Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 31. szám, Vasarnapi Új Szó
N apjainkban a művészet egyik legégetőbb problémája a tudományos-technikai forradalom és hatása az emberre, társadalmi következmóhyei — a kiszámíthatók és a kiszámíthatatlanok egyaránt. Ebben a kérdéskörben a legellentétesebb vélemények csapnak össze — az erről szóló művek száma igen magas. A filmművészet lényegében két irányban dolgozza fel „a tudományostechnikai forradalom és az ember“ problémakört: a művek egyik része közvetlenül tükrözi a létrejött helyzetet, az ember és a technika egyre bonyolultabbá váló kapcsolatát. Egy másik csoportjuk pedig a jövőbe próbál pillantani. és igyekszik a tudományos-technikai forradalom következményeit átgondolni. Ennek eredményeképpen a fantasztikus film a szórakoztató, a kommersz látványból egyre inkább filozófiaikivételes jelenség többé. A film szembefordul azokkal a voluntarista álmo- doí ás >kkal, amelyek a magányos, min- delit átalakító hőshöz fűződnek. A témakör fantasztikus-prognosztikus kidolgozására a nyugati filmekben az apokaliptikus megközelítésmód a jellemző (Kramer: Az utolsó port, Wat- k.íns: Háborús játék, Ray Milland: Pánik a nulladik évben). Egész sor filmben a katasztrófa mintegy kiindulópont (A majmok bolygója, Burmán Zardoz című filmje); ezek arról a furcsa és iszonyú világról számolnak be, amely az elpusztuló civilizáció romjain keletkezik. A jövendő háború képe most jóval ritkábban tűnik fel a filmekben, de. a „fenyegetés“ motívuma továbbra is egyik fő ösztönző. A tudományos-műszaki fejlődés veszedelmet hoz az emberiségre, a bioszférát megmérgezik az ipari hulladékok, a természetes források kimerülnek. Óriási sajtóvihart váltott ki Green ragyogóan fényképezett filmje. a Hellström krónikája, amely a bogarakban az emberiséget fenyegető veszélyt lát — a bogarak az atombomba és a radioaktív sugarak által elpusztított föld jövendő gazdái lehetnek Sokan vádolták a film szerzőit azzal, hogy prognózisuk tudománytalan —, de hát ez nem tudomány-népszerűsítő film, hanem fantasztikum, és egyáltalán nem a bogarakról szól, hanem az emberekről, félelmeikről és gondjaikról — csupán közvetetten, a bogarakon keresztül figyelmeztet. Ha jobban odafigyelünk a szörnyetegekről szóló amerikai és japán filmekre, észrevesszük, hogy e filmek tragikus hőse a technika. Van ezekben minden: tankok, páncélosok, automatikusan irányított rakéták, kibernetikus berendezések, radarok, atombombák — embereket ezekben a pusztító Jelenet a Solaris című tudományos-fantasztikus szovjet filmből; a képen Dana- tasz Banionisz, a főszereplő. nül programozott komputer között zaj lik. Mintha ismét a frankensteini hagyomány térne vissza; emellett a gép ezúttal is elevenebb, bonyolultabb az embereknél. A gép halála, amelyet a kapitány okoz, igazi tragédiaként jelentkezik. a film legerőteljesebb epizódja. Ám míg Mary Shelley és a müve nyomán létrehozott Frankenstein- filmek készítői számára már a mesterséges észlény teremtése is bűnnek számított, Kubrick józanul kifejti, hogy vannak dolgok, amik a gépre tartoznak, de az irányítás az emberé. Tarkovszkij négy évvel az Ür-Üdüsz- szeia után készítette a Solaris!. -Filmje közvetlenül nem vitatkozik Kubrickéval, de eszmeköre és esztétikai felfogása teljesen eltér attól. Kubrick főhőse a prognosztikus művé válik. Nem véletlen, hogy olyan jelentős alkotók foglalkoznak vele, mint Kubrick, Tarkovszkij, Truffaut, Kramer, Frankenhei- mer. Az elmúlt fél évszázadban a nyugateurópai film úgy ábrázofta a gépet, mint ami a munkás lelki és fizikai tönkretételének közömbös és könyörtelen eszköze. A munka ezekben a filmekben egysíkú és unalmas folyamat, a műszaki fejlődés pedig fenyegetés (Láng Metropolisa, Chaplin Modern idők című filmje, Petri A munkás- osztály a paradicsomba megy című alkotása). A Szovjetunióban viszont, amely hatalmas erőfeszítésekkel igyekezett kilábalni az évszázados elmaradottságból, a technikáért lelkesedtek, múr-már mindenhatónak vélték, hozzá fűzték a legtitkoltabb reményeket Ezzel magyarázható, hogy a húszas évek filmjeiben olyannyira költőinek mutatják be a traktorokat vagy a szövőgyárat. A harmincas években, a sztahanovista mozgalom idején, a szovjet film hősei szembeszállnak azokkal, akik valamiféle határt szabnának a technikának, igyekeztek kihozni belőle. amit adhatott, és amit nem is adhatott. A tudósok addig voltak szövetségesek, amíg azt mondták: „lehet“, és ellenséggé váltak, ha azt mondták „nem megy“ Ebben az időben még a robotok is —, amelyek Capeknél ás a nyugati művészetben általában az ember irányítása »lói kikerült műszaki fejlődést jelképezték —, A szenzáció pusztulása című szovjet filmben a tőkések ellen fordulnak, mert a munkások egy egyszerű rádió segítségével áthangolják őket A hősök számára gyümölcsözőnek bizonyult már a géppel való kapcsolat puszta ténye is, mivel a munkafolyamat során megszabadult kispolgári előítéleteitől. Az ember sohasem vált a fellázadt gép szolgájává, hanem annak ura maradt. Napjainkban színpadjainkon és a filmvásznon gyakori egy érdekes figura, aki a tudományos-technikai forradalom új szakaszát jelzi hazánkban. Két jellemző vonása van. Egyrészt „kívülálló. aki szétzúzza a kialakult termelési kapcsolatok és szokások „hibás köreit“, másrészt pedig „gyakorlati ember" i gazdasági ésszerűség és számítás megtestesítője. Karaszik filmje. A legforróbb hónap, határozott lépés ebben a témakörben, mivel a magányos emberről, a „su- permanrőr a kollektívára, a gyár munkakörülményeire tereli a figyelmet és megmutatja, hogy a lényeg nem a „kívülálló“ hozzáértésében van, hanem abban, hogy olyan körülményeket kell teremteni, melyekben ez a hozzáértés természetessé, általánossá válik, és nem AZ ISZKUSSZTVO KINO CIKKE csatákban nem is látunk. Ez a műszaki kor folklórja, amikor is nem Lancelot vagy Sárkányölő Szent György száll síkra, hanem a rakéta, napalm, lézersugár — az ember pedig csak a gépi fegyver függvénye. Az újabb filmekben — a kétségtelenül nagy műszaki előrelépés, az emberi agy sikerei hatására, mintha jobban előtérbe kerülne az ember megismerő törekvése, diadalmas esze. Példa lehet erre Stanley Kubrick Ür-Odiisz- szeia 2001-e, amelynek alapkonfliktusa az űrhajó kapitánya és a helyteletechnika, amely megszemélyesíti magában az emberi értelmet. Tarkovszkijt viszont az emberek érdeklik, azokban az új körülményekben, amelyeket a jövő technikája teremt. Kubrick ezért hatalmas erőket és összegeket fordít arra, hogy „megteremtse“ a XXI. század kezdetének technikáját. Tarkovszkij ezzel szemben lemond a jövő részletes bemutatásáról és lélektani hitelességre törekszik. Törvényszerűen eltérő Kubrick és Tarkovszkij filmjének befejezése is. Kubrick filmje azzal végződik, hogy Natulja Uondarcsuk a Solaris című filmben. leszállnak a Jupiteren, és elindulnak a végtelenbe. Tarkovszkij filmjében viszont a hős „hazamegy ‘, visszatér oda, amit élete értelmének tekint. Ha Kub- riek filmje —■ pillantás a földről a világűrbe, akkor Tarkovszkijé — pillantás a világűrből a földre. Számos film fő témája az, hogy milyenek lesznek a jövendő világ fő vonásai, politikai és erkölcsi képe. E filmek sorában az egyik legelső és legjelentősebb Godard Alphaville című filmje volt. Az Alphaville olyan várost mutat, amelyben az'emberek napfény, szabad levegő nélkül élnek; kizárólag halott villanyfény, folyosók, alagutak, liftek, lépcsőházak. A zárt tér motívuma, amelyből az emberek a falak mentén, az üvegeken, ajtókon át igyekeznek kitörni, lépten-nyomon ismétlődik a filmben. A várost elektronikus agy vezérli, a logika elvei alapján. Truffaut a 451 Fahrenheit című filmet egy tőle távol álló civilizációnak bemutatásával kezdi. A felvevőgép sokáig siklik a háztetőkön, rögzíti a televíziós antennák erdejét, majd a kép a „tűzoltókra“ terelődik. Ez a tömegkommunikáció. a gondolati terror kora. John Burmán Zardoz című filmje újabb fordulat a nyugati fantasztikus filmek sorában. 2293-ban játszódik, amikor az atomkatasztrófa által elpusztított Földön egy könyörtelen istenség, Zardoz uralkodik, és hívei, akik tőle kapják a fegyvert, ezt arra használják, hogy leigázzák és megöljék az ételt előállító „durvákat“ Ebben a műben rendkívül következetesen testesül meg a pesszimizmus és antihu- manizmus. A rendező így nyilatkozott az egyik folyóiratnak: „Nem csak azon akartam elgondolkodni, merre tart a társadalom. Azt is meg akartam mutatni, hogy bizonyos céljaink, amelyeket el akarunk érni — hosszú élet, harmónia, teljes demokrácia, egészség stb. — nem is olyan jók és feltétlenül szükségesek.“ Lényegében ugyanez a teljes csalódás és kiábrándulás jellemezte Kubrick két évvel korábban megjelent filmjét, a Mechanikus narancsot is, amely Skinnernek, a Harvard egyetem professzorának könyvére épült. Skinner szerint a mai nyugati társadalom csak akkor maradhat meg, ha lemond a személyiség szuverén jogairól, a szabadság és méltóság szent elveiről, mert ezek csak fantomok. Az ember éppúgy modellálható, mint bármely állat magaviselete. Érthető, hogy ez a könyv botrányt váltott ki, ez volt az első eset, hogy fantasztikus művekben vagy diktátorok fasiszta gondolataiban szereplő eszmét komoly filozófus mondott ki. Kubrick két legutóbbi filmje azt mutatja, hogy a rendezőben súlyos ellentmondások élnek — mintha nem ugyanaz az ember készítette volna őket. Teljesen eltér alapvető pátoszuk, a jövőről alkotott elképzelés. Egyfelől (az ÍJr-Odüsszeia 2001- ben) gyönyörködik az ember teremtő erejében, zsenijében, megismerő törekvésében, másrészt fa Mechanikus narancsban) az emberben rejlő örök rosszat emeli ki... És ennek oka nem a rendező elvlelensége — művészete a nyugati civilizáció tragikus ellentmondásait tükrözi. Az eltérő művészi hagyomány és történelmi tapasztalat eredményeképpen a szocialista művészet legelvibb mozzanataiban gyökeresen másképp értékeli a tudományos-technikai folyamatot és annak az emberre gyakorolt hatását. A pesszimizmussal és kételkedéssel szembeállította hitét és reménységét a tudományos-technikai fejlődés jótékonyságára vonatkozólag, h felelőtlen, sőt rossz szándékú „őrült professzorral“ a társadalmi felelősségének tudatában levő tudóst állította szembe. Szemben azokkal, akik szerint a rossz elkerülhetetlen, az ember természetében van, tehát az ember személyisége manipulálható — a szocialista művészet hisz az emberi szellem erejépen és magasztosságában. egy olyan társadalom felépítésének lehetőségében, amelyben „az egyes ember szabad fejlődése mindenki szabad fejlődésének a feltétele“ JURIJ HANJUTYIN
