — Rendben — bólintott Igor. — A tét tehát a hibernáció pontos megkezdése, vagy elhalasztása. Ha Szkender a szobájában van, akkor igen, ha nincs, akkor nem. Halló, Bob! — fordult Igor az egyik sarok felé. — Igen — jelentkezett haladék nélkül a Delta lelke. — Mondd csak, a szóbájában tartózkodik most Szkender? — Nem — jött a következő pillanatban a válasz. — Tehát elnapoljuk a hibernációt ... Rövid csend támadt. Novikov kíváncsian leste a parancsnok reakcióját. Clark dühösen ugrott fel. — Azt hiszed, hogy ezzel levetted a vállamról a düniés teiiiét?! — Nyugalom, Frank! Csak segíteni akartam... — Honnan tudhatom, hogy nem szervezted meg ezt a játékot? — Ugyan Frank, a véletlent nem lehet megrendezni, megszervezni... — De nem is lehet mindent a véletlenre bízni! — Ebből viszont az következik, hogy az egyik tehetőségnek nagyoBb fontosságot tulajdonítasz és ezzel tulajdonképpen már döntöttél is. Vagy talán nem így van? — Igen, de ... — Figyelem, parancsnok — csendült fel hirtelen Bob hangja. — Katonát kapcsolom egyenes vonalba! A rádiós hangja rendkívül izgatottan csengett. — Frank, gyertek gyorsan a vezérlőtepembe, valami hihetetlen dolog történt! Siessetek! De egyelőre ne szóljatok senkinek! A két férfi néhány pillanatig döbbenten farkasszemet nézett egymással, de aztán mintha mind- kettejük tekintete ezt sugározta volna a másik felé: ugyan, hisz nem történhet semmi sel De azért sietve Indultak el a vezérlőterem felé. Katona Feri felgyűlt arccal ugrott fel az ülésről, de aztán mégis lenyelte a kitörni készülő kiáltását, és szinte suttogva szűrte át a fogai között: — Lokátorunk a saját hívójelünket fogta fel a huszonegyes frekvencián! — Mikor? — rándult meg Clark, mintha áram futott volna végig rajta. — Talán egy negyedórája, ennyi ideig tartott, míg Bob kiszűrte, és riasztott engem. Hallgassátok csak meg! Katona visszazuhant az ülésébe és megnyomott egy gombot. Néhány pillanat múlva határozottan kivehetően „csipogni“ kezdett múlva határozottan három, egy négy — háromszor egymás után, majd perces szünetekkel még kétszer ugyanúgy. A felvétel hátterének a zajszintje még elég erős, mert Bob fontosnak tartotta már ilyen állapotban is közölni velünk. Később még megszűröm... — Ellenőriztél mindent? Nem lehet visszaverődés, műszaki hiba? — Nem — rázta meg határozottan a fejét Katona — Bob is átnézett már mindent százszor. — Akkor pedig ez azt Jelenti, hogy ... — Nem, még nem! — mondta szinte kiáltva Frank. — Majd ha minden órában bejön a Jelzés... Egyelőre csak Gerdnek és Sarmának szóljatok .., Már jóval a következő vétel várható időpontja előtt mind az öten a vezérlőteremben ültek. Csángót azzal az ürüggyel távolították el, hogy vezérkari értekezletet tartanak. A hívójel pontosan bejött. — Bemérted, Bob? — Igen, parancsnok. Pontosan szemben jön. Clark azonban még mindig kételkedett. Bizonytalanságából aztán a többiekre is átragadt valami. — Ha most a Földön lennénk, hát örömömben bukfencet vetnék, de itt, hatvan fényévnyire a Földtől..valahogyan nem tudok nyugodt szívvel örülni. — Pedig azért csak örülni kellene, hogy végre, évszázados keresés és várakozás után, mi leszünk az elsők... — mondta Sarma. — Igen, fiúk — csillant fel Clark szeme —, mégiscsak mi leszünk az elsők! — Meg kellene mondani a többieknek is — szólalt meg Gerd. — Hé, Bob, feloldom a hírzárlatot! — kiáltotta Frank. — A Földre is jelenteni kellene, nem? — fordult a parancsnok felé Katona. — Jelentsd, Ferikém, jelentsd! Gerd elrohant, hogy személyesen értesítse a tudósok csoportját. A következő vételt aztán már a Delta minden embere feszülten hallgatta. És máris megkezdődtek a vég nélküli viták, eszmecserék, veszekedések. Miro Maholics, a lingvista, a lelkesedés első hullámának elcsitulása után már jött is az ellenérvekkel. — Bár a számítások azt igazolják, hogy a saját hívójelünk tér vissza valahonnan a Pollux környékéről, szerintem mégsem vehetjük biztosnak a dolgot. A bökkenő maga a hívójel. A kör az űrben is kör marad és az értelmes lényeknek fel kell fedezniük a Pít. Vagyis, nem biztos, hogy a Delta visszasugárzott hívójelét fogjuk, hanem lehet, egy más, a Polluxom túli — talán már régen kihalt — civilizáció üzenetét. Lefler, a fizikus, tovább erősítette a kételkedés csíráját. — Tulajdonképpen még az sem biztos, hogy értelmes lények üzenetéről van szó! Gondoljatok csak a rádiócsillagokra, vagy az űr hasonló tréfáira. Emlékeztek még az OZRA-projektumra, vagy kétezer körül a DRAKE-projekfumra? Hány „üzenetről“ kiderült, hogy minden logikája ellenére Ls csak természeti —, illetve űrjelenség. — Valamiről elfeledkeztek — vágott közbe Szing —, az adás pontosun egyóránként ismétlődik! — Ugyan tökéletes bi Zemanhűz - előttün.. az — Nincse csillagász vagy oda.. — No, lát — Várjuk Kibernetika] nyíték az li rán a hívój információ — Mikor? — A ható vagy talán — Fogadi lentette ki I Miro ezt emiatt kev vételkor ug tona remegi korlott szei kettes szám az üzenet. I halmazt dói percig sem rancsot: — Gyerün Feszültség arra gondol rabig a dek Bob szinte szöveget.N- A meg t ej i képernyőn CSI! nyom: Clark rett szegte: — Ennek Maholics — Bolond tem a huszi időközökből gyedik óra értek a ré René, vagy 1 Clark mef után, de hai stimmelnek az üzenet? ja meg dekd rint. Bob azt Közben el A plusz hír lantotta fel vészjóslóan megszólalt. — Ha ez akkor légy meg nekem, De senki s magyarázni, egy lehetség — Azerfe lünk bárki Delta plazi gázt“ őskori tem nem nel mi egyszerűi nalba. Kétsé leknek a F nem tételezi: goiul beszél nűség szerir Föld felé irí szasugárzásá — Nem I Novikov is. A követk< újabb bizon; A plusz hír hosszé, t hiá Bob nem tu> A rejtélyt dotta meg. — Dobd Katonának, j tán és érthe tét. — „Figyel Deltát! A Fi résztvevőit! startoltunk gyorsulva r* veletek c benn«'- Utóirat: Hall az unokádl Ez után az volt róla gy lettek. Néhá azonban, a 1 mai könyört — Nem hi az unokáink A követke üzenetek, i bizonyították megkezdésér zott. Az egy rult. Patakzc — Minden alig hallható — Nem Nélkülünk a Megint Ka: — Pa ránc üzenjek nek Clark össz hallgatás úti — Jelentse — Értettei Szinte abs Meghalt a T agyán. N /< — Vújan i — Mi leni vikov —, vi lesz iskolai»
