Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-14 / 37. szám, Vasarnapi Új Szó
A problémák megmaradtak 1971 előttinek. (1971-ben tehát a pakisztáni urak dühe pusztította Banglades népének vagyonát; 1972-ben a mezőgazdaságot olyan aszály sújtotta, hogy a termés az átlag 21 százaléka ^olt; 1973-ban és 1974-ben olyan árvíz volt az országban, amely például csak Dacca városában 2000 embert gyilkolt meg és Rangpur és Mymensingh körzetekben az áradat levonulása után olykor kolerajárvány tört ki, amelynek áldozatairól egyszerűen nem adtak ki számszerű jelentést.) A múlt esztendő végén egy amerikai újságíró, a Newsweek munkatársa felkereste Mudzsibur Rahmant és emlékeztette arra, hogy Kissinger ámenről. „Rangpurban az ínség sújtotta területeken az éhezők a városaiktól remélik a túlélés csodáját. A városokban azonban nemcsak az éhezés, hanem a túlzsúfoltság miatt is arat a halál. ,Vajon az emberek miért vernek tanyát még egyáltalán az úton, miért nem vonulnak egyenesen a temetőbe’ — kérdezi valaki egy faluban és kivisz a temetőbe. A temetőben világosan megkülönböztethető három szektor. A kisebbikben az árvíz áldozatai fekszenek, az 1970 es első árvízről van szó. Ennél sokkal nagyobb helyet foglalnak el a pakisztáni katonák által meggyilkolt férfiak és öngyilkosságba kergetett bengáli lángok sírjai. De mégiscsak az a terület a legnagyobb, ahol lapos kövek alatt új sírok vannak és az 1973-as és 1974 es árviz ludattai meg a kolera halottak fekszenek... Egy falu példája többet mond minden r Három nap telt el a gyilkosság után, amikor végre a részleteket is közölték. Mudzsibur Rahmant, Banglades Népi Köztársaság elnökét katonák, rendőrök és saját testőrei ölték meg, egy hajnalon, feleségével és két fiával együtt. Azon a napon, amikor az államcsíny részleteiről az első hozzávetőlegesen .pontos összefoglalás napvilágra került jfMusztak Ahmed volt . miniszter, a •bangladesi kormány nyugatbarát tagja 'akkor indult el csak a hatalomátvételt Jelentő rövid útra lakásáról az felnöki palotába, amikor már megbizonyosodott Rahman sejk haláláról), a világsajtó a véres események részletezése, a háttér felrajzolása és a következmények elemzése mellett elsősorban gazdasági kérdésekről írt. Az olaj és a tea r Megállapították mindenekelőtt, hogy 1 1975 július derekán, az árak 91fi százalékkal voltak magasabbak, mint 1973 'december végén. Beszámoltak arról is, hogy Banglades külkereskedelmi deficitje 1975 első fél évében a legszerényebb számítás szerint is meghaladja az 1,8 milliárd dollárt. Ez főként azért nőtt az eredetileg elképzelt deficit há- ] Tomszorosára, mert az elmúlt két esz- ] tendőben rendkívüli mértékben emelkedett annak a két árunak az ára, amely a bangladesi behozatal mintegy 85 százalékát jelenti: a gabonáé és a kőolajé. Azoknak az áruknak a világpiaci ára azonban, amelyeket Banglades szállít, legfeljebb ugyanazon a szinten maradtak, ha nem csökkentek, i Banglades adja a világ jutafélhaszná- | fásából a nyolcvan százalékot; a juta ára a világpiacon az elmúlt három évben mintegy 4 százalékkal esett. Igen jelentős az ország teakivitele — 1973- ban 27,6 ezer, tavaly pedig 31,8 ezer tonnát termeltek és valószínű, hogy az idei termés is meghaladja a 30 ezer tonnát — itt az ár változatlan vagv egyes fajtáknál 2,5—3,5 százalékkal nőtt. De hogy a külkereskedelmi mérleg helyzetéről képünk legyen, tudni 'kell, hogy Banglades egész kivitele 1974-ben 420 millió dollár volt... Amikor Mudzsibur Rahman meggyilkolása után a világsajtó első kommentárjai az államcsíny okát kutatták, a nyugati kommentátorok majdnem kizárólag gazdasági és belpolitikai okokra hivatkoztak. Nem lenne teljes semmiféle, a bangladesi puccsot összefoglalni igyekező írás, ha nem beszélne a gazdasági bajok gyökeréről. Az ország 143 000 négyzetkilométernyi területén, az angol Guardian két hónappal ezelőtti daccai tudósítása 'szerint 76 millió ember él — ez azt jelenti, hogy négyzetkilométerenként több mint 510 lakos él. Annak ellenére, hogy Banglades rizs- földjei gazdagon fizetnek, hogy a tea és a juta mennyiségéből bővén jut kivitelre, az országot Ázsia, sőt a világ I legszomorúbb nyomor tel epének szók- j ták hevezni. (A fogalmazás a már idézett Guardian-cikkből való.) Ha valaki Visszapillant arra, hogy 1972 januárjában, amikor a Banglades Népi Köztársaság elszakadt a lőle 1500 kilométer- i re levő országtól, Pakisztántól, romok, j nyomorúság, szenvedés volt az új ál- 1 lám vezetőinek, mindenekelőtt Mudzsibur Rahmannak a szeme előtt. A harcok közepette született Bangladesért állítólag két és fél millió ember adta életét, tízmillió volt a harcok elől előbb Indiába menekült, majd onnan szinte meztelenül, éhesen, visszaérkezők száma. A vasúti hidak 95 százaléka, a vasúti pálya 45 százaléka volt romokban. Az ország kikötőinek több mint 60 százalékát használhatatlan állapotban vette át az új állam; minden 100 ipari üzemből 45-ben csak géproncsokat találtak. A nyugat-pakisztáni burzsoázia így fizetett a függetlenségre törekvő bangladesi népnek — 1975 májusának végén a népi köztársaság által államosított üzemekben még csak a közben helyreállított termelőberendezés 50 százalékát használták ki és az ipar termelése 74 százaléka volt a? Elképesztő korrupció, zűrzavar közepette történik mindez. Mudzsibur Rahman, maga köré gyűjtve a nép felemelkedésének valódi híveit, mindent elkövetett az elmúlt néhány évben és különösen azóta, mióta a maga kezébe. vette a végrehajtó hatalmat is, hogy korlátozza a burzsoázia vad profitvágyát. A Newsweek már idézett ;udósí- tója Rahman sejkkel beszélgetve idézte azokat a Nyugaton terjesziett híreket, hogy „Rahman terroruralmat honosított meg“ és megkérdezte, hogy mi erről a sejk véleménye. „Hetvenöt milliós országot kell kormányoznom, és rossz a közlekedési hálózat. Vannak, akik nem szolgáltatták be a felszabadítási- küzdelem idején szerzett fegyvereiket. A törvény és a rend, a szegény emberek érdekében szerveztük meg a Rak- khi Bahinit, ez a kormány milíciája, amely segít a rendőrségnek a belső rend fenntartásában. A Rakkhi Bahint a demokráciát védi, azok gyilkolnak, akik ellene vannak.“ Az amerikai újságíró a korrupcióról kérdezte ezután Rahman sejket. „Sok tisztviselőt el- mozdítottunk, sokat letartózfaltunk és bíróság elé állítunk. Mindent elkövetünk, hogy megoldjuk a kérdést“ — mondotta Mudzsibur Rahman és jő néhány mostanában Bangladesben járt újságírónak az a véleménye, nogy az elképesztő méretű korrupció akkor kezdődött, amikor az angol gyarmati évszázadok után Banglades földjét Pakisztán egyik részének nyilvánították és az 1500 kilométerre levő központi kormányzat Bangladesbe küldött emberei hónapok alatt akartak meggazdagodni. A múlt esztendőben készült interjú központi alakja, Mudzsibur Rahman halott. A problémák, azonban, amelyekről az amerikai újságíróval beszélgetett (éppúgy, ahogy az osztrák újságíró tudósításában felvázolt tragikus körülmények J változatlanok Bangladesben. A gazdasági problémákat az ország képtelen a saját erejéből megoldani; még a folytonos romlást sem tudja megakadályozni. kai külügyminiszter „nemzetközi üres kosárnak“ nevezte az országot. „Bangladesi nem lehet ,üres kosárnak’ nevezni. Ez az ország gazdag volt nyersanyagokban, és kosara akkír ürült ki, amikor előbb az angolok gyarmata volt kétszáz éven át, majd Pakisztáné 25 éven keresztül. Banglades gazdagsága a termékeny földje. Van jutánk, teánk, halunk, óriási földgáz- és szénkészleteink. Arra számítunk, hogy olajat találunk a Bengáli-öbölben. De a szervezés, egyáltalán minden gazdasági eredmény előkészítése időbe telik. Ne felejtse el, hogy nem 34 év óta vagyunk függetlenek, csak harmincnégy hónapja — felelte Mudzsibur Rahman. A meggyilkolt elnök optimista volt és okkal reménykedett abban, hogy az el nem kötelezett, a szomszédos Indiával való jó barátságban élő és a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval gyümölcsöző, kölcsönös előnyöket jelentő gazdasági kapcsolatokat fenntartó Banglades útja kifelé vezethet a mélységből. Okkal reménykedett abban, hogy a szocialista országokból megrendelt ipari berendezésekhez megfelelő számú szakembert tudnak Záros határidőn belül kiképezni; okkal reménykedett abban, hogy a már megtalált földgázmezők feltárása megkezdődhet és a Chittagong előtt, a tenger alatt rejlő olajmező feltárása is megkezdődhet, 1976-ban — ez pedig lehetővé tette volna a deficit gyors eltüntetését. 1974 decemberének végén a bécsi Die Furcftb című hetilap egyik munkatársa Bangladesben járt és tragikus képet festett az árvíz okozta éhínségszámnál. Ahol én jártam és a temetőt is megmutatták, valamikor kilenc család élt. A falu ma már csupán egyetlen udvarból áll: a leggazdagabb pa-. raszt tulajdona. De ő is mindenét el akarja adni. Mi történt a többiekkel? Agyonlőtték őket? Elköltöztek! -Ehen- haltak? A rangpuri temetőben pihennek. Az élelmiszerárak tavasszal, még elérhetetlenek voltak a körzetben a földnélküliek számára. De a földnek sem volt piaci értéke. Ki vette volna meg? A természeti katasztrófák színhelyén mindig megjelennek a nyomor vámszedői is. A nemzetközi segélyszervezetek által a szállítmányok továbbítására szánt helikoptereken érkeztek 'a felvásárlók Daccából, sőt Kalkuttá- -bői is. Fillérekért vásárolták fel a földet daccai megbízóik számára, magiaknak pedig megvették, ami viszonylag még megmaradt a földeken az őszi termésből. A temetőn kívül már csak a földhivatal működik. A temetőből oda mentem. Hosszú sorokban kígyózva álltak a régi és az új földtulajdonosok: több mint 23 ezer változást jegyeztek be az árvíz és az éhínség hat hete alatt.“ Ez a tudósítás egy katolikus polgári lapban jelent meg, tehát pusztán a tényeket sorolja fel, minden különösebb összefüggés vizsgálata nélkül. Pedig ebből a tényhalmazból világosan kiolvasható, hogy mi is történik az oly sokat szenvedett bangladesi földön. Az osztályok harcában a burzsoázia most éppen előrenyomulóban van: kihasználva a tragédiákat, a halált, a pusztulás elképesztő méreteit, gazdagodni igyekszik és a földhivatali, telekkönyvi bejegyzések meg a daccai gazdasági körök információi szerint az utolsó kipréselhető profitot is kierőszakolja az éhező milliókból, a meggyötört gazdaságból. Az utód? Musztak Ahmed elnökről nemcsak annyit tud már a világ, hogy az egykori daccai ügyvéd a pakisztáni uralom idején előbb több esztendőt töltött börtönben, majd pedig Indiában élt emigránsként — hanem azt is, hogy a Mudzsibur Rahmannal együtt szervezett és a nemzeti burzsoázia különböző csoportjait összefogó Avami Liga jobb szárnyához tartozott. Ma már azt is tudjuk, hogy rövid külügyminiszter- sége alatt (az állami függetlenség kivívása után bízta rá ezt a tisztséget Mudzsibur Rahman) az amerikaiakkal való kapcsolatok elmélyítését kívánta és azt. hogy „tartsanak kellő távolságot azoktól, akik nem értik meg az amerikaiak segítőszándékait“. Ez a bonyolult fogalmazás részben az el nem kötelezettség, részben a szocialista országokkal való kapcsolatok tagadását jelentette. Musztak Ahmed később, mint kereskedelmi miniszter nem értett egyet Mudzsibur Rahmannal abban, hogy a szocialista országokkal kell bővíteni a gazdasági együttműködést. Ö azt vallotta, hogy nem szabad megszakítani a tegnapi „testvérrel“, azaz Pakisztánnal a kapcsolatokat és az volt a véleménye, hogy megfelelő politika esetén könnyen hozzá lehetne jutni amerikai kölcsönökhöz és beruházásokhoz ... Ma már jól látható, hogy a puccsal uralomra került Ahmed elnök akkor erősítette az amerika-barát kijelentéseket, akkor szervezte hasonló gondolkodású barátait, amikor az Indiai-óceánon megindult az amerikai támaszpontépítésért folytatott vita — azaz olyan tempóban fordult szembe Mudzsibur Rahmannal, amilyen tempóban az amerikaiak siettették Diego Garciu kiépítését. Időben szinte egyszerre, egymás után következtek az események a hindosz- táni szubkontinensen. Morardzsi De- szainak, az amerikaiak indiai reménységének irányításával megindult a támadás Indira Gandhi ellen, az indiai kormányfő kemény kézzel számolt le az ország jövőjét fenyegető jobboldali társasággal. Ezt követően bejelentették: az amerikaiak hozzálátnak Diego Garcia szigetén tíz új kifutópálya építéséhez óriásrepülőgépek számára. Következett egy „fájdalmas felismerés“: közölték, hogy bizonyos Bangladesnek ígért szállítmányokat (élelmiszert, gyógyszert stb.) nem áll módjukban most útnak indítani. Majd elkövetkezett a gyilkosság hajnala: Mudzsibur Rahman helyére politikai ellenfelét állította a puccsisták csoportja. A hindosztáni szubkontinens országainak politikáját két fővárosból szeretnék megváltoztatni: Washingtonból és Pekingből. A gyilkosság hajnalán ennek a változtatásnak a reményében ölték meg Mudzsibur Rahmant és családját. G. M. Anya éhező gyermekével, a rangpuri körzetben. B i uTTl r 13” IS }t] iTTT^
