Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 31. szám, Vasarnapi Új Szó
Lovicsek Béla: Nyárelő. Déledőtt tíz óra. A város feletti csupazöld domboldalt szétszórtan kisebb-na- gyobb villák pettyezlk. Az egyik új villa ízlésesen berendezett halijában feszült a légkör. Cseres János üzemvezető ötven év körüli, erősen őszülő férfi, az egyik kagylófolelban gubbaszt, idegesen cigarettázik. Árnyéka önmagának, megviselte a hosszan tartó betegség. Anna, a felesége, alig huszonöt éves, csinos, vonzó külsejü teremtés, az emeletre vezető lépcsősor közepén ül. mellette tranzisztoros rádió bömböl. — - Elég1 ordít fel Cseres, fülére kapva a kezét. — fői tudod, hogy idegesít a zene... Vagy azt akarod, hogy visszakerüljek a szanatóriumba? — Szeretem a zenét — vonja meg* a vállát az asszony. — Bújj be a négy szoba egyikébe és élvezd, csak engem hagyj bekeni — itt érzem jól magam. — Itt, persze, hogy itt, mert..mert azt akarod elérni, hogy elűzzem innen a szüléimét .. Nap mint nap csak rágod őket.,. — Azok nem emberek. — Két öreg ember, két gyerek — mondja Cseres keserű fájdalommal. — Olyan nehezedre esne kissé alkalmazkodni hozzájuk? — Hozzájuk nem lehet... És egyáltalán: miért pont nekem kellene alkalmazkodnom s úgy táncolnom, ahogy ők muzsikálnak? Igazán nem esne le a korona a fejedről, ha napjában egy-két szép szól szólnál hozzá juk. — Nem megy... Mit csináljak, ha egyszer nem megy!? — fakad ki az asszony és elkat- tint ja a rádiót. — Nőm megy, nem megy .. - ismétli Cse rés és újabb cigarettára gyújt. — Az én szüleim száznegyvenezer koronát teltek le elibéd az asztalra. Miért nem Utasítottad vissza?. . Elfogadtad, pedig ismerted a feltételeket. Jól tudtad, ha egyszer eladták fejük fölül a tetőt, csakis mellettünk húzhatják meg magukat. Sőt, még arra is számíthattál, hogy nmgbetogedhet- nek, ágynak dőlhetnek, s akkor gondozni kell őket... — Ha lenne bennük egy kis emberség, szép csendesen elmennének és nem mérgeznék az életünket. — Hová ? — Ahová százak és ezrek mennek. — Talán az aggok házába? — Mondjuk . .. Ezt nem gondolhatod komolyan. — Miért ne gondolnám?! . Nekik mar igazán mindegy, hogy hol élik le azt a néhány évet, ami még hátra van nekik .. — Értem... Szóval innen fúj a szél? — Azóta vált pokollá az életünk, amióta nálunk vannak. — Azóta, de nem ók tették azzá, hanem te — mondja Cseres megremegő szájjal. — Mi mindenbe akarsz még belehajszolni, Anna? Ezt az egy dolgot még el kell intézned, ha azt akarod, hogy újra békesség és boldogság költözzön a házunkba. Cseres hosszan néz maga elé: — Meghasonlottam önmagáimnál.. . felrúgtam az elveimet. .. most a szüleimmel is forduljak szembe? . . . Annak az árán akarod a boldogságot? — Akkor látogathatod meg okot, amikor akarod, ajándékot is vihetsz nekik, mindent, amit kívánnak Hidd el, János, hasonló korú emberek közi ők is jobban fogják érezni magukat, két külön világban élünk mi . . Meg tudod nekik magyarázni, ha akarod, hiszen okos embernek tartod magad. — Falun kötetlenül és szabadon élték le az életüket . . Azt hiszed, hogy csak úgy egyszerűen bevonulnak az aggok házába, harag nélkül, megbékéli szívvel? .. Szerintük a börtönbe? — Mit bánom én! Felőlem átkozódhatnak «létük végéig, csak az én szemem elől tűnjenek el! — Tragédia lesz ennek a vége Anna... — Zenét ne szolgáltassak hozzá? — kérdi az asszony gúnyosan. Lesétál a haliba. — Fel a fejjel, üreg fiú, meglátod, u végén minden kiigazodik, csak ne makacskodj és ne játszd meg a jóságos fiú szerepét. A magad életével, a magad boldogságával törődj! A lépcsősor alatti ajtón belép Cseresné. A felette elpergő hetven esztendő kissé meghajlította a hátát. Egy pillanatra megáll, mintha mondani akarna valami) a fiának, de mivel ott látja a menyét, nem szól. A szélesre tán bejárati ajtó felé indul. — Hová megy, édesanyám? — szól utána a fia. — Szólok már apátoknak hogy fúlhatna valamit. Lassan dél lesz, és még nem is reggelizett. Csak öntöz, öntöz, pedig mindennap esik .. — Lassan kicsoszog. Kisvártatva visz- szatér. egy pillanatra megáll. — Jól vagy, fiam? — fő), mama, egészen jól... — Pár szem epret ne hozzak? — Majd később ... — Ahogy gondolod, fiam... — mondja Cseresné és lassan el csoszog. — Fiam ... fiacskám ... pár szem eprecs- két... óh! ... — mondja az asszony csípősen és felszalad a lépcsőn. — Te, te, bestia! — sóhajtja utána a férfi fejét ingatva. Néhány perc múlva bejön Cseres Ádám. Nagydarab, életerős férfi, a homlokát törölgeti. — Micsoda hőség! — mondja, — Mog se mozdul a levegő. Estefelé megint lesz nagy csörgés-zörgés. Egy hét óta mindennap meg érkezik pontosan.. menetrend szerint. Lég alább felfrissíti a levegőt... —* Elhallgat. Várja, hogy megszólaljon a fia, mivel azonban nem szól, folytatja. — Én meg öntözök, öntözök, látod . . Virágnak, pázsitnak kel] a víz. Sosem elég . . Legalább öt' méterrel hosszabb slágm Is vehettél volna, nem ét’ e; mindenüvé... — Hosszan fürkészi a fia arcát. — Nem vagy jól, fiam? — Hányszor mondtam már, apa, ha jön be a kertből, a folyosón rúgja le a lábáról a papucsot: elpiszkolódik a szőnyeg... — Szelíden mondja, de azért éle is van a szónak. — Az ám — mondja Cseres Ádám. — A vé milő ember már feledékeny, fiam... — Kimegy, lerúgja lábáról a papucsot, majd visszajön és beleül a fotelba. — Kényelmes alkalmatosság . . . és úgy forog az emberrel, mint a körhinta.... — Pördül egyet, élvezi. — Lám, ki hitte volna, hogy vénségemre körhintázha tok. mint valamikor gyerekkoromban a búcsúban ... — Pipát, dohányt vesz elő, rátölt, rágyújt, miközben ismét a fia arcát fürkészi. — Szótlan vagy, fiam . . Bánt valami? — Nem .. semmi .. Anna megjelenik a lépcső tetején, de ami kor megpillantja az öreget, eltűnik. — Talán megint a nagyságával rúgtad ősz* sze a port? — kérdi az öreg felfelé bólintva. — Miattunk? — Ugyan, apa, mindig találgat, mintha az embernek más gondja-baja nem is lehetne . Reggel hívott a helyettesem, hogy odabenn az üzembett nincs minden a legnagyobb rendben ... — Elhiszem, fiam. hiszen már harmadik hónapja nem jársz be, s bizony ha nincs ott a macska,. cincognak az egerek... Mégis miről van szó? — Nem tudom —■ feleli az ifjabb Cseres komoran. Az öreg egyhangúan szívja a pipát, gondolkodik. Végül megszólal: — Szép helyre építtetted ezt a „házikót" ... Körös-körül csupa zöld minden. Itt igazán szabadnak érezheti magát az ember. Mint a madár. Mint odahaza . . Azért az én házam, kertem se volt utolsó, nem bizony. A kert tele volt madárfüttyel, tavasszal, mikor virágoztak a gyümölcsfák, csak úgy zengett a koronájuk a méhektől. Az ember mellét majd szélvetette a sűrű, mézizú levegő ... Ha hiszed, ha nem, én minden tavasszal újjászülettem ott, fiam... — Közben megszelelteti a pipáját. — Hogy mit gürcöltünk mi anyáddal egész életünkben, az nem közönséges. De hát azért ember az ember, hogy gürcöljön, nem igaz? .... Most aztán lógathatnám a lábam naphosszat, ha tudnám. Mindig bököd valami: tennem-vennem kell, különben megölne a tétlenség... Mert látod, hiába megyek le a városba sétálni, csak szaladok, mintha tüzes vassal piszkálnák a fenekem. Meg kellene tanulni sétálni... azt kellene megtanulni.. . Görbével a kézben andalog- ni, megbámulni a kirakatokat, meginni egy- egy fröccsöt, sört:, elüldögélni egy-egy pádon ... Gondolatban megy ez, fiam, a gyakorlat viszont más, egészen más... Hanem a kertion elég silány a föld. Egy szekér trágya megjavítaná. Nem tudnál szerezni? — Ugyan, apa, mit nem kíván, egy szekér trágyát. itt. a fővárosban? Ugyan, ugyan' Elintézek én mindent — lelkesedik az öreg —, csak azt mondd meg, hol lehet beszerezni 1 ... Ha úgy kedvemre megtrágyázhatnám, akkora rózsák nvílnának, mint a két öklöm' (0 nekünk az öklömnyi is, apa Az üreg közben azon töri a fejét, hogyan pakolja ki a másik óhaját, végül rászánja magát: — Arra is gondoltam, fiam, hogy ... a kert másik sarkában elkerítenénk egy arasznyit, ládákból összeütnék egy ketrecet, aztán... — Venne öt-hat tvúkot, hogy legyen elég tojás a háznál — Nem a tojás miatt, fiam, hanem anyád kedvéért.. . Egy kis gond, egy kis teszek-ve szék mindjárt jobban meghozná a kedvét, mert tudod, ő sínyli meg jobban a várost Én ugye. megjártam a frontokat, egyszóval — Arról szó sem lehet, apa — mondja Cse rés |ános nagyon határozottan. — Hogy nézne ki egy tyúkketrec itt, ebben a környezetben? — Bemázolnám befuttatnám vadszőlővel senki se venné észre — makacskodik az öreg — Nincs arra semmi szükség. Éppen eleget gürcöltek életükben, magukra fér egy kis pi henés. . . Meg aztán az a helyzet, apa. hogy — elhallgat. — Mondjad csak fiam, mondjad, hallgatlak . . •— néz az öreg várakozóan a szemlátomást magával viaskodó fiára. — Nem biztató az állapotom, apa . A ke zelóorvosom szerint számolnunk kell azzal, hogy hosszabb időre be kell feküdnöm a sza natóriumba. — Mit értsek ez alatt? — Két-három évre, esetleg háromra ... — Olyan súlyos a baj? —■ Igen ... az orvosom szerint.. Hosszú szünet. — Amennyire én ismerlek, fiam, nem ok nélkül mondod te ezt. Valami megbtivik mögöt te. — Aggódom. — Magad miatt? — Nem, hí.nem maguk miatt. — Mink egészségesek vagyunk, hál' istennek. — Nem is az egészségük miatt aggódom, apa. — Hát ml miatt? — Mi lesz magukkal, ha egy fedél alatt hagyom magukat a feleségemmel? — Nekünk nem galibázik a nagysága ... Felőlünk el lehet, károghat a fülünkbe, akár a varjú, kibírjuk.. . Én nem szólok hozzá még akkor se, ha netán hasra esek benne.. . Egy szó, mint szá/. jól bevásároltál vele, fiam! — Ez nem tartozik magára — mondja az ifjabb Cseres kissé nyersen. — Dehogy nem tartozik, fiam — emeli fel a hangját az öreg. — Ebben a villában fekszik minden gürcölésünknek az ára, életünknek minden verítéke... és még hogy nem tartó zik ránk?... — Nagyon mélyről jön a szava. — Sejtem én már, hogy mire megy itt a játék. — Miért nem jössz már enni. apja? — lép be a haliba Cseresné— Majd megyek — mordul az öreg. Anna is megjelenik a lépcsősor tetején és érdeklődéssel figyeli a fejleményeket — Arról van szó apa, arról van szó.. ■. — Tudom én már, hogy miről van szó, nincs szükségem kioktatásra. — Dehogy tudja, csak beszél a világba!... — Arról van szó, apa, arról vaji szó... hosszabb időre befekszem a szanatóriumba. — llát hová legyünk, édesfiam? ... — jajdu) fel az anyj;.. Nincs már nekünk semmink, ahol meghúzhatnánk magunkat. — Dehogy nincs, anyja, dehogy nincs: az aggok házal Vagy a temetőkertben az a másfél méteres gödör! .. . Van nekünk he lyünk, anyja, ne búsulj! (él klfundálta ezt a szajha nagysága! — Apám! — Szégyellem, hogy az apád vagyok! — Csillapodj, apja, csillapodj! — rimánkodik Cseresné. — Harag nélkül is meg lehet beszélni azt, ami elkerülhetetlen ... Fejedbe talál szaladni a vér, aztán mi lesz velem nálad nélkül? — Nem szégyelled magad, te ribancl? — veti az öreg haragosan a menyére a szemét. — Mikor ide jöttünk és elibéd tettük a pénzt... —■ lemondóan legyint. — így ara nyos, apuka, úgy édes anyuka, mit ennének, mit innának, vigyázzanak, el ne csússza nak . .. most meg . . — Fölszaladt a pumpa, atyus? — vigyorog le a lépcsőről Anna. — Anna! — szól rá figyelmeztetően az ifjab- bik Cseres. — Bezzeg a pénzünk láttára benned nem szaladt fel! — Hagyja már azt a nyavalyás pénzt — ordít fel Cseres. — Visszafizetem mind egy fillérig. — Visszafizeted!? ... Te, te, szerencsétlen! — mondja az öreg lesújtóan. — Hová tettem az eszem, mikor rád hallgattam, mikor beleegyeztem, hogy eladok mindenemet és hozzátok jövök! — mondja az öreg keserű önváddal, s mindannyiukban felidéződik annak a ní.pnak a története: — Villát építek, apa. — Minek az neked, fiam? . .. Hiszen szép a lakásod, bár csak mindenkinek olyan lenne! — Az én pozíciómban sok mindenre kell adni, api.... Éppen a háza és a szőlője árára lenne szükségem. — Addig nyújtózkodj, ameddig a takarod éri ... Vagy építs kisebbet, szerényebbet, amire futja a pénzedből. — Ha lúd, legyen kövér! — Igaz, csak nem az én rovásomra hízzon az a lúd. — Nem szeretett maga soha engem, apám, az az igazság — Hogy mondhatsz ilyet, édes fiam? — szólt közbe az anyja. Hiszen eddig is adtunk mindig, amikor volt miből. Ha nem kértél, akkor is adtunk. Jó pár ezres hozzátok vándorolt, tudhatod . .. — Ne hánytorgasd fel, anyja, ió szívvel adtuk — mondta az apja. ~ Az tgazat megvallva, bíz 6n neheztelek rád kissé mióta elváltál az első feleségedtől Olyan asszonyt olhagym Szóval a házunk meg a szőlőnk ára kellene? De nagy §ondot zúdítsz a nyakunkbü flaml — Nem tudom, milyen gondról neszéi... — Dehogy nem tudod dehogy nem! .. Kedves nekem a házam is szőlőm is. meg te is tesz velünk, ha eladjuk Azt kívánod tölü'.’K '■ igv az életünkéi ídiuk el? — Nino mát nekünk sok hátra édes fiam — szóll közbe ;iz anyja Azt a kis időt ki várhat iátok — Nekem ma kell a pénz nem holnap, kü lönben semmi értelme az egésznek — Értelek én. fiam. értelek de ml lesz velünk Semmi nélkül? — Nem vagyok a szép szavak mestere, de azért megnyugtathatom: fedél lesz a fejük felett, meg étel is jut az asztalukra És abban a gyönyörű környezetben egész nap pihenhetnek sétálhatnak h városban olvasgathatnak. hallgathatják a rádiót nézhetik a televíziót Hiszen éppen azt szeretném elérni, hogy n gondban és gürcölésben eltelt életük alkonyát a fifondafjanság és a megbékélés aranyozza be — De szépen beszélsz édes fiam ... — mondta az anvia és teleszaladt a szeme köny- nyel. — Hát nem értik, apám. hogy nemcsak a pénzükre van szükségem?! Valamit szeretnék visszafizetni mindazért a sok jóért, amit értem lettek. — Ha az első feleségeddel élnél, egy pillanatig sem gondolkodnék, de én ettől a mostanitól félek. fiam... * — Ugyan, apa! Anna a világ legragyogóbb teremtései — Hát ki tudja?... Nyugtával dicsérd a napot, fiam! Az öreg Cseres lelkét rettenetes fájdalom hasogatja. — Megesett rajtad az a bolond szívem... a, fiam vagy, hogy a nyavalya álljon beléd!... Most meg, mikor ilyen szépen megkoppasztot- tál, mehetünk — az aggok házába! ... Megver téged az isten, de verjen isi — Apja, apja... — jajdu) fel Cseresné. — Nem így gondoltom én ezt, édesapám ... — Van itt, aki gondolkodik helyetted... Ez a... ez a., mert nem is tudok rá mit mondani . . — Segítsek? — szólt le a lépcsőről Anna és nevet. — Nevess cst.k nevess! Sátánfajzatl — Verje meg*-«-isten ezt az egész min* denséget! —• mondja ifjabb Cseres kifakadva, mély keserűséggel. — Sose lesz ennek vége? Ennek a pokolnak? . . Még annál is rosz- szabb. Beláthatják, hogy ez így nem mehet tovább Súlyos beteg vagyok Tönkrementek az idegeim. .. Nyugalomra van szükségem, ami ilyen körülmények között lehetetlen. Visszafizetem a pénzüket csak legyen már vége.. . legyen már vége! — - Ne takarózz a betegségeddel. Az sem H. P. Aegler: /itformúész Muxivell összegyűlt a tárgyalóteremben. A vádlott fásultan gubbasztott a pádon, vaskos keze a karján nyugodott. Üres szemmel bámult maga elé. Háta mögött felemelkedett a védőügyvédje, a közismert és rettegett Sir Gruham Atioood, egy impozáns külsejű, rendkívül okos areu férfi, aki borotvaéles eszével mindig felismeri a vád gyönge pontjait és meggyőző logikával pontról pontra megcáfolja, valósággal ízekre szedi az államügyész érvelését. A teremben sűrűsödött az izgalom. — Esküdt uraim! — kezdte védőbeszédét Sir Graham Atwood. — Harry Rensont kilenc nő meggyilkolásának vádja terheli. Egy álló hétig, hallgattam, amint az állam- ügyész úr egyre szorosabbra húzza oedencem nyakán a hurkot. Ezért első kötelességem felhívni a figyelmüket arra, hogy egyetlen esetben sem állítattok elő szemtanút, az eltűnt nők sorsát továbbra is teljes homály fedi. A vád képviselője a bizonyítást indiciumokra alapozta .. néhány félig-meddig emlékezetben maradt szó, itt egy gomb, olt egy nőt cipő .. .
