Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-21 / 38. szám, Vasarnapi Új Szó
A főtéren, a villamosmegállóim) hajnalodott rá. Sokan várakoztak otl, s még egyrn többen jöttek; fázósan összehúzódlak, és leslék a síneket, mikor tűnik fel a villamos. Béla arrább állt, a kőrisfa alatt. Álmos volt, nem érzékelte a világot, mélyeket lélegzett, hogy elmúljon a remegése. Az éjjel keveset aludt. A fotelban csakhamar jelzsibliadt a teste, és rémképek gyötörték. Amikor felriadt, nem tudtrt, hol van, és iszonyú félelem fogta el. Még hat óra előtl kijött a megállóhoz. Most már jóval elmúlt hat óra, a villamos csak nem jön. Az emberek csoportokba verődtek és halkan beszélgettek. — Maga is a villamosra várakozik? — hallotta a háta mögül. Megrezzent és a hang irányába fordult. Neki szóltak? Egy fiatal szőke férfi állt előtte, és szerényen mosolyogva méregette öt. Az lepte meg, hogy mindjárt magyarul szólt hozzá. Csak nem valami ismerőse, itt, a világ végén? Megpróbálta felidézni a múltból ezt az arcot, de nem találta meg. Sőt, biztos volt benne, hogy még sohasem találkoztak. — Igen, a villamosra — mondta. — Mindjárt itt lesz. — A szőke férfi a sarok felé tekintett, ahonnan a villamost várták. Béla követte a pillantását. — A7 tizembe megy? — kérdezte újból az idegen. — Igen — mondta Béla, és bosszankodott. Nagyon rosszul nézhetek ki, ha így átlát rajtam. A villamosban egymás mellett ültek.. Az idegen férfi kérdezett tőle egyet-mást, s ő meglepetten válaszolt neki. Tudta, hogy őszinteségével kiszolgáltatja magát, do a már napok, hetek, hónapok óta tartó bizonytalanság oly nyomasztó volt, hogy csak ennyi kellett (néhány lágy, szelíd szó), hogy minden kijöjjön belőle. A panaszai, a keservei. A szőke férfi türelmesen hallgatta, csak akkor szakította félbe, amikor az üzemre terelődött a szó Elmondta, hogy Kovács Lajosnak hívják, és mérnök abban az üzemben, ahová készül. — Ez nagyszerű! — kiáltott fel. — Legalább segít nekem az ügyek elintézésében. — Segítek, de mit akar ott dolgozni? — Mindegy. Teljesen mindegy. Csak dolgoznom kell. / A villamos megállt. — Dolgoznom kell — mondta csendesen, és elkomorodott. — Jól van, valamit csinálunk — mondta a mérnök, és kitekintett az ablakon. — Újváros —. tette még hozzá. — Itt lakom ebben a városrészben, egészen ott benn. Az üzem dolgozóinak fele itt lakik. — Milyen messze van az üzem a várostól? — kérdezte Béla, miután hosszú ideig hallgattak. — Tíz kilométer. Az üzem bejáratánál az igazolványát kérték, de szőke barátja intésére a kapus elengedte. Együtt mentek át a hatalmas telep udvarán. Kovács Lajos mutatta az utat. — Itt kell jelentkeznie ... az üzemvezetőnél. Nem rossz ember. Én abban az épületben dolgozom, a műszakiaknál — a szemben levő ház. Ha végez, keressen fel, még akarok valamit mondani. — Jó. Odamegyek. Kezet fogtak, és elindult az adminisztrációs épület felé. R. Malinak — olvasta az ajtón. Benyitott. Az üzemvezető — magas, középkorú férfi — elmerülten vizsgálta Béla papírjait, közben fél füllel hallgatta dadogását. Béla igyekezett röviden, értelmesen elmondani a dolgokat, kereste a szavakat, amelyek legjobban kifejezik lelkiállapotát. Mivel az üzemvezető nem szólt, elhallgatott. Látta, hogy a papírokra mered, rnár nem olvassa, csak nézi. Ismeri ezt: azon tűnődik, mi legyen vele, mit csináljon egy ilyen emberrel, akinek se szakmája, se rendes élete. Béla érezte. most dől el a sorsa, gyorsan beszélni kezdett képességeiről, akaraterejéről, meg hogy mindegy, milyen munkára osztja be, minden jó lesz, csak dolgozhasson. Az üzemvezető végül elővett egy keményfedelű igazolványt, beleírta nevét, születési adatait, a belső oldalra pedig csak annyit: mechanikus. Átadta Bélának. Ezzel jelentkezzen az üzemi orvosnál. Béla köszönésfélét mormogott,, és kihátrált az Irodából. A mérnököt egy erősen kivilágított, tágas helyiségben találta, éppen egy fiatal lánnyal beszigetet!; amikor meglátta Bélát, aki zavartan állt az ajtóban, nem tudta eldönteni, megzavarja-e társalgásukat — magyarul kiabált felé. és az irodában levők közül többen feléje néztek. Mindegy, gondolta, ő Itt csak egy Idegen. Átvágott a termen, és cdaállt közéjük. — Kürti Ilonka — mutatta be a mérnök a lányt. Béla is megmondta a nevét. Már ketten ismernek. gondolta. A mérnökhöz fordult: — Ezt kaptam. — Felmutatja a kis könyvecskét. A mérnök belelapozott: — No, barátocskám, ez nem is rossz. Betanuló munkás lehet a szerelőknél. Azok jól keresnek. Később a szakmát is kitanulhatja. — Orvoshoz kell mennem. Merre van az orvos? Á városban? — Nem. Itt a közeli faluban. De oda ráér menni, még nyolc óra sincs. Egv fehérköpenyes férfi sietett el mellettük. Béla követte mozdulatait. — Ilonkával épp magáról beszéltünk ~ szólalt meg kisvártatva a mérnök. — Ma este összejövetelt tartunk a klubban, Madách Imre születésének évfordulóját ünnepeljük meg. Ma mutatkozik be az irodalmi színpadunk. Eljön? A főtéren van a klubunk, szemben a Nemzeti Színházzal.. 4 — Nem tudom. Talán el tudok menni. — jó volna, megismerkedhetne néhány lehetsé ges és rendes emberrel. —■ Igen... igen ... — mondta Béla. De most már menni kell. Ez az egész kissé idegennek tűnt előtte; egészen más események foglalták le a gondolatait. De nem akarta megbántani újdonsült Ismerőseit, és mindenbe beleegyezett. — De most már igazán mennem kell — mondta. — Ne felejtse el, fél hátkor kezdünk — mondta még Ilonka. — Jöjjön korábban, ott leszünk a klubban, minden... Kedvesen rámosolygolt Bélára. — Jó, elmegyek. S.-ben először egy kocsmah.i ment be, Sört rendelt, és a pincérnőt nézegette. A második korsó után szánta rá magát, hogy megkérdezze, merre van az orvosi rendelő. — A kocsmától a harmadik ház — hangzott a válasz. Az orvos sokáig vizsgálta. Engedelmesen forgott neki, és tűrte, hogy fülhallgatójával végig- pásztázza mellkasát, hátát. — Nem érez semmit? — kérdezte az orvos. — Nem. Semmit — mondta egyszerűen. — Pedig a szívével valami baj van — jegyezte meg, és még hozzáfűzte: Nem tetszik nekem; az előírt szakma nem lesz a legjobb magának. — DehogynemI — mondta ijedten. Az nem lehet, hogy ne vegyék fel. — Soha nem éreztem semmit — magyarázta. — Néhány éve még aktívan sportoltam is, futballoztam. Soha nem éreztem semmit. Az orvos már nem figyeli rá. Elmerülten nézett maga elé. Láthatóan a diagnózis megállapításán törte a fejét. — Márpedig a szívével valami baj van — mondta elgondolkodva. Beírt valamit a kis igazolványba. — Felöltözhet — mondta. R. Malinák üzemvezető hosszan tanulmányozta az orvosi szöveget. Bél i már idejövet megnézte, elolvasta. Csak száraz, meleg helyen dolgozhat, ez volt odaírva. Rosszat sejtett. Reménykedve nézte a szikár üzemvezetőt, aki a homlokát dörzsölte, szeme körül a ráncok összébb húzódlak. — Nézze — mondta aztán —, nálunk nincs ilyen munkahely, amilyenre az orvos ajánlja. A gyár egész területén sincs. A mechanikusok nehéz munkát végeznek, s nem mondhatnám, hogy mindig meleg, száraz helyen; orvosi beleegyezés nélkül nem vehetem fel, beláthatja.. Az utolsó mondatokat már nem is értette, csak azt érezte, hoj?v ebben az elhagyatott irodában egyszerre minden oly szörnyű és nehéz lett. Azon kapta magát, hogy a főúton megy a város felé. Néhány méter után jutott eszébe, hogy nem szóir a mérnöknek. A főtérre érve, első útja egy restibe vezetett. Lábában alig érezte a tizenkét kilométert, inkább a torka száradt ki. Egy sört rendelt. Egy hajtásra kiitta. Aztán még egyet. Kicsit elbódult, csaknem elaludt ott ültében; a teremben kevesen voltak, a pincérek mind őt lesték. Gyorsan kihörpintette a maradék sört, és fizetett. Sokáig keringett a város főterén, háromszor is megkerülte a Nem- aeti Színházat, végül egy talponállóban kötött ki. Halsalátát evett. A teremben nagy volt a jövésmenés, mindenféle emberek sorakoztak; egy részeg dülöngélt egyik embertől a másikig, fellökte ételüket. Káromkodások hangzottak. Béla csak lopva tekintett arra, nehogy a részeg belekössön. Később sörért sorakozott a talponálló másik végében. Már sötétedett, amikor a szálló felé vette útját. Tulajdonképpen nem tudta, mihez kezdjen. Lassan besötétedik és megvirrad, s újból itt a kérdés: hogyan tovább? A szállóhoz érve -feltekintett az emeletre. Nem volt kedve a szobába menni, fáradtnak érezte magát; jó volna eldőlni valahol, lepihenni, megnyugodni. A portásfülkében egy másik öreg ült. Bélának feltűnt, nogy különös érdeklődést tanúsít személye iránt. Kellemetlenül érintették a rámeredő szemek. A kávéház felé indult. A sarokasztalnál még volt üres lielv. Kávét rendelt. Az utcán emberek sétáltak. Mint a viaszbábuk. Valami nagy nyugtalanság fogta el: innen még ma el kell mennie; idegesen dobolt az asztalon, gyorsan felhörpintette a kávét, és kirohant. Türelmetlenül topor- gott a liftajtó előtt, aztán elindult fölfelé. A második emeleten állt a lift. A liftes fiú a nyitott ajtóban ásítozott: várt valakit. Mikor meglálta Bélát, felvidult az arca. — följön ... szálljon be, fölviszem! Béla emlékezett rá, hogy a fiúval tegnap ismerkedett meg az előcsarnokban, amikor az preg portás nem akarta felengedni a szobába. A fiú tolmácsnak szegődött mellé, s csakhamar meggyőzték az öreget, hogy neki muszáj felmennie. Ugyanis máshová nem mehet. — Jól van fiú — mondta az emeleten. — Várj meg itt, mindjárt megyünk. Benyitott a szobába. A lány ott feküdt elnyúlva az ágyon. Talán fel se kelt ma. Nem érdekes, többé úgysem látja. Gyorsan összepakolta holmiját, és a lifthez sietett. — Mehetünk, fiú! A portás nagy szemeket meresztett rá, amikor végigment a halion, egy pillanatra felvillant előtte, hogy most már a szobával ml lesz, de a lányt még nem látta elmenni, s mivel a szoba az ő nevén volt, megnyugodott. A toronyóra éppen a hatot ütötte el, amikor a főtéren megtalálta az épületet. Egy lány meg egy fiú állt az ajtóban, a meghívóját kérték. — Nincs meghívóm — mondta. — Kovács Lajos és Kürti Ilonka személyesen hívtak meg. — Egy pillanat — szólt a fiú, és befutott az épületbe. Béla félrehúzódott, hogy helyet adjon a belépőknek; ünneplő ruhába öltözött emberek jöttek. A fiú Ilonkával és egy magas, göndörhajú fiúval érkezett a bejárathoz. Ilonkának már messziről ragyogott az arca. — Örülök, hogy eljött — mondta. — Biztosan nem bánja meg. Ez Zol*. Tömössy Zoli. — Belekapaszkodott Béla karjába, úgy mentek fel a lépcsőn. A hosszú fiú ment elöl. — A fiú is szerepel? — Nem. Ö Lajos barátja., jobb keze. Kelten vezetik a klubot. Engem is ök szerveztek be. Tavaly, amikor a városba kerültem. Egy mellékhelyiségbe mentek be. Kovács Lajos volt ott, meg egy idősebb férfi. A mérnök elébe jött. Belekarolt. — Jöjjön, bemutatom magát egy kiváló embernek. A Nemzeti Színház rendezője. Eljött, hogy megnézze, mit csináltunk. — Ez re mondjon, és első pllli.nt< Nem tudtí berrel. — faj, ne és Bélára n ta szép arcé Nem is lesz solyodolt. II Bélának, hoj nek még va néhánvan a — jó... : zán sajnálta mosolygós lí Néhány p megnézze az — Nagyon ajtóból a mi segít nekünl Meglepte i — Zoli is is fogsz. — Ez rém te, hogy ma felvilágosítai akire nekik ha jön egy volt, és in kő! Amikor k( vonta a méi koronára — Kovács hí annyit kérd* Számolt. - Ügy százötve — Rendbe: bében kotorj — Szívesei — Fizetési desen. — Adi — Menjünl Mintegy ti: Ilátul állt, < Sikerült élsz fiútól, s mos rémből. Isten velet A kijáratni geket fogadt — Nem né — Nem ... len eszébe ju Lajos mérnök — Nagyon — Mondd utazom, ne ki Átadod? , .. C mondd meg Éva szerepéi)» — De hisz« — Azt oka De látta.. -1 hassam. Sajr hogy nem r üzenetet? — Igen. N? — Köszönö A főtéren ' táltak, és a Lét órát. Állítási Róbert: Fiatolass
