Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-18 / 220. szám, csütörtök
Világ proletárjaiegyesüljetek! SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1975. szeptember 18. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA # XXVIII. ÉVFOLYAM 220. szám © Ára 50 fillér A Szakszervezetek Központi Tanácsának XII. plenáris ülésérői PARTUNK POLITIKÁJÁNAK FŐ CÉUA A DOLGOZÓ EMBER JÓLÉTE A plenáris ülésen részt vett Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára (CSTK) JOSEF HAVLICKA, a Cseh Szakszervereti Tanács elnöke, az SZKT alelnöke nyitotta meg tegnap a Tanács Házában a Szakszervezetek Központi Tanácsának XII. plenáris ülését. Az ülés résztvevői üdvözölték körükben JO SÉF KEMPNYT, a CSKP KB Elnökségének tagját, a KB titkárát, BOHUMIL KVASIL akadémikust, a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság Központi Tanácsának elnökét és dr. JOZEF FILÖT, ennek vezető titkárát, valamint MIROSLAV BF.LOHLAVEKET, a Találmányi Hivatal elnökét. Első napirendi pontként LADISLAV JASÍK, az SZKT titkára terjesztette elő az SZKT Elnökségének jelentését a következő címen: a CSKP KB 1974 májusi plenáris ülésén hozott határozatok megvalósításának értékelése és a szakszervezeti szervek további jeludatai a tudomány és a technika fejlesztésében. A szákszervezetek fő feladata e téren: szervezni és megnyerni a dolgozók millióit a tudományos-műszaki haladás meggyorsítására, elősegíteni alkotó erőik kibontakoztatását, gondoskodni a tudományos műszaki haladás fejlesztésében élen járó dolgozókról, általánosítani és terjeszteni a haladó tapasztalatokat. A tudományos műszaki haladás nem egyszeri műszaki vagy gazdasági feladat. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára a XIV. pártkongresszuson előterjesztett jelentésében hangsúlyozta, hogy: „A tudományos műszaki haladás lehetőségeinek teljes 'mértékű kihasználása egyedüli lehetséges alternatívája szocialista népgazdaságunk további fejlődésének és feltétele a sikernek a kapitalizmussal való versenyben.“ (Folytatás a 2. oldalon) JOSEF KEMPNÝ ELVTÁRS BESZEDE Plenáris ülésük nagyon jelentős időszakban ül össze, amikor dolgozó népünk az ötödik ötéves terv sikeres betetőzésére és a hatodik ötéves terv megkezdésiéhez szükséges jó feltételek kialakítására törekszik — mondta beszédében Josef Kemp- ny elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Leszögezte, hogy az elmúlt hónapokban a felszabadulás 3Ü. évfordulójával kapcsolatban több ízben elgondolkoztunk a szocializmus építésének időszakáról, jogos büszkeséggel töltöttek el bennünket azok az eredmények, amelyeket dolgozó népünk Csehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével ért el. Különösen jelentősek azok a gazdasági és politikai sikerek, amelyeket a válságos évek után értünk el. Példaként említette, hogy az iparban az idén az első félévben gyorsabb volt a fejlődés üteme, mint ahogy azt feltételeztük. Az 1974 első félévéhez viszonyítva az ipari termelés 7 százalékkal volt nagyobb és a termelés növekedésének 89,3 százalékát a munkatermelékenység növekedése fedezi. A folyamatos, stabil gazdasági fejlődésről tanúskodik, hogy a nemzeti jövedelem évente 5—6 százalékkal növekedik. Nagyon fontos — hangsúlyozta —, hogy fokozott figyelmet szentelnek az újratermelési folyamat minőségi oldalának. Eredményeink pozitívak a mélyebb elemzés azonban azt mutatja, hogy a nemzeti jövedelem energia- és anyagigényessége még mindig nagyobb, mint a hasonló gazdasági színvonalú országokban. Az ötödik ötéves terv teljesítésében problémák is felmerültek azzal kapcsolatban, hogy a tervet az egyes területeken különböző mértékben teljesítették túl. Eltérő volt a belső tartalékok mozgósításának hatékonysága és a tudományos-technikai fejlődés eredményeinek gyakorlati kihasználása. Fogyatékosságok merülnek fel például az építkezési beruházások területén és az álló alapok felújításában. Megkésve adják át az egyes fontos kapacitásokat, emelkednek a költségvetési kiadások és a megkezdett építkezések száma. Nem sikerült összhangot teremteni a behozatal és a kivitel növekedése között. Megvalósítjuk pártunk gazdaságpolitikáját A problémák ellenére azonban pozitívan értékelhetjük az ötéves terv alapvető feladatainak teljesítését. A nehezebb fejlődési feltételek ellenére az ötödik ötéves terv volt az első olyan ötéves terv történelmünkben, amely az egész tervidőszakban kötelező irányvonal volt gazdaságunk fejlődésében. Az ötéves terv sikeres teljesítése lehetővé tette, hogy megvalósítsuk pártunk gazdaságpolitikájának alapvető célját, vagyis arányosan fejleszthetjük az életszínvonalat, állandóan növelhetjük a lakosság szemé lyes és társadalmi fogyasztását, fokozatosan javíthatjuk az élet és a munkafeltételeket. Az elért sikerek dolgozóink becsületes alkotómunkájának, kezdeményezésüknek és aktivitásuknak, a felszabadulás évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségvállalásaiknak eredményei. Visszatükrözik népünk viszonyát szocialista hazája és a kommunista párt politikája iránt. Népünk szabadon, kulturáltan és anyagi jólétben él és dolgozik. Ö maga harcolta ki politikai és társadalmi vívmányait és ismeri ezek értékét. A dolgozó ember a legnagyobb társadalmi érték; jóléte pártunk politikájának a fő célja, jelenünk és jövőnk a kizsákmányolás alól felszabadított ember erejének, eszének és akaratának tudatosításán, a szocialista társadalmi élet valamennyi terén bekövetkezett fejlődés tudományos megindoklá- sán, e fejlődés objektív törvényszerűségein és a kapitalizmusból a szocializmusba való forradalmi átmeneten alapszik. Milyen más a helyzet a kapitalista világ országaiban. A mo(Folytatás az 5. oldalon) KEDVEZ AZ IDŐJÁRÁS Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma mellett működő, őszi mezőgazdasági -munkákat irányító bizottság keddi ülésén — Németh fenő, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes elnökletével — megelégedéssel nyugtázta, hogy mező- gazdasági üzemeinkben az őszi munkák általában megfelelő ütemben haladnak. Az érdem elsősorban a mező- gazdasági dolgozókat illeti, akik a legtöbb szakaszon példásan teljesítik a rájuk váró feladatokat. Az igyekezetet ezúttal az időjárás is segíti, amely valóban kedvez a mezőgazda- sági munkáknak. A munkálatok közül nagyon jól halad a silókukorica begyűjtése, amelynek már csaknem 70 százalékát lesilózták. A tavalyi 21,1 százalékkal szemben a burgonyaterületnek már megközelítően feléről felszedték a termést, ami szintén kitűnő eredmény. Tavalyhoz viszonyítva a búza vetését is nagyobb ütemben kezdték. A tavalyi ezer hektárral szemben az idén már megközelítően 3500 hektáron került földbe a mag. A pozitív eredmények mellett egyes szakaszokon sajnos hiányosságok is mutatkoznak. Ezekkel a bizottság részletesen foglalkozott, sőt az illetékeseknek feladatul adta az egyes lemaradások okának következetes megállapítását, és természetesen a lemaradások gyors eltávolítását is. Az egyik terület a cukorrépa. Bár a tavalyi 0,4 százalékkal szemben az idén az összterület 2,8 százalékáról begyűjtötték a termést, de figyelembe kell venni, hogy az idei őszön korábban kezdték meg a répa kiszántását. A cél az volt, hogy szeptember 16-án Szlovákia mind a tíz cukorgyárában megkezdjék a répa feldolgozását. Sajnos, a feladatot nem sikerült teljesíteni, hiszen az említett napon csak két cukorgyár indult meg, és a teljes üzembe helyezés csak csütörtökre várható. A késés elsődleges oka a nyersanyaghiány, mivel az egyes cukorgyárak körzeteibe tartozó szövetkezetek nem szállították le a korábban lekötött cukorrépa meny- nyiségét. Szlovákiában eddig az ősszel bevetendő terület 72,6 százalékát szántották fel. Az elmúlt hét teljesítménye 74 ezer hektár, és ilyen ütem mellett szeptember 20-ig nem lehet a bevetésre kerülő területet felszántani. A lemaradás legszámottevőbb a nyugat-szlovákiai kerületben. A nagyobb igyekezet, az éjjeli műszakok bevezetése tehát rendkívül fontos követelmények. —el— Gustáv Husák fogadta Sztanko Todorovot A csehszlovák-bolgár gazdasági együttműködés fejlesztése A BOLGÁIR ÁLLAMFŐ HAZAUTAZOTT f ČSTK ] — Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke tegnap Ľubomír Štrougalnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének jelenlétében a prágai várban fogadta Sztanko Todorovot, a Bolgár Népköztár.* saság Minisztertanácsának elnökét. > Ebből az alkalomból Sztanko Todorov elvtárs tolmácsolta Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bi« zottsága első titkárának, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökének üdvözletét, amelyet Husák elvtárs őszintén vl- szonzott. A két államférfi ezután szívélyes beszélgetés folyamán véleményt cserélt a jelenlegi nem* zetközi fejlődés időszerű kérdéseiről és a két baráti ország (Folytatás a 2. oldalon)t KÖZLEMÉNY Sztanko Todoromk, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról Sztanko Todorov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Ľubomír Štrougalnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányelnökének meghívására 197S. szeptember 15-től 17-ig hivatalos baráti látogatást tett a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Sztanko Todorovot, a BNK Minisztertanácsának elnökét csehszlovákiai látogatásának keretében fogadta Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elmüké. A szívélyes ás baráti légkörben tartott találkozáson pozitívan értékelték a két kormányelnök tanácskozásának eredményeit, amelyek hozzájárulnak majd a csehszlovák—bolgár kapcsolatok további fejlesztéséhez. Sztanko Todorov, a BNK Minisztertanácsának elnöke és kíséretének tagjai látogatást teltek a plzeňi Skoda Művekben, megismerkedtek Prága nevezetességeivel és megtekintették a földalattit. A bolgár vendégeket mindenütt meleg szívélyes fogadtatásban részesítették. A két kormányrluök a beszélgetések során tájékoztatta egymást a csehszlovák és bolgár dolgozó nép sikereiről, amelyeket kommunista pártjaik vezetésével országaikban a szocialista társadalom építésében, a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak, valamint a BKP X. kongresszusa határozatainak teljesítésében elértek, ezen kívül azokról a fő feladatokról, amelyek az 1976 — 198U as évek további, magasabb célkitűzéseivel és a jövendő célokkal kapcsolatosak. Lubomir Strougal, a CSSZSZK kormányelnöke és Sztanko Todorov, a BNK Minisztertanácsának elnöke részletesen megvitatta a csehszlovák—bolgár kapcsolatok jelenlegi színvonalát és a politikai, gazdasági és kulturális együttműködést. Megelégedéssel állapították meg, hogy a két testvérország baráti kapcsolatai és minden irányú együttműködése a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján, a CSSZSZK és a PNK barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződése szellemében sikeresen fejlődik. (Folytatás a 2. oldalonl