Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-19 / 221. szám, péntek
H ármasban megyünk felfelé a Köszörű-dombon: Jani bácsi, én és a görbebot. Jani bácsi megy középen. Lassan haladunk. A kedves öreg szivének dobogása kihallatszik a zakó alól; tüdeje veszettül dolgozik. — Hat ezt nem gondoltam volna. Két . hónappal ezelőtt még a postáig is Jelmentem, újságért. Kétszáz méterrel odébb, a Gé re;i úton ismét megszólal: — Messze van még a Pista háza? Már annyit jöttünk. Néhány biztató szóval meg nyugtatom. Három perc múlva fél hat. Leczo Margit, aki előttünk igye kezett a megbeszélt találkozóra, észrevesz bennünket az út- széli fák között, és megvár. Együtt érkezünk Pikor István- hn~ ilármán ülünk az asztalnál. Ragály Jani bácsinak kényei mesebb a fotelban. Már a görbebotra sincs szüksége, a sarokba küldi, várjon ott. Szótlanul figyelem a három ember arcát, ahogyan örülnek egymásnak, ahogyan fölmele gednek egymás keresetlen szavaitól. Régen, nagyon régen Holtak így együtt, egy szobában. Bátran kinyithatjuk az ab lakot, az öröm innen nem szökik meg. Jól érzi itt magát, mert olyan börtön ez, amelynek nem köböl, szivmelengetö em lékekből épültek falai. Ezt a három embert a közös élmé nyék, a színjátszás iránti határ talan szeretet kapcsolta össze. Kérésemre, ezek hozták ide is őket, noteszom, toliam, a házigazda arnyszínú bora és a lugason termett szőlőfürtök köré. Induljunk most el visszafelé, múltidéző úton az emlékőrzők ke!. * * * PIKOR ISTVÁN 1916 bán született Királyhelmecen. Foglalkozása: borbély. A Bodrogközben kevés ember van, aki nem ismeri őt. Több mint húsz éven keresztül futballozott, 1955-töl 1966-ig játékvezetőként műkő dött. így maradt meg az én emlékezetemben is, az ötvenes évek divatja szerint: térdig érő PIKOR ISTVÁN „T ISZTA SZÍVÓNKBÓL TETTÜK“ fekete nadrágban, fekete ingben, vékony, fehér lábszárakkal. Voltam én minden a pályán: hülye, bolond, libabíró. M'égse tudtam elszakadni a futballtől. Színdarabban tizennégy évesen játszottam először. És hogy azóta hányszor, ki tudná megmondani. És ki azt, hogy a Csikós bemutatója óta hány darabot vitt színre, mint amatőr rendező. — Szerettem volna színész lenni. Ügy hívták engem, hogy Turner fi. Én is azokat a szerepeket játszottam, amelyeket Turner Zsiga. De meggondoltam. Meg hogy őszinte legyek, a szakmámat nem adtam volna semmiért. Nem nagy szakma, de szeretem. — Pista bácsi, húsz évvel ezelőtt is olyan nehezen talált az amatőr csoportnak rendezője szereplőket, mint manapság? — Akkor nem kellett háromszor menni senkihez. Megnézem, Pista, mondták, és ha tetszett a szerep, elvállalták. Itt az élő példa, Margit. — Bizony elvállaltuk, ha éreztük, hogy ránk szabták. . — Nem is emlékszem, hogy ilyesmivel problémánk lett volna — egészíti ki Jani bácsi. Neveket sorolnak, azokét, akiknek sokat tapsoltak valamikor Királyhelmecen: Debnár Júlia, Kissné Rodnár Hanka. Szabó Pál és felesége, Szabó István (ő még ma is játszik), Szűcs József, Juhász Éva, Szabói Éva, Veress János, Leczo Tibor, Haraszti fólia, Szentpé- tery Dezső, L&nárt László, Sz pisák Mária és mások. — A tanítók is kivették részüket a munkából — folytatja Pikor István. — De aztán hűtlenek lettek. — Melyik darabra emlékezik a legszívesebben, Pista bácsi? — Sok van. Mindegyikhez fűz valamilyen emlék. Á Húsz éu utánt háromszor játszottuk telt ház előtt Helmecen; jártuk vele a falvakat is. A bevételből aztán Krasznahorkára utaztunk. Egy másik: a Kosztya bátyánkban SS-tisztet alakítottam, és vallatnom kellett egy partizán- lányt, akit Szabó Évike játszott. Kaptam tőle egy akkora pofont, hogy csengett a fülem, és nem bírtam megszólalni. A közönség tombolt, tapsolt. A végén jött Évike, és bocsánatot kért. Nem baj, jólesett, mondtam. Pikor István 1969 ben szerepelt utoljára egy vígjátékban, amelynek ő volt a rendezője is. Nem rajta múlott, hogy hetedik éve nem látni őt a színpadon. — Játszani még elmennék, de rendezni már nem. Érzem, már nem lennék képes arra, hogy jól rendezzek. LECZO MARGIT ötvennégy éves, Zétényben született. Olyan tét nem múlott el, hogy ne játszottak volna színdarabot a fa~ luban. Játszott ő is, fiatalon, de egy kicsit meggyötört szívvel. — Vonzódtam a színészi pályához. Ha a szüleim olyan tehetősek leltek volna, mint amilyenek nem voltak, többre vittem volna. Emlékszem, tizennégy éves voltam, amikor szál- matetős házunk ablakát pokróccal takartuk be. Apám kommunista volt, már kislány- koromban megértettem, mit jeleni az, hogy Föl, föl ti rabjai a földnek. Az uradalomban dolgoztam, dohányt csomóztam. Margit néni 1943 bán lépett utoljára színpadra Zétényben. Ojra csak 1951-ben, amikor Ki- rályhelmecre költözött. Huszonötödik esztendeje dolgozik a Jednotánál, de amint mondja, még észre sem vették. A városba viszont még ma is emlegetik kitűnő alakításait. — Mindenért kárpótoltak a színpadon szerzett élmények, a sok taps. A közönség hálás volt. A múltkor bejött a vendéglőbe egy bélyi bácsi, és azt mondta: „Kérek egy sört és egy Húsz év utánt“ Jólesett. Emlékezett még rám, pedig már régen volt. Az életemet játszottam abban a darabban. Fényképeket vesz elő, múltat a kézitáskából. Körbejárnak a felejthetetlen pillanatokat őrző fotók. Mosoly, nevetés és néhány boldog könnycsepp fakad nyomukban. — Amit tettünk, tiszta szívünkből tettük. Elmennék még ma is, ha hívnának. Nyolc évvel ezelőtt játszottam utoljára. Nincs annál szebb, amikor az ember érzi, a közönség már alig várja, hogy megjelenjen a színpadon. * * 0 RAGÁLY JÁNOS hetvenhárom éves. Nyugdíjazása előtt a vasútnál dolgozott, mint festő. — Festettem az állomásokat, egész KoSicéig. 1918. május 1 én állt először létrára, amelyen később fogadásból — öt liter borért — „lement“ a Köszörű-dombon. — Nagyon akartam színész lenni, de nincs hangom, csak firhangom. Ezen múlott az egész. Testemmel, telkemmel odavágytam. — Jani bácsinak melyik a legkedvesebb darab fa? — A Csikós. Bombaszerepem volt benne. Beleéltem az én életemet is. Hej, annyian gratuláltak, olyan jólesett. Ha ötszáz koronát adtak, az sem kellett volna, csak taps legyen. Igazán. Pista, rendezz még egy színdarabot. — Játszana még Jani bácsi? — Pikorral igen. De csak rövid szerepet. Mert bár az akarat megvan, de már felejtek. Te, hátha van olyan is, amelyben hárman játszanánk. Kérlel engem is a hetvenhá- rom éves ember, írjam be, hogy Pikor rendezzen még. Azt hiszem, Jani bácsinál nem lenne boldogabb ember, ha még egyszer láthatná nevét a plakáton, ha még egyszer szerepelhetne. — Mondjátok meg, aki nem dolgozott semmiben, mire tekint az vissza. No, még egy kis darabot rendezzél, Pista. * « # Kint már besötétedett. Az égen régen látott csillagok gyúlnak. BODNÁR GYULA Az Élei és Irodalom idei 36. számában jelent meg E. Fehér Pál cikke, amelyet alábbiakban közlünk. A chilei tragédia még nem ért véget. Chile még mindig szomorú aktualitás a világ számára, loszif Romual dovics Lavreckij Moszkvában, százezer példányban kiadott Allende-élet rajza tehát aktuális könyv. Tanulsá gos olvasmány. Átéltük az első megrendülés élményét. Olyan nagyszerű alkotások adtak örök formát a világ gyászának, mint az akkor már haldokló Pablo Neruda néhány, töredék”oltában is tökéletes verssora, vagy Jevgenyij Jevtusenko lendületes költeménye, amely a Pravda hasábjain kapott nyilvánosságot, és Vas István nagyszerű költeménye, amelyet utoljára említek ebben a felsorolásban, de korántsem rangsorolásként, hiszen a magyar vers nemcsak a tragédiát fejezte ki, az antifasizmus fontos elveit is megfogalmazta. loszif Lavreckij könyve arra keres választ, hogy miként következett L>e a chilei tragédia és melyek voltak az okai. A szovjet tudós Latin Amerika történetének és jelenének kitűnő ismerője: egy másik műve, Clve Gue- vara-életrajza magyarul is megjelent. Ahogy korábbi könyvében, ebben az Allende-életrajzban is egy rendkívüli élet gazdag tényeit felsorakoztatva voltaképpen a demokrácia és a terror, a szocializmus és az imperializmus mai ellentéteit világítja meg. Emléket állít Allende hősi életének. Pontosan feltárja, hogy milyen úton jutott el a chilei politikus ahhoz a világraszóló sikerhez, amely a haladás ej-őinek egyetemes győzelmét is jelentette, de következetesen kutatja azokat a körülményeket is, amelyek m fasizmus felkeléséhez, a chilei békés forradalom vérbefojtásához vezettek. A chilei tragédia — tudjuk — még néni ért véget. A chilei haladó politikusok közül nagyon sokan a junta börtöneiben sínylődnek, a tábornokok bírósági ítélet nélkül pusztítják el politikai ellenfeleiket. Ezekért az emberekért minden lehetséges lépést megtenni — a világ erkölcsi kötelessége. Azonban ugyancsak az erkölcsi kötelességek körébe tartozik Allende emlékének ébresztése, életútjának végiggondolása. ☆ Milyen ember volt? 1970. szeptember 7-én, hatvankét '»ztendős korában győzött az elnökválasztásokon. Ekkor nyilatkozatot adott a/ egyik chilei folyóiratnak. A szabálytalan kérdésekből, a félig tréfás, félig komoly válaszokból érdekes portré rajzolódik ki. — Mi uz a két hír, melyet az Ön győzelméről szóló híradás mellett elsősorban szerelne az újságokban olvasni? — kérdezte az újságíró Al- lendét. — Megszűnt az infláció és Chilében egyetlen munkanélküli sem maradt — felelte az új elnök. — Ha a középkorban született volna, mi szerelne lenni? — Vádlott az inkvizíció előtt. — Ön szerint milyen eszméért érdemes meghűlni?-»-Azért, mert nélküle élni sem érdemes. — Mit jelent szocialistának lenni? — Legyen a XX. század embere és a XXI. század emberének atyja. — Milyen három legfontosabb tulajdonsággal kell rendelkeznie a po lilikusnai és ki az ön példaképe? — Ho Si Minh célratörése, embersége és fenséges egyszerűsége a példa számomra. — Melyik könyv hatott leginkább Önre? — Az ábécéskönyv. Máskor azt kérdezték tőle, hogy megváltoztat ja-e a hatalom az em bért? Engem eddig Allende elv társnak neveztek — felelte — most pedig így szólítanak meg: elnök elvtárs. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy mekkora felelősséget jelent számomra ez a megszólítás“. Az újságírót talán nem elégítette ki ez a válasz, mert tovább érdeklődött: „Megváltozik e a szocialista politikus, ha államfő lesz?“ Allende ezt mondta erre: „Nem. Úgy gondolom, hogy az igazi szocialista megmarad annak, ami volt, államfőként is. Magától értetődik azonban, hogy tevékenységének igazodnia kell a reális feltételekhez.“ Egy mexikói újságírónak arra a kérdésére, miként érzi magát, így felelt: „Optimista vagyok, aki kész nyugodtan fogadni a sors bármely fordulaiát.“ A kérdés és a válasz két nappal ezelőtt hangzott el, hogy a kongresszus megerősítette Allendét elnöki funkciójában. Tudjuk Allendéröl azt is, hogy szerette a jó festményeket: otthonában Siqueiros és Diego Rivera néhány képét őrizte. Szabad idejében sakkozott, s néha tréfásan boxolt a kutyájával. Egyszerű ember volt? Allende egész életét politikai harcokban töltötte ei, s mindig sikerült megőriznie humorát, természetes emberségét. ☆ 1933 bán szerezte meg orvosi diplomáját, de akkor már megjárta a börtönt is, mint a baloldali diákmozgalom egyik vezetője. 1936 bán, amikor Chilében megalakult a népfront, annak valparaisói szervezetét vezeti. Két év múlva már a szocialista párt fő- titkár-helyettese. 1939-ben népjóléti és egészségügyi miniszter. 1943-ban lemond a miniszteri tárcáról és pártjának főtitkára lesz. Aztán szenátor, többször elnökjelöltje a baloldali erőknek. 1970. szeptember 4-én, ne- gyedszeri elnökjelöltsége után szerez többséget. Nem abszolút többséget. A választásokon Allende a szavazatok 36,3, ellenfelei pádig 34,9, illetve 27,8 százalékát kapták. — Allende a népfront eszméit pontosan és következetesen értelmezte. Elnöki programját úgy fogalmazta meg, hogy a hatalom birtoklásában nem részesülhet előnyben sem a két marxista párt, azaz a szocialisták és a kommunisták, sem a népfront többi csoportja. Allende véleménye szerint Chile a latin-amerikai kontinens többi országához viszonyítva jóval haladottabb nemzet, hiszen a polgári demokrácia fejlettebb formája volt uralkodó a politikai életben. Ez a polgári demokrácia mindenképpen segíti Chile alapvető problémáinak megoldásai: alapvető és széles agrárreform, illetve az államosítás végrehajtását. Természetesen mindez elképzelhetetlen az ország függetlenségének kivívása nélkül, s alapvetően az Egyesült Államok politikai és gazdasági befolyását kell semlegesíteni. Vannak olyan vélemények, melyek szerint Allende nem egészen pontosan értékelte politikai ellenfeleinek erejét. Annyi bizonyos, hogy az elnök a polgári demokrácia chilei hagyományait nagyra tartotta és mint politikai tőkével számolt vele. Maga mögött érezte a chilei munkásosztály egységes támogatását — ez kétségtelenül hatalmának leghatalmasabb erőforrása volt —, s úgy érezte, hogy a reakció semmiképpen sem képes illegális eszközök felhasználására. De nem zárta ki a hadsereg demokráciaellenes akcióinak lehetőségét sem. Amikor a hadsereg és az elnök viszonyáról kérdezték, így válaszolt: „A mi hadseregünk hivatásos jellegű, s tiszteli az alkotmányt és a törvényt. Igaz, az utóbbi időben bizonyos katonai körökben forrongás észlelhető. Ezért értelmesebb dolog azt mondani, hogy ezen a területen a legváratlanabb események is bekövetkezhetnek.“ 1971 decemberében, Fidel Castró- val tárgyalva, még határozottabban érezte a politikáját fenyegető veszélyeket, mindenekelőtt a külföldről támogatott akciókban. Elmondta Castrónak, hogy ha a reakció győz — az ország a fasizmus karmaiba kerül. Castro egyetértett ezzel a helyzetértékeléssel. ■it Allende mindvégig törvényes eszközökkel harcolt a hadsereg és a politikai reakció törvénytelen akciói ellen. Miért nem szervezett össznépi felkelést? Miért nem hívta harcba a népet a népfront politikájának támogatására? Lavreckij szerint Allende a lényegében fegyvertelen munkásság harcát reménytelennek ítélte a hivatásos hadsereggel szemben. Nem akart hiábavaló vérontást, nem óhajtotta eleve reménytelen cél érdekében feláldozni Chile jövőjét. „A forradalomnak nincs szüksége fölösleges áldozatokra. Önökre még szükség lesz abban a harcban, amelyet a chilei nép folytat majd elnyomói ellen.“ Ezekkel a szavakkal bocsátotta el az elnök 1973. szeptember 11-én 11 óra 45 perckor az ostromolt palotából fegyvertelen munkatársait és a nőket. Két óra múlva esett el, tizenhét sebből vérezve. loszif Lavreckij könyvéből a XX. század egyik legrokonszenvesebb politikusának életét és tragédiáját ismerhetjük meg. CHILEI TANULSÁGOK Szovjet könyv Salvador Allende éíetéről LECZO MARGIT ragály Já nos (Tóthpál Gyula felvételei)
