Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-03 / 31. szám, Vasarnapi Új Szó
K özel egymilliárd ember látta hivatalos becslések szerint július 18- án, pénteken este a sajtótörténet első nemzetközi kozmikus sajtó- konferenciáját, s a mozdulatot, mellyel Alekszej Leonov, a Szojuz-19 parancsnoka és Thomas Stafford. amerikai űrhajóparancsnok egy szovjet és egy amerikai zászlót kapcsolt össze jelképesen a szovjet űrhajó fedélzetén. Alighanem politikai meggondolások döntöttek abban, hogy a páratlan látványosságokban és effektív tudományos eredményekbe« egyaránt bővelkedő hatnapos kozmikus non-stop shownak ez a jelenete a moszkvai Pravda első oldalára került egy öthasábos fénykép formájában, annak bizonyítékaként, hogy Moszkvában pontosan tudják, mekkora lendítőerőt jelent a Szojuz— Apolló program sikere a szovjet—amerikai kapcsolatok általános fejlődése szempontjából. A nagyszabású tudományos vállalkozás sikere feletti örömmámorban, július második harmadában nemcsak a világűrkutatás új korszakáról, de a idillikusán zavartalan együttműködésnek az a foka, amelyet az Epasz-prog- ramban értek el, már csak a társadalmi rendszerek különbözősége miatt sem érhető el. Elvileg az egyetértés égi és földi dolgokban egyaránt Igen széles lehet, a napi politikai realitásai azonban arra intenek, hogy a két ország viszonyában a közös űrsiker csak az egyik összetevőt alkotja. A politikai ellemzők a kozmikus örömök napjaiban sem feledkezhettek meg róla, hogy az elmúlt év vége óta távolról sincs minden rendben a két ország kereskedelmi kapcsolataiban és a szokásosnál is ellentmondásosabb a két nagyhatalom közös fegyverzetcsökkentési és leszerelési törekvései területén. Grorrtiko-Kissinger találkozó Ez a mérsékelt és reális szemlélet hatja át azokat a szovjet kommentárokat, melyek az Epasz-programon túlnézve próbálták elemezni a szovjet— 1975. VIII. 3. Ford—Szadat találkozó után veszélyes, ellentmondásos és bonyolult helyzet alakult ki a térségben, melyben különösen fontos, hogy a nagyhatalmak maximális rugalmasságot tanúsítsanak. A Szovjetunió ennek megfelelően jár el, helytelennek tartja azokat a merev felosztásokat, melyek szigorúan elkülönítik a szakaszos rendezés és a radikális megoldás híveit. A szakaszos rendezést — emlékeztetett Primakov — történetesen a Szovjetunió javasolta először a 60-as évek elején. Más kérdés, hogy bár szovjet részről ma sem ellenzik a részmegoldásokat, óvnak attól, hogy ezek a lépések u teljes rendezést helyettesítsék, illetve annak befagyasztását eredményezzék. A szovjet álláspont rugalmasságára jellemző, hogy tekintettel a helyzet kiélezettsé- gére. a Szovjetunió nemcsak az izraeli magatartás bírálatát mérsékelte a lehetőségekhez képest, hanem Gromi- kó az elmúlt hónapokban azt is megerősítette. hogy országa kész az izraeli határok garantálására. A közel-keleti előrehaladás akadályát. Moszkvában ilyen körülmények között abban látják, hogy Izrael nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a palesztin nemzet képviselőivel a genfi értéke/léten, másrészt nem fogadja el a Szovjetunió által felajánlott nagyhatalmi garanciákat, mert abban a tévhitben ringatja magát, hogy a határokat nem ismerő nagy hatósugarú rakétafegyverek korában e garanciáknál többet érnek számára a „biztonságos“, azaz előretolt határok és erődítmények, fis az Egyesült Államok? Az Egyesült Államok kétség kívül komoly diplomáciai erőfeszítéseket tesz a robbanásveszély csökkenésére, de végleges megszünte>- téséhez egyelőre képtelen hozzájárulni. mert ehhez le kellene rombolnia az izraeli illúziókat. S ALT-tárgyalások A harmadik és legfontosabb genfi témákban, a július 2-a óta ismét folytatódó Salt-tárgyalások ügyében szovjet részről ugyancsak kedvező fejleményekre hívják fel a figyelmet. Leonyid Zamjatyin, a TASZSZ vezérigazgatója, az SZKP Központi Bizottságának tagja, a moszkvai televízió kilences stúdió című politikai-elemző műsorában emlékeztetett arra a véleményre, melyet Kissinger fejlett ki az őt kísérő amerikai újságírók előtt a Gromikóval folytatott tárgyalások befejeztével, s melyben lényegében kifejezte azt a meggyőződését, hogy Leonyid Brezsnyev ősszel esedékes washingtoni látogatása idején sikerül tető alá hozni a Salt-2 megállapodást, mely mint ismeretes, biztosítaná a két nagyhatalom támadó nukleáris fegyvereinek számszerű korlátozását az elkövetkező néhány éves időszakra. Itt le is lehetne zárni a szovjet— amerikai kapcsolatok politikai szemrevételezését egy alighanem felszínes megállapítással, miszerint a legutóbbi szovjet—amerikai külügyminiszteri tárgyalások alapján a szovjet—amerikai viszony több lényeges vonatkozásban javuló tendenciát mutat, s csupán a kereskedelmi forgalom csökkenése, illetve stagnálása jelent negatív mozzanatot e felfelé ívelő mozgásban. Moszkva, 1975. július BOKOR PÁL (Folytatás a Vasárnapi Oj Szó kővetkező számában következik.) A moszkvai sajtóközpont a két űrhajó összekapcsolódásának törteneimi pillanatában. (CSTK — TASZSZ felv.) szovjet—amerikai együttműködés új érájáról is lehetett patetikusan zengő jóslatokat hallani. Pedig annak ellenére, hogy a világűrbeli kooperáció jótékony hatásához nem férhet kétség, a szovjet—amerikai viszony most bonyolultabbnak tűnhet, mint bármikor korábban. Elizabeth Taylor, Ava Gardner, George Cukor, a bájos fiatal táncosnő — Nagyezsda Pavlova, akik ezekben a hetekben Maeterlinck Kék madárjának koprodukciós filmváltozatát forgatják Leningrádban, július 15-én a következő táviratot intézték a két űrhajó legénységéhez: ha találkoznak a világűrben a mi kis madarunkkal, a boldogság kék madarával, kérjük, hozzák magukkal a földre. Elérhető-e lent a földön a harmóniának az a foka. melyet egy területen a tudományos együttműködés egy igen fontos szférájában már megvalósítottak? Végül is azt történt, hogy hosszú évek közös munkájával sikerült kizárni a kozmikus térséget, azaz az emberi távlati szempontból legszélesebb ós egyik legfontosabb tevékenységi területét, a konfrontációs veszélyzónák közül. Mintha Leonovék és Staf- fordék tényleg találkoztak volna a kék madárral. Más kérdés, hogy ami a szovjet—amerikai viszony egészét illeti, a boldogság kék madarát ma még nemigen lehet lehozni a földre, s ennek nemcsak az az oka, hogy a legnagyobb szocialista ország és a legnagyobb tőkés hatalom kapcsolataiban az amerikai viszony alakulását. E mérlegelések eredménye nem nevezhető sem aggasztónak, sem pedig elragadtatott- nak, inkább csak elgondolkodtatónak. Jól mutatja ezt a legutóbbi Gromiko— Kissinger találkozó eredményeinek visszhangja A genfi eszmecserének, amely július 10—11-én zajlott le, három fő témája volt. Áz egyik az európai biztonsági konferencia, melynek sikeres lezárásáért éppen ebben az időben a szovjet és az amerikai delegáció tagadhatatlanul hasznos együttes erőfeszítéseket tett. Ismeretes pl., hogy a július eleji sorsdöntő napokban, amikor a júliusi Európa-csúcs kitűzése vagy őszre halasztása forgott kockán, a két nagyhatalom kezdeményezésére jött létre a kompromisszumos megegyezés az egyik legtöbbet vitatott kérdésről — a nagyobb hadgyakorlatok előzetes bejelentésének módjáról. A szovjet mértéktartás és alkalmazkodó készség jegyében zajlott le, s még így sem hozott kézzelfogható eredményt Gromiko és Kissinger közel- keleti témájú eszmecseréje. Álljunk meg ennél egy pillanatra, mert a világ- politikai helyzet egyik kulcskérdéséről van szó, melyben a szovjet—amerikai közös kezdeményezések szerepe felbecsülhetetlen értékű lenne. Jevge- nyij Primakov, a Szovjet Világgazdasági és Világpolitikai Intézet igazgató- helyettese a genfi találkozó előtti napokban a Moszkvai Rádióban körülbelül az alábbiakban foglalta össze országának álláspontját: A Kissinger-misszió kudarca és a Leonov es Kuoaszov űrhajósok a felszállás előtt. Andrej Gromiko fis Henry Kissinger Genfben találkozott.
