Új Szó, 1975. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1975-09-12 / 215. szám, péntek
Átgcndolt tagfelvétel A CSKP küszöbönálló XV. kongresszusának tiszteletére a partizánokéi Augusztus 29. Müvek gumiiizemének mind a 28 szocialista munkabrigádja bővítette a szocialista felajánlását. A varró- mühely szocialista munkabrigádja cím elnyeréséért versenyző munkaközösségének tagjai bekapcsolódtak a szaratovi mozgalomba. Felvételünkön Frantiska Fiamová minőségi ellenőrnek nincs oka arra, hogy panaszkodjon a Véra Saková munkacsoportja által készíteti felsőbőrök minőségére. (Felvétel J. Saroch — CSTKJ Nyolc hónap eredményei A Szlovák Statisztikoi Hivatal közleménye Az új tagjelöltek felvételével erősödik a lueeneci (losonci) járási pártszervezet munkásparaszt »törzse is. A tagjelöltek neveléséért ■elsősorban a párt- szervezetek és az ajánlók a felelősek. [árásunkban a tagfelvételkor mindig abból indulunk ki, hogy a kommunista párt sorait állandóan és céltudatosan fiatalítani kell. A járási pártbizottság arra ösztönzi a pártszervezeteket, hogy soraikat elsősorban fiatal munkásokkal bővítsék. Hogy ezt a fontos ~pártfelada- tot mennyire szem előtt tartják a’ pártszervezetek, azt lég jobban, az elért eredmények bizonyítják. A CSKP XIV. kongresszusa óta eltelt időszakban 1373 új tagjelölttel gyarapodott a járási pártszervezet. A felvett tagjelölteknek 87,1 százaléka munkás és szövetkezeti dolgozó. Ugyanakkor gondoskodunk arról is, hogy a pártba minél több nő kerüljön. Az említett Időszak alatt felvett tagjelöltek 91,3 százaléka 35 éven aluli és 21,8 százaléka nő. , A tagfelvétel során szem előtt tartjuk a tagság nemzetiségi összetételét is. A tagjelöltek 25,2 százaléka magyar nemzetiségű, ami megfelel a járás magyar nemzetiségű, lakossága százalékarányának, sőt 0,9 százalékkal nagyobb annál. Arra összpontosítjuk a párt- szervezetek figyelmét, hogy el- sősórban a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és a szocialista értelmiség legjobb tagjait válasszák ki, olyanokat, akiket munkájuk és magánéletük alapján tiszteletben tartanak, akik aktívan dolgoznak valamelyik tömegszervezetben, és megvan a feltétele annak, hogy odaadó harcosai lesznek a pártnak. Ezeknek a tulajdonságoknak a kialakítását, elmélyítését foglalják magukba a tagfelvétel távlati tervei, valamint a járási pártbizottság kiadott alapelvei. örvendetes, hogy a pártszervezetek a párttagság gyarapítását, szabályozását úgy értelmezik, hogy a járási pártszervezet szociális-, kor- és nemzetiségi összetétele, munkás paraszt törzse még jobb legyen, és hogy állandóan NÖVEKEDJÉK AKCIÓKÉPESSÉGE. A pártszervezetek a tagjelölt- ségi időszak alatt arra törekszenek, hogy a tagjelöltek elsajátítsák és magukévá» tegyék a párt alapszabályzatát, s ennek érdekében különféle, de elsősorban a járásunkban már bevált munkamódszereket alkalmaznak. Az egyik, ilyen bevált munkamódszer az, hogy a felvett tagjelölteknek védnökeik vannak, alqk személyesen gondoskodnak nevelésükről, arról, hogy jó párttagokká váljanak. A védnökök állandó kapcsolatban vannak a tagjelöltekkel, tanácsokkal látják el őket, segítenek nekik kötelességeik teljesítésében, jogaik helyes elsaiá- tításában. Az ő kötelességük, hogy kellő időben figyelmeztessék a tagjelölteket az esetleges fogyatékosságokra. A védnökök beiktatásával elértük, hogy a pártszervezetek nagy többségében a tagjelöltekről való gondoskodás jobb és céltudatosabb. Ezen a téren külön említésre méltó munkát végeznek a Túróéi Gépgyár luceneci üzemében, a Katarínska Huta i Üveggyárban, a luőeneci Pofanában, a Lovinobafiai Magnezitüzemben, a Suricei (Sőregi) Efsz- ben. A járási pártbizottság által kiadott alapelvekben a tagjelöltekkel végzendő munjkával kapcsolatban fokozott gondot fordítanak , A TAGJELÖLTEK ÉS A FIATAL KOMMUNISTÁK ESZMEI NEVELÉSÉRE. Ezt elsősorban a pártoktatás keretében végzik. A tagjelölteket iskolai és politikai végzettségük szerint megkülönböztetve osztják be a pártoktatás különböző alakulataiba. Ugyanakkor a tagjelöltek részére kétnapos szemináriumot szerveznek. Az elmúlt évben 398 tagjelölt és fiatal kommunsita vett részt a három alkatommal megszervezett szemináriumon, ame. lyen a járási pártbizottság funkcionáriusai és dolgozói tartanak előadásokat a pártmunka alapvető kérdéseiről, a nemzetközi helyzetről és a párt időszerű feladatairól. Egyes pártszervezetek és üzemi bizottságok — mint például a fil'akovói Kovosmaltbau — tagjelöltjeik és fiatal kommunistáik számára többnapos bentlakásos iskoláztatásokat szerveznek. A tagjelöltek és a fiatal kommunisták nevelésében hatásos munkamódszernek bizonyult, hogy minden kommunistának KONKRÉT PARTFELADATOT ADNAK. Számos pártszervezet az említett munkamódszert céltudatosan érvényesíti. A feladatok tel-, jesítését a pártcsoportok a védnökök bevonásával rendszeresen ellenőrizik, amiről beszámolnak a taggyűléseken. Örvendetes, hogy a tagjelöltek és a 35 éven aluli fiatal kommunisták jól dolgoznak a SZISZ- és egyéb tömegszervezatekben, és mozgósítják a fiatalokat a párt politikájának megvalósítására. Annak ellenére, hogy a tagjelöltek nevelése terén jó eredményt értünk el, még mindig előfordul, hogy néhány tagjelöltet tagjelöltségi ideje alatt törölnek a jelöltek sorából. Ennek fő okit'abban látjuk, hogy az egyes védnökök ás ajánlók nem foglalkoznak felelősségteljesen a rájuk bízott tagjelöltekkel. Éppen ezért a tagjelölt taggá való átigazolásakor értékelni fogjuk a védnökök és az ujánlók munkáját. Ugyanakkor a tagjelölti időszak alatt számukra megszervezett aktívákon a hibákból és fogyatékosságok ból okulva konkrét intézkedéseket foganatosítunk munkájuk megjavítására. Arra ösztönözzük az alapszervezeteket, hogy a párt XV. kongresszusa előtti időszakban még fokozottabb gondot fordítsanak a tagfelvételre, a tagság szociális és korösszetételére. A tagfelvétellel és a tagjelöltek nevelésével a pártszervezetek az évzáró taggyűléseken is behatóan fognak foglalkozni. TANK1NA ISTVÁN (CSTK) — A kiskereskedelmi forgalom és a tejfelvásárlás kivételével az idei év első nyolc hónapjában népgazdaságunk minden fontos ága/.ata túlteljesítette a tervet. Az ipari vállalatok a bruttó termelési tervet 101,4 százalékra teljesítették. A terven felöl termelt javak értéke 1176 millió korona. Ebből a szlovák kormány által irányított vállalatok ternieléstiibbletére 744 millió korona jut. Az egész évi tervet eddig 65 százalékra teljesítették. A tavalyi év azonos időszakához képest a termelés 11,1 százalékkal növekedett; az állami tervben kitűzött évközi növekedés csak 8,5 százalék. Tavalyhoz képest 47 ről 34-re csökkent azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek nem teljesítették a tervfeladatokat. Az ezen vállalatok okozta termelési kiesés 186 millió koronával volt alacsonyabb. A munkatermelékenység tervét minden iparágazat teljesítette (101,1 százalékra), a színes fénikohászatot kivéve. A legfontosabb építőipari vállalatok is teljesítették tervfeladataikat. A tavalyi év azonos időszakához képest termelésük 9,8 százalékkal növekedett. Az építőipar az egész évi tervet augusztus végéig 64,2 százalékra teljesítette. Megkezdődtek az .írenburgi gázvezeték építésével kapcsolatos munkálatok. A munkatermelékenység időbeli tervét is teljesítették. Itt a tavalyi év azonos időszakával összevetett növekedés 7,6 százalék. Ez a növekedés valamivel lassúbb, mint amekkorát a terv előirányzott. Ennek ellenéire a munkatermelékenység növekedése a termelés növekedését 7,6 százalékban fedezi, ami 1,7 ponttal több a tervezettnél. A mezőgazdasági üzemek 15,8 millió liter tejjel kevesebbet adtak el a tervezett meny- nyiségnél. A többi állati mező- gazdasági termék felvásárlása terén a tervet túlteljesítették. A gabona betakarítása Szlovákiában gyakorlatilag befejeződött. Augusztus 31-ig 874 6011 tonna gabonát vásároltak fel az állami alapok. Ezzel a tervet 74 6ÜU tonnával túlszárnyalták. A kiskereskedelmi forgalom tervét csak 98,4 százalékra teljesítették. A tavalyi év azonos időszakához képest a kiskereskedelmi forgalom 3,8 százalékkal növekedett. A növekedés üteme a tervezettnél 1,6 ponttal volt lassúbb. Ami a teljesítményt és a nyereséget illeti, az állami gazdasági szervezetek pénzgazdálkodása továbbra is sikeresnek mondható. A nyereségek a tavalyi év azonos időszakához képest 15,32 százalékkal növekedtek. A nyereségképzés évi tervét a vállalatok augusztus végéig 56,2 százalékra teljesítettek. A Banská Bys- tricai Slovenka nemzeti vállalatban az idén 9 dolgozót vettek fel a párttagjelöltek sorába. Közéjük tartozik Anežka Bel- ková is, a kon- fekciós műhely egyik, a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért versenyző munkaközösség vezetője. Felvételünkön munkacsoportjának néhány tagjával. (Felvétel: T_ Babjak — ČSTK) TERVSZKfiM ES KÖVETKEZETESEN A határban ismét teljes az üzem. Szántják, boronálják a földeket, dolgoznak a trágyaszórók és a silókombájnok. Az elmúlt héten megkezdték a cukorrépa kiszántását, és egyes helyeken már törik a kukoricát szüretelik a szőlőt. Párhuzamosan pedig megkezdték az utolsó előkészületeket a búza vetéséhez, a gyümölcsösökben a gyümölcsszürethez. Még felsorolni is hosszú, pedig nem Is biztos, hogy minden őszi gazdasági munkát megemlítettünk. Nem véletlenül mondjuk, hogy az ősz az év utolsó, de egyben legnagyobb erőpróbája a mezőgazdaságban dolgozóknak. Az őszi munkák menyisége legalább háromszorosa az aratási munkáknak. Az őszi teendők e terjedelmi többsége még akkor is szembetűnő, ha csupán a betakarításra kerülő növényeket vesszük figyelembe. Szlovákiában az idei őszön például 530 000 hektárról kell begyűjteni az őszi érésű növényeket, és a megmozgatott mennyiség megközelítően 16,5 millió tonna lesz, kereken 10 millió tonnával több, mint aratáskor volt. És akkor még nem számítottunk olyan hatalmas feladatokat, mint a vetőszántás és a talajelükészítés, az istállótrágya kihordása, vagy a vetés és az őszi mélyszántás. E hetekben, hónapokban például megközelítően 1 millió hektár tehrületen kell szétszórni az istlállótrágyát és félmillió hektárnyi területet kell az ősziek aiá előkészíteni. E területből 420 000 hektárt búzával kell bevetni, ami 47 000 hektárral több az előző évinél. Az őszi munkák nagyságát azonban nemcsak a hatalmas terjedelem adja. Nehezek az őszi gazdasági munkák azért is, mivel sokrétű a feladat. Az egyes munkák mind megannyi technológiát és még több gépet igényelnek, e mechanizmusokat pedig kellően elő kell készíteni. Lehetőleg úgy, hogy az őszi feladatokat minőségileg kifogástalanul és időben végezhessék el. És ezzel további tényezőkhöz érkeztünk, amelyek komoly munkává teszik az őszi teendőket. A minőség fontosságának igazolására talán két dolgot is elég megemlíteni. A búza vetésénél nagyon lényeges a vetési mélység betartása. Ha nem fordítanak rá kellő gondot, vagy valamilyen oknál fogva — mint pl. az elmúlt őszön — nem lehet betartani az optimális vetési mélységet, súlyos követelményeit aratáskor szenvedik. Valameny- nyien emlékszünk az idei megdőlt gabonákra, amiben a sekély vetésnek is megvan a maga „érdeme“. És még egy példa. Ha mezőgazdasági üzemeinkben a répafejelők kései a szükségesnél csak egy milliméterrel vágnak vastagabb szeleteket akkor a cukorgyárakba szlovákiai viszonylatban 17 500 vagonnal kerül kevesebb cukorrépa. Kissé ellentétesen hangzik, de a minőségi követelményeket is megfelelő munkaütemben kell betartani, hiszen az egyes feladatoknál uz agrotechnikai határidők is jelentős tényezőként szerepelnek. Október 20-ig, de lehetőleg már 10-ig el kell vetni a búzát, október közepén a kukorica begyűjtésével is végezni kell. A nagy hozamok és a föld termőképességének a következő növények számára való megőrzése ezt feltétlenül megköveteli. A feladatok tehát valóban igényesek, ugyanakkor azonban nagyságuk mellett is maradéktalanul és időben teljesíthetők. Az őszi munkákra való alapos felkészülésnek nem volt akadálya, hiszen az aratás időben befejeződött és a gépek javítását sem akadályozták komolyabb alkatrészhiányok. Ráadásul örömteli is volt a felkészülés, hiszen az őszi érésű növények, különösen a siló- és szemes kukoricák, valamint a cukorrépák valóban gazdag termést ígérnek. E gazdag termés túlnyomd többsége azonban még a határban van. A mezőgazdasági dolgozókon a sor, hogy a lehető legrövidebb idő alatt és a lehető legkisebb veszteségek közepet-, te biztonságos helyre juttassák. Nehéz munkájukat egyre több és egyre korszerűbb gép segíti. Például a cukorrépa begyűjtésére jelenleg már 900 gépsorral rendelkeznek, és amennyiben egy gépsor átlagteljesítménye eléri a 65 hektárt, akkor az idén a cukorrépa összterületének már 95 százalékáról lehet a termést gépekkel betakarítani. A gép persze még nem minden. Döntő szerepe az embernek van. Tőle, kitartásától és. igyekezetétől függ, hogy sikerül-e a gépeket meghosszabbított műszakokban, esetleg két műszakban, tehát nappal és éjszaka is dolgoztatni. A szervezés, színvonalával függ össze, hogy akárcsak az aratás idején, ezúttal is kihasználják a gépek átcsoportosításában rejlő tartalékokat. És természetesen magukról az emberekről, a határban dolgozókról sem szabad megfeledkezni. Különösen az éjszakai műszak embereiről nem, hiszen a szeptember végi és az októberi éjszakák már eléggé hűvösek, fői esik, ha a szövetkezet gondoskodik például lakókocsiról, amelyben a munkások kissé, megmelegedhetnek és közben felhörpinthetik a határba kihozott forró teát. A figyelemnek és gondoskodásnak természetesen további oldalai is vannak. Megérdemlik az őszi határban dolgozók, hiszen nehéz körülmények között jelentős és fontos munkát végeznek. Olyan munkát, amelyre odafigyel az egész ország. De nemcsak odafigyel, hanem szükség esetén ösz- szefog és közös erővel egy emberként siet a mezőgazdasági dolgozók megsegítésére. Úgy, mint azt az elmúlt őszön is tették. EGRI FERENC