Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-07 / 36. szám, Vasarnapi Új Szó
örmény nép büszkén vallhatja sajátjának a b világ egyik legősibb kultúráját. E gazdag s a maga nemében páratlan kultúrának első, a mai napig is megőrzött maradványai még az időszámításunk előtti századokból, az úgynevezett hellenisztikus korból származnak. Ebben a hellenisztikus világban születik meg az Urartu birodalom romjain az örmény királyság, melyet erős szálak fűznek e világ sajátos kultúrájához. Egy királyság, egy ország ősi kultúrájának mindig jellegzetes beszélő tanúi a régmúlt századokból, évezredekből fennmaradt építészeti műemlékek, illetve azok romjai. Az i. e. 3. .századból származik a garni palota és pogány templom, amely egyben az örmény királyok nyári rezidenciájául is szolgált. Egyediségében párját ritkító épület- komplexum az I. Trdat király által időszámításunk első századában építtetett pogány templom. Az említett templom a legépebb állapotban megőrzött antik építmény a Szovjetunió területén. Hála a szovjet műemlékvédelem gondosságának és az építészek szaktudásának, ez a templom ma már teljesen restaurált eredeti állapotában az örmény építészeti műemlékek legértékesebb kincsei közé tartozik. Az örmény írásbeliség napjainkban már több mint másfél évezredes múltra gan Gerian stb. Főleg nekik köszönhető az örmény költészet világirodalmi rangja és híressége. Az említett néhány költő közül talán Avetik Iszaakian a legjelentősebb. Költészete hű kifejezője az örmény nemzet több évszázados szenvedéseinek, vágyainak, szabadságszeretetének és humanizmusának. Iszaakian 1875-ben született az örményországi Alexandropol nevű városkában. Nagyon fiatalon, már 10—12 éves korában verselni kezdett. Alig volt 18 éves, amikoK megszakította teológiai tanulmányait és Európába utazott, ahol főleg Bécsben és Lipcsében tartózkodott. Sokévi európai tartózkodása alatt a magát mindvégig hontalannak érző Iszaakian szívében ott ég távoli szülőföldjének és szerencsétlen nemzetének szeretete. Gyönyörű verseit a nemzeti géniusz hallhatatlanságába vetett hit ragyogja át. Iszaakian örömmel üdvözli a szovjethatalmat Örményországában. Egyik 1924- ben írott levelében kifejti azt a nézetét, hogy az örmény nemzetet sem az európai békekonferenciák, sem a politikusok, sem a nagyhatalmak nem menthetik meg a végpusztulástól, az egyedüli menekvés a szovjethatalom és a Vörös Hadsereg. A külföldön élő Iszaakian minden gondolatával, szellemi erejének teljes összpontosításával elválaszthatatlanul szeretett népéhez kapcsolta magát. Az örmény föld, nemzet, kultúra — ezek járják be és hatják át a költő gondolavilágát. 1924 ben írja: Egy cseppet sem kapott el a külföldi élet örvénye, én megjósolta Iszaakinnak — az alig ismert, külföldön élő költőnek — a világhírt. Blokk megállapítása szerint aligha él Európában Iszaaklánhoz mérhető kül- tözseni. Iszaakian költészetének ereje és művészi szépsége verseinek természetessé gében és igazmondásában rejlik. Költészete erejének fontos meghatározója verseinek és többi írásainak őszinte internacionalizmusa és mély humanizmusa, amely a nemzetek szívében meleg visszhangra lelt. Az egyszerű orosz emberek, a volgai halászok Iszaakianlioz írott levelükben így vallanak a nagy költő művészetének rájuk gyakorolt hatásáról: „ün nekünk olyan kedves, mint Puskin, Lermontov vagy Nyekraszov. Nemzedékről nemzedékre fogják élvezni az emberek uz Ön halhatatlan líráját . . Iszaakian és a nép szeretető nem volt egyoldalú. Az örmény nép, de nem csak az örmény, hanem a Szovjetunió többi nemzetének irodalomértő egyénei is szerették a nagy költőt, azonban Iszaakian is a népből jöttnek és a népért munkálkodónak tekintette önmagát. Lírájának példaképe — saját bevallása szerint — az örmény népköltészet volt, amelynek gazdaságából sokat merített és amely szerinte az igazi és tökéletes líra. Iszaakiannak, a gyöngéd hangú lírikusnak. az érzékeny művésznek halk hangja a Nagy Honvédő Háború éveiben ezreket buzdító harsonává változott. Hatalmas publicisztikai tevékenységet fejt ki, és duzzadó energiájú, harcra buzdító kei méltán vívták ki a kortárs szov jet írók őszinte elismerését, mint arról •• ^ || i|| lítí tekinthet vissza. (Az örmény ábécé megteremtője a híres tudós gondolkodó Meszrop Mastoc volt I. u. 405-ben.) A középkori örmény kódexek és kéziratok nagyrésze azonban az évszázadok folyamán megsemmisült. A háborúk, az idegen katonai beütések áldozatai nemcsak emberek voltak, hanem könyvek is. Például 1170 ben a szeldzsuk törökök felperzselték a baladerdi vár híres könyvtárát, amelyben — hiteles korabeli adatok szerint — több mint tízezer régi örmény kéziratot és kódexet őrizlek. És ez csak egyike volt az évszázadok folyamán oly gyakran megismétlődő, embert és felbecsülhetetlen kulturális értékeket pusztító barbár beütéseknek. Mindennek ellenére kb. 25 ezer régi kézirat kódex és ősnyomtat- vánv menekült meg a pusztulástól, amelyek jelenleg is ékes bizonyítékai a régi örmény kultúra gazdagságának. Szinte az összes ránk maradt régi kéziratot és nyomtatványt a Meszrop Mas- tocról elnevezett Régi Kéziratok Intézetében, az ún. Matenadaranban őrzik. A középkori örmény írásbeliséget a sokoldalúság jellemzi. A korra leginkább jellemző vallásos tematikájú könyvek mellett aránylag nagy a történelemmel, filozófiával, matematikával, asztronómiával, orvostudománnyal, nyelvészettel és a különböző művészetekkel foglalkozó könyvek száma. Külön figyelmet érdemelnek az antik görög filozófusok műveinek örmény nyelvű fordításai és interpretációi {sőt egyes görög filozófiai írások csak örmény fordításban maradtak fenn.) Gazdag tartalmukon kívül művészi kivitelezés Is jellemzi ezeket a régi kódexeket és könyveket. A betűformák szépsége, az Iniciálék és miniatúrák díszítésének kimondhatatlan gazdagsága készítőik páratlan művészi érzékéről és amellett nagy szaktudásukról tanúskodik. Az örmény könyvészet együtt nőtt, fejlődött a tudományokkal és művészetekkel, mindenekelőtt az irodalommal, s ezen belül is a költészettel. Az örmény költészet első remekei már időszámításunk első századaiban megszülettek. Az ókor utolsó évszázadaitól a középkoron keresztül egész napjainkig szinte megszakíthatatlan a nagy örmény költők sora. A régebbiek közül elég megemlítenünk Grigor Narekacit, Naapet Kursakot és Friket. A 20. század elejétől az örmény költészet már néhány világhírű nagyság nevével dicsekedhetik. Ilyenek pl. Ova- nesz, Tumanian, Avetik Iszaakian, VaAvetik Iszaakian (a képen jobbra) Konsztantyin Szimonovval egyáltalán semmit sem változtam, és szívein teljesen fiatal lelkesedéssel dobog az örmény nemzetért.“ Annak ellenére, hogy külföldön élt, reálisan látta és értékelte az adott történelmi és társadalmi problémákat. Nem zete, népe, hazája felemelkedését csak a szovjethatalom segítségével látta biztosítottnak. Külföldön kifejtett propagandatevékenysége, levelei ési egét« művészete hű visszatükrözöl e nézetének. „Örményország a munka, a tett országává változott. Öh, ha én is fiatal lehetnék és elmerülhetnék a nehéz és fekete Ynunkának e tengerében..." — sóhajt fel Iszaakian, látva a szocializmus építésének kézzelfogható eredményeit hazájában. A harmincas években végleg hazatért szülőföldjére, s több évtizedes külföldi tartózkodás után végre ismét sa ját otthonának mondhatta Örményországot. Otthon szinte egyik napról a másikra elismert, híres társadalmi személyiséggé vált, nevét a legrangosabb szovjet írókéi között emlegették. Híres poémája, az „Abul-ala Maari“ a szovjet költészet gyöngyszemei közé került. Rövidesen szinte a Szovjetunió valamennyi ismertebb nyelvére lefordították. Könyvei több nyelven és példányszámban láttak napvilágot. Ez már a világhír kezdete ... Egy pillanatra térjünk vissza 1916 ba. Ekkor ugyanis Alexander Blokk már többek között Fagyejev vallomása is tanúskodik. Művészi értékek alkotásán kívül Avetik Iszaakian egyedülálló hídverő szerepre is vállalkozott." Tevékenyen munkálkodott az orosz és örmény nemzet kölcsönös megismerésén, és gondosan ápolta az orosz irodalomhoz és írókhoz fűződő kapcsolatokat. Művészi ars poétikájának és élete vezéreszméjének — ismét az ő saját szavaival élve — a lényege a következő: „Az én egyetlen kívánságom és egyetlen óhajom, hogy hasznára lehessek az embereknek; szükségük legyen rám, job bán, mint ahogy szükségük van a kenyérre, vízre, levegőre és világosságra, még akkor is, ha tudom, nincs ekkora erőm. De ami erőm van, azt mind kész vagyok átadni nekik, és sehimit sem kérek érte cserébe.“ • • m Avetik Iszaakian méltó folytatója és továbbvivője az örmény irodalomnak és kultúrának. És ha születésének századik évfordulóján nevét említjük, eszünkbe jut az is, mennyi mindent köszönhet neki az örmény költészet. Iszaakian költészete ismét bebizonyította, hogy az úgynevezett kis nemzet is alkothat jelentősei a művészet területén. G. MELIKIAM kandidátus Figyelemre méltó tanulmánykötet , Sziklai/ László Szomszédaink- \ ről című könyve méltán sora- | kozík Dobossi/ László A közép- ' európai ember és Kovács End- ; re Népek országút ján című tanulmánykötetei mellé. Adósságot törleszt, hiszen a kelet- I közép-euróoai népek kultúr tör ténetével a múltban kevésbé , foglalkoztak. Könyvének első része, amely ; a kelet európai összehasonlító j irodalomtanulmány problémájá- j val foglalkozik, egységes egész- | ben tárgyalja a lengyel, cseh, szlovák, magyar, szerb, horvát, román és bolgár társadalmi és művelődési sajátosságokat. Igen érdekes a romantika és realizmus kölcsönhatásáról írott fejezet Sienkiewicz, Jirásek és i Gárdonyi munkásságán keresztül, amely ugyancsak része \ Sziklay kelrt-közép-európai komparativisztikus elképzeléseinek. Tanulmányaiban nagy teret szentel a cseh—magyar és szlovák—magyar kulturális kapcsolatoknak, s a marxista esztétika segítségével próbálja az egyes írókat megfelelően érzékelni, ezzel korrigálva a mindkét fél részéről különösen a múlt század végén megnyilvánuló nacionalista irodalomtörténetiséget. Sziklay igazi előmozdítója és propagálóra népeink kölcsönös jó viszonyának, s a csehszlovák—magyar irodalomtörténet ír ás fejlődésének. Fejtegetéseit azért ts érdemes elolvasni, mert meggyőző példákkal támasztja alá állításait, bár r.em lett volna hiábavaló, ha több példát is felhozott volna elsősorban a lengyel, román, illetve délszláv irodalmakból. Sohasem próbál senkit meggyőzni, de kutatási eredményei a tudós igényességének szemszögéből nézve megbízhatóak. Nem tévedünk azonban, ha leszögezzük: Sziklay László könyve a tudós igényességével és problémafelvető, elgondolkodtató jelleggel íródott. Hogy problémafelvetéseiből néhányat meg is említsünk: „Külön tanulmányokba kellene foglalkozni azzal az erős hatással, amelyet a románok fejlődésére az orosz kultúra gyakorolt(22. old./ A következő kérdése: vajon milyen hatást gyakorolt Turgenyev, Gogol vagy Tolsztoj a magyar széppróza fejlődésére (64. o.) Igaza van, amikor azt mondja, „még sok, főleg levéltári kutatásra van szükség, amíg tisztán Iá tünk.“ (88.. o.) Nagyon érdekes és szemléletesen fejtegeti Her- dernek a szlávok nagyrahiva- tottságáról szóló filozófiai koncepcióját, de foglalkozik a he- geliánizmus hatásával is a Stúr- iskolát illetően. Könyve valójában három részből: a már említett kelet-európai komparat ivisztika vívmányainak eddigi összegezéséből, a reneszánsztól a romantikáig terjedő eszmeáramlatoknak, világnézeteknek felvázolásából áll, valamint a századvégtől a két világháború közötti modernista irányzatok tárgyalásáig terjed. Űttörő jellegű munkák ezek, s némiképp a tátongó űrt próbálták betölteni. Sziklay könyvét már csak azért is érdemes elolvasni, mert hipotézisei, rákérdezései és nyitva hagyott, levéltári vizsgálatok hiányában megválaszolatlan kérdései ösztönzést, impulzust adhatnak néhány, az irodalomtörténeti kutatás rögös útjain induló fiatal egyéniségnek. VARGA JÓZSEF
