Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-17 / 33. szám, Vasarnapi Új Szó
Kellős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell. (JÓZSEF ATTILA/ H orovi,tz az ablaknál áll, ós nézi a hajnalt. A világ valúszínűtlenül. lila, 111« az égbolt, ettől lila még a ködlámpák fénye is, lila az utca és lilák a htoa.k, és lila levegő remeg a háziak között, nem tudja, mennyi idője állhat itt, elvesztette az ielőéltekét, megnézhetné az órát, de minek, 'éjfél elmúlt, az biztos, hifi» hajnalodik, és akkor már huszonhét ed ik« van, és ő negyvenegy evői}, pontosan annyi, mert hajnalban születeti; minden megrendülés nélkül gondol erre, tudja, hogy ez a legszebb kor, már nem fiatal, még nem öreg nyurga alakjával, síírü'j sötétbarna hajával különben són látszik többnek harmincötnél —. mindene megvan, pályája szépen ível fölfelé, nincs oka • a megrendülésre, ezért tárgyilagosan veszi tudomásul, hogy negyvenegy■ éves, , nem attól nyugtalan, hanem mert nem tudja, miért áll itt az ablaknál, miért érezte éjjel azt a heves, szinte . boldogító szeretetet Bodnár iránt, miéri érezte Bodnárt olyan erősnek, jóságosnak, a bátyjának, olyannak, akire rá lehet hagyatkozni, miért pofázott neki Mariról, mit keres itt, a színész- házban Bodnár lakásán, és hogy kerül az ágyába az a nő. aki most nyilván fölhúzott térddel, csodálkozva és dühösen nézi őt, ezt a szokatlan madarat, ezt a hülyét, aki ahelyett, hogy melléfeküdne, itt áll az ablakban, de lehet, hogy nem is nézi, lehet, hogy elaludt; csak meg kéne fordulnia, hogy lássa, de nem fordul meg, mert ha megfordulna, akkor sem változnék semmi sem. A lány valóban fölhúzott térddel kupo rog, és nézi az ablakban ezt a hülyét, de ő hallja a hangokat Is, amiket Horovitz nem hall, mert lefoglalja az ablakon túli lila világ és a saját gondolatai, a lány azonban hallja, hogy a szomszéd szobában Bodnár hogy hancúrozik a barátnőjével, ak'nek. persze, megint mázlija van, csak ő fog ki mindig ilyen félnótásokat, a lány mindent hall iazok odaát nem szemérmesek, igafe azt hiszik, hogy ebben a szobában is ugyanaz zajlik, ami öli), igy a lány az át- szűrődő hangokból pontosan tudja, mi történik, hol tartanak, nem irigy]i a barátnőjét, csak dühös lesz, egyre dühösebb, összeszorítja a fogát, és nem bír megszólalni, nem bírja azt mondani annak a pasasnak ott az ablaknál, hogy mit bámulsz már, gyere, esa.k nézi Horovitz sziluettjét az ablak szürke négyszögében, mert a lány nem látja, hogy a világ az ablakon >úl megej- tően gyönyörű, minthogy a hajnal fénytörésétől minden lila, lila még a zöld pázsit is, és lilák az emberek is, akik nagy ritkán fölbukkannak Horovitz látóterében, a lány csak Horovitz hátát látja, és arra gondol, hogy ez vagy idióta, vagy impotens, vagy merevrészeg (bár amikor megérkeztek ide még egész józannak tűnt, de látott ő már olyat, hogy valakin egyszerre és minden átmenet nélkül tör ki az alkohol, és ükkor addig áll mereven, míg el nem dől. akár a krumpliszsák). A lány tehát összeszoril ja a fogát és nem szól, Horovitz viszont nem bír elszakadni az ablaktól, pedig a világ kint lassan szürkülni kezd, már nem is olyan lila, most aludtak el a lámpák, és az ablakon túl egyre kevesebb a néznivaló, ám Horovitznak gondolkodnivalója van, voltaképp szégyell! magát, nem tudja pontosan, miért, hisz mindent előre megfontolt, gondosan mérlegelt, igenis lejött Bodnár bemutatójára, mert minden évben megnézi Bodnár jelentősebb bemutatóit, ha teheti a régi barátságra, az együtt töltőit főiskolai évekre Ós az együtt töltött vidéki évekre való tekintettel, Bodnár érdekli őt, évík óta szeretné Pestre csábítani, mert egyik legnagyobb élő színésznek tartja a pályán, de Bodnár nem megy, Pesten egy lenne az elsők között, de ilt ő a. császár, neki hozzák ki a darabokat, és hogy itt tartsák, akkor engedik filmezni, televíziózni, vagy más színházhoz egy egy jelentős szerepre, amikor akarja, szóval Horovitz lejött, hogy még a gyanúja se merüljön föl annak, hogy tud valamit, vagy ha igen, ezzel is bizonyítani akarta, hogy nem érdekli, érzelmei se Mari, se Bodnár irányában nem változtak (Mari csak annyit örült el neki, hogy sajnos beleszeretett valaki be, nem mondta meg, kibe, s ő nem is akarta tudni, de a pletyka eljutott hozzá, valaki ki- kottyantotta előtte jóindulatúan, mert azt hitte, hogy tudja, de Horovitz nem akart róla‘tudni ennek ellenére san»), akkor azt mondta Mari nak, hogy fölösleges volt szólnia, nem tartozik beszámolni senkinek, neki sem, az érzelmei fölött csak ő maga rendelkezhet, senki más, és hogy ő, Horovitz, szereli Marit, és ezt a szerel mel az sem befolyásolhatja, he Mari mást is szeret, ő csak azt akarja, hogy Mari maradjon meg az ő számára is, úgy, ahogy eddig, Mari hálás volt. hogy Horovitz ilyen emberi módon fogja föl, de ettől nem szerette jobban Ho.ro- vitzot, sem kevésbé azt a másikat (akiről Horovitz akkor még nem tudta, hogy nem más, mint Bodnár), jól tette hát, hogy lejött, és úgy jött le, mint azelőtt bármikor, ott ölt ik szokott- asztaluknál, a klubban, Bodnár törzshelyén, a hosszúkás, boltíves pincehelyiséget középen elválasztó ajtó mellett, abban az intim, boksz- szerű sarokban, melyet a térválasztó harmonika- ajtó mozgó szárnya, a fal melletti stabil szárny és maga a fal képeztek ki, és vörösbort ittak, mint máskor Is, és Bodnár alakításáról beszélgettek, mint minden bemutató utam. Bodnár a Harmadik Richárdot játszotta, és Horovitz lenyűgözve nézte őt a színpadon (újra meggyőződött róla, hogy Bodnár nagy színész, hogy légköre van, hogy nem bír annyira melléfogni, hogy a személyisége varázsa ne ejtsen zavarba laikust, szakembert egyaránt), de ma Horovltz.nak különösen tetszett merész szerepértelmezése, Bodnár nem csúfította el magát, jóképű, erőteljes Richárdot formált, kiváló fegyverforgatót, aki éppen csak biceg, tehetséges volt, bátor és erős, de az első perelő! velejéig gonosz, és azt a híres mondatot, hogy „országomat egy lóért!“, azt is úgy mondta, mintha csak a rossz lába miatt veszítené el a csatát, mmtha egy íó határéi megfordíthatná meg az. Ütközetet, Horovitz lelkesen dicsérte, Bodnár :• fénylő arccal hallgatta (mert annyi sikerrel a háta mögött még mindig őrzött magában valami naiv tisztaságot, amitől szinte gyerekesen tudott örülni minden dicséretnek), aztán Horn vita jwxél beszélt, hogv milyen Richárdot esi nálna ő. És már az első mondat után tudta, mekkora barom, hová tette a híres színészpadagogusi érzékét, hogy beszélhet egy színésszel a premier estéjén arról, hogy ő más felfogásban játszaná ugyanezt a szerepet (közvetlen azután, hogy agyba-főbe dicsérte Bodnár szerepfelfogá sál), de már nem volt visszaút, ezért, hogy a helyzet fonákságát enyhítse, minden mondatába beleszőtt egy közbevetett félmondatot, mellyel szuperlatívuszokban dicsérte Bodnár színészi zsenijét, amitő! a helyzet még fonákabb lett, ezért tovább bonyolódva a saját ostobaságába, úgy hüngszerelte a mondatait, mintha egyedül Bodnárral tudná ■ elképzelni, ezi a másfajta Ri- rhárdot is, Horovitz nem pirult, hosszú rendezői és színészvezetői gyakorlata során megtanult uralkodni a vonásain, de belül mocskosnak és sunyinak érezte magái, mégse bírta abba nagy ni, sőt, nem is akarta abbahagyni, mert valami arra kényszerítene, hogy ha kell sunyin, ha kell agresszíven, de kimondja, belemondja Bodnár szemébe, hogy más a véleménye a világról, mint neki, és ehhez a Richárd csak eszköz volt, ürügy. Szerinte, magyarázta, Richárd nem született gonosz- „úgy döntöttem, hogy ’ gazember leszek“, mondja Richárd a monológjában, de ez. fejtegette Horovitz, fordítói tévedés, ő ezt a sort megváltoztatná, „a sorsom az, hogy gaz ember legyek“; mert vannak korok, helyzetek és..konstellációk, melyek a nagy képességű aktív ember cselekvési tehetőségeit olyan korlátok közé szorítják, hogy ha energiáit kamatoztatni akarja, gazemberré kell tennie, Richárd intellektuális gonosztevő, halk szavú, tűnődő, minden mondata ironikus, parancsait csöndesen, keményen, in-, duíai nélkül adja ki, nem csúnya, de annak hiszi magát, és ezért vállalja azt az eszelős szituációt, hogy Lady Annát, akinek a férjét meggyilkolta, a férje holtteste mellett kérje meg, itt bizony itatni akar, bebizonyítani önmagának, hogy férfi, hogy az intellektusa pótolja azt,, ami) a természet megtagadott tőle, ez az egyetlen boldog pillanata, itt ctfuUadó, kamaszos örömmel veszi tudomásul, hogy győzött ja többi győzelem, maga a korona sem okoz neki igazi örömöt), és a csatamezőn már röhögve mondja, hogy országomat egy lóért, mert szikráznan éleselméjű ember, tudja, hogy ez már vicc, rossz vicc, országa nincs többé, lovat szerezni képtelenség, itt már csak röhögni lehet, és röhögve, rohan a biztos halálba, utolsó csepp véréig verekedve félelem, megbánás nélkül és értelmetlenül. Pergze, nem szimpatikus Richárdra gondol, magyarázta tovább Horovitz, de vitathatatlanul nagy formátumú emberre, akinek energiái a jobb ügy érdekében csodákra lettek volnak képesek, olyan figurára, akinek a bukása megdöbbent, hogy a néző ne legyen egyértelműen elégedett (mert a világ nem olyan egyszerű), es akkor Bodnár, mintha megértette volna, miről beszél, azt kérdezte természetes hangon, könnyedén és mellékesen, hogy Mari premierje •. hogy sikerült. — Tulajdonképpen jól - mondta Horovitz ugyanilyen könnyedén. - Szép személyes sikere volt. — És ezzel már abba is hagyhatta volna, hisz Bodnár nem tőle akarta megindul, mi volt' Mari bemutatóján, Mari nyilván fölhívta már vagy megírta neki, Bodnár kérdése is a játékszabályok szerint hangzott el. Horovitz válasza is, de Horovitzba bél ebújt az ördög, hogy ha már játszunk, játsszunk veszélyesen, játsszunk tétre, minél nagyobb tétre, akkor talán értelme is leihet, és 'elmondta az egészet, íi próba időszak izgalmait, a bemutató eseményeit, ki mit mondott, ki mennyi tapsot kapott, és. elemezte, a darabot, a rendezési, Mari játékát szakszerűen es aprólékosan. És Bodnár minél kényelmetlenebbül feszengett, ó annál makacsabbul mondta a magáét tovább, vagy nem is makacs íl, inkább a mozgásba lendült tömeg tehetetlenségével, amilyen tehetetlenül most áll itt a szobában oda- oövekelve az ablakhoz, és magában éppúgy mosolygott a beszélgetés képtelenségén, ahogy most is elmosolyodik, amikor a lány azt kérdezi ingerülten, hogy mit áll ott, mert estébe jut, hogy pertut ittak, úgy tudom, tegeződünk, mondja, és» nem fordul meg továbbra sem. Hál akkor mit állsz (itt, mondja a lány. Horovitz háttal a lánynak még mindig mosolyog, gyepe, nézd, milyen szép a hajnal, egész lila, mondja nem teljes meggyőződéssel, hiszen . a lila szí ) már csak a homályos sarkokban bujkál, előretörnek a szürkébb árnyalatok. Szeretem a hajnalt, mondja a lány epésen. Horovitz most megfordul, változatlanul mosolyog, te festő vagy, kérdezi, hirtelen a lány, nem, mondja, Horovitz, rendező, pesti színháznál, kérdi a lány, Horovitz megadóan bólint, várja a folytatást, hogy akkor vigyél be engem a színházhoz, vigyél be a filmhez, juttass be a főiskolára, de a lány nem szól, úgy veszi tudomásul, hogy Horovitz pesti rendező, mintha gépmester lenne egy szövőgyárban, s ettől ö hálás lesz, most először megnézi a lányt, jelentéktelen arcocska, elhasznált arcbőr, csene- vész mellek, vékony szálú, hosszú, szőke haj, Horovitz most szereti a lányt, szereti, hogy nem erőszakos, hogy hallgatag, hogy nem akna1 színésznő lenni, de akkor a lány lebiggyeszti a száját, finom, alig észrevehető mozdulat, nem is látni jól a szoba homályában, Horovitz is inkább sejti, nem is jeleni semmit, a lány nem is mond vele semmit, csak közönyt sugároz, buta és érzéketlen közönyt, Horovitz egyszerre elfárad, és lassan visszafordul az ablakhoz, Bodnárra gondol, aki a szomszéd szobában van a másik lánnyal, és végtelen fáradtságot érez, amint eszébe jut, hogy az erőteljes göndörfejű ’ Bodnárnak azt magyarázta, hogy a szerelem magánügy, és a szerelmes embert nem befolyásolja, bogy mit érez iránta a másik, a kommunikáció lehetősége megszűnt, meri hiányoznak Kertész Ákos a közös célok, amelyek érdekélven kommunikálni lehet (akkor o vajon mért csinál színházat, mért pofázott a legbensőbb magánügyről éppen Bodnárnak éjszaka, gondolja most Horov itz, persze igaz, hogy annak a legcsekélyebb való színűsége nélkül jártatta a száját, hogy Bodnár meg is érti, amit mond), Bodnár figyelt, mi jön ki ebből, s már tudta, hogy ő is tudja, szenvtelen arccal figyelt, a szerelem, mondta Horovitz, nem akar birtokolni, ne,n törekszik kizárólagosságra, csak szeretni akar, tehát nem vár semmit a másiktól, így lesz magánügy, és független attól is, hogy az ember kivel él f mert ez gyakorlati kérdés), és kivel fekszik le (mert ez — más szempontból ugyan— de éppoly gy.; kor lat ij, az érzelmeink és a formák, melyekben élünk (legyen az házasság, együttélés vagy tartós kapcsolat) nem felelnek meg egymásnak, azt hisszük, hogy a formákat az érzelmeink töltik ki, pedig végzetes aszinkron! tás van az együttélés bevett forrn ii és az érzelmeink, vagyaink között, Bodnár hallgatta, figyelmes, kutató tekintette] hallgatott, és az arcáról nem lehetett leolvasni se egyetértést, se ellenkezést, s ő, hogy meggyőzze, tovább beszélt, egyre csak beszélt, mert Bodnár szép, szoborrnerev arcát meg akarta mozdítani, ki akarta hozni a sodrából, állásfoglalásra, párbajra akarta kényszeríteni, mivel pedig megszoktuk, hogy az érzelmeinket komolyan vegyük, folytatta, bogy « vágyainkat fontosnak tartsuk, ezért mindannyian vagy majdnem mindannyian élünk egy gyekor lat szerint, mely nem egyezik a beveti normák kai és szokásokkal (s míg Horovitz újra felidézi magában ezt a beszélgetést, hallja, hogy mögötte a lány nyugtalanul mocorog), olyan gyakorlatot folytatunk, amihez még nem alakultak ki a megfelelő normák, és ezért sunyin, hazudozva, rossz lelki-ismerettel éljük ézt a gyakorlatot, és nem vesszük tudomásul, hogy az életben igenis vannak megoldhatatlan helyzetek, és minden helyzetet mániákusai) meg akarunk oldani, ahelyett, hogy tudomásul vennénk a helyzet megoldhatatlanságát, ahogy tu domásul vesszük az időjárást, vagy azt, hogy a fénysebességnél nagyobb sebesség a mi anyagi világunkban nem létezik, (te mindig ilyen -nagy dumás vagy, szólal meg most a lány, nem, mondja Horovitz türelmesen, csak most valamin gondolkodom), pedig ha tiszta lelkiismeretid élnénk azt a gyakorlatot, amit most rossz .lelkiismerettel folytatunk, magyarázta Bodnárnak, akkor úgy éjfél körül, a saját idegrendszerünket is tehermentesítenénk, és fontosabb feladatokra, művészi, közéleti, társadalmi feladatokra maradd na energiánk, es sokkal kevesebbet ártanán)* másoknak. Kevesebbet pusztítanánk magunk kö riil meri akinek tiszta a lelkiismerete, az segí leni, használni, adni -tud, egyébként Mariról be szélek, tette hozzá egyszerre, ós elhallgatott. Bodnár töltött, mindketten ittak egy-egy kor lynt. Már elkezdődött a tánc, nézték a többié két. — Hát nem könnyített meg a dolgomat -- szólalt meg Bodnár egy idő után. Horovitz mo solygott. — Tisztázni akarom. Tudomásul venn — mondta — Tudomásul venni — ismételte Bodnár. Éj akkor átnyúlt az asztal fölött, és megszorított« Horovitz karját keményen, szeretettel, barátian s őt altkor öntötte el a szeretet megmagyaráz hatatlan hulláma, visszaszorította Bodnár karját és ógv ültek az asztal mellett, egymás karjó szorongatva és mélyen egymás szemébe nézve valami túlcsorduló testvéri szeretettel, és ő az érezte, hogy az élet voltaképpen nem is olya) reménytelen, amíg két öreg barát így ül szem ben egymással, egymás tekintetébe mélyedve liogy milyen szép is ez így: ő érti Bodnárt Bodnár érti őt lés mindketten Marit), hogy Bőd nár szinte a bátyja, komisz, vagány, de meleg és érzőszívű, erős bátyja, akinek hinni lehet akire hagyatkozni lehet, és már az utcán mén nek összekapaszkodva ketten „ebbon a mm pettyes magyar éjszakában“ (ahogy diákkoruk bán mondták), és röhögnek, két negyvenéve.! vén szivar röhög, mint két kamasz. Bodnár bo hőckodik, és ő jó közönség, veszi a lapot, kont rázik neki, ismeretlen pasasoknak köszönnek vadidegen ürgéknek magyaráznak halálkomob pofával eszeveszett bifidség-oket, és régi diák csínyek emlékét elevenítik föl, közös csajoka a kollégiumi időkből. Bodnár háziasszonyát, aki közösen szerettek, míg egyikük az előszobábai őrködött, hogy a másikat meg ne lepje a férj meg amikor az a Rózsi, vagy minek is hívták.. meg amikor az a kis kövér fekete... meg ami kor a Vereczkey Dani elvitte a Grósz Gyusz csaját, míg a Grósz pisilni ment __ megami kor . . megamikor ... meg amikor Bodnár nag’ romantikus dumával megfőzte a pipit, fölvitte utána elzavarta, és a kis halálra rémült csa beleomlott Horovitz karjaiba, visítva röhögnél az utcán, csapkodják egymás hátát, két rendő jön, de Bodnárt itt Ismerik, tiszteletem, művés: úr, látom, jól sikerült a bemutató, Bodnár meg öleli a rendőröket, és már bent ülnek a váró: legelőkelőbb mulatójában, telt ház, de a művés: úrnak természetesen szorítunk helyet, a színbá: művészei dolgoznak itt hakniban. Horovitz mos jóember, minden tetszik neki, aranyosak, jó csinálják, igazi profi módra, ezt is tudni kell ez a szakma, és odamegy hozzájuk, puszi jobb ról fis balról Szilágyi Esztinek, lelkes öleié Varga Dodónak, gratulálok, Szilágyi szégyenke zik, de ő komolyan megdicséri, mert aranyosak jól csinálják, igazi profi módra, ezt is tudn kell, ez a szakma, magyarázza nekik (és ez az egyet szégyell i most itt kifelé bámulva a ablak mellett, mert szánalmasak voltak, dilet tánsok és ízléstelenek, és ezt a szegény ki tehetségtelen Szilágyiásezte, és helyette, részeg fővárosi rendez^-helyett is szégyell te ma gát), és mire visszaér, újabb -üveg vörösből’ a asztalon, és az asztal mellett két nő (Bodná közben szervezkedett), vörös félhomály és fe tűiről foszforeszkáló kék világítás, és mindé át izzadt poros ing patyolat fehéren ragyog, és a odvas sárga fogak vakítanak, és a hamis viiá gítástól sötétbarna arcokról eltűnnek a petyhiid ráncok, és az alkoholtól, nikotintól véreres sze mek fehérje villog, és mindenki szép, akár fiatal négerek, és rezegnek a hangfalak és be 1« remegnek a dobhártyák és a mellükön dobc az üvöltő zene, és Horovitz táncol, Horovit könnyű, Horovitz lebeg, és a létezés egésze elviselhető, aztán a taxiban Bodnár elöl, a v< zető mellől irányítja a csapatot, ő hátul a k<: lány között, két karja a vállukon, tapogat mellük felé, és motozás a nadrágja körül, uei tudja, melyik lány keze lehet, nem nézi mej nincs kizárva, hogy mindkettőé egyszerre, ig izgalmasabb, mikor a ház előtt kiszállnak mé éjszaka van, fönn Bodnár zsebéből élőkért még egy üveg, pukkan a dugó, poharat már nei vesznek elő, szájról szájra adják a palacko meghúzzák Istenesen, aztán még egy utolsó fo: ró és kemény baráti ölelés az előszobában, t Bodnár elvonul az egyik nővel, ó a másikká /* lány engedelmesen vetkőzik; meztelenül búji az ágyba, ő ledobja a zakót, lerúgja a cipő kigombolja az inget és pillantása az ablakr esik, és. észreveszi, hogy az ablak mögött vak mitől lilán fénylik ,1-^tá.g, jí^rájön, hogy hajn; van, eszébe jut, hogy ma negyvenegy éves, < minden átmenet nélkül kijózanodik, végtele fáradtságot érez, és nem bír elszakadni az al laktól többé. A sejtelmes lila fény teljesen eloszlott, sű múlófélben van a szürke is, a világ az ablaké túl lassan színesedik, a kontúrok megk.nuényei nek, a tárgyak körvonalai egyre élesebbek, mi valóságosak, nagy csönd van, Hor ovi tznak mo. tűnik föl, hogy teljes a csönd, a lány megöl egyenletesen szuszog, alszik, gondolja és me; fordul, de a lány nyitott szemmel figyeli, őrül nek tartja, de azért megkérdezi tőle, mi bajr van, kíváncsian kérdezi, de ő gyöngédséget ha a hangban, figyelmet, aggodalmat, és mosi e löki magát az ablaktól, levetkőzik és melléb jtk, Horovitz most szeretni akarja a lányt, öli ni, simogatni, adni akar, fölrepülni vele, fc oldódni egy nagy, igazi szeretkezésben, mert I vallásos volna, naponta hálát adna az istenne amiért az emberiséget a testi szerelem csőd jával megajándékozta, az egyetlen menedékkf ahol elbújhat a halál elől a halálraítélt, napon mondana háláimét azért a pillanatért, mik. két test egymásra figyel, két test egyesül, me az illúzió az egyetlen, ami ha csak pillanatok is, képes széttörni a személyiség integritási önmagába záratásál, a magányt. Horovitz tény re simogatni akar, ezt a vacak kis testet be doggá akarja tenni, hogy a bőrével, ujjaiví szájával érezze egy idegen test boldogsági amit ő adott, Ő gerjesztett föl, ami tőle, aiz
